Jön a Moto E4 és E4 Plus

Jön a Moto E4 és E4 Plus

2017. május 3. 11:55, Szerda
A Lenovo is egy újabb párost dob piacra, követve a trendet.

Azt már hetek óta sejtettük, hogy a Motorola háza táján hamarosan újabb készülékekről rántják majd le a leplet, ez pedig rövidesen be is következik, legalábbis erre utalnak a külső forrásoktól származó hírek. Itt is egy párost ismerhetünk majd meg, ezúttal azonban a belépő szinten.

Egy német portál számolt be arról, hogy néhány héten belül sort kerítenek a hivatalos bemutatóra. Itt a Moto E4 és E4 Plus debütál majd a nagyközönség előtt, amíg azonban korábban csak néhány részletet ismerhettünk meg, most szinte a teljes hardveres specifikáció napvilágot látott. Kiderült például, hogy a Moto E4 Plus esetében a méretes, egészen pontosan 5000 mAh-s akkumulátor mellé ugyanazon négymagos, 1,3 GHz-en futó MediaTek MT6737M chip társul majd, amely az alap E4 burkolata alatt is megtalálható lesz, amíg azonban ez utóbbi egy kereken 5 hüvelykes kijelzőt, a 720p felbontást, illetve egy jóval kisebb, 2800 mAh-s akkumulátort kínál majd a felhasználóknak, az E4 Plus marad a nagyobb, 5,5 hüvelykes panelnél.

A Moto E4 a szintén megszokottnak számító 2 GB memóriát és egy alapesetben 16 GB-os tárolót biztosít majd, nagyobbik testvére esetében azonban választhatunk a 2 vagy 3 GB RAM között – a tároló marad azonos méretű. A hátoldalon az E4 esetében egy 8 megapixeles kamerát kapunk, míg az E4 Plus ezt egy 13 megapixeles példánnyal haladná meg, miközben az előlapi változat mindkét telefonnál 5 megapixeles lesz. A szoftveres oldalon az Android 7.1.1 Nougat szerepel majd, itt jól látható módon igyekeznek a lehető legfrissebb verziót elérhetővé tenni.

Mindkét változat elrajtol majd Európában, a hivatalos ár 150 és 190 euró lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások