The Technomancer

Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500 3,3 GHz-es vagy AMD Phenom II X6 1090T processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 6950 grafikus kártya, 4 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-2600 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon HD 7870 XT grafikus kártya, 8 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher 3: Wild Hunt, Lords of the Fallen
Kategória: akció-RPG

A Mars: War Logs után a Spiders csapata ismét elvisz minket a vörös bolygóra, ahol sajátos élmények társaságában tapasztalhatjuk meg, hogy hová is vezetne az emberi kapzsiság és mohóság egy idegen planétáért folytatott küzdelem során. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként is sikerült a The Technomancer!

A 2008-ban alakult francia Spiders fejlesztőcsapatának nevét a legtöbben azért jegyezték meg könnyedén az elmúlt 8 esztendő során, mert ők voltak az a stúdió, amelyik bár mindig beharangozott egy-egy nagyszerű ötletet, az ezekből készült videojátékok azonban végül sajnos rendre meg sem közelítették az elvárt színvonalat. Hiába tűnt például kezdetben nagyon jónak a Mars: War Logs vagy a Bound by Flame, a végeredménnyel egyik esetben sem igazán tudtunk mit kezdeni, így nem fűztünk túl sok reményt a stúdió legújabb projektjéhez sem, amely a The Technomancer címmel mégis sikeresen levett minket a lábunkról már a bejelentés utáni első percekben. Ott és akkor ugyanis úgy tűnt, hogy ami nem sikerült a franciáknak az első marsi kaland idején, azt majd most helyrehozzák végre.

Az ígéretes előzetesek után reszketve vártuk a megjelenést, hogy vajon újabb csalódásban lesz-e részünk, netán elérkezett a csapat nagy pillanata? És bár az ígéretes indulással kicsit felcsillant a szemünk, végül azonban csalódottan kellett belátnunk, hogy a vér ezúttal sem vált vízzé. Habár a Spiders munkatársai megpróbálták a lehetetlent, és bár tény és való, hogy a játék lényegesen jobban sikerült, mint bármi, amit eddig a csapat neve alatt jegyezhettünk, ugyanakkor mégsem sikerült olyan minőségű munkát letenniük az asztalra, mint a hasonló költségvetésből készült Lords of the Fallen kapcsán a Deck13 fejlesztőinek. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk inkább előbb elégedetlenségünk hátterét!




Amivel kapcsolatban a The Technomancer a legnagyobb csalódást okozza, az határozottan a történet. Minden túlzás nélkül az év egyik legjobb sztoriját hozhatták volna össze a készítők, ha csak egy kicsit is több kreativitással és lelkesedéssel állnak hozzá az alapkoncepcióhoz, amely szerint 200 évvel a Mars kolonizálása után járunk egy olyan világban, ahol az emberek óriási telepeken, hatalmas kupolák alatt élik életüket, és hacsak nem akarnak mutáns szörnyeteggé változni, vagy csak egyszerűen éhen és szomjan halni, akkor engedelmeskednek a regnáló hatalomnak. Ez a hatalom különféle gigavállalatok képében jelenik majd meg a játékban, és az alapvető emberi és társadalmi konfliktusok mellett olyan problematikákat is felvet, mint a mutánsok vagy az egészséges emberek közötti ellentét.

Egy ilyen háttérre milliónyi izgalmas és fordulatos sztorit lehetett volna felépíteni, de a Spiders stúdiója úgy tűnik, hogy alkalmatlan erre a feladatra, hiszen a kampány nem több, mint egy unalmas pillanatokkal teletömött kliséhalmaz. Sehol egy meglepő fordulat, nincs megdöbbentő befejezés, nincsenek meglepetések, sőt még olyan dolgok sem, amelyek esetleg arra ösztönöznének minket, hogy alaposabban is belemerüljünk az alkotás világába.

Márpedig főhősünk, avagy Zachariah már önmagában rengeteg kérdést vet fel, hiszen ő még a Marson is egy igazi csodabogárnak számít abból kifolyólag, hogy az úgynevezett technomancerek kasztját erősíti, akik azon túl, hogy részben emberek, részben mutánsok, határozottan az előbbiek pártján állnak, és képesek saját testükkel irányítani az elektromosságot, amely igazán hatásos fegyver lehet a harcban. Habár kapunk némi infót a kérdéses kaszt eredetéről, néha pedig jobban is beleláthatunk a világ működésébe, azonban ez mind-mind kevés lesz például egy The Witcher 3-hoz vagy egy Mass Effecthez képest.




Noha tény és való, hogy a The Technomancer nem szerepjáték, ellenben a készítők mégis sok helyen annak akarták beállítani, éppen emiatt pedig az elvárásaink is magasak. Megtehették volna ugyanis, hogy összeállítanak nekünk egy olyan kezdő és záró videót, amelyek keretbe foglalva elmesélik nekünk az alkotás cselekményének legfontosabb részleteit, ehelyett azonban folyamatosan csak görgetjük majd magunk előtt a kérdéseket, amelyekre aztán soha nem kapunk válaszokat, de legalábbis messze nem maradéktalanul. Persze nemcsak a sztori kidolgozottságával vannak súlyos gondok, hanem sajnálatos módon a játékmenettel is.

A külsőnézetes akciókra hajazó klisék ugyan jól működnek, ám mindez csak az irányítás szintjén lesz igaz, hiszen hiába kapunk egy megfelelően összetett élményt, összességében minden egyes lehetőséget sokkal jobb formában is láthattuk már korábban más név alatt. Ott vannak például rögtön az ütközetek, amelyek néha már-már vállalhatatlannak tekinthetők. A valós időben történő összecsapások esetén ugyanis olyan elképesztő megoldásokkal találkozunk, hogy egy pillanatra le kell tennünk a billentyűzetet és az egeret, mert nem hisszük majd el, amit a képernyőn látunk.

Az ugyanis még rendben van, hogy nincs túl nagy változatosság az ellenfelek között, az viszont már egyáltalán nem az elnézhető kategória, hogy ezeknek a csúfságoknak szinte semmi eszük sincsen, és olyan igazságtalanul sebeznek, illetve támadnak – gyakran csoportosan –, hogy az frusztráló és röhejes is egyben. Hab a tortán, hogy minden egyes ellenfél csak egy bizonyos területen belül mozog, tehát hiába leszünk látótávolságban, csak akkor támadnak majd ránk, ha átléptük azt a bizonyos képzeletbeli határt. Idejét sem tudjuk már, hogy mikor láttunk utoljára ilyen idejétmúlt megoldást!




A fejlesztők azért természetesen igyekeztek rejtegetni ezt a furcsaságot, így például három különféle harcmodort is megvalósítottak, amelyek közül az egyikkel szupererőssé válhatunk, a másikkal pajzzsal küzdhetünk, míg a harmadikkal lopakodhatunk, aminek a rendszere olyannyira kidolgozatlan és jelentéktelen, hogy ha nem tudnánk, fel sem tűnne, hogy lopakodó üzemmódban vagyunk. Az ütközeteket egyébiránt egy általános fejlődési és egy kellemesen összetett craftrendszer színesíti, amivel a bolygón található különféle alapanyagokból tudunk magunknak értékes fejlesztéseket készíteni – főként a fegyvereinkhez. Újabb alkotásainkkal ezáltal növelhető például a sebzés mértéke, vagy a pontosság, esetleg más lényeges tulajdonságok, miközben a fegyverek kinézetét is módosíthatjuk a segítségükkel, tehát a rendszer bár egy kicsit kusza, összességében kellemes mellékcélt biztosít az előrehaladáshoz, illetve a területek felfedezéséhez.

Apropó területek! Habár közülünk bizonyára még senki sem járt a vörös bolygón, és képet is csak korlátozott mennyiségben látott róla, ugyanakkor a Spiders fejlesztői valami elképesztő dolgot műveltek a pályák kialakításával, vagyis nagyjából éppen ilyennek képzeljük a Marsot a legvadabb álmainkban, esetleg egy futurisztikus képzelgés során. Röviden és tömören: elképesztő lett a végeredmény, pláne úgy, hogy óriási területeket járhatunk be szabadon, amelyek kapcsán csak a semmiből újratermelődő ellenfelek problémája árnyékolja be egy kicsit az összképet.

Az ütközetek kapcsán a legnagyobb gond egyébiránt nem is annyira az, hogy buták az ellenfelek, vagy túl kevés a fegyver, sokkal inkább az, hogy elég jellemtelen, mondhatni unalmas és logikátlan lett az egész rendszer, amit inkább érzünk majd egy idő után tehernek, mint valódi kihívásnak, és mivel a történet sem hajt minket előre, ezért könnyedén előfordulhat, hogy idejekorán ráununk az alkotásra. Ezen az állapoton ráadásul még az sem segít igazán, hogy a csaták során társaink is lesznek, akik szinte csak golyófogónak alkalmazhatók, hiszen jellemtelenségük és haszontalanságuk miatt nem igazán vesszük majd hasznukat az ütközetekben. Illetve egy kicsit talán mégis, hiszen amennyiben ők velünk vannak, legalább nem egyszerre támad ránk az összes ellenfél. Ami velük kapcsolatban pozitívum még, az a hozzájuk kapcsolódó néhány mellékküldetés, amelyek meglepően érdekesre sikerültek a főszálhoz mérten.




Grafika: Nemcsak a játékmenet terén sikerült ugyanakkor átlagosra a The Technomancer, hanem a külalak tekintetében is! Noha a marsi helyszínekre gyakran rácsodálkozhatunk, ugyanakkor az unalmas ellenfelek, a gyakran baltával faragott karakterek, a több helyen is felbukkanó alacsony felbontású textúrák és grafikai bugok, nem utolsó sorban pedig a megfelelő ajakmozgás hiánya sokszor beárnyékolják majd az összképet. A játékra ugyanis mindent lehetne mondani, de azt biztosan nem, hogy szép, esetleg stílusos lenne, hiszen a látvány köszönőviszonyban sincs a 2016-os követelményekkel. Persze bárcsak ez lenne az egyetlen problémánk!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Az irányíthatóság és a kezelőfelület kapcsán különösebb problémák ugyan nincsenek a játékkal, de apróságok azért akadnak. A helyenként túlbonyolított felület mellett ugyanis például gyakran érezhetjük kellemetlennek a kamerakezelést, ami főként a harcok során még frusztrálóbbá, gyakran átláthatatlanná teheti az amúgy sem túl gördülékeny összecsapásokat.

Játszhatóság: A Spiders részéről a világ legnagyobb hibája volt kihagyni a kooperatív módot a The Technomancerből, hiszen ott vannak velünk a társak, ott van a kialakított játékmenet, mindezt már csak egy online szállal kellett volna összefűzni ahhoz, hogy nagyobb szavatosságot és élményt kaphasson az alkotás. Habár így is könnyedén kihozhatunk a kampányból akár 15-20 órát, de az a baj, hogy sokan el sem jutnak majd a történet végére, mert menet közben beleunnak a sztori felgöngyölítésébe.

Intelligencia, nehézség: A játék legnagyobb hiányossága minden kétséget kizáróan a mesterséges intelligenciában keresendő, ami konkrétan egy nem létező jelenség a The Technomancer keretein belül, hiszen ellenfeleink hol nagyon bután, hol túl agresszívan, de soha nem úgy viselkednek, ahogyan az elvárható, illetve optimális lenne. Ez pedig olyannyira rányomja a bélyegét a harcrendszerre, hogy egy idő után már inkább a Pokolba kívánnánk az egészet.

Hangok, zene: Hasonló a helyzet a hangok és a zenék kapcsán is. A muzsikák például kifejezetten jellegtelenre sikerültek, a fegyverhangok erőtlen pufogások csupán, míg a szinkronszínészek olyan unottan mondják el soraikat, hogy az még fájdalmasabbá teszi az átvezetőket.

Összegzés: A The Technomancer kapcsán kijelenthető, hogy a Spiders munkatársai egyrészről megint nem okoztak csalódást, hiszen a korábbi alkotásaik után objektíven ezúttal sem vártunk tőlük sokkal többet, másrészt azonban mégis kaptunk tőlük pár feledhetetlen percet, hiszen sikerült néhány olyan dolgot megvalósítaniuk, amelyek sok jót sejtetnek még a jövőjük kapcsán. Az általuk kijelölt irány, az alapok ugyanis továbbra is zseniálisak, rengeteg nagyszerű ötlet lapul meg a háttérben, ám a kidolgozás sajnos még mindig középszerű, noha a téma kedvelői ennek ellenére is könnyedén rákaphatnak a végeredmény ízére. Akinek már a Mars: War Logs is örömet okozott, az bizonyára a Spiders legújabb alkotását is azonnal megkedveli majd, de aki valami nagy dolgot várt tőle, annak újfent csalódnia kell, mert a középszerűségből való kiemelkedésre még mindig várni kell.