Izgalmas volt az X-díj első repülése

Izgalmas volt az X-díj első repülése

2004. szeptember 29. 23:23, Szerda
A magán finanszírozású SpaceShipOne rakétarepülő Mike Melvill asztronautával a fedélzetén teljesítette az X-díj első repülését, annak ellenére, hogy a repülés csúcspontján egy váratlan csavar miatt le kellett állítani a hajtóművet.

"Kis híján megállt bennem az ütő" - mondta Erik Lindbergh, a híres repülő, Charles Lindbergh unokája, aki maga is a nevezők között van. A 10 millió dolláros X-díjat az a magán építésű jármű nyeri el, amely két héten belül kétszer teljesíti a 100 kilométeres magasságot, így a díj begyűjtésének határideje most már október 13, bár a SpaceShipOne mögött álló Scaled Composites becslése szerint a második rajtra már október 4-én sort kerítenek.


A tiszta sivatagi égbolt alatt, akárcsak júniusi első szuborbitális repülésén a SpaceShipOne egy pilóta irányítása alatt vágott neki a távnak, ezúttal azonban a súlyt az Ansari X-díj versenykiírásának megfelelően kipótolták további két embernek megfelelő többlettel.

A White Knight hordozó repülőgép alatt a rakétarepülő és pilótája pontosan virradat után, magyar idő szerint 15 órakor gördült ki a kifutópályára, majd 11 perc múlva több ezer érdeklődő éljenzése közepette felemelkedtek. Az összekapcsolt járművek lassú spirális emelkedést hajtottak végre, majd 16 óra 9 perckor a White Knight eleresztette rakományát. Az elválás után néhány másodpercnyi siklás következett, mielőtt Melvill begyújtotta volna a gép hibrid rakétahajtóművét, irányba állította a gép orrát a függőleges emelkedéshez. A cél a világűr peremeként kikiáltott 100 kilométeres magasság, a gép nem hivatalos magassági csúcsa 100,5 kilométer volt.

A repülés csúcspontja közelében a gép egy váratlan csavarba kezdett, ezért a tervezettnél hamarabb le kellett állítani a hajtóművet, azonban így is sikerült elérni az érvényes repüléshez szükséges magasságot. A visszatérés már sima volt, 16 óra 17 perckor egy hangrobbanás jelezte a gép visszatértét a légkörbe. A földön Melvill az összesereglett riportereknek elmondta, az ő hibájából következett be a váratlan mozzanat, hozzátéve, hogy a SpaceShipOne megfelelően teljesített és egy percig sem aggódott a repülés alatt, tudta, hogy ki tudja húzni a gépet a csavarból. Amikor már megvolt a 100 kilométeres magasság kikapcsolta a hajtóművet, a tervezettnél 11 másodperccel hamarabb.


A gép tervezője Burt Rutan nyilatkozata szerint az adatokat alaposan megvizsgálják, ez azonban nem hátráltatja a csapatot a repülés két héten belül való megismétlésében. Melvill szerint a gép tökéletes állapotban tért vissza, csupán egy újratöltésre van szüksége, és akár újra neki indulhatna az űr határvonalának.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások