Oroszország a LinkedIn alkalmazását is töröltetné

Oroszország a LinkedIn alkalmazását is töröltetné

2017. január 11. 08:27, Szerda
Moszkva adatvédelmi okokra hivatkozva még erőteljesebben lép fel az üzleti kapcsolati platform ellen

A The New York Times arról tudósított, hogy az orosz hivatal elvárásai alapján az Apple és a Google köteles törölni a helyi szoftverboltjaiból a LinkedIn kliensprogramját. A cél ugyanis az, hogy az alkalmazást többé le sem lehessen tölteni a két cég rendszeréből. Az Apple megerősítette, hogy valóban kapott ilyen tartalmú kérést az illetékes orosz hatóságoktól, a Google ugyanakkor nem kommentálta az információt.

Oroszország és a LinkedIn vitája a múlt év végére nyúlik vissza. Tavaly november óta az orosz médiafelügyelet, a Roskomnadsor utasítására a helyi internetszolgáltatók kötelesek blokkolni a LinkedInhez való hozzáféréseket. Ez egy moszkvai bírósági ítéletnek köszönhető, amelynek értelmében az oldal megsérti az orosz adatvédelmi törvényeket. Az intézkedés azon a 2014-es jogszabályon alapul, amely előírja, hogy azok a webes cégek, amelyek orosz állampolgárok személyes adatait tárolják, kötelesek ezt helyi szervereken megtenni. A LinkedIn fellebbezett a lépés ellen, de a helyi bíróság kétszer is elutasította a keresetét.

Érdekesség, hogy nem ez volt az első hasonló eset, hiszen néhány nappal ezelőtt a The New York Times azt írta, hogy az Apple Kínában a hatóságok kérésére törölte a helyi alkalmazásboltja kínálatából az újság alkalmazását. A kaliforniai óriáscég egyik szóvivője azt mondta, hogy a kínai szervek arról tájékoztatták őket, hogy a szoftver megsérti a helyi előírásokat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások