A Microsoftot szeretné az internetes keresők piacának minél nagyobb százalékát magáénak tudni. Nem csoda hát, hogy a szoftveróriás a hírek szerint megkörnyékezte a népszerû Google-t, együttmûködést vagy akár egyesülést ajánlva.
Az angol törvényhozók reményei szerint új taktikát vethetnek be a tengeren túlról érkező kéretlen e-mailek áradata ellen: a spammelőre kiadatási engedélyt kérnének, és az Egyesült Királyságban állítanák bíróság elé.
A Microsoft bejelentette a hordozható digitális eszközök piacával kapcsolatos legfrissebb terveit, így kiderült az is, hogy az eddig Media2Go néven ismert szoftver a jövőben a Windows Mobile for Portable Media Centers nevet fogja viselni.
A dél-koreai elektronikai óriás megkezdte annak az LCD-gyárnak az építését, amelyben a többek között a Sony számára fog nagyméretû folyadékkristályos paneleket készíteni.
A Symantec ezidáig mintegy 1,2 millió példányban értékesítette Norton PC Security biztonsági csomagjának legújabb változatát, amely egy termékaktiválási rendszert is tartalmaz. A megoldás egyes felhasználók számára azonban problémákat okozott.
A Professional Developers Conference nevû rendezvényen bemutatták a Tablet PC operációs rendszer legújabb verzióját, valamint szó esett a Windows Mobile alapú kéziszámítógépek új szolgáltatásairól.
A napokban zajló Professional Developers Conference keretein belül többek közt szó esett a Microsoft közeljövőt illető vízióiról, illetve legújabb fejlesztéseiről.
Hétfőn egy olyan rendszert mutattak be, amely segítségével a Massachusetts egyetemen több mint 3500 CD-nyi zenéből válogathatnak a tanulók, a helyi kábeltévé hálózaton keresztül. Elmondásuk szerint a megoldás teljesen jogszerû.
Egy a Mercury Research által a napokban kiadott friss tanulmányból kiderül, hogy az idei esztendő harmadik negyedévében hogyan alakult a számítógépes grafikus megoldások piaci szegmense.
Egy japán website a napokban arról számolt be, hogy a Prescott mag kapcsán az Intel a rendszerbusz frekvenciát érintő problémákkal küszködik, vagyis konkrétan arról van szó, hogy a Prescott chipek nehezen viselik el a 800 MHz-es QPB-t.
Az év egyik legjobban várt filmje új trailert kapott, mely ráadásul első pillantásra akár még jót is sejtethet. Főleg, hogy nem más rendezte a filmet, mint David Slade, akinek előző filmje, a 30 Days of Night sem sikerült rosszul.
A Call of Juarez fejlesztői háromból kettő játéka fejlesztését leállította és minden erejükkel az off-road versenyekre összpontosító Nail’d-ra koncentrálnak.
Elenyésző számú támadás érte a választási tájékoztató rendszert az országgyûlési képviselő-választás első fordulójában - mondta Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) vezetője.
Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé két távközlési szolgáltató, a FiberNet Zrt. és a ViDaNet Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Nem csak konvertálják, illetve feljavítják, de emiatt el is halasztják a Green Hornet premierjét. Seth Rogen képregényes adaptációja szerencsére csak pár hét késlekedést kell, hogy elszenvedjen.
Öt kommentátorral képviselteti magát a Magyar Televízió az idei focivébén, valamint egy kétfős Híradós stáb is készít anyagokat az eseményről. A csatorna a netes jelenlétre is nagy hangsúlyt fog fektetni.
Akadozott egy kapcsolóközponti meghibásodás miatt pénteken a reggeli órákban a Vodafone Magyarország hálózata, a probléma az ügyfelek 10-15 százalékát érinthette elvben.
Egy friss kutatás szerint a tinédzserek számára az sms jelenti a kommunikáció legfőbb formáját, pedig a mobiltelefonok gyakran válnak a szülők és az iskola közötti konfliktusok okozójává.
A félvezető áramköri lapkákat gyártó STMicroelectronics NV ügyvezető igazgatója, Carlo Bozotti a korábban jelzettnél is nagyobb bővülést vár 2010-ben a globális félvezető áramkör piacon.
A világ legnagyobb mobiltelefon hálózati berendezés gyártó vállalata a svéd LM Ericsson AB a vártnál alacsonyabb 2010-es első negyedévi eredményről és forgalomról számolt be.