No Man's Sky

Kiadó: Hello Games
Fejlesztő: Hello Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-530 2,9 GHz-es vagy AMD Athlon X4 730 processzor, Nvidia GeForce GTX 480 vagy ATI Radeon HD 6970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-860 Quad 2,8 GHz-es vagy AMD FX-8120 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 285 grafikus kártya, 8 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Elite: Dangerous, Spore
Kategória: akció-kaland

Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb játékaként robbant be a köztudatba a No Man's Sky, amivel kapcsolatban óriási ígéreteket kaptunk a megjelenés előtt a Hello Games maroknyi csapatától. Játéktesztünkből kiderül, hogy mi is valósult meg mindebből!

Számtalan alkalommal találkozhattunk már a játékiparban olyan esettel, amikor egy kvázi ismeretlen fejlesztőcsapat a semmiből feltűnve olyan bejelentést tesz, amely elsőre kis híján teljesíthetetlen feladatnak és egyenesen hihetetlennek hangzik. Hasonló érzések kavarogtak bennünk, amikor a Joe Danger-sorozat mögött álló Hello Games előrukkolt a No Man’s Sky ötletével, hiszen az a stílusbeli sokszínűség, az a mértéktelen szabadság, amit lefestettek előttünk, több szempontból is megvalósíthatatlannak tűnt. Egyrészt ugyanis egy aprócska, független fejlesztőcsapatról beszélünk, akik nem rendelkeznek jelentős múlttal, másrészt pedig annyi ötlettel rukkoltak elő már a bejelentés pillanatában, hogy az több videojátékhoz is elegendő lett volna.

Ők azonban mindezt egyetlen projekten belül akarták megvalósítani, ezáltal már kezdetben is csak kevesen tudták elképzelni, hogy mit is szeretne megvalósítani ez a maroknyi angol csapat. A kezdetekkor hallottunk ugyanis vad űrharcokról, véletlenszerűen generált bolygókról, túlélésről, craft-rendszerről, sok-sok felfedezésről, utazgatásról és mérhetetlen szabadságról egyaránt. Habár tény és való, hogy a stúdió mindezt beleerőszakolta a végeredménybe, de hogy mennyire sikerült mindebből egy értékelhető, élvezhető, de mindenekelőtt jól működő játékot készíteniük? Sajnos semennyire! Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk apránként, hogy miről is van szó.




A No Man’s Sky a stílusbeli sokszínűségből és az elképesztő szabadságból kifolyólag talán nem véletlen, hogy nem rendelkezik egy átfogó, mindemellett pedig elfogadható történettel. A cél azonban adott: bár nem tudjuk, kik vagyunk, illetve honnan jöttünk, el kell jutnunk az univerzum közepébe, és noha közben meg-megkapaszkodhatunk apróbb foszlányokban, de olyanról, hogy összetett és érthető sztori, alapesetben nem beszélhetünk. Nyilván nem is igazán vártunk ilyesmit annak fényében, hogy milyen összetett játékmenetet ígértek nekünk a készítők, aminek a lényege az, hogy űrhajónkba pattanva elindulunk a világűrben, és a bolygók felfedezésével, valamint újabb nyersanyagok gyűjtésével arra törekszünk, hogy egyre jobbá váljunk, illetve egyre nagyobb távolságokat tudjunk megtenni a fentebb megnevezett cél elérésének érdekében.

Habár tény és való, hogy a felfedezési kedvet már az első pillanatokban képes meghozni a játék, azonnal elkaphat minket a páratlan hangulat, az „itt aztán bármi megtörténhet” érzése, de alig néhány planéta felfedezése után rájövünk arra, hogy amit az első pillanatokban még csillogó szemekkel bámultunk, az alig néhány perc után kártyavárként omlik össze. A No Man’s Sky legnagyobb baja ugyanis, hogy minden eleme félkész, kidolgozatlan, vagy csak egyszerűen nem működik megfelelően, így hiába élveznénk a sokszínűséget, valamint a féktelen szabadságot, örömünket csakhamar lelohasztják a kisebb-nagyobb problémák.




A legtöbben alighanem a bolygók felfedezésekor kapják majd az első pofonokat. A véletlenszerűen generált helyszínek ugyanis bár ötlet szintjén nagyszerűek, ellenben a készítők egy rendkívül szűkös eszköztárat programoztak le a háttérben, aminek köszönhetően túl kevés lehetősége van a véletlengenerátornak arra, hogy valóban emlékezetes helyszíneket, illetve világokat alkothasson. Hogy értsétek a lényeget: hiába várunk arra, hogy olyan helyeket fedezzünk fel, amelyeket korábban talán még senki sem látott, csakhamar rádöbbenünk majd arra, hogy megvannak a különféle sémák, és ezekből próbál újra meg újra felépíteni valamit a játék.

Lesznek például planéták, amelyek 90 százalékban ugyanúgy néznek majd ki, mint egy korábbi, csak éppen más színben festenek, vagy a jég helyett a homok lesz a domináns rajtuk. Ugyanez a helyzet az ellenfelek és az élővilág esetében is. Tény és való, hogy képes a véletlengenerátor nagyon vicces és különleges teremtményeket alkotni, de hamar rádöbbenhetünk arra, hogy vannak alapvető testrészek, amelyeket csak újraoszt és újraszínez a játék, így a végeredmény hellyel-közzel, de ugyanaz lesz, csak a piros helyett kékkel, a hosszú fülek helyett pedig például szarvakkal. Hangsúlyozandó, és ez valóban nagyon fontos, hogy a jelenlegi technológia mellett más módszert el sem tudnánk képzelni ennek a megvalósításához, ugyanakkor a készítőknek egy akkora eszköztárat kellett volna felépíteniük a háttérben, hogy az ismétlődéseket senki se vehesse észre, legfeljebb csak helyenként, de ne minden második alkalommal.

Az egyes planétákat egyébiránt űrhajónk által fedezhetjük fel, és a leszállás után az első dolgunk az lesz, hogy különféle alapanyagokat keressünk. Habár elég széles skálán mozog a megszerezhető alkotórészek mennyisége, ugyanakkor a hozzá felépített craft-rendszerrel ismét mellélőttek a Hello Games fejlesztői, az alulméretezett inventoryt pedig inkább meg sem említenénk. A No Man’s Sky ugyanis gyakran túlbonyolítja ezt az egészet, sokszor teljesen logikátlan, hogy miért kell több lépésben megalkotnunk valamit, amit egyetlen kattintással is megvalósíthattunk volna. Érdemes lett volna a csapatnak itt egy kicsit a Minecraft irányába elindulnia!




Említettük már fentebb az űrhajózás lehetőségét, amitől nagyon sokan űrszimulátorként gondoltak a játékra, azonban ez a kijelentés olyan messze van az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Szimulátoros hatások ugyanis egyáltalán nincsenek a játékban – mint ahogyan a fizika is sok esetben nevetségesen hiányos, a gravitációt már meg sem említve –, ezáltal fejleszthető hajónkkal teljesen árkád körülmények között közlekedhetünk és utazgathatunk a bolygók között, miközben a felfedezés mellett az akciók is jelentős szerephez jutnak benne.

Sajnos! Ezzel a résszel ugyanis a fejlesztők ismét nem nagyon tudtak mit kezdeni a No Man’s Sky keretein belül! Habár sok esetben el tudjuk kerülni az ütközeteket – és ez erősen ajánlott –, azonban gyakran válhatunk célponttá, pláne abban az esetben, ha nekilátunk a bolygókon bányászni, ezt ugyanis rendszerint az ott élő robotok mindig meg akarják majd akadályozni. Velük aztán rendszerint nagy csatákba bonyolódhatunk, de ezek az irányítás terén annyira nehézkesek, hogy a kisebb ellenfelekkel szemben hatalmas kínszenvedés lesz egyszerre irányítani a hajót, célozni és még tüzelni is. Habár a PC-s irányítás alapesetben megfelelő lenne erre – ha karakterünkkel, belső nézetből bonyolódunk konfliktusba, úgy nincs is vele gond –, de ehhez egy jól kidolgozott rendszerre lenne szükség a háttérben. Az pedig nincs!

Hogy mi található meg az elhangzottakon kívül a játékban? Az apróságokat leszámítva tulajdonképpen semmi más, a No Man’s Sky ugyanis ennyiből áll. Menni, harcolni, gyűjtögetni és továbbhaladni. Nyilván akadnak még egyéb lehetőségek is, mint például az űrhajó fejlesztése, a kereskedelem vagy az űrruhánk rendszere, aminek feltöltöttségéről mindig gondoskodnunk kell, ha újabb bolygót fedezünk fel, de mivel ez nem lesz egy bonyolult feladat, kihívást nem igazán jelent majd számunkra.

Mindez tehát azt jelenti, hogy hiába van valóban rengeteg dolog a játékban, ha abból egy sem működik 100 százalékon, sőt mi több, messzire elmarad a jelenlegi követelményektől. Mindemellett a PC-s változat egy olyan hatalmas bughalmaz lett, hogy rengetegen még az első gyorsjavítások telepítése után is hatalmas hibákkal és hiányosságokkal találkozhatnak benne, ami várható is volt az olyan híreket követően, hogy a megjelenés előtt pár nappal a fejlesztők még mindig a programozási munkálatokkal voltak elfoglalva.




Grafika: Mindehhez ráadásul hozzávehetjük még az eléggé gyatra grafikát is! Noha néhány helyen nagyon jól fest a játék, de a legtöbb esetben generációs lemaradásokat figyelhetünk meg alacsony felbontású, unalmas és fakó textúrákkal, amelyekre egyáltalán nem lehet magyarázat a különös grafikai stílus alkalmazása, ami inkább lett idegesítő, semmint stílusos vagy hatásos. Komoly gondok vannak mindemellett a véletlengenerálás és a küllem összehangolásával is, ezáltal nem kizárt, hogy a játék a bolygó felfedezésének végén döbben rá arra, hogy kellenének még fák vagy sziklák, ezáltal közben alakítja a környezetet, ami két évtizeddel ezelőtt még elment volna, de a naptár szerint 2016-ot írunk.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület egyszerűségét az irányíthatóság kiszámíthatatlansága rontja el leginkább, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy megannyi műfajt beletuszkoltak a fejlesztők a végeredménybe. Ami kifejezetten rosszul sikerült, az leginkább az űrhajó volánja mögül átélhető harc volt, minden más az „elmegy” kategóriát erősíti, de azért lehetett volna még mit finomítani ezen a téren, hiszen sok esetben azt sem tudjuk majd, hogy mihez nyúljunk hirtelen, de az alulméretezett inventory miatt is bizonyára sokan emlegetik a készítők felmenőit.

Játszhatóság: Habár egyszer állítólag a No Man’s Sky-nak is vége van, de addig még csak nagyon kevesen juthattak el, hiszen az ötödik-hatodik planéta felfedezése során garantáltan olyan ismétlődésekbe botolhatunk, amelyek elvehetik a kedvünket attól, hogy folytassuk utazásainkat az univerzum középpontja felé. Mivel a játék úgy lett megalkotva, hogy bizonyos elemekkel vagy lehetőségekkel talán soha nem találkozhatunk, ezért nehéz lenne játékidőről beszélni, mint ahogyan szavatosságról is, ami ebben az esetben leginkább ízlés kérdése. Ami miatt azonban igazán haragudhatunk a fejlesztőkre, az nem más, mint a többjátékos mód hiánya, hiszen egy ilyen alkotásból kispórolni legalább egy kooperatív mókát, az óriási hiba volt.

Intelligencia, nehézség: Minden játékelem kapcsán nagyon hullámzó teljesítményt nyújt az intelligencia és a nehézség tekintetében a No Man’s Sky. Az ellenfelek sajnos rendszerint nem különösebben értelmesek – jönnek, támadnak, és nagyjából ennyi, a taktikus harc távol áll az alkotástól –, a nehézséget pedig számtalan tényező befolyásolja, de a legjelentősebb problémát alighanem az irányítás okozza. Mindez főként az űrhajós harcok során mutatkozik meg a leginkább, de más apróságokban is megnyilvánul.

Hangok, zene: Ami azonban meglepően jól sikerült a játékban, az nem más, mint a háttérben felcsendülő dallamok, amelyek között rendkívül fülbemászó műveket is hallhatunk. A felfedezés, vagy az űrben való hajókázás során rendkívüli hangulatot képesek varázsolni a jól eltalált tételek, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy legalább a lefestett atmoszféra kapcsán ne panaszkodhassunk, noha az űrhajó műszerfalának folyamatos csipogása és jelzése hosszabb távon egy kicsit frusztráló tud lenni.

Összegzés: Sokat akart a szarka, de nem bírta a farka. Közhely talán, de ezzel a közmondással lehetne a leginkább leírni a No Man’s Sky helyzetét, amivel szemben a nagy felhajtás miatt óriási elvárásokat támasztottunk, ám amint kiderült, ez óriási hiba volt. A legnagyobb hibát azonban talán a készítők követték el azzal, hogy hagyták a marketingeseket úgy dolgozni, mintha egy tripla-A kategóriás játékot reklámoznának. A Hello Games műve ugyanis független címként, hovatovább az olcsóbb árkategóriában elképesztő siker lenne, de így, hogy a végeredmény több sebből vérzik, mindemellett pedig az ígéretek jelentős része csak álom maradt, az évtized egyik legnagyobb csalódásaként dolgozhatjuk fel. Nyilván kár lenne azonnal leírni az ötletet és a végeredményt, várjuk azért meg, hogy a frissítések és javítások után mit hoznak még ki ebből a fejlesztők, de jelenleg ez nem több mint egy erősen átlagos alkotás.