Microsoft tulajdonjogi kártérítési garancia mindenkinek

Microsoft tulajdonjogi kártérítési garancia mindenkinek

2004. november 16. 18:59, Kedd
A Microsoft bejelentette, hogy széles körben kiterjeszti szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos garanciaprogramját.

A program ezentúl a Microsoft szoftverek - Windows Server System (Microsoft SQL Server, Exchange Server), Microsoft Office System és Windows operációs rendszerek - jelenlegi és korábbi verzióinak felhasználóira vonatkozik. Mostani bejelentésével a Microsoft több millió végfelhasználóra is kiterjeszti, az eddig csupán a mennyiségi licenszek felhasználóinak nyújtott kötelezettségvállalását, ezáltal azonos szintű védelmet biztosítva ügyfelei számára.

A vállalat által nyújtott szellemi tulajdonjogi kártérítési garancia megvédi a végfelhasználókat a szabadalmakkal vagy más szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos jogvitákból eredő jogi költségektől és kártérítési igényektől. A kártérítési garancia szoftverekhez kapcsolódó szellemi tulajdonjogi jogviták négy típusára vonatkozik: a szabadalmakra, a szerzői jogokra, az üzleti titkokra és a védjegyekre.

A társaság fokozatosan építette ki és bővíti a szellemi tulajdonnal kapcsolatos védelmet. 2003-ban a Microsoft a mennyiségi licensztulajdonosok esetében megszüntette a kártérítés felső határát. A vállalat mostantól a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos védelmet a mennyiségi licenctulajdonosok biztosított kártérítési igényeiről kiterjeszti a cég szoftvereinek összes végfelhasználójára.

A cég ezen lépése megerősíti a cég elkötelezettségét a szellemi tulajdonjogok saját szoftvereiben való kezelése iránt. Ez az elkötelezettség vonatkozik a fejlesztési folyamat ellenőrzésére, a szükséges külső jogok licencének megvásárlására, az iparág más vezető cégeivel kötött technológia-megosztási megállapodásokra, valamint a Microsoft saját újításainak szabadalmak és szerzői jogi eszközök útján történő védelmére.

"A szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos kártérítési garancia nagyon fontos dolog. A cégeknek tisztában kell lenniük, hogy szoftvereikhez a gyártók pontosan milyen garanciát, védelmet nyújtanak" - mondta Al Gillen, az IDC rendszerszoftverekkel foglalkozó kutatási igazgatója. "Az ügyfeleknek tudniuk kell, hogy ez a védelem nem automatikus, és vállalati szabályzat, a licencek vagy a felhasználói szerződés feltételei határozzák meg."

A szellemi tulajdonjogok kezelésének fontosságára nagyszabású esetek hívták fel az iparág figyelmét. A Kodak és a Sun, illetve az Intertrust és a Microsoft közötti eljárások precedens értékű szabadalmi követelésekre hoztak példát, ahol nagy összegű kártérítések vagy megállapodások születettek. A Microsoft együttműködési készsége a Dell és a Gateway védelmének kapcsán - amikor a Lucent Technologies szabadalmi kártérítési igényt nyújtott be velük szemben a Microsoft érintőképernyős technológiájának használata miatt - szintén azt szemlélteti, milyen összetett és valós problémákat vetnek fel ma az iparágban a szellemi tulajdonjogi kérdések.

"Mindeddig az IBM, a HP, a Novell, a Red Hat és más Linux-gyártók csak korlátozott kártérítési garanciát kínálnak a szellemi tulajdonjogi követelésekkel szemben, rendkívül alacsony felső határösszegekkel - vagy a külső felek kárigényeivel szemben egyáltalán nem is nyújtanak védelmet, így a cégeket terheli a jogi eljárás jelentős költségének a kockázata" - mondta Laura DiDio, a Yankee Group vezető elemzője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások