Hétköznapi vámpírok - Az év eddigi legjobbja

Vannak mozifilmek, melyeket látva a "tömény zsenialitás" szóösszetétel jut az ember eszébe. Persze a többség a Halálos iramban 7-tel is így van.

Hogy tetszett a Hétköznapi vámpírok?

Tetszett, jó film.

Közepes lett.

Gyengén sikerült.

Még nem láttam.

Az új-zélandi filmművészet itthon nem nyilvánul meg túl gyakran a mozikban. A szigetországot annak idején Peter Jackson (Hullajó) és Lee Tamahori (Egykoron harcosok voltak) korai filmjei képviselték, legutóbb talán A bárányok harapnak (kritikánk itt) című horrorfilm volt színtiszta új-zélandi alkotás a magyar mozikban, egyébként csak forgatási helyszínként találkozhattunk vele. Peter Jackson mellett az ország egyik legismertebb mozgófilmes exportcikkének a Flight of The Conchords folkduó tekinthető, melynek zenés sorozata, a Slágermájerek az HBO-n két szezonon keresztül volt látható. Nos, a Hétköznapi vámpírok a Flight of the Conchords egyik tagjának, Jemaine Clementnek a gyermeke, társával együtt ő írta, rendezte a filmet, melynek a főszerepét is elvállalta.


A Hétköznapi vámpírok műfaját tekintve egy áldokumentumfilm, illetve inkább mockumentary, hiszen áldokunak akkor nevezhetnénk, ha át akarna verni minket, de tematikája miatt értelemszerűen senki nem fogja valódinak gondolni. Ez a tematika pedig természetesen a vámpírlét. Egy dokumentumfilmes stáb pár, közös háztartásban élő, új-zélandi vámpír életét mutatja be egy kiemelt, élőhalott rendezvény közeledtére koncentrálva.

Már az elején is úgy hivatkoznak a vámpírokra a készítők, mint egy szubkultúrára, s úgyis közelítik meg az életüket, ahogy egy klasszikus dokumentumfilm vagy dokureality tenné, tehát nem az áll a fókuszban, hogy vannak vámpírok, vagy más élőhalott lények, hanem teljesen természetesnek veszik a létezésüket. Ez a "vámpír is ember"-látásmód jópofa csavart visz bele a filmben, hiszen a számunkra mindennapos szituációk vámpírokkal elmesélve határtalanul viccesekké válnak.

Arról nem is beszélve, hogy bár a stáb nem akad fenn a vámpírléten, a hétköznapi emberek nem tudnak róluk, ami persze számtalan abszurd és kegyetlenül mókás szituációt is eredményez. Ugyanúgy az abszurditásra erősítenek rá a vámpírok sztereotípiák segítségével megalkotott karakterei (Petyrnél jobban eltalált figurát nem nagyon láttunk mostanában moziban), akik bemutatják számunkra az életüket, mindennapjaikat. A teljesen különféle stílusú vámpírok interakciói rém ötletesek és cseppet sem erőltetettek.


Döbbenetes látni, ahogy a Hétköznapi vámpírok amellett, hogy szinte minden ziccert kihasznál és rengeteg, a köznapi halandók számára érdekesnek tűnő kérdést megválaszol, s a változatosságnak köszönhetően (folyamatosan újabb és újabb karakterekkel teszik izgalmassá a status quót) egy percig nem válik unalmassá. Ha pedig véletlenül valamelyik éppen kivesézett témát túlhúznánk a készítők, akkor az igen elvetemült és szellemes poénok mindig kisegítik őket.

Nem érdemes szaporítani a szót, a Hétköznapi vámpírok zseniális, szörnyen élvezetes. Persze nem lesz mindenkinek a kenyere, de rengeteg ötlet van benne és hiába kezdenénk aggódni 20-30 perc elteltével, egyáltalán nem válik önismétlővé, mindig kapunk egy-egy újabb irányt, amit fel lehet térképezni. A készítők pontosan tudták, hogy mennyi kakaó van a témában, nem is húzták túl a játékidőt. Igazi nézőbarát alkotásról van szó, épp ezért semmi meglepő nincs abban, hogy a film a Budapesten megrendezett 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját is elvihette

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows) színes, magyarul beszélő, új-zélandi-amerikai vígjáték, 86 perc, 2014 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Taika Waititi, Jemaine Clement forgatókönyvíró: Jemaine Clement, Taika Waititi operatőr: Richard Bluck zene: Plan 9 szereplők: Jemaine Clement (Vladislav) Cori Gonzalez-Macuer (Nick) Taika Waititi (Viago) Jonathan Brugh (Deacon) Ben Fransham (Petyr) Stuart Rutherford (Stu) Chelsie Preston Crayford (Josephine)