Ghost Recon Wildlands

Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Paris
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400S 2,5 GHz-es vagy AMD FX-4320 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 270X grafikus kártya, 6 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Tom Clancy's Ghost Recon-sorozat
Kategória: külsőnézetes akciójáték

A jövő hadviselése után a jelenben folytatódik tovább a Ubisoft népszerű Ghost Recon-sorozata, amely minden téren igyekszik újragondolni az eddig ismert, csapatalapú akciójátékokra jellemző formulát, de sajnos igazi varázsát mégis csak kooperatív módban tudja megmutatni. Ghost Recon Wildlands játéktesztünk következik!

A megboldogult Tom Clancy nevéhez köthető Ghost Recon-sorozat idestova több mint 15 éve, a 2001-ben megjelent címadó rész óta egy igazán megbízható szereplőnek tekinthető a külsőnézetes, csapatalapú és egyben taktikus ütközetekre koncentráló akciójátékok piacán. Mindez nem véletlen, hiszen a sztori és a játékmenet összetettségét tekintve kis túlzással monopóliumot szerzett a Ubisoft a franchise révén, ezt a helyzetét pedig éveken át képes volt megőrizni. Bár egyik Ghost Recon-játék sem lett kimagasló siker, ellenben az egyes epizódok – a kisebb mellékszálakat leszámítva – azért masszívan hozták az elvárható színvonalat.

Amikor a franciák bejelentették, hogy egy komolyabb kihagyás után feltámasztják a sorozatot, őszintén nem tudtuk, hogy mire számítsunk tőle, a Ghost Recon Wildlands alaposabb megismerését követően azonban csakhamar kiderült, hogy egy minden eddiginél különlegesebb, nagyobb és összetettebb epizóddal gazdagodhat a sorozat, amely ismét egy új oldalát mutathatja meg nekünk a csapatos akciózásnak. Persze az már a megjelenés előtti bétából kiderült, hogy a Ubisoft ezúttal is túl sokat ígért néhány téren, de a végleges változat bebizonyította, hogy egyáltalán nincs baj a játékkal, még annak ellenére sem, hogy kell azért néhány óra – vagy legalább egy kooperatív bevetés –, hogy azonnal a szívünkbe zárjuk.




A Ghost Recon Wildlands története egyenesen Bolíviába repít el minket, ahol egy mexikói drogkartell, név szerint a Santa Blanca úgy termeli a kokaint, mint a szomszéd néni a paradicsomot. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a banda kulcsfigurái egyáltalán nem csinálnak titkot abból, hogy miből is gazdagodtak meg, ezáltal jelen vannak a közösségi oldalakon, és egyfajta celebként élik mindennapjaikat. Nem véletlen ezek után, hogy az amerikai kormány figyelmét is felkeltik, azonban nagy valószínűséggel soha nem avatkoztak volna bele a Santa Blanca dolgaiba, ha meg nem gyilkolják a DEA egyik ügynökét, amit már nem hagyhatott szó nélkül Amerika.

Így a legendás Ghost alakulatot, ezt a veterán katonákból álló elit csoportot kérik fel arra, hogy hatoljanak be Bolíviába, és apránként szabadítsák meg a környéket az alvilági csoportosulás vezéreitől. Ez tehát a cselekmény felütése, ami eddig a pontig nagyon jó, csakhogy ezt körülbelül pár percben foglalják össze számunkra a készítők, és ami ezután következik, az mentes az izgalmaktól, a meglepetésektől és minden mástól – legalábbis abban az esetben, ha megmaradunk a fő sztori vonalán, illetve ragaszkodunk a kerek egész cselekményhez.

Ami komoly érdekesség a Ghost Recon Wildlands kapcsán, hogy általánosságban nehéz megkülönböztetni benne egymástól a fő- és a mellékküldetéseket, amit tovább nehezít, hogy itt valóban olyan mértékű szabadság vár ránk, hogy teljesen mindegy, melyik vezérhez megyünk először. Bár a sztori nem okoz meglepetést, önmagában azonban minden egyes célpontunkhoz kapcsolódik egy hihetetlenül élvezetesen kidolgozott kerettörténet, aminek jóvoltából egy kicsit megfeledkezünk a fő cselekmény hiányáról, hiszen nagyjából a GTA-sorozathoz hasonlóan teljesen kiszámíthatatlan lesz, hogy egy új karakter milyen őrültséggel ivódik majd bele örökre az emlékeinkbe. Merthogy emlékezetes célpontokból jócskán lesz, és ez némiképpen kárpótol minket az üres kerettörténet miatt.




Persze fontos kiemelni, hogy a játékot vélhetően nem is azzal a célzattal alkották meg a készítők, hogy egy komplett és kerek egész sztorit elmeséljenek nekünk, sokkal inkább azért, hogy minden egyes vezető – összesen 25 van belőlük a pálya legkülönfélébb helyszínein – egy saját, önálló kis élményt biztosítson számunkra. Ergo, ha csak egy küldetésre van időnk, akkor is kapjunk valamit a játéktól, hiszen itt nem az egyjátékos élményen, hanem a kooperatív bevetéseken van a hangsúly, azt pedig ebben a formában sokkal maradandóbbá lehetett tenni. Ezt vagy elfogadjuk, vagy mérgelődünk miatta, a lényeg azonban, hogy maradéktalanul elégedettek nem lehetünk, hiszen a Ubisoft az egyik kezével adott, de a másikkal el is vett. Ezt hívják talán kegyes kompromisszumnak.

Amivel kapcsolatban azonban nem kötöttek kompromisszumokat a készítők, az túlzás nélkül a játék hatalmas világa! Bátran kijelenthetjük, hogy korábban talán még soha nem sikerült a franciáknak ilyen óriási virtuális világot olyan aprólékosan és változatosan benépesíteniük, mint ezúttal. A virtuális Bolívia ugyanis minden négyzetméteren hihetetlenül látványos, jól kidolgozott, nem mellesleg pedig változatos, ezáltal a sok-sok erdő mellett sivatagok, hegyvidékek, fennsíkok, kisebb települések és nagyobb városok – ez mondjuk nézőpont kérdése – egyaránt megtalálhatók, miközben dinamikusan változnak a napszakok, az időjárás, az emberek pedig élik az életüket, sőt akár még segítenek is, ha kell.

A hatalmas nyitott világot szabadon bejárhatjuk, méghozzá a legkülönfélébb járművek volánja mögé pattanva, és mielőtt bárki megkérdezné, hogy vannak-e tornyok a játékban – mint az Assassin’s Creed-, vagy a Far Cry-sorozatban –, megnyugtatnánk mindenkit, hogy nincsenek, de azért itt is megvan a maga módja annak, hogy miként nyílnak majd meg előttünk az egyes területek újabb és újabb lehetőségei.

Az eddig elhangzottak azonban kis túlzással csak a körítést jelentették, hiszen mindezt megalapozza egy, a korábbi részekhez mérten kissé lebutított, de összességében mégis kellemesen kidolgozott játékmenet. Bár a Ghost Recon-sorozat esetében mindig is nagy szerepet kapott például az, hogy csapattársainkat egyenként irányíthattuk parancsok révén, a Wildlandsben azonban ezt a zseniális lehetőséget egyszerűen kihagyta a Ubisoft, ami rögtön így az elején egy hatalmas negatívum, melyet tovább fokoz, hogy mellette a mesterséges intelligencia sem igazán áll a helyzet magaslatán.




Ez olyannyira igaz, hogy csapattársaink az egyjátékos kampányban sok vizet nem zavarnak, ezáltal lőnek és segítenek, amikor kell, de maguktól szinte soha nem cselekszenek olyat, amitől elkerekedne a szemünk. A játékmenet egyébiránt nagy általánosságban a külsőnézetes akciójátékok sajátosságait vonultatja fel annyi különbséggel, hogy itt nem mindig érhetünk el célt azzal, ha ész nélkül rárontunk az ellenségre. Ennek megfelelően minden egyes célpont helyszínét alaposan körül kell szimatolnunk – ehhez használhatunk például drónt is –, hogy jó előre eltervezzük a bevetés minden mozzanatát, és bár mindezt leginkább csak a kooperatív módban kamatoztathatjuk, de azért egyedül is érdemes lehet felderíteni a terepet.

Különösképpen azért, mert sok helyen rejtőzködhetnek ellenfelek, sőt mi több, akadhatnak olyan tereptárgyak vagy járművek, melyeket nagyon jól kihasználhatunk a győzelem érdekében, és bár a Hitman-sorozatot megszégyenítő lopakodásra nem kell számítanunk, a legtöbb esetben azért így érdemes indítani minden egyes bevetést. Később úgyis elszabadul majd a pokol, szóval legalább az elején próbáljunk meg nem terminátort játszani.

A Ghost Recon Wildlands játékmenetét egyébiránt számtalan apróság igyekszik színesíteni, ezáltal a járműhasználat mellett kapunk például egy meglepően jelentéktelen fegyverfejlesztési lehetőséget, de ezenfelül módosíthatjuk ruháinkat, sőt fejlődhetünk is, amire nagy szükségünk lesz, hiszen nemcsak jobbá válhatunk tőle, hanem bizonyos extrák feloldásához egyaránt alkalmazhatjuk majd. Példának okáért ilyen formában sajátíthatjuk el az ejtőernyőzés lehetőségét, amit garantáltan nagyon sokszor használunk majd a későbbiekben.

Ami azonban nagy probléma, hogy az alkotásban több játékelem kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy bár egyedül is használni tudjuk, azonban teljes egészében felesleges alkalmazni őket. Ennek az oka az, hogy akár tetszik, akár nem, a Wildlands kizárólag kooperatív módban tudja megmutatni, hogy mire képes. Magyarán szükségünk van legalább 2-3 emberre ahhoz, hogy a bevetések igazán izgalmassá váljanak, hogy valóban képesek legyünk taktikázni, hogy kihasználjuk például a fejlesztéseket vagy a nagyszerűen berendezett pályákat, hiszen ha már legalább egy ismerős van mellettünk, azzal olyan elképesztő aprólékossággal tervezhetünk meg minden küldetést, hogy azt még néhány akciófilm is megirigyelné.

Itt nyer egyébiránt igazi értelmet az a hihetetlen mértékű szabadság, amit a teljes végeredmény felvonultat, hiszen túlzás nélkül állíthatjuk, hogy célpontunkat valóban úgy likvidáljuk majd, ahogyan csak szeretnénk. Rögtön beronthatunk hozzá, rendezhetünk hangos vérfürdőt, de ha elég ügyesek vagyunk, akár végig is lopózhatunk az egész pályán, a határ a csillagos ég, hovatovább minden esetben csak a kreativitásunkon múlik majd a siker, illetve a változatosság. Nagy kár, hogy mindezt a készítők képtelenek voltak az egyjátékos módba is átültetni...




Grafika: A Ghost Recon Wildlands a küllem tekintetében valami elképesztően jól néz ki, ami mellett a fejlesztők meglepően jól optimalizálták is a programot. A virtuális Bolívia bármelyik régiójába is látogatunk majd el, elképesztően kidolgozott helyszínekkel találkozhatunk, legyen szó akár külvárosokról, kisebb településekről, hatalmas erdőkről, mind-mind nagyon jól festenek majd, de ugyanez igaz a karakterek, a járművek vagy más egyéb objektumok kidolgozottságára is.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Hogy csapattársaink felett egyjátékos módban szinte semmiféle hatalmunk sincs, az önmagában már felér egy komoly pontlevonással, hiszen lényegesen összetettebb élményt lehetne kicsikarni a végeredményből, mint ezzel az erősen hiányos mesterséges intelligenciával. Ezenfelül egyébiránt az irányítás rendben van, még a járműhasználat is meglepően jól sikerült, bár ezen nincs is semmi meglepő azok után, hogy konkrétan ugyanaz vár itt ránk, mint egy Far Cry-játékban, csak éppen külső nézetből.

Játszhatóság: A Ghost Recon Wildlands kapcsán nagyon sok apró negatívum van, ami rombolja az összképet, de a leginkább talán az összetett sztori hiánya a legnagyobb probléma, hiszen hiába hozhatunk ki az alkotásból 30-40 órát, ha egyszer mindvégig kellemetlen hiányérzetünk van. Sőt mi több, nagy hiba, hogy a Ubisoft túlontúl a kooperatív mókára élezte ki az egész játékot, így egyedül túlzás nélkül egy hiányos élményben lehet részünk, ami a korábbi epizódok tükrében pofátlanság volt.

Intelligencia, nehézség: A játék alapvetően egyedül sem túl nehéz, ellenben a mesterséges intelligencia óriási hiányosságai miatt olyan nyilvánvaló problémáktól szenved, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A fentiekben már kifejtettük, hogy csapattársainkra nincs ráhatásunk, ami óriási hiba annak fényében, hogy szinte soha nem állnak a helyzet magaslatán, de ez kooperatív módban ellenfeleinkről is elmondható, bár ők azért többnyire jobban képesek igazodni az adott helyzethez. A programozott értelem tekintetében tehát komoly hiányosságok vannak, amelyek alapjaiban bélyegzik meg negatívan a végeredményt.

Hangok, zene: Szerencsére azonban a hangok és a zenék tekintetében jó munkát végzett a Ubisoft. Bár a háttérben felcsendülő dallamok egy kicsit dominánsabbak is lehettek volna, ugyanakkor a fegyverhangok például nagyon realisztikusra sikerültek, sőt a szinkronokkal sincs különösebb baj.

Összegzés: A Ghost Recon Wildlands mindent összevetve egy nagyon jó taktikai akciójáték abban az esetben, ha kooperatív módban, gyakorlott társakkal, egy összeszokott csapatban próbáljuk meg felszámolni Bolívia legnagyobb drogkartelljét, de amint egyedül maradunk a hatalmas világban, az egész alkotás hajlamos belecsúszni a középszerűségbe. Az egyjátékos mód éppen ezért inkább egyfajta gyakorlásnak tudható be, hiszen a foga fehérjét akkor mutatja meg a végeredmény, ha másokkal együtt próbáljuk megismerni szépségeit, és amennyiben így járunk el, akkor könnyen egy életre szóló, megunhatatlan kedvencet avathatunk a legújabb Ghost Recon által. Ha ebbe képesek vagyunk beletörődni, akkor nem lesz nagy gondunk a játékkal, ellenkező esetben viszont nem kizárt, hogy nem értjük majd, hogy a korábbi részek után mit is akart ezzel a Ubisoft.