Oscar-díjas főszereplője lesz az új NCIS-nek

Oscar-díjas főszereplője lesz az új NCIS-nek

2009. június 22. 15:15, Hétfő
Alakulgat az NCIS-sorozat első spinoffjának szereplőgárdája. Ez az őszi bemutatóra váró sorozatok nagy részének esetében magától értetődő lenne és nem bírna hírértékkel, de az NCIS: Los Angeles-nél igenis lényeges, hiszen a sorozat, ellentétben a többi újonccal, már bemutatkozott a tévében.

Akárcsak annak idején a JAG-ben az NCIS, úgy az NCIS: Los Angeles is az anyasorozat egyik (dupla) epizódjában tartotta meg az ünnepélyes székfoglalót és a közönségreakciók, a nézettségi adatok, valamint a képernyőn tapasztaltak alapján hozták meg az illetékesek a sorozattal kapcsolatos pozitív döntésüket.

Az ősz egyik sikersorozatának ígérkező NCIS: Los Angeles előkészítése közel sem megy gördülékenyen, hiszen a készítők megváltak az egyik fő karaktert, Macy ügynököt alakító Louise Lombardtól. Azt ugyan még nem tudni, hogy helyette érkezik-e másik színész ugyanerre a karakterre, vagy a színésszel együtt a karakter is a süllyesztőbe kerül, az azonban biztos, hogy egy másik állandó szerepre felkérték Linda Huntot, aki annak idején a Veszélyes élet évéért kapta meg az Amerikai Filmakadémia arany szobrocskáját.

Hunt egy volt filmipari technikust fog alakítani, aki jelenleg az NCIS-t kütyükkel és gizmókkal ellátó háttércsapat munkáját irányítja meglehetősen kemény kézzel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások