Jackie - A Kennedy-gyilkosság egyik fő áldozata

John F. Kennedyt megölték. A First Lady pozícióját így elvesztő Jackie Kennedy pedig interjút ad, hogy Natalie Portman fél évszázaddal később Oscar-díjat kaphasson érte.

Hogy tetszett a Jackie?

Tetszett, jó film.

Közepes lett.

Gyengén sikerült.

Még nem láttam.

A Jackie az a film, ami ha halomra nyerte volna magát az Oscar-díjátadón, akkor sokan perszéznének és egyértelműnek tartanák a sikerét, hiszen az amerikai történelem egy ikonikus figurájáról szó. Most azonban, hogy a film teljesen esélytelen a kiemelt díjakra, lehet, hogy azok is helyén fogják kezelni, akik egyébként nem ezt tennék. Főleg, hogy a Jackie Kennedyről szóló alkotás nem klasszikus, évtizedeken átrohanós életrajzi alkotás, hanem pusztán pár nap krónikája, a JFK elleni merényletet követő pár napé.


A történet fő vázát egy JFK halálát követően adott interjú adja, melyből megismerjük azt az egyszerre törékeny és magabiztos nőt, aki az amerikai elnök felesége volt 1963-ban. Az interjút átszövik a visszaemlékezések, hol magára a merényletre (JFK csak parányi mellékszereplő), hol a merénylet és az elnök temetése közötti napokra, hol pedig egy évekkel korábban adott fehér házi tévés sétára, mely talán a legbeszédesebb Jackie Kennedy karaktere kapcsán.

Valószínűleg minden díjszezonban akad az agyondicsért filmek között olyan mindenki számára, amire képtelen rezonálni. Esetünkben 2016-ban ez a Jackie volt. A film nagyon nem közönségbarát, s bár tele van látszatérzelemmel, összességében meglepően hűvös, és nem csak Jackie Kennedy kimértsége miatt. Igazából még arra sem nagyon kapunk választ, hogy miért készült el ez a film, miért volt rá szükség, mi az aktualitása, mondanivalója, volt-e más célja azon kívül, hogy díjakat halásszanak el vele. (Mert a No című filmért nemrég Oscar-díjat kapó Pablo Larraín rendezőnek való szerződtetésének mindenképp utóbbi volt a célja.)

Bármennyire is tiszteletreméltó a chilei rendező ambíciója, nem érezzük azt, hogy a film javára vált volna a töredezett szerkesztési mód, mely során 3-4 idősíkot váltogatva látjuk a történetet. Ugyanis nem mindegyik flashback-nek van meg a maga funkciója, jó párszor csak helykitöltésül szolgáló jelenetekkel ismétlik el azt, amit tudunk. Az pedig, hogy nincs különösebb kapcsolat, logikai összhang az egymásra pakolt jelenetek között, végképp kiöl minden kapcsolódási pontot a film és a néző között.


Igen, Natalie Portman alakítása nagyon erős, átható és cizellált, bár meglepő, hogy sokan itthon is zseniálisnak és az eredeti Jackie-re a végletekig rímelőnek látják, hiszen feltételezhetjük, hogy nagyon sokan nincsenek azzal képben, hogy milyen is volt Jackie Kennedy. Arról nem is beszélve, hogy Portman akcentusa igencsak megosztotta az amerikai közönséget is, egyesek bizarrnak és félreértésnek titulálták. Nálunk persze a szinkron miatt nem lesz akcentusvita, viszont legyen bármennyire is korrekt a hazai változat, a Jackie azon kevés filmek egyike, amihez az eredeti hang (és az akcentus) nagyon sok réteget hozzátesz, anélkül feleannyira sem megfejthető személyiség Jackie Kennedy.

A Jackie a kohézió hiánya miatt kifejezetten unalmas lett, egy idő után frusztráló is, hogy sehova nem építkezik. Ha pedig hozzávesszük a főszereplő nem különösebben kedvelhető karakterét, valamint az ugyan Oscar-díjra jelölt, de inkább thrillerekbe való zenét, akkor végképp lehangoló lesz a végeredmény. Igényes kiállású, de lehangoló. (Azért az eredeti Jackie Kennedy Fehér Házas-sétáját mindenképp ajánljuk azoknak, akik már látták a filmet.)

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Jackie (Jackie) magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 100 perc, 2016 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Pablo Larraín forgatókönyvíró: Noah Oppenheim operatőr: Stéphane Fontaine zene: Mica Levi producer: Pascal Caucheteux, Scott Franklin szereplők: Natalie Portman (Jackie) Peter Sarsgaard (Bobby) Greta Gerwig (Nancy Tuckerman) Billy Crudup (az újságíró) John Hurt (a pap) John Carroll Lynch (Lyndon Johnson)