Titanfall 2

Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Respawn Entertainment
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4130T 2,9 GHz-es vagy AMD FX-4200 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 45 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6600 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 45 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Call of Duty-sorozat
Kategória: FPS

A Call of Duty-sorozatot megálmodó Jason West és Vince Zampella párosa már a 2014-es első Titanfall által is sikeresen lenyűgözte az FPS-játékok rajongóit, de most itt a folytatás, amely mindenből többet és jobbat kínál. Titanfall 2 játéktesztünk következik!

Akár mérget is vehetünk arra, hogy Jason West és Vince Zampella úgy hagyta ott 2010-ben az egyébként általuk alapított Infinity Ward kötelékét, hogy fogalmuk sem volt arról, vajon képesek lesznek-e még valaha olyan komoly dolgot alkotni, mint a 2003-ban debütált Call of Duty. A duó azonban sem pénzt, sem időt nem sajnált arra, hogy maga köré gyűjtsön néhány régi munkatársat, valamint pár veteránt is annak érdekében, hogy a Respawn Entertainment név alatt megalkossanak egy olyan FPS-t, amelyről éveken át beszélhet majd a szakma. Tervük az elszántság és az EA háttere miatt természetesen sikerült is, hiszen a Titanfall bár kizárólag a többjátékos élményekre koncentrált, ellenben pontosan valami olyasmit garantált, amire nagy szükségük volt a Call of Duty-sorozatba belefáradt rajongók többségének.

Nem véletlen ezek után, hogy a Titanfall igazán kellemes sikert aratott nemcsak a szakmabeliek, hanem a játékosok körében is. Persze titkon azért tudtuk, hogy sokkal többet is ki lehet hozni mindebből, és tisztában voltak ezzel a fejlesztők is, akik – akár fáj kimondani, akár nem –, egyfajta alapozásként és szintfelmérőként jelentették meg a bemutatkozó epizódot annak érdekében, hogy letegyék egy leendő franchise alapjait, illetve megnézzék, hogy mekkora igény lenne az elképzelésükre. Mivel a rajongók imádták a játékot, így sokáig nem is volt kérdéses, hogy jöhet a folytatás, amely immáron egyjátékos kampánnyal kiegészülve örvendeztetett meg minket a napokban.




Legyünk bármekkora hódolói is az első Titanfallnak, amikor kiderült, hogy a készítők sztori móddal akarják bővíteni a folytatást, automatikusan összerezzentünk egy kicsit, hiszen volt bennünk egy kis félelem ennek a lehetőségnek a feleslegességét és minőségét illetően. Ma már azonban tudjuk, hogy hatalmasat veszítettünk volna azzal, ha a Respawn Entertainment meghagyja kizárólag többjátékos címnek a Titanfall 2-t, mert sikerült nekik egy olyan kampányt megalkotniuk, amely minden túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legjobbikaként tartható számon, és bátran odatehető olyan címek mellé, mint a Battlefield 1.

Amit azonban nagyon fontos itt kiemelni, hogy a Titanfall 2 egyjátékos élményére nem a történet miatt emlékezünk majd, hiszen nem a kimagasló vagy izgalmas narratíva az, amivel a szívünkbe lophatja magát, hanem sokkal inkább a játékmenet és a látvány, valamint ezek közös hatása. A cselekmény ugyanis erősen kusza, hovatovább követhetetlen lett, középpontjában Jack Cooperrel, a Frontier Militia katonájával, aki szeretett Titánja, a BT-7274-es társaságában egy idegen bolygón találja magát, és hol ide, hol oda veti a sors, miközben emberi és helyi idegen lényekkel szemben veti be magát, illetve hatalmas robotjának tűzerejét. A sztori – mint megannyi FPS-játékban – másodlagos, méghozzá olyannyira, hogy a játékmenet teljesen egyensúlyozná még azt is, ha a készítők meg sem próbáltak volna valami körítést megálmodni hozzá.

Hogy mi a titka a Titanfall 2-nek? Nagyon egyszerű! A látványos tálalás mellett folyamatosan építi fel előttünk a kampányt, aprólékosan sajátíthatjuk el a segítségével hősünk és Titánunk érdekes, hovatovább különleges képességeit, majd miután nekilódulunk a pályáknak, a folyamatos és már-már zavaróan sok harc helyett inkább rengeteg trükkös megoldás, akadály, illetve fejtörő is színesíti utunkat, aminek köszönhetően lehetőségünk nyílik a lehető legváltozatosabb formában kihasználni pilótánk és Titánunk felszerelését és sajátosságait. Az egymásra épülő feladatok és pályák valami egészen hihetetlenül jól megkomponáltak, olyan élvezetesek, mint bármelyik klasszikus nagyzenekari mű, amelyben a legutolsó kósza hangnak is megvan a maga helye. Van eleje, van közepe, valamint egy olyan fináléja, amelyet garantáltan könnyes szemekkel él majd át az, akinek megdobban a szíve az FPS műfajért.




Ami probléma, hogy ez az élmény rövid, alig 5-6 órát bohóckodhatunk el benne egyedül, aminek legalább a dupláját is szívesen átéltük volna. Persze azért ne legyünk telhetetlenek, inkább 6 óra maximális fordulatszámon, mint 12 óra hullámzó teljesítménnyel! Magyarul tehát, aki attól tartott, hogy a Titanfall 2 egyjátékos kampánya esetleg klisés lesz, netán töltelékszerepet tölt be, hovatovább kizárólag a multiplayerből megörökölt pályákat tartalmazza, az most nagyon kellemeset csalódhat, hiszen a legnagyobb örömünkre ilyesmiről szó sincs. Ezek után még jobban várjuk a Respawn Entertainment Star Wars-játékát, hiszen ha ott is képesek lesznek ilyesmit alkotni, akkor egy szavunk sem lehet!

Azért ne higgyük azt, hogy a többjátékos mód tekintetében az alkotók eltunyultak, és még egyszer elkészítették nekünk ugyanazt, mint a korábbi részben, hiszen a Titanfall 2-ben határozottan még jelentősebb élmények várnak ránk a multiplayer ütközetek során, és a szavatosságot is itt kell majd keresünk. Míg ugyanis a kampány alaposabban megismerteti velünk a sorozat sajátos és egyre szimpatikusabb univerzumát, a pilóták és a Titánok közötti kapcsolatot, valamint bevezet minket az ütközetek alapjaiba, addig a multiplayer megmutatja, hogy milyenek is az igazán intenzív és téttel rendelkező csaták.

Már az első háborúzás alkalmával bizonyítást nyer, hogy a Titanfall 2-ben minden olajozottan, simán és jól működik, vagyis volt értelme korábban annyit toldozgatni és foltozgatni az első részt. Ennek megfelelően az irányítás még mindig álomszerűen könnyed, a pályák nagyszerűen felépítettek, és küzdjünk akár pilótánkkal, akár egy Titán fülkéjében ülve, minden esetben igazi élmények várnak ránk. Már amennyiben eljutunk egy bizonyos szintre, mert sajnos folyamatos fejlődésünk ellenére is túl gyakran szaladhatunk bele igazi profikba a csatamezőn, akik akkor is képesek a földbe tiporni az egónkat, ha a kampányon már a legnehezebb nehézségi fokozaton is úgy siklunk végig, mint forró kés a vajon.




Ezt leszámítva az elsőre kicsit kevéske pálya ellenére nagyszerű élmények várnak ránk, pláne a sok-sok apró, de annál jelentősebb újdonság társaságában, hiszen pilótáinkkal már olyan dolgokra leszünk képesek, mint egy futurisztikus szuperkatona. Itt egy kicsit ugyan volt a szánkban némi Call of Duty-utóérzés, de a játékmódok gyorsan feledtették velünk ezeket, hiszen olyan – minden túlzás nélkül – klasszikus szabályrendszerek tértek vissza, mint a Last Titan Standing vagy a Hardpoint. Sok újdonság ezen a téren nem vár ránk, reformáció nem történt, és összességében nem is volt szüksége rá a játéknak, de azért a későbbiekben ingyen érkező új csataterek mellé remélhetőleg szolgálnak újabb játékmódokkal is, amelyek jobban kihasználják az új pilótaképességeket, valamint a Titánokat is, mert főleg előbbiben nagyon komoly fantázia lenne.

Természetesen a fentieken túl a Titanfall 2-ből sem maradhatott ki az összetett fejlődési rendszer, ami további értelmet ad az ütközeteknek! A kártyás megoldást ugyan elvetették a fejlesztők, de így sem lesz hiányérzetünk, méghozzá olyannyira nem, hogy pilótáink és Titánjaink szinte minden képességét és tulajdonságát külön fejleszthetjük, hovatovább fegyvereinket is magasabb szintre emelhetjük, a meglepően unalmas felhozatal kapcsán tehát mi gondoskodhatunk az újdonságokról. Persze aki szeretne, az a kreditrendszer révén meggyorsíthatja a folyamatot, de a szisztéma használata nélkül is nagyon jól ellehetünk a pályákon.

Amit érdemes kiemelni még a multiplayer kapcsán, az határozottan a pályatervezés. Való igaz, hogy nincs sok helyszín, de azok úgy lettek megtervezve, hogy a legutolsó sarkuk is betöltött, mindennek megvan a maga funkciója, mindezen túlmenően pedig valamilyen taktika vagy speciális képesség alkalmazására is lehetőséget ad, egyszóval a készítők nemcsak megálmodtak sok új lehetőséget, illetve pilóta- és Titánképességet, hanem azok használatához egyaránt lehetőséget biztosítanak a pályákon.




Grafika: A Titanfall 2 mindemellett nemcsak a játékmenet, hanem a grafika tekintetében is a legjobbak közé sorolható! Túlzás nélkül hihetetlen, hogy a Respawn Entertainment még mindig azt a Source motort használja – nyilván szinte már az alapoktól újraírva –, ami egykoron például a Half Life 2 alatt is szolgálatot teljesített, hiszen ennek semmiféle hátrányát sem tapasztalhatjuk meg. Minden abszolút a mai igényekhez igazított formában jelenik meg, a karakterek és objektumok kidolgozottak, az effektek szépek, egyedül a gépigény miatt húzhatjuk a szánkat, ami egy kicsit talán magasra sikeredett, de azért még egy bizonyos szinten belül található.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A Titanfall 2 az átlátható kezelőfelület mellett minden túlzás nélkül állítható, hogy a jelenlegi FPS-piac leggördülékenyebb irányítását garantálja számunkra, hiszen akár billentyűzettel és egérrel, akár kontrollerrel próbálunk szerencsét, harcosaink csak úgy süvítenek át a pályákon, könnyedén és pontosan kivitelezik a speciális mozdulatokat, és mindez ráadásul még a tömzsi Titánokra is igaz, akik nyilván egy kicsit más tempót garantálnak. A játékot egyszerűen élmény irányítani, amit nehéz szavakkal még csak körülírni is, inkább meg kell tapasztalni!

Játszhatóság: A kampány egy kicsit lehetett volna hosszabb is – természetesen ugyanezen a minőségi szinten maradva –, és a többjátékos pályákból egyaránt szívesen láttunk volna még többet, de nem szabad elfelejteni, hogy a Respawn Entertainment a későbbiekben több ingyenes DLC-t is kiad majd a Titanfall 2-höz, amelyek főként az újabb csataterekre épülnek. Egy kicsit azonban mégis szomorúak vagyunk emiatt, mert most még szerény a tartalom!

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia főként a kampányban kap jelentősebb szerepet, de egyáltalán nem panaszkodhatunk a minősége és a tudása miatt, ellenben a nehézség azért néha tud gondokat okozni. A játék ugyanis még mindig nagyon gyakran válogatja össze úgy a csapatokat, hogy profik és kezdők egyaránt megjelennek a pályákon, márpedig nem lenne nehéz a fejlődési szint alapján szűrni a felhasználókat. Ha ezt javítják a későbbiekben, akkor a többjátékos ütközetek még kellemesebbé válhatnak, de kezdőként egyelőre még akadhatnak kellemetlen perceink, és ha nem vagyunk elég kitartóak, ez alaposan el is veheti a kedvünket a játéktól.

Hangok, zene: Míg a fegyverhangok összességében elképesztően hatásosra és erőteljesre sikeredtek a játékban, a szinkronok már erősen belesüllyednek az átlagos kategóriába, a zenék pedig ennél is rosszabbak lettek. Sehol egy emlékezetes pillanat, sehol egy hősies dallam, holott utóbbi a zseniálisra sikerült kampányt még epikusabbá tehette volna.

Összegzés: A Titanfall 2 az idei év egyik nagy meglepetése, hiszen hiába várták tőle nagyon sokan az első rész arcátlan lenyúlását, valamint egy tölteléknek tekinthető egyjátékos kampányt, a végeredmény szinte minden tekintetben nagyszerűre sikerült, és garantáltan képes lesz megörvendeztetni az FPS-játékok kedvelőit. Ami gond lehet vele, hogy az EA nagyon rosszkor küldte piacra a végeredményt, ugyanis egy Battlefield 1-gyel és egy Call of Duty: Infinite Warfare-rel összeengedni egy ilyen kitűnő játékot, egyet jelentett az öngyilkossággal, így nem lepődnénk meg, ha anyagilag, illetve az eladások tekintetében nem hozná a kiadó elvárásait. Ebben az esetben azonban nem a készítők hibáztak, és erről mindenki meggyőződhet maga is, ha alaposabban megismeri a Titanfall 2-t, amely az utóbbi évek legjobb akciójátékai közé tehető.