Új operációs rendszeren dolgozik a Google

Új operációs rendszeren dolgozik a Google

2016. augusztus 16. 16:18, Kedd
Ez pedig nem az eddig látott szoftverekre épülne, egy teljesen új projektről van szó.

A napokban bukkant fel a hír, miszerint a Google egy vadonatúj operációs rendszeren dolgozik, amelynek pontos célja egyelőre ismeretlen. A cég egyik munkatársa elárult ugyan néhány részletet a projektről, azonban így is sok kérdés maradt megválaszolatlanul.

Egy IRC-beszélgetés közben derült ki, hogy a GitHub portálon elérhető kód valóban egy új operációs rendszert takar, ennek fejlesztése pedig jelenleg is zajlik, bár a jelek szerint még egy korai fázisban járnak. Egyelőre annyit tudunk, hogy a szoftver a Fuchsia névre hallgat, ez pedig a rövid magyarázat szerint a rózsaszín és a lila keverékéből állna össze, bármit is takarjon ez a két szín. A Google munkatársa a beszélgetés közben elárulta, hogy mindenképpen nyílt alapokra szerették volna helyezni a platformot, ezért is elérhető a kód az említett oldalon, bár a teljes dokumentáció csak később készül majd el.

Természetesen máris megindult a találgatás arról, hogy a Google melyik területen vetné be az új fejlesztést. Egyesek szerint nem az Android leváltásáról van szó (az új szoftver nem erre, és nem is a Linux kernelre épül), itt valószínűleg a „dolgok internete” lehet a célkeresztben, tehát az elterjedőben lévő, és egyre inkább egy új, különálló területet képező IoT-eszközök meghódítását tervezik, valahogy úgy, ahogy azt az Androiddal az okostelefonok esetében már sikerült elérniük. Felmerült azt is, hogy a Fuchsia a Chrome OS és az Android egyesítését valósítaná meg, a Google azonban egyelőre adós a hivatalos bejelentéssel.

Az is előfordulhat, hogy a szoftver végül nem is jelenik meg, vagyis csupán egy házon belüli kísérlet marad – a fejleményekről természetesen mi is beszámolunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások