Elkapták a Wolverine-film szivárgásának felelősét

Elkapták a Wolverine-film szivárgásának felelősét

2009. december 16. 18:51, Szerda
Az FBI bejelentette, hogy letartóztatta azt az egyént, akinek köszönhetően a tavalyi X-Men kezdetek: Farkas című film angol nyelvű munkakópiája egy hónappal a premier előtt felkerült a netre.

Az FBI tájékoztatása szerint ma reggel otthonában, New York-ban (közelebbről Bronxban) őrizetbe vették Gilberto Sanchezt, akit még a mai napon bíróság elé állítanak a szövetségi szerzői jogi törvények megsértésének bűnével. A tájékoztatás szerint a 47 éves férfi ellen a Los Angeles-i szövetségi bíróság emelt vádat, mivel a férfi állítólag álnéven feltöltötte a filmet a Megaupload.com filecserélő helyre.

Arról a hatóságok egyelőre nem szolgáltattak információt, hogy miképp jutott a vádlott magához a munkakópiához. Sanchezt tettéért akár 3 év börtönre is ítélhetik, s 250 ezer dolláros bírság megfizetésére kötelezhetik, habár az sosem fog kiderülni, hogy a csalódást okozó, majd 375 millió dolláros világbevételt hozó film gyártó mekkora összegtől estek el a szivárogtatásnak köszönhetően.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások