Kb ezt vártam, 7-10 percenként egy próbálkozás tőlünk, a Shaktar meg tényleg odateszi magát védekezésben, aztán néha próbál kontrázni.
Aki nem tetszik: Schweini - sokszor nem találja a helyét, csak futkorászik mint gólyafos a... Müller - volt párszor, hogy rajtamúlt az a bizonyos utolsó passze, de rendre rossz megoldást választott.
A csapat abszolút jó mentális állapotban van, vérprofin végzik a dolgukat. De az a durva, hogy Robbenen annyira érződik, hogy erre is rátett vagy 3 lapáttal. Minden megmozdulásán érződik, hogy kb tisztában van vele, hogy amit csinál, az kikúrt jó lesz :D
Éreztem én, hogy jó ötlet visszatérni a csapathoz és a focihoz egy bayern-hamburg meccsel...és igen a HSV hozta a "formáját":)
6-0 és még van fél óra, Badstuber meg játszik:)
Alaba jól bevágta
Hát valami a 2. félidőben már pislákolt. Volt egy-két értelmesebb támadás, hátul meg egész meccsen jók voltunk. Nem mondom hogy jó volt, de már nem volt teljesen rossz. Mondjuk Lewandowski már megint amit kihagyott. Kapussal szembe egyedül, az ilyet nem kéne simán bevágni? Na de mindegy már... Na de Alaba gólja nem volt semmi. Pár ilyet a BL-ben is majd megküldhet.
Na vezetünk, köszönhetően hogy az ellenfél feladta a labdát Robben-nek kapásra... Játék az továbbra sincs. Illetve ez a nézhetetlen valami. Egy helyzetet képtelenek vagyunk kidolgozni. Mindenki áll, vagy lézeng erre-arra, gondolván a másik majd megoldja. Ennek a elbaxott a 3 védős valaminek hála már a szélső játék is megdöglött, mert Robben mögül se jön senki, így meg nem lehet neki eljuttatni a labdát. Götze, Lewandowski, Bernat, ma kb. minősíthetetlen egyelőre. De nem tudom ez az ő hibájuk, vagy az egész játékrendszeré. Schweinsteiger, meg Weiser legalább mozog, de hát rengeteg hibával. Hátul meg még a mai betli nem jött el. Bár egy kapufát ugye már Neuer kiimádkozott.
Ez már nevetséges amiket művelünk. 3 védős rendszer meg a f...om. Hát még 4-en se tudnak biztonságot teremteni, nem hogy így... Meg is lett az eredménye. Most már nézhetünk 10 emberrel 70 perc gyötrődést az 1 pontért. Schweinsteiger meg Alonso egymást oltják ki irányítóként, így kb. egyik se ér semmit. Én nem tudom a szünetben mi lett ezzel a csapattal, de hát ez nulla.
Lassan megérik bennem a gondolat, hogy mi végül "beledöglünk" Guardiola újabb futballforradalmába, ami a Barcelona tiki-takája után itt Lahm új posztját, meg a 3 védőt, meg a mit tudom én mit jelent, amiről egyre inkább az az érzésem, hogy nem hogy nem jól menne, hanem egyre rosszabbul... Pedig én hittem Guardolában.
Ja és a meccs elején amit Hajdú B. mondott. 144 szögletből 1 gól. Ez egy amatőr csapatól égés lenne.
Ezen nincs mit szépíteni. Agyonvertek minket, 4 zseniálisan kivitelezett góllal.
Remélem senki nem fogja a vezetőségből lenyilatkozni utólag hogy még milyen fáradt a csapat az edzőtábor miatt meg stb... Ritka szánalmas lenne.
Le kell nyelni, aztán menni tovább. És Guardiola elgondolkodhat most már végképp a védelmen. Mert még mindig ott tartunk, hogy statisztikailag kurva jó a védelem, csak mikor 3 havonta egyszer összeomlik az egész akkor szépen megszór az aktuális ellenfél. Hogy ez éppen egy BL elődöntő, vagy egy szinte tét nélküli bajnoki vagy BL csoportmeccs, az már éppen szerencse kérdése.
Nem ertem ezt a De Bruyne gyereket miert nem vette eddig meg egy komolyabb csapat. A jatekosmegfigyelok nem nezik a belga valogatott merkozeseket ? Szvsz egy klasszis jatekos, akinek nem a Wolfsburgban van a helye. De sebaj majd BM megveszi, mint mindenki mast a BLigaban, aki kiemelkedik ott.
persze, hogy nem, még enerváltak, mindenki úgy mozog mintha még izomlázuk lenne:D
Joshua Kimmich nyártól a miénk 7 milla euró vót az ára...
Hobjerg vagy Hjoberg vagy ki:D meg augsburgba ment kölcsönbe shakira inter, amit nem bánok mert nem lett Bayern szint a csávó, de szezon közbe mindig baromságnak tartottam ezeket az elengedéseket lásd anno van bommel példáját...most is van egy rakás sérültünk..na mindegy
sálke kiesett alap, szerintem a juve is be fogja húzni a leverkusenbe bízok vmiért, nem tartom olyan sokra az atletit, kis szerencsével lehozhatja a bayer a mi meccsünk pite:d 0:2 itthon meg 3-1:D
jaja simaliba
Real megint belehúzott: utóbbi 3 éve: Apoel, Schalke, Schalke :D
ha az arsenalt kapjuk megint, meg se fogom nézni, 3x egymás után nem lehet:D
Hát nyertünk 1-0-ra de igazából jobban megnéztem volna egy Gaudino, Höjbjerg, Shaqiri, Rode, Schweinsteiger kezdős csapatot ehelyett az enervált ténfergés helyett még ha az mondjuk 2-2 vagy 3-3 is lett volna. Gyanítom ettől a szerencsétlen Herthától azok se kaptak volna ki. Ez viszont így, főleg a 2. félidő, gyakorlatilag értékelhetetlen volt.
A gólon kívül talán ha két Lewandowski helyzet volt ami megtekintést érdemel az egész 90 percből. Siralmas volt...
:DD
A német bajnok Bayern München 50%-kal kisebb bevételt könyvelhetett el TV-s bevételekből, mint a Premiere League utolsó helyezettje, a Cardiff City.
Nem tudom mit csináltunk a 2. félidőben... Ok, 10 ember. De már a támadásokat is visszavittük a saját térfélre. Érthetetlen. 10 emberrel fordítás helyett, hülyét csináltunk magunkból a világ előtt.
ultra gáz, ahogy tovább juttatjuk a city-t ilyen hibákat, egy megnyert meccset buktunk el, gratulálok
Eljött a papíron legnehezebb BL csoportmeccsünk, idegenben az angol bajnoknál. Az már más kérdés, az előző 4 meccs alatt formalitássá tettük a két utolsót. Igy gyakorlatilag két módon állhatunk neki a holnapi összecsapásnak. Egyrészt azt mondhatjuk hogy nem számít semmi, ne legyenek sérültek, kapjon lehetőséget néhány csereember, és legyen boldog a ManCi ha ezek mellett begyűjti a három pontot. Vagy másképp hozzáállva kicsit előre nézünk. Kb. a BL nyolcad, illetve negyeddöntőire. Oda, ahová remélhetőleg eljut a csapat, és ahol már újra összekerülhet azzal a csapattal aki innen másodikként továbbjut. Azaz a másik háromból ki az, aki egy éles, oda-visszavágós meccsen a legnehezebb feladat lenne ha újra találkoznánk? Ez szerintem a holnapi meccstől függetlenül is a City. A Roma-val szemben érezhetően más szint a Bayern, a ruszkik pedig továbbra is a futottak még kategória. A City-t viszont még otthon is csak egy utolsó pillanatos szerencsés góllal vertük, és egyértelműen a háromból nekik van a legjobb játékosállományuk. Egyszóval lehet érdemes lenne full komolyan venni a holnapi meccset, és már most, az első adandó alkalommal kiszórni őket a későbbi ellenfelek sorából. Nyilván nem egyszerű feladat, de azzal hogy győzelmi kényszer lesz az angolokon, talán lehetne nyerő taktikát találni, ha Guardiola bevet mindenkit akit lehet.
Svejni már a padon:)
de azért a sérül lista komoly Lahm bokatörés 2-3 hónap:/ Reine Starke Badstuber (bár belőle már sose lesz semmi sajnos:/) Alaba februárig Martinez márciusig Thiago januárig Pizarro
Ez elképesztő, utána bevágták a másik edző reakciótáj :D
és mindezt úgy produkálják, hogy a BL-ben nagyon meg sem izzadtak eddig
Na miről maradtam le. Pedig én mint Müller "fan" biztos élveztem volna a mai mesterhármast. :) Ez a Neuer momentum meg, már túl megy minden határon... :D
remélem most nem az arsenalt kapjuk megint a 16 között, nem mintha tartanék tőlük de rém unalmas lenne harmadjára is, így is mindig ugyanazokat kapjuk a csoportban is:S:S bár igazából bárki jöhet, akiktől tartok az a real egyedül de velük max a legjobb 8ba talizhatunk
de nincs olyan kiemelkedő csapat mint a Bayern. Egy Leverkusen/Wolfsburg/Gladbach azért ki "tud" kapni majdnem "bárkitől" (most nem rossz értelemben írtam ezt)
Nagyon úgy néz ki jövőre cuda bl szezon elé néz a német foci. Dortmund nélkül nem igen van olyan német csapat(rajtunk kívü) akikbe benne van a csoportkör utáni menetelés, akik akár egy realt is képesek majdnem kiverni és hasonló kaliberű csapatok ellen eséllyel menni fel. Gladbach-nak kellene idén egy jó európa liga menetelés.
Az a baj, necces már nagyon nekik a BL hely. Túl sok csapat van köztük, meg a 4. hely között. Tehát a mezőny nagy részének folyamatosan bukni kéne, míg ők nyernek mindig, hogy felmásszanak 4.-nek. Még nem lehetetlen mondjuk, de nehéz ügy. De az biztos hogy nagyon gyorsan el kellene nekik kezdeni kapaszkodni felfelé. Hétvégén M'gladbach-ot fogadják, az se lesz egy sima ügy...
Csak rossz nézni sajnos, hogy a Bayern nagy riválisa ilyen gyengén operál, és sajnos nemigazán értem az okát, egy Münchennel ilyen sosem esne meg, hogy kieső helyen tanyázzon, és kicsit lélekromboló látni, amint Götze és Lewa is müncheni lett, ez szerintem olyan igazolás volt, mint anno Figo a Realba.
A Fradit illetően sajnos elmondható, hogy ma már olyan drágán adják a magyar tehetségeket, hogy nem lehet megszerezni, ezért inkább eladják más ligák középcsapataiba vagy másodosztályaiba. Már rég nem tendencia, hogy a Ferencváros tehetséges magyart igazol, és ahogy írtad, ma már a Ferencváros se az, ami régen volt.
felhoztál két olyan játékost példának, akit nagyon nem kellett volna. Pizarro már rég túl van fénykorán, amikor először a Bayernben játszott, akkor nem a padon ücsörgött. Ze Roberto-ra ez szintén igaz. Nem is értem, hogy ez a két játékos miért jutott eszedbe.
Amúgy nem tudom mit vársz. Beírsz egy igen provokatív megjegyzést - nem, nem vitaindítót, hanem egy fikázó kommentet. Majd várod, hogy "kultúráltan" válaszoljanak. Amúgy hidd el, hogy itt senki sem utálja a BVB-t, sőt, mindenki szeretné, ha minél több jó német csapat legyen.
Mellesleg, Lewát nem kellett kivásárolni tudtommal. Mehetett volna máshova is. De ennyi erővel a Dortmund meg a Hertha tavalyi házi gólkirályát szerződtette. Úgyhogy van némi logikai bukfenc a mondandóban. Tény, hogy Németo-ban a legnagyobb hal a Bayern.
A spanyol ligát, meg a Realt felhozni megint nemtom mi értelme van. Ahol szökőévente nyer más csapat bajnoki címet, mint a Real és a Barca. Nem mellesleg szoktak azért ők is venni spanyol kluboktól játékosokat (mondjuk D. Villa, Albiol, Mathieu, Alba, Dani Alves, Sergio Ramos...stb). Szóval ez megint öngólgyanús szituáció.
Banokban igaza van abban h Mo-n meg a Fradi volt ilyen klub - más kérdés, hogy mára (sajnos) már senki nem akar igazából a Fradiban játszani. De ez más téma.
Götze és Lewandowski átigazolása lenne a Dortmund lerablása? Az sem biztos, hogy Reus a Bayernbe megy. Mi ez a sületlenség, amit itt összehordtál? Komolyan a Bayernt baszogatod, és a Realt hozod pozitív ellenpéldának az átigazolási politikát illetően? Hát... Egyébként, ha már annyira nagy Bundesliga-mágus vagy, akkor tudhatnád, hogy vannak azért ott bőven jó csapatok, lásd például a Mönchengladbach vagy a Wolfsburg idei szárnyalását. A Dortmund szenvedése átmeneti (lásd például a Dortmund BL-ben mutatott produkcióit..). Persze nem lehet nagyon más reakciót várni, ha a magyar sportújságírás addig terjed, hogy "realbarcaelklásszikó."
Az ami miatt most megszoltad a Bayernt azt a Fradi évtizedeken át csinálta-csinálja. Így lehet, hogy a felvetésed jogos de legalább ilyen mértékben demagóg is.
Nekem pedig elegem van belőled - hiába egy "olcsó fórum" ez az sg -, rendszeresen bejársz ide beböfögni fél mondatokat, mintha te sz@rtad volna a spanyolviaszt, vagy legalábbis te lennél a földkerekség legnagyobb BVB szurkolója. Ehelyett 10 csapatnak szurkolsz (és ne gyere, hogy te csak Fradi szurkoló vagy, a MU, BVB és még ki tudja hány topicban vígan T/1-ben beszélsz, ha a csapatról van szó), másokat osztasz , senkized a másik csapatát, majd jössz ide észt osztani illemből. Feltettem egy kérdést, szépen elsunnyogtad, és te beszélsz ködös igazságról. Nagyon meg akartad nekem mondani a tutit, de megint bebuktál. Na majd legközelebb.
Látszik sokat nem ültél az új illemtan órákon. Én szimpatizálok külföldi csapatokkal, de Ferencváros drukker vagyok 3 éves korom óta, mellesleg ehhez neked semmi közöd. Nem élek halok ilyen külföldi csapatokért, mint te, csak szimpatizálok párral, mivel magyar vagyok, nem bajor, vagy angol, vagy baszk. De amúgy egy ilyen billentyűzet mögötti senki véleményére nem adok, nagy az arcod a fórumon, mások nevében írsz véleményt, közbe a kutyát se érdekled (ami tudom nagyon fáj), trollkodsz itt össze vissza. Nézd meg Bercyt, tőle tanulhatnál, értelmesen tudott reagálni egy negatív véleményre, mégis csípősen, de nem lekezelően és nem alpári módon tudott visszaírni. De te csak fröcsögsz itt, mint akinek ez az élete értelme, hogy érvényt szerezzen ködös igazának, mégha ez egy ilyen olcsó fórumon is történik, mint az sg.
haha te jössz az életkorral?? a hozzászólásaid 99%-a primitív és gyerekes, az itteni fórumozók 90%-a röhög rajtad te szurkolók netovábbja :DD
na de gyerünk pubikám, nézd meg a Bayern 20-25 fős keretét, és lehet felsorolni, hogy kik azok a játékosok, akiket csúnyán kivásárolt a Bayern a Bundesligán belülről
ja és csak halkan megsúgom, a klubbok előnyben részesítik azokat a játékosokat (főleg ha fiatalról van szó), akik ligán belülről érkeznek. Ez nem csak a Bayernnél van így, szurkolók szurkolója
Szomorú nagyon, hogy a pénz mozgatja ennyire a labdarúgást, Reus mikor öltözik piros kékbe? Jah, hogy már nem kell, mert kieső helyen a BVB. Ez így nem kihívás szerintem, így bajnokit nyerni 20 ponttal nem nagy szám. Egyébként már Beckenbauer is felismerte ezt, ő megszabta, hogy a München 15 millio márkánál nem költ többet egy játékosra. Azt is lenyilatkozta, hogy jó, ha van 2-3 másik erős csapat a Bundesben, mert az növeli a bajnokság színvonalát, sajnos az idők változnak. Most van a Bayern meg az összes többi. Ha valaki véletlen elkapja őket, azokat rögtön felvásárolják, nem baj ha padoztatni kell Pizzarót, vagy nem válik be Zér Roberto, mindegy csak ne erősítse a riválist. Mindig is hánytam tőlük. A Real Madrid azért nem hasonlít, mert legalább nem a Barcából, meg az Atletiből erősít (leszámítva Figot). Lewa, Götze is mehetnek a fenébe, hamár leléptek, mért nem mentek külföldre? Utoljára szerkesztette: Zenszkij, 2014.11.03. 12:32:44
Arra a tendeciara gondolsz, hogy a nagyobb csapatok megveszik a tehetseges jatekosokat a kisebb csapatoktol? El kell, hogy keseritselek, hogy ez nem csak a bundesligara hanem ez egesz focivilagra igaz.
fáj az igazság kisgyerek látom, de nem is csoda, én már akkor láttam ezt a tendenciát a Bundesligában, mikor te még csak Barbie babával játszottál Utoljára szerkesztette: Zenszkij, 2014.11.03. 12:02:17
Mondjuk azért Lahm-on már eléggé látszik ebben a szezonba a kor. Nekem legalábbis már nagyon szembetünő. Ettől független nem értem miért kell őt középen játszatni, bár lehet Guardiola sejti, hogy martinez és sweini soha nem lesznek olyan formába, hogy hosszabb ideig sérülés mentesen a csapat rendelkezésére tudjanak állni, ami elég szomorú. Thiagoban is kételkedem... Hihetetlen, hogy amíg más nagy csapatoknál szezonokat játszanak végig játékosok folyamatosan hosszabb sérülés nélkül, nálunk meg folyamatosan félévekre dőlnek ki játékosok..
jó ez az x gladbachban nem nyerhetünk mindig, meg gólt se lőhetünk mindig
Gyenge meccs volt a M'gladbach elleni. Birtokoltuk a labdát, de igazából mintha mi sem tudtuk mit akarnánk vele csinálni. Szélről beadások nem jöttek, lövések nem jöttek, ment a gyömöszölés középtájon, aztán hátha lesz valami. A labdaveszés utáni kontrákkal meg még mindig nem tudunk mit kezdeni. Ilyenkor átrohan rajtunk az ellenfél, és bízhatunk benne hogy a végén rosszul passzolnak vagy Neuer véd. Nyilván itt még belefért, de teszem azt egy Real ellen megint lehet csak lesnénk. De hát hátulról hiányzott Boateng aki ez ellen tehetett volna valamit, középről Schweinsteiger aki ezt megszűrhette volna jobban, a szélekről meg Ribery és Robben hogy legyen támadás. Ahhoz képest nem is rossz... Illetve Ribery volt, de hogy ő mit keresett fél órán át a jobb oldalon végig, az nekem magas. Azért Guardiola futball reformjaiból is lehet sok lesz. A világ legjobb jobb oldali védőjéből csinál középpályást, most a világ legjobb, vagy egyik legjobb balszélsőjéből meg jobbszélsőt...?
Nagyon emlékeztetett ez egy másik német érdekeltségű meccsre a nyárról:D
7-1 :D edzőmeccs, halálcsoport :D
0-5 én egy 1-1 re számítottam amúgyXDXD de király így!!!!!!!!