Sajna egyelõre nincs benne a megosztásodban, bár tartok attól is, hogy nem ugyanaz a verzió lesz, mint amit már elkezdtem. Igaz, még csak 43 mega jött le, szóval annyira nem nagy gond, ha elõrõl kell kezdeni.
Egyetértek, nagyon kevés játékhoz készül igazán profi update, és sajnos egyik F1 managernél sem sikerült igazán jól megoldani a dolgot.
Másrészt én általában azt szeretem a managerjátékokban, hogy akár több évtizedet is lejátszhatok, így az, hogymelyik szezon az elsõ tulajdonképpen nem érdekes. Persze nagyon fontos a hitelesség, egy ilyen játéknak licenc nélkül nem volna értelme, de idõvel úgyis értelmét veszti a jelennel való hasonlítgatás.
Azt sajnálom, hogy a legtöbb ilyen játékban nem lehet a feltörekvõ újoncok neveit megváltoztatni, mert így a 98-as rajt után 5 évet játszva biztosan nem lesz a mezõnyben pl. Alonso vagy Räikönnen.
Jelenleg egy 752 megás .img fájlt töltök, aminél lehet, hogy a tiéd kisebb (van mûködõ 454 megás verzió is), de biztos gyorsabb is. Szóval csak rakd be nyugodtan a megosztásodba bármikor.
Na, úgy néz ki, hogy 70 órát megspóroltál nekem. Köszönöm :)
wow, felraktam highestre a prioritást, és felkúszott majd' a duplájára a sebesség, szóval lehet, hogy nem is 70, hanem 100 órát takarítottál meg nekem.
Nem azért lett gyorsabb, hanem azért mert kitettem a 6 letöltõbõl 4-et, hogy gyorsabb legyen. DC-n meg gyere föl a hubra, mert nem tudok dumálni!
Editorral meg lehet változtatni a Non-F1-es pilóták neveit és képeit is. És ha valamelyik csapat leigazolja õket, azután a tulajdonságaikat is meg tudod változtatni. Nálam pl. van: Alonso, Button, Heidfeld, Raikkönen, Massa, Baumgartner, Bernoldi, McNish, Gene, Mazzacane, Burti.
Na igen, a GPW-ben meg lehet csinálni, viszont a GPM2-höz csak in-game editor van, azzal nem lehet...
Úgy tûnik, hogy végül kis szerencsével mégiscsak rájöttem, hogy mi váltja ki a bugot, és így sikerült is kiküszöbölni valamelyest. Van egy advanced steering nevû szerkentyû, amelynek nem szabad magasabb fejlettségi szinten állnia, mint az autóban lévõ elektronika. Igaz még csak kétszer próbáltam ki, de mindkétszer mûködött, nem jött elõ az "electronic bug". Most aztán semmi nem állít meg abban, hogy a Minardiból világbajnok csapatot csináljak.
Egy versenyt egyébként már nyertem, a szezonzárót Suzukában, igaz órási mázlival. Az edzés vége felé elállt az esõ, és a száradó pályán sikerült jókor kijönnöm, így eleve a 2. rajtkockából indultam. A versenyen is nagyon változékony volt az idõjárás, és döntõ volt, amikor elállt az esõ, felszáradt a pálya, mindenki rohant ki kereket cserélni, én kint maradtam, és 3 körrel késõbb újra elkezdett esni. :)
Az elsõ szezonban végül a 6.helyet szereztük meg 19 ponttal, ami több, mint amire számítottam. :))
Basszus, áramszünet volt, én meg nem voltam itthon, még hiányzik 200 mega, plusz a kiegészítõk. Ha nem gond, akkor még gyere majd fel, hogy éjszaka le tudjam szedni. Köszi.
Bocsi! Köcsög gép tegnap behányt, úgyhogy formatálnom kellett, most meg nem tudok bemenni a matrixra, mert tele van. Gyere át a KOLI-ra és töltheted tovább.
Mit nem mondtam? Rakj be egy képet, mert így nem tudom, hogy mirõl beszélsz. Úgy értem, hogy több kódot is kapsz, egyet az elején, ez a hagyományos CD-key, ezt az install során kell beírni amikor kéri.
A második kódot azután kapod meg, miután a keygen-be beírod az installáló progi által kiírt Phone challenge kódot. Amíg ezt nem írod be, addig a keygen az alsó generate gomb megnyomására csak ennyit ír: "I miss some input dude, type in your phone challenge code correctly..." Ez azt jelenti, hogy nem jól adtad meg a Phone challange kódot.
Mégegyszer mondom, hogy ezt a bizonyos Phone Challange kódot nem a keygen adja meg, hanem a Norton install. Ott keresd, és ha jól emlékszem, akkor közvetlenül alatta van egy üres rubrika, ahová a keygenbõl kapott második (Activation) kódot kell írni.
De Beirom phone challenge kódot, aztán generate. Eddig ok. Ezzel ad a keygen még egy kódot az alsó sorba. Na és azt hova?
Emlékeim szerint ahol a Phone challenge kódot kapod, ugyanott kell keresgélni, de õszintén mondom, sajnos nem emlékszem, már elég régen raktam fel. Ha beraknál egy képet, akkor talán többet tudnék mondani, de az sem biztos.
Viszont nekem is van egy kérdésem. Felraktam a GPW-t (mégegyszer kösz érte), és az update-eket is. Elindítottam az editor-t, mert némelyik pilótának igazítani akartam az értékein, de furcsa módon csak néhány pilótánál fogadja el a változtatást, néhánynál állandóan visszaállítja az eredeti állapotot.
A másik problémám, hogy a saveedit.exe sem mûködik rendesen. Állandóan kiírja, hogy az english.txt nem található, pedig ott van a helyén.
Nagyon keresem az F1 (Championship) Managert. Érdekel csere-bere (GPW) vagy akár cash-el is meghálálom.
Na mi van ezzel a progival?
Alpha 3 tesztfázisban vannak, és elkezdték keresni az esetleges kiadókat akik bevállalják. szóval szerintem (remélem) pár hónap és kint lesz. mindenesetre a képeket és a sok beleölt munkát nézve megéri várni!
itt lehet követni a fejlesztési folyamatot, mindig leirják hogy állnak éppen. F1CM a kicsi képek alapján (sajna nagyot nem találtam) nagyon nagyon jó lesz! :)
A http://foci.regioregia.hu oldalról regisztrálás után le lehet tölteni a Grand Prix World nevû 1999-es managerjáték rip-elt verzióját. Sajna csak ezt tudtam megszerezni, de a semminél ez is jobb asszem.
az oldalukon kidobtak valami kis 900kb-os játékot, sztem csak elterelik a figyelmet a game fejlesztésérõl :D
amugy meg már igazán jöhetne
Mindenesetre jó lenne ha gyorsan elkészülne!! Bár nem igazán értem, hogy még most alpha verzió van kész és ki tudja mikor lesz kész a game, de mégis 2003-ban kezdõdik majd a játék. Miért nem lehet mondjuk 2005?? Na mind 1. Az f1 manager 2000 után ez lenne az elsõ szval nagyon várom!!!
valami olyasmit olvastam -ha jol emléxem- hogy amint kiadták a gamet, kijön hozzá egy 2005ös update
érdekes, hogy az oldalon 2005 dec 31 ota nincs semmi hir a jatekrol, a change log-ot is utoljara 2005 jan 31en frissitettek, azota nem javitottak semmit a jatekon, vagy csak nem frissitik... eleg lazára veszik, pedig mostmar tenyleg megjelenhetne :/
igen ez igaz. nagyon nagyon sokáig készül de remélem, hogy annyira jó is lesz. már nagyon játszanék vele:) jó lett volna bekerülni a teszterek közé..
a kepek alapjan szerintem jo lesz, csak az zavar benne egy kicsit, hogy tobb evvel ezelottrol kell kezdeni :( de attol foggetlenul enis nagyon kiprobalnam mar a jatekot :)
nem tudom azt tudjátok-e de ha ott a hivatalos oldalon regisztráltok a fórumba akkor az egy erre a célra létrehozott fórumban lehet kérni képeket a készülõ játékból azt elküldik a megadott email cimre. próbáljátok ki:) nekem ma küldték el közel 10mb nagyságban. sajna megosztani nem szabad ezt le is irják. ezért kell regisztrálni:)
jah, én júliusban kértem a képeket és szeptemberre megis kaptam :)
én egy hete kértem és ma jött meg :) kicsit gyorsabban ezek szerint! és mit szólsz hozzá?
hát a képek alapjan egesz jo lesz a jatek szerintem. Tetszik, hogy masik sorozatok is mennek hatterben pl.: cart, formula 3000. A fejlesztések is tetszenek, legalabbis az amit lattam belole az tetszik. A versenyekre vagyok kivancsi, a kepek alapjan nem nagyon vettem le, hogy milyen lesz. Szerintem megéri várni rá :)
Kivancsi vagyok te is ugyanazokat a kepeket kaptad-e mint en, eltudnád küldeni az email cimemre? Egyebkent nem ertem minek a forumon kerni a kepeket, miert nem lehet feltenni az oldalra
nem tudom, hogy ugyan azok-e 56 db-ot kaptam. összesen. végülis a menüt nézik benne végig fejlesztés, a "szerzõdésem", tesztnap. az elsõ futam helyszinének leirása pályatérképpel. ezek vannak neked is?
ok:) egyébként nekem is tetszik. remélem a futamokat jól megoldják és lehet nézni 3d-ben is. ha már az f1 manager 2000-ben is megoldották...:) A tartalommal biztos nem lesz gond ha jól megoldják a fejlesztést meg a többi részt.
én sem vagyok biztos benne, lehet, hogy teljesen 3d-s lesz, teged nem zavar, hogy 2003rol kell kezdeni? engem elegge zavar, hogy a regi csapatokkal, versenyzokkel stb... kell menni :(
nekem sem tetszik a 2003-as kezdés. de az is lehet, hogy a végsõ változatban már 2005-tõl lesz. mintha olvastam volna errõl valamit ott a fórumon. majd kiderül:) a multi tényleg jó lenne!
"Hey guys, sorry there hasn’t been progress news for a while, this follows extensive overhaul and major bug problems on the game. I can assure you all that we have been very busy with f1cm..." 06 Apr 2006 by Ratko Simovic