Iraki katonai tapasztalatok

Afganisztánban 2001-től, Irakban pedig 2003-tól van jelen az Egyesült Államok hadigépezete. Az elmúlt években összegyűlt tapasztalatokból gyűjtöttünk össze egy kis csokrot.

Az afganisztáni és iraki hadműveletek, illetve feladatok - noha nagyon hasonlóak -, mégis alapvetően eltérnek egymástól a két országban uralkodó eltérő viszonyok miatt. Afganisztánban a fő problémát a hegyes vidékek jelentik, ahol a közlekedés annyira nehézkes, hogy az amerikai tengerészgyalogság szamarakat bérelt a helyiektől hogy azok cipeljék a felszerelésüket. A meredek, sziklás hegyeken a terepjárók és teherautók használhatatlanok, a helikopter az egyetlen lehetséges alternatíva, de azok számára jelentős problémákat jelent a ritka levegő miatti kisebb teljesítmény, valamint a sérülékenység az ellenséges tűz számára.


Amikor a XXI. századi technológia alulmarad...
Ráadásul a hegyek között bujkáló felkelők felkutatása és leküzdése meglehetősen nehéz feladat. Ahogy a szovjeteknek anno az 1980-as években nem sikerült, úgy most a szövetséges erőknek sem sikerül a levegőből megoldani a kialakult szituációt, vagyis a felkelők leküzdése alapvetően a gyalogos erőkre marad, de természetesen hathatós légi és tüzérségi támogatás mellett.


Nemcsak a hőség, de a hideg is sok problémát okozott Afganisztánban
Irakban a helyzet sokkal összetettebb. A katonáknak legtöbbször városi környezetben kell felkutatniuk a felkelőket, a főutakon konvojokat kell biztosítaniuk, ellenőrzési pontokon kiszűrni a lakosság között megbúvó fegyvereseket. Az iraki és az afganisztáni akciók újra felhívták a figyelmet arra, hogy a katonai akcióknak még mindig a legfontosabb eleme maga a katona, amit talán egy kicsit elfelejtettek már az amerikai katonai vezetésben.


Amerikai gyalogos járőrök Bakuba város utcáin
A városi környezet miatt a hosszú M16A2/A3/A4 gépkarabélyok helyett a rövidebb és kézre állóbb M4A1 lett az első vonalbeli egységeknél a szabvány kézifegyver, amelyekkel sokkal könnyebb mozogni egy épületben. A fegyvereken is megjelentek szinte kötelező érvényűen az optikai irányzékok, a fegyverlámpák és a lézeres célmegjelölő berendezések, amikkel felszerelve a gépkarabélyok néha már karácsonyfára emlékeztetnek.


Talpig M4A1-ben
A tengerészgyalogság a rajok szerkezetét átalakította, például a 2004-es al-fallúdzsai harcokban az eddigi rajonkénti egy közepes géppuska helyett immár rajonként két közepes géppuska áll rendelkezésre. Másfelől a rajt immár általában három tűzcsoport (egy tűzcsoport = négy tengerészgyalogos) alkotta, amelyeket külön feladatokra specializáltak. Az 1. tűzcsoport: behatoló (épületharcra felkészülve), 2. tűzcsoport: tűztámogató (géppuskák, gránátvető és vállról indítható fegyverek), 3. tűzcsoport: biztosító (ők vannak hátul, és védik az első két tűzcsoportot a meglepetésektől).


A felkelők a 2004-es al-fallúdzsai harcokban meglepően hatékonyak voltak
A hadsereg is változtatott a rajok összetételén, a városi hadviselés miatt a nagyobb tűzerő iránti igénynek engedve több géppuska lett beosztva az egységekhez. Ez annyira jellemző, hogy például az ejtőernyős egységeknél egy 13 fős rajban 2 darab M240 közepes géppuska és négy M249 könnyű géppuska kapott helyett. A tűzerő másik fontos eleme a vállról indítható rakétagránátok, amelyek érdekes vonatkozása, hogy nemrég újra feltűntek az egyszer már kivont M72 LAW-k, miután az egyszer használatos eszközt alkalmasabbnak nyilvánították az iraki hadszíntérre, mint a drágább M136-ost.


M32 gránátvetővel pózol egy tengerészgyalogos Irakban
A tengerészgyalogság a tűzerő növelésére más megoldás után nézett: 9000 darab M32 típusú 40 mm-es, hatlövetű gránátvetőt rendelt, amelyek az M16 alá csatolt egylövetű és nehézkesen kezelhető M203-asakat váltják ki.


Egy tengerészgyalogos SAM
Mind a tengerészgyalogságnál, mind hadseregnél megjelent minden rajban egy beosztott mesterlövész. A tengerészgyalogságnál a Squad Advanced Marksman (SAM), a hadseregnél a Squad Designated Marksman (SDM) - ő nem a hagyományos értelemben vett mesterlövész, "csak" egy olyan lövész, aki szükség esetén jól célzott lövésekkel támogatja a rajt, a hagyományos lövészek tűztávolságánál kicsivel messzebbről, de amikor e feladatkörben nincs rá szükség, ugyanolyan lövész, mint társai. Ennek megfelelően a fegyvere is a lövészek M4A1 vagy M16A2/A4 gépkarabélyának egy precízebb változata, jobb nagyítású optikai távcsővel, vagy pedig egy M14-es automata puska. Ez utóbbi feltűnése egyébként kissé ironikus, lévén az 1960-as években ezeket váltotta le az M16 mint szabvány lőfegyver, de most ismét előkerültek viszonylag nagyobb számban, mivel nagyobb teljesítményű lőszere pontosabb és hatásosabb.


M14 Moszul városában
Mind Irakban, mind Afganisztánban a fő problémát a rögtönzött robbanószerkezetek (angol rövidítéssel IED) okozzák. Ezek lehetnek egyszerűen az út mellett lerakott tüzérségi lövedékek, vagy egy út szélén álló autó megpakolva robbanóanyaggal, vagy akár egy út melletti fára felszerelt akna. Az utakon haladó katonai járművek vagy konvojok könnyen áldozatává válhatnak egy ilyen szerkezetnek. Az IED-k jelentik kétségkívül az egyik legnagyobb problémát. Megoldásként speciális, Dél-Afrikából származó járműveket kezdtek használni az amerikai tűzszerészek, amelyek kialakítása miatt a személyzet jó eséllyel túlélhet egy IED-robbanást, és a rajta található robotkarral a járművet átvizsgálhatják, illetve eltávolíthatják az út mellől.


Buffalo, az IED-k elleni leghatásosabb fegyver
A speciális járművek egy másik, kevésbé emlegetett eleme a felpáncélozott D-9 buldózerek megjelenése. Ha városi harcok során kiderül, hogy egy házban fegyveresek barikádozták el magukat, legtöbbször egy Abrams harckocsit vagy légi támogatást kérnek, hogy az épületet porig rombolják. Erre a feladatra azonban tökéletesen megfelel a D-9 is, amelyet az izraeli hadsereg már jó ideje használ, és igen jó véleménnyel vannak róla. Páncélzata megvédi a kézi fegyverek tüzétől, és rövid idő alatt képes romba dönteni szinte bármekkora épületet - legalább olyan brutális hatékonysággal, mint fegyverekkel megpakolt testvérei.