A Fox Interactive öt screenshotot adott ki következő 3D akció/kalandjátékából a Planet of the Apes-ből. A már klasszikusnak számító filmet nagy sikerrel játszották a mozikban, a játék is a már ismert történetvonalat dolgozza fel. Röviden: 1000 év múlva lezuhan ûrhajónk egy ismeretlen bolygón, ahol a majmok uralkodnak, míg az emberek a táplálkozási lánc alján vannak.
Ha már a végletekig felhúztad géped CPU-ját nézd meg a világ 500 leggyorsabb számítógépének listáját - van még hová fejlődni. A listát néhány hónaponként frissitik a Mannheim és Tennessee egyetemek, jelenleg a 9632 processzoros ASCI Red áll az élen..
Ezt a tényt egy mai sajtónyilatkozatban közölte a Blizzard. A halasztás oka a hibajavítás és a játék további tökéletesítése. Ez lesz a Blizzard első egész világon terjesztett játéka.
A Tomb Raider: The Last Revelation amerikai változata egyszerûbben megoldható lesz, direkt az amerikai gyerekek számára. Az Eidos a britt verziót túl nehéznek tartotta, így könnyítettek a feladatokon. Kutatások szerint az amerikai gyerekek csupán rövid időre ülnek a számítógépek elé és ha egy feladat túl nagy fejtörés elé állítja őket megunják, és inkább tévét néznek.
A 3DO Company megnyitotta a még fejlesztés alatt álló Crusaders of Might and Magic külsőnézetes akció/kalandjáték hibridjének weboldalát.
A Hasbro is kreált egy honlapot az Action Man címû kalandjátékuk számára.
A Loki's Missions elkészítette a The Xeno Project 2-t, mely egy egyszemélyes Half-Life kaland.
Creative bejelentette, hogy elkészültek a Sound Blaster Live! hangkártyacsalád Linuxos driverei, melyek már le is tölthetőek innen. A driver minden főbb linux kernel verzió alatt mûködik. Ez az első nyílt forráskód, amit a Creative kiadott.
Alaplap kézikönyvünk 1. részében megismerkedhetsz az alaplapok feladatával, tulajdonságaival és szabványaival, csatlakozási és illesztési felületekkel, illetve a foglalatok típusával és még sok más ide tartozó fogalommal. Klikk
.
A mai nap folyamán fogja bejelenteni az Interplay a Baldur's Gate 2-t Seattle-ben. A sajtótájékoztatón screenshotokkal, a játék részleteivel és egy játszható demóval kedveskednek az újságíróknak..
Az Aureal bemutatta a következő 3D API-jának képességeit. A kiváló minőségû reverb effektek és az új volumetrikus hangforrások még realisztikusabb környezet megalkotását teszik lehetővé. Ehhez jön még a Dolby Digital és streaming audio támogatás, a térhangzás révén javított .
A Midway Games és a shockwave.com ma bejelentették, hogy a klasszikus Midway lövöldözös (arcade) játékokat átírják flash környezetbe, és ingyenesen letölthetőve teszik a Shockwave honlapján. A megegyezés szerint a 10 legnépszerûbb Midway játék konverziója fog elkészülni mint pl.
A végéhez közeledik a tévés évad, hogy a nyári pangás és az ismétlések, valamint a töltelékmûsorok vegyék át a filmek, sorozatok és egyéb színvonalas vagy színvonaltalan produkciók helyét.
Idehaza még javában dübörög szerda esténként a Hősök a TV2 képernyőjén, Amerikában azonban már a második évadot vázolják fel az írók - a szereposztó díványon színészek tucatjai fordulnak meg.
Hamarosan mozikba kerül a Die Hard 4 - Legdrágább az életed, melyet sokan a széria utolsó darabjának tartanak. Ám Bruce Willis elárulta, hogy ha rajta múlik, további filmekben tér vissza John McClane.
Az LG.Philips LCD, az LG Electronics, az LG Innotek és az LG Chem (együtt LG) megtartotta a lengyelországi Wroclawban épített európai LCD részlegének nyitóünnepségét.
Az Activison és a Splash Damage már néhány éve fejleszti a programot, ám a megjelenési dátumokkal mint sokan, ők is hadilábon állnak. A júniusi megjelenést elfelejthetjük, de talán őszre már a gépünkön lehet a program.
A FOX 2008 nyarára lőtte be a The Sarah Connor Chronicles címû sorozatot, mely John és Sarah Connorra fog koncentrálni és a Terminátor-franchise részét fogja képezni a tévéképernyőn.
A Csillagok háborúja sorozat élt, él és élni fog, s ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka, hogy a Star Wars: The Legacy Revealed minden rekordot megdöntött premierje alkalmából.