Gyorsan frissülnek majd az új Nokiák

Gyorsan frissülnek majd az új Nokiák

2017. április 14. 20:58, Péntek
A HMD szerint a minőség és a Google partnersége szinte garancia a sikerre.

Az már jól tudjuk, hogy az év elején hivatalosan is bemutatott három új Nokia okostelefon valamikor a tavasz végén, esetleg a nyár elején jelenik majd meg a piacon, most azonban a HMD Global egyik illetékese egy interjúban beszélt arról, hogyan is képzelik el a család jövőjét. Optimizmusból nincs hiány.

A közép-keleti és észak-afrikai régióért felelős alelnök az interjúban arról beszélt, hogy az új telefonok a megszokott Nokia-minőséget képviselik majd, ehhez pedig a Google szoftverét társítják, mivel ettől várják az lehető legjobb esélyeket. A stratégiai együttműködés révén a márkanevet 10 évre magához kötő finn cég komoly sikerekre számít, ezt pedig úgy biztosítanák be, hogy a telefonokon a lehető legtisztább Androidot telepítik, ezek pedig a megjelenést követően is gyakran, a Google havi menetrendjét követve frissülnének, garantálva ezzel a nagyobb biztonságot és kényelmet.

A megjelenés pillanatában az Android 7.1.1 funkcióra támaszkodhatunk majd, bár arról egyelőre nem beszélnek, hogy a debütálásra pontosan mikor kerül sor. Azt mindenesetre megtudhatjuk, hogy a kínai piacot tartják a legkeményebb diónak, itt azonban a Nokia 6 elő-regisztrációját ismertető bejelentés után alig 23 másodperccel megtelt az egymillió példányra szóló lista, ami mindenképpen biztató fejlemény. Valamikor májusban, netán júniusban kerül majd sor a rajtra, ezt követően pedig nemcsak a Google, de az anyacég, vagyis a Nokia is szemmel tartja majd piaci teljesítményt, ők ugyanis szeretnék elkerülni a nagyobb leégéseket.

Már hallottunk bizonyos pletykákat arról, hogy egy további, kifejezetten csúcskategóriás példányon is dolgoznak, itt azonban hivatalosan továbbra is a Nokia 6, 5 és 3 jelenik meg a listán, a hagyományos változatként felbukkant Nokia 3310-zel együtt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások