Duke Nukem: Manhattan Project

Kiadó: 3DRealms
Fejlesztő: Sunstorm Interactive

Rendszerkövetelmények:
Minimum: PII 350, 64 MB RAM, 3D kártya min. 8MB RAM, 300 MB HDD, Win98/ME/2000/XP
Hasonló játékok: Blackthorne, Duke Nukem 1-2
Kategória: Platform

Duke, Duke, jó öreg Duke, merre jársz? A kilencvenes évek közepén te voltál az etalon, az új fuvallat a försztpörszönsúterek doom-klónok uralta állóvizében, mindenki dédelgetett kedvence, a mocskos szájú, kemény öklű, fegyver és nőimádó keménycsávó, minden FPS-ek legkarakteresebb főhőse. Kalandjaid folytatása 1997 óta készül egyfolytában, folyamatosan változó motorokkal: hajtott már Q2 engine, aztán Unreal, majd Unreal Tournament motor, a címet is régóta fújjuk álmunkból felébresztve (Duke Nukem Forever), de megjelenni csak nem akaródzik. Információ alig, ugyanaz a pár kép három éve, a nagyszájú Broussard bácsi (a fejlesztő 3Drealms tótumfaktuma) által pár havonta a pórnép megnyugtatására/felidegesítésére elhintett "a játék készül, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyunk elégedve, ja és megjelenés akkor, ha whenitsdone" nyilatkozatok, meg egy rövidke trailer - kezdünk aggódni érted, öreg barátom.

    
Lelkes (és nem utolsósorban erősen pénzéhes) gazdáid persze nem feledkeztek meg rólad az elmúlt pár évben sem: nagy sikerű kalandjaidat először is portolták minden lehetséges gépre (kíváncsi vagyok, hogy csinálnak e belőle Gameboy Advance verziót), aztán tovább nyúzva a bőrt a már erősen lerongyolódott állapotban lévő rókáról, belefogtak a jó kis rip-offok (az eredeti sikerét meglovagló, más környezetben játszódó játékok) kiadásába. Ez az üzletpolitika elsősorban a Sony kis szürke masináján, a Playstation-on hozta meg a gyümölcsét, pár gyorsan legyártott (és ennek megfelelően roppant középszerű) 3rd person mászka/lövölde formájában. PC-re semmi, csak az ígéretek az új részről - egészen mostanáig. Az év elején röppentek fel az első hírek egy új Duke-játék, bizonyos Manhattan Project fejlesztéséről. A game-et az Arush Entertainment és a Sunstorm Interactive igyekezett minél hamarabb tető alá hozni, természetesen a 3DRealms felügyelő tekintete, és szükség esetén barátilag pofonra emelt keze alatt.

    
A Duke Nukem: Manhattan Project (melyet nevének hosszúsága miatt engedelmetekkel ezentúl csak DNMP-nek fogok becézni) tulajdonképpen visszatérés a Duke-sorozat gyökereihez, azokhoz az időkhöz, amikor izmos barátunk még 2D-s platform-hősként boldogította a PC tulajokat, és a játéktermek közönségét. A kor megkövetelte háromdés megjelenítés azért persze nem maradhatott ki a kalapból, próbálna csak valaki manapság hagyományos, a poligonokat és a nagyfelbontású textúrákat abszolút mellőző játékkal kiállni a finnyás játékosok elé - valószínűleg élve falnák fel a szerencsétlent. A retro-feeling hálistennek egyáltalán nem árt a játéknak, a jó öreg Duke-hangulat továbbra is a régi, és ez igazán örvendetes az utóbbi évek félresikerült próbálkozásai után. Az alap sztori a szokásos: a nép éppen Duke-ot ünnepli, mikor is két pigcop (a Duke 3D-ből ismert, disznóvá mutálódott rendőr) tűnik fel a színen. Duke fegyvert ránt, két lövés, két döglött disznó, aztán hajrá, irány a többi a mutáns. Igen, mutánsok, a gonosz Morphix teremtményei, azé a Morphixé, aki az őrült cyborgok jó szokása szerint a világ fölötti uralmat akarja megszerezni, és erre pont New York komplett lakosságának mutánssá változtatásában véli megtalálni a legmegfelelőbb eszközt. Duke begorombul, magához ragadja a kezdeményezést (meg persze a jól bevált Desert Eagle-t) és nekiáll rendet csinálni a városban...

    
Egy rendhagyó platformjátékkal állunk tehát szemben, ami megpróbál új életet lehelni a (pécén legalábbis) félig halott állapotban leledző műfajba. A Sunstrom saját fejlesztésű grafikai motorja nagyon jól teljesít: a játék nagyfelbontásban is szépen, zökkenőmentesen fut egy átlagos gépen, és e mellett tisztességes mennyiségű poligont pakol ki a képernyőre. A különféle világítás-effektekkel is nagyon meg voltam elégedve, az egyik pályán fellehető diszkóban például a zene ütemére villognak a többszínű fények, vagy a metróban ki-kihagy a világítás. A grafika rendben van, mi a helyzet minden platformjátékok legfontosabb elemével, az irányítással? Az is a helyén van, kérem alássan! Mivel a játékban egész végig gyakorlatilag egy síkban mozgunk, és csak meghatározott helyeken van lehetőségünk az előre-hátra mozgásra (ekkor tulajdonképpen "síkot váltunk", azaz továbbra sem engednek minket szabadon kóricálni a világban a fejlesztő bácsik), az irányítás a négy iránygombra, a lövésre, és az ugrásra korlátozódik. Van még egy külön gomb a pipebomb-nak (ami jó ötlet, de erről majd később), és ezzel kifújt, tökéletesen tudjuk irányítani a játékot, a későbbiekben már csak arra kell rájönnünk, hogy melyik gombokkal váltunk fegyvert, de azt hiszem ez egyetlen, valaha FPS-t látott játékosnak sem esik majd nehezére...

    
A Duke Nukem: Manhattan Project (a francba, hát nem kiírtam már megint!) nyolc nagy pályát vonultat fel, melyek egyenként három alpályára vannak osztva. A feladat mindegyiken ugyanaz: szörnyeket/ellenfeleket agyonlőni/agyonrúgni, kijáratot megtalálni (illetve: a pálya elhagyásához kulcskártyát felszedni, aztán távozni). A pályák változatoságára nem lehet panasz, a háztetőkről induluk, eljutunk Chinatownba, aztán jön egy vaskos földalatti rész csatornákkal, metróval és egyebekkel, egy titkos laboratórium/gyár, kikötő, egy oljafurótorony, és végül kijutunk az... de ez legyen meglepetés. A teljesítendő feladatok között (az fentebb már említett ugráláson és lövöldözésen kívül) megtalálható még Duke szokásos nő-szabadítása (megéri a fáradtságot, a hölgyek roppant hálásak, és roppant alulöltözöttek!), valamint (állítólag) a fegyverek upgradelésére szolgáló Nuke-jel gyűjtögetés is - erről azért nem merek részletesebben nyilatkozni, mert én (szégyenszemre) lusta voltam a pályánként (igen nehezen) fellehető tíz darab bigyó összeszedegetéséhez.