Lencsevégen a Nokia új androidos telefonja

Lencsevégen a Nokia új androidos telefonja

2016. július 13. 10:03, Szerda
Ezt állítják egyesek, bár a készülék egy külső partner átnevezett megoldása lehet.

Még május folyamán futott be a hír, miszerint a Nokia valóban visszatér az okostelefonos szegmensbe, ezt azonban külső partnerek révén, kínai együttműködéssel valósítanák meg. Most egy kép bukkant fel a világhálón, amely az elsőként érkező példányt mutatja meg nekünk.

A sajtónak szánt render egy orosz forrásból ered, ennek megfelelően az eredeti bejegyzéshez fűzött kommentek nagy része is orosz nyelvű. A kép állítólag az új Nokia P1 okostelefont ábrázolja, ez azonban a telefonon látható márkajelzés miatt nem teljesen egyértelmű (a kép eredetije a Nokia helyett a Sharp logóját ábrázolta). Magyarázat mindenesetre van, ez pedig nem is tűnik teljesen hihetetlennek. Arról van ugyanis szó, hogy a Nokia P1 tulajdonképpen a Sharp Aquos P1 típus átnevezett változata lenne, ami azért fordulhat elő, mert a Sharp nemrég került a kínai Foxconn tulajdonába – márpedig éppen a Foxconn játszik majd szerepet a Nokia visszatérésében.

A kép alapján arra következtethetünk, hogy a telefon két eltérő színben jelenik majd meg, legalábbis az első körben. Természetesen erre még nem vehetünk mérget, hivatalos megerősítésről továbbra sincs szó, így sem a várható hardveres összetételt, sem pedig a megjelenési dátumot és a hivatalos árat illetően nincs részletes információnk. Annyit tudni, hogy a Nokia az androidos vonalra térne vissza, ebben látnak ugyanis fantáziát a cég illetékesei.

A Microsofttal kötött megállapodás értelmében a saját, Nokia logóval ellátott telefonok legkorábban a harmadik negyedévben jelenhetnek meg a piacon, most pedig éppen ezen harmadik negyedben járunk, a debütálás tehát talán már nincs messze.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások