Számítógépeket vásárolnak a szegényeknek Brazíliában

Számítógépeket vásárolnak a szegényeknek Brazíliában

2005. március 20. 21:36, Vasárnap
Egyre több az olyan vélemény, amely szerint a brazil kormánynak ezekre a gépekre nyílt forráskódú programokat kellene telepítettnie az amerikai vállalat lebutított verziójú szoftverei helyett.

A dél-amerikai ország kormánya hamarosan ki akar írni egy pályázatot hálózatba köthető számítógépek beszerzésére. A PC Conectado nevű projekt keretében összesen egymillió PC-t vásárol majd a brazil állam, amelyeket a szegények között fognak szétosztani. A brazil elnök mellett működő tanácsadói stáb azt tanácsolja az ország vezetőjének, hogy a számítógépekre előre telepített, nyílt forráskódú szoftvereket installáljanak. Ugyanakkor más kormánytagok úgy vélik, hogy az lenne a legpraktikusabb megoldás, ha - opciós vételként - a dél-amerikai ország drágább, és "lebutított" Microsoft szoftverekkel ellátott PC-ket venne.


Butított XP vagy Linux?
Az ügyben véleményt nyílvánított a Bostonban található Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) Média­la­bo­ra­tóriuma is. Walter Bender, a MIT Media Lab igazgatója és David Cavallo kutató közösen írt levelükben kampányoltak a nyílt forráskód mellett Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnöknél. Bender és Cavallo levelükben egyértelműen azt tanácsolják, hogy teljes értékű, ingyenes, nyílt forráskódú alkalmazásokat telepítsenek majd a számítógépekre és ne drága, ráadásul számos funkciójukban korlátozott Microsoft-termékekkel lássák el azokat.

A két szakember szerint számos szabad szoftver mind a biztonság, mind a minőség, mind a beszerzési költségek tekintetében jobb nem csak a lebutított, de a teljes verziójú kereskedelmi programoknál is. Ezenkívül Bender és Cavallo úgy vélik: a "butított" szoftverektől a lakosság sem lesz okosabb, mivel a zárt kód egy tanulási lehetőségtől is megfosztja a tömegeket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások