Augusztusban irják ki a harmadik generációs mobilpályázatot

Augusztusban irják ki a harmadik generációs mobilpályázatot

2004. május 18. 09:07, Kedd
A Nemzeti Hírközlési Hatóság külső szakértői cég bevonásával augusztusban írja ki a harmadik generációs mobilszolgáltatás pályázatát.

A minisztérium két héttel ezelőtt már egyeztetett a tervekről a piac legfontosabb szereplőivel. A tárca négy frekvenciaengedély kiadását tervezi, azonban az európai tapasztalatok alapján elképzelhető, hogy a három, már működő hazai mobilcégtől érkeznek csak pályázatok. A kiírásnál Kovács Kálmán közlése szerint a szolgáltatás minősége és a lefedettség biztosítása lesz az elsődleges szempont.

Egy új, negyedik mobilcég a 3G pályázat győzteseként akkor indíthat szolgáltatást 900 és 1800 megahertzen is, ha kifizeti az erre vonatkozó koncessziós díjat. A 3G szolgáltatóknak hozzá kell járulniuk a harmadik generációs alapkutatásokhoz és tartalomfejlesztésekhez is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások