Far Cry 5 - szektás történetet kapunk

Far Cry 5 - szektás történetet kapunk

2017. május 24. 21:00, Szerda
Megjelent az első kép a Far Cry 5-ből, mely alapján már biztos, hogy nem western környezetet kapunk.

Pénteken mutatja be hivatalosan is a Ubisoft a Far Cry sorozat ötödik részét, melyről eleinte azt gondoltuk / pletykálták, hogy a western környezetet választották a készítők. A héten megjelent videók alapján azonban már lehetett sejteni, hogy ez nem így lesz, ma pedig immáron hivatalossá vált a modern kori berendezkedés. A kiadó ugyanis megosztotta az első képet a "szereplőkről", akik láthatóan egy modern szekta tagjai lesznek.

Feltehetően hősünk valamilyen úton-módon belekeveredik a csoport életébe és persze harcolnia kell az életéért. Nagyon úgy tűnik, hogy a hősünk is szerepel a képen, hátán a Sinner, azaz a Bűnös felirattal. Mindenesetre várjuk a leleplezést, mely pénteken délután 3 órakor várható, de mégis kicsit csalódottak vagyunk a western-környezet hanyagolása miatt.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások