Mafia III

Kiadó: 2K Games
Fejlesztő: 2K Czech
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8120 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 6 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon R9 290X grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Godfather, Mafia, GTA-sorozat
Kategória: külsőnézetes akciójáték

Hangzatos ígéretek társaságában tért vissza közénk a legendás Mafia-sorozat harmadik epizódja, de minden igyekezetük ellenére sem sikerült a fejlesztőknek egy újabb emlékezetes alvilági kalanddal megörvendeztetniük a régi rajongókat. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!

A cseh Illusion Softworks munkatársai az ezredfordulót követően megalkották a világ valaha készült legjobb maffiakalandját, amellyel olyan magasra tették a mércét, hogy azóta sem sikerült felülmúlnia senkinek – még saját maguknak sem – az akkori teljesítményt. Hogy pontosan mi állhat ennek a hátterében, azt nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, de a legnyomósabb indok alighanem az lehet, hogy a stúdiót az első rész sikere után, illetve a második megjelenése előtt felvásárolta egy nagy amerikai kiadó. Egy kis közép-európai csapat számára ez minden tekintetben hatalmas változás nemcsak a megfelelés, hanem az értékrendek kapcsán is, így hiába látták el a fejlesztők látványos grafikával a Mafia II-t, hiába volt ránézésre minden rendben vele, összességében azonban egy lelketlen és tartalmatlan produkció volt, éppen úgy, mint a nagy büdzséből készült amerikai alkotások többsége.

Persze mindez csak egy lehetséges indok a sok közül, ellenben ettől függetlenül is kijelenthetjük, hogy a nagyszerű első rész folytatása messze nem sikerült valami rózsásan, és bár az előzetesek alapján úgy gondoltuk, hogy a harmadik epizód talán visszaállíthatja a sorozat jó hírét, azonban a megjelenés után néhány nappal már tudjuk, hogy újfent átverés áldozatai lettünk. A Mafia III ugyanis megint csak egy ízletes cukormázzal bevont torta lett, amelynek lapjait elégették sütés során, krémjét pedig túlcukrozták, sőt még a díszítést is lefelejtették róla. Lássuk, hogy mégis mit jelent ez a gyakorlatban!




A játék legnagyobb pozitívumát határozottan a történet adja. Habár alaposan megosztja a rajongókat, hogy mennyire volt jó ötlet egy színes bőrű főhőst a középpontba állítani, azt mégis tényként kezelhetjük, hogy nélküle a készítők nem tudták volna hitelesen visszaadni a hatvanas évek Amerikájának rasszista látásmódját, hiszen a Ku-Klux-Klan sokadik fénykorában, a vietnami háború idején egyáltalán nem volt ritka eset, hogy egy fekete férfi nem mehetett be bizonyos szórakozóhelyekre, vagy csak egyszerűen nem sétálhatott végig megjegyzések nélkül az utcán. Hogy ennek a kidomborítására mennyire volt szükség a Mafia III keretein belül, az talán még a főszereplőnél is jobban megosztja a rajongókat, hiszen sem több, noha igaz, kevesebb sem lett tőle a végeredmény.

Lincoln Clay, avagy a sztori központi karaktere ugyanis a sorozat eddigi epizódjainak főhőseivel ellentétben egy Louisiana államban született fekete férfi, aki árvaként, nagy gyűlöletben nevelkedett fel, így amikor besorozták az amerikai hadseregbe, egy olyan országért harcolt a vietnami háborúban, amit világ életében ki nem állhatott. Miután 1968-ban letelik a sorkatonai szolgálata, még egyszer és utoljára visszatér New Bordeaux-ba azért, hogy elköszönhessen attól a pár embertől, aki korábban fontos volt számára, azonban amikor összehozza a sors egykori bandájával, arra kérik Lincolnt, hogy még egy utolsó akcióban segítsen nekik. Az olasz maffia oldalán tehát hozzájárul a kedélyek lecsendesítéséhez, és részt vesz egy óriási bankrablásban is, aminek részeként hősünket nagyon csúnyán hátba szúrják, sőt mi több, egy fejlövéssel kis híján végleg kivonják a forgalomból. Lincoln azonban csodával határos módon megmenekül, és miután felépül testi-lelki sérüléseiből, egyetlen dolog hajtja: a bosszú!

Egyedül azonban nem sokra mehet az egész olasz maffiával szemben, amikor tehát feltűnik a színen John Donovan, a CIA helyi ügynöke, segítséget ajánl hősünknek abban, hogy a hatóság segítsége mellett indíthassa el hadjáratát. Lincoln ehhez felkeresi néhány megbízható ismerősét, így összebarátkozik a haiti bandával, illetve Cassandra nevű vezetőjükkel, de segítségül hívja az íreket is Thomas Burke vezetésével, sőt mi több, visszatér Vito Scaletta, az előző rész központi figurája is, hogy segítsen hősünknek felszámolni New Bordeaux alvilágának jelenlegi kiskirályságát. A sztori tehát az alapokat tekintve bár nem váltja meg a világot, összességében egészen kellemesnek tekinthető ahhoz, hogy az emlékezetes karakterek és a jó párbeszédek révén felkeltse a figyelmünket, de sajnos ezen túlmenően sok újdonsággal nem szolgál majd számunkra a későbbiekben. Ami ugyanis innen következik majd, az a cselekmény tekintetében kis túlzással 20-30 órányi tömény unalom!




Azt azért persze el kell ismerni, hogy az olasz maffia üldözése először nagyon izgalmasnak tűnik, sőt mi több, az első alvezér felkutatása és megölése egyaránt kellemes élményt jelent, de miután harmadik-negyedik, majd később sokadik alkalommal is át kell élnünk ugyanezt, akkor már nem tudunk ennyire őszintén örülni neki. A Mafia III-ban ugyanis egyetlen célunk lesz, hogy átvegyük az irányítást New Bordeaux városa felett, amihez el kell foglalnunk az egyes területeket, majd átvenni a rivális bandáktól a helyi drog- és fegyverpiacot, valamint a prostitúciót is.

Ha elég ügyesek vagyunk, és elég borsot törünk a helyi szervezet orra alá – például gyújtogatással vagy randalírozással –, lassan elődugja az orrát a sötétségből az adott kerület alvezére, és a mi dolgunk, hogy megpróbáljuk eltenni láb alól. Ha ezt eljátsszuk még jó párszor, eljutunk majd Marcanóhoz, a város maffiavezéréhez, akit természetesen szintén el kell takarítanunk az útból. Ugyan a sztorit rengeteg aprósággal fel lehetett volna dobni – pálfordulások, árulások, váratlan halálesetek vagy éppen a múltból előbukkanó karakterek segítségével – a csehek azonban egyszerűen semmit sem aknáztak ki ebből, ezáltal a történet szinte egy helyben toporog egészen a végjátékig.

Mindennél is nagyobb gond, hogy közben az óriási városban a főküldetéseken kívül semmi extra teendőnk sem lesz. Noha tény és való, hogy New Bordeaux a hangulat tekintetében elképesztő – és ezt minden túlzás nélkül állítjuk –, érezhetően ebbe ölték a legtöbb erőforrást a készítők, hiszen játék korábban még képtelen volt ilyen hitelességgel visszaadni a hatvanas évek Amerikájának hangulatát, de hiába a jó kidolgozottság, ha tartalom nem társul hozzá. Hiába lesz például temérdek pénzünk, nem tudunk vásárolni, nem tudunk egy nyavalyás kalapot sem venni hősünknek, olyasmiről pedig ne is álmodjunk, mint a fejlesztések, a tuning, vagy éppen a különféle épületek vagy üzletek felvásárlása.

Ez nem a GTA, és ezt gyakran hajlamosak kíméletlenül őszintén az orrunk alá dörgölni a készítők, de nem csak ezen a téren, hiszen például egy épkézláb mellékküldetés sem csatlakozik a sztorihoz, a régi Playboyok gyűjtögetése helyett márpedig szívesen vállaltunk volna tipikus alvilági küldetéseket, amelyekkel alaposan meg lehetett volna tölteni a végeredményt.




A Mafia III azonban ezen a téren egy rendkívül üres játék lett, holott New Bordeaux üvölt a tartalomért. Hiába süt minden utcácskából a hatvanas évek hangulata, hiába vezethetünk korabeli járműveket – amelyek meglepően jó kidolgozottságot kaptak, de például törésmodellre nem tellett –, hiába szólnak a kor legjobb zenéi a rádióból és a zenegépekből, a játékból érezhetően hiányzik a lélek, a szenvedély, ami annak idején az első részt azonnal a szívünkbe lopta. Még nagyobb gond, hogy hiába foglalunk el városrészeket, azokon semmilyen változást sem tapasztalhatunk.

Márpedig az egyes kerületeket ilyenkor csapattársaink veszik át – Cassandra, Vito vagy Thomas –, aminek alapesetben több jelentősége lesz. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy kinek mennyi területet adunk, lévén a három hős állandóan verseng egymással, nekünk viszont fontos lesz kiválasztanunk közülük legalább egy vagy inkább talán két kedvencünket ahhoz, hogy kihasználhassuk az általuk garantált extrákat. Választásunk, valamint a kiosztott területek mennyiségének függvényében ugyanis olyan extrákra tehetünk szert, mint az extra zsoldosok, autók, robbanószerek vagy fegyverek, amelyeket akár egy bevetés helyszínére is kikérhetünk majd társainktól, ha szükségét érezzük.

Itt érdemes kiemelni, hogy a Mafia III egyik központi eleme ezúttal is a harc lesz, ami a korábbi részek mintájára a külsőnézetes akciók legszebb hagyományait idézik majd fel előttünk. Pontosabban csak idéznék, mert hiába válogathatunk egy hadseregnyi fegyver közül a küldetések teljesítése előtt, a béna fedezékrendszernek, valamint az ellenfelek elképesztően bugyuta mesterséges intelligenciájának köszönhetően az összecsapásokat sem élvezhetjük majd. Utóbbi kapcsán kiemelendő, hogy ennyire buta ellenfeleket már nagyon régen nem láttunk videojátékban – szinte mindenki vak, süket, és egyáltalán nem úgy reagál, ahogyan azt elvárnánk tőle –, de ami a legrosszabb, hogy ezt a készítők megpróbálták leplezni, méghozzá úgy, hogy főként az ellenséges alvezérek főhadiszállásán elképesztő túlerőt zúdítanak ránk, aminek köszönhetően még elhalálozni sem túl nehéz.

Ha pedig nem lenne elég nagy baj, hogy az ellenség buta, és a város kerületeinek bekebelezése elképesztően monoton feladat, itt van még pluszban tonnányi bug, amelyek többségét bár az első nagy frissítés orvosolta, de továbbra is megfigyelhető néhány olyan elképesztő, gyakran idegesítő, máskor pedig humoros programozási probléma, amelyek még tovább csökkentik a játék értékét.




Grafika: A Mafia III egyáltalán nem nevezhető egy kifejezetten szép játéknak. Habár az összkép egészen kellemes, azonban a részletekben elmerülve olyan hiányosságokat találhatunk, amelyek már évekkel ezelőtt is mosolyt csaltak volna az arcunkra. Kiemelten fontos, hogy a játékot az első frissítés telepítését követően futtassuk, hiszen így lényegesen kiegyensúlyozottabb élmény vár majd ránk, de például az autók törésmodelljének hiánya, a véletlenszerű akadozások, a helyenként kritikán aluli textúrák, vagy a kihalt város még mindig komoly kellemetlenségeket tudnak előidézni.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület kapcsán jelentős probléma ugyan nincs, ellenben az irányíthatóság tekintetében belefuthatunk problémákba. Míg például az autók meglepően kellemesen iránytíhatók, addig a harcokhoz kapcsolódó fedezékrendszer nagyon kellemetlenné teszi az ütközeteket akkor is, ha esetleg kontrollerrel vágtunk volna bele az ütközetekbe.

Játszhatóság: Többjátékos mód értelemszerűen nincs a Mafia III-ban – pedig a kooperatív mód a többi alvezér miatt adja magát –, ellenben az egyjátékos kampányból így is kihozhatunk akár 30 órányi kalandot, amivel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy már az első néhány küldetés után unalmassá, ismétlődővé válik. Ennek megfelelően igazán nagy kitartás szükségeltetik ahhoz, hogy eljussunk a sztori végére, ami legfeljebb csak a páratlan és zseniális hangulat miatt lesz majd izgalmas a legtöbb ember számára, és korántsem azért, mert olyan jól lehet szórakozni New Bordeaux városában.

Intelligencia, nehézség: Amivel kapcsolatban azonban a Mafia III a legnagyobb csalódást okozza, az minden kétséget kizáróan a mesterséges intelligencia. Ellenfeleink ugyanis például kifejezetten buták, és ez olyannyira kellemetlen, hogy a teljes élményre képes rányomni a bélyegét. A bugyuta maffiatagok meglétét ugyanis tovább fokozták a készítők azzal, hogy gyakran óriási túlerővel kell majd szembenéznünk a pályákon, ez pedig sokszor olyan magasságokba emeli a nehézséget, hogy már-már a kellemetlenség határait súrolja.

Hangok, zene: A Mafia III-ban viszont kifejezetten jóra sikerültek a játékban hallható hangok és zenék, amelyek közül főként a szinkronokat érdemes kiemelni, mert a színészek még a legunalmasabb szereplőket is képesek voltak érdekessé tenni a megfelelő hangjátékkal. Még szimpatikusabbá teheti a végeredményt a zene, hiszen a hatvanas évek legnagyobb slágerei csendülnek fel a háttérben olyan ikonikus előadóktól, mint Elvis Presley vagy Jimmy Hendrix.

Összegzés: A Mafia III-at minden túlzás nélkül csak a jóindulat, valamint a páratlan hangulat választja el attól, hogy egy teljesen középszerű, átlagos alkotásként tekinthessünk rá, a cseh fejlesztők ugyanis most sem voltak képesek arra, hogy valami igazán sajátosat és különlegeset alkossanak, amely méltó lehet az első részhez. A játék ugyanis határozottan össze lett csapva, alapvető lehetőségek hiányoznak belőle, de a megvalósítás kapcsán is rengeteg olyan problémába ütközhetünk, amelyek lerontják az élményt. Ha rajongunk a hatvanas évek Amerikájáért, egy kortörténetileg hiteles és történelmileg hű alkotás vár ránk, amelyet ebből a szempontból könnyedén megkedvelhetünk, azonban egy GTA-hoz, sőt még a közvetlen elődhöz mérten is hatalmas csalódás vár ránk.