az elsõ harmad végén szétrobbant az egyik reflektor és az üveg a pályára hullott::DA:DA:Dsads.d.sdafasd
Jégkorong, ob I: öt góllal verte a Miskolc az Alba Volánt Az élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszában a címvédõ Alba Volán második csapata ötgólos vereséget szenvedett Miskolcon. Az elsõ harmadban a házigazdák kétgólos elõnyre tettek szert, de a második felvonás döntetlenje után maradt is ez a különbség a zárórész elõtt. Végül a jobb helyzetkihasználás a hazaiak javára döntötte el a mérkõzést. A vendégek úgynevezett farm-csapata ellen nagy elánnal kezdtek a Macik, és alig több, mint egy perccel a kezdés után már a vezetést is megszerezték.
Ezután is támadásban maradtak, egymás után alakították ki helyzeteiket, és Kocsis emberelõnybõl növelte elõnyüket.
Érdekesség, hogy az elsõ harmad vége elõtt egy felpattanó korong összetört egy lámpát, melynek szilánkjai a jégre hullottak, ezért lerövidítették az elsõ húsz percet és a hiányzó játékidõt a második harmad elején pótolták.
A vendégek 3–0 után a második harmad végén tudtak csak szépíteni. Az utolsó harmadban a nagy kedvvel játszó hazaiak látványos gólokkal örvendeztették meg szurkolóikat.
OB I, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ: MISKOLCI JEGESMEDVÉK - ALBA VOLÁN 7-2 (2-0, 1-1, 4-1) Miskolc, 250 nézõ. V. Kincses, Mayer, Marek MISKOLC: DUSCHEK - Pócs (1), HORNYÁK (1), Béres, KOCSIS 1 (1), Rusznyák, VOROBEL 1, Nagy G., KÁLLAI 1 (2), Popovics 1, SIKE (1), Láda B., Budai, KIS A. 2 (1), Karcsák 1, Egri, Csaba M., Urbán, Lukács, Pál Sz. (kapus). Edzõ: Jan Faith ALBA VOLÁN: Meretei – Galambos, Barabás, Sofron, Feil, Hegyi Á., Horváth D., Maklári, Rocanov, NÉMETH Á. (2), TÓTH A.1, Kiss-Juhász, Somogyi, Gazdag, Szûcs G., Németh N., ÁBRAHÁM 1, Kész (kapus). Edzõ: Kóger István Kiállítások: 18, ill. 28 perc Mestermérleg Jan Faith: Jól kezdtünk, 3--0-ra elhúztunk és kis szerencsével akár nagyobb arányú elõnyt is szerezhettünk volna. Aztán csináltunk egy kis drámát, de a harmadik harmadban magunkra találtunk, örülök, hogy mindhárom sorunk kivette a részét a gólszerzésbõl. Kóger István: Nagyon gyengén kezdtük a meccset, majd 3--2-re ugyan felzárkóztunk, de utána csak a támadással foglalkoztunk -- a védekezéssel nem. A Macik megérdemelték a sikert.
MJJSE:Duschek (k), Pócs, Hornyák, Béres, Kocsis , Rusznák, Nagy G. , Vorobel 1, Kállay , Popovics, Sike Z. (1), Láda B., Budai, Kiss A., Karcák, Egri, Csaba M., Lukács, Urbán, Pál Sz. (k). Vezetõedzõ: Jan Faith
FTC-NZ: Szõke (k), Nagy L., Székely-Mádai, Jánosi 2, Hoffmann 1, Szappanos (3), Kovács P, Kuchta, Iveziq, Hentek, Kristof, Vígh, Kling, Molnár, Simon, Nyerges, Kordisz, Fekecs Edzõ: Pindák László
nagy meccs volt.végülis maga a játék nem volt egy nagy durranásvolt egy bunyó is Kállay vs. Nagy László.bíróék...hát.bunyóért 2+2-t adni:S meg kiosztottak 2 10 percest Rusnék ás Jánosi amúgy olyan idegesítõek mint egy rendõr vmi kis vita van egybõl odamennek.de szerencsére egyszer nem mertek beleszólni:DDDD
Magyar idõ szerint péntekrõl szombatra virradó éjjel döntenek arról Vancouverben, hogy hol rendezik a 2013-as jégkorong-világbajnokságot, a jelentkezõk között van a magyar szövetség (MJSZ) is. A nemzetközi szövetség (IIHF) rendhagyó módon nem a májusi közgyûlésén, hanem már most, a féléves kongresszusán határoz arról, hogy hol lesz hat év múlva a vb. A magyarok mellett a svédek, a csehek, valamint a fehéroroszok kandidálnak.
A magyar pályázat érdekessége, hogy Studniczky Ferenc elnök, Pásztor György tiszteletbeli elnök és Kovács Zoltán fõtitkár mellett Brendan Morrison, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Vancouver Canucks sztárja is megpróbálja majd meggyõzni az IIHF tagországainak képviselõit.
Morrison szülei több évig éltek Magyarországon, és ebbõl kifolyólag alakult ki jó kapcsolat az MJSZ és a kitûnõ csatár között.
A magyarok pályáztak már a 2011-es és a 2012-es vb-re is, de nem sikerült elnyerni a rendezési jogot. Olyan ország még nem adott otthont vb-nek, amelynek válogatottja nem az élvonalban szerepel.
MTI
szavazás már az elsõ körben eldõlt. A lehetséges 96 voksból a svédek 70-et, a fehéroroszok 15-öt, a magyarok 8-at, a csehek hármat kaptak, a lettek a megméretés elõtt visszaléptek.
Nem jó hír, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) azt tervezi: 16 helyett 14 csapat vegyen részt a vb-n, így a magyaroknak nehezebb lenne feljutni.
A következõ vb-k helyszínei:
2008. Kanada (Halifax, Québec City) 2009. Svájc (Bern, Zürich) 2010. Németország (Köln, Mannheim) 2011. Szlovákia (Pozsony, Kassa) 2012. Finnország (Helsinki, Turku) 2013. Svédország (Stockholm, Malmö
Sajnos a legnagyobb baj az, hogy nem vagyunk "A" csoportosak. Ha stabilan azok lennénk egyszer majd biztos nekünk adnák. Elég fura helyzet, hogy 10 évenként ugyanaz az ország rendezi a vb-t.
Alba eddig szív az osztrák bajnokságban.Vasárnap pl. 2-0-s elõnyt adott el.
Húh ez nagyon nehéz megállapítani így. Tényleg sok ember aki nem látja nem hiszi el, hogy nem sokon múlik a siker. Sajnos messze a volánnak van a legkisebb költségvetése az Ebel-ben. Tény még, hogy a magyar hoki nem olyan gyors(ezen lehet változtatni), a védõk lassúak fõként. A hoki is más ott sokkal keményebb mint itthon vagy mint a vb-n. A légiósok akik elvileg a liga szinvonalát emelik, más csapatoknál jól mûködnek együtt a csapattal. A volánnál ez elmaradt eddig. Ameddig csak az elsõ sor tud jól játszani, gólokat lõni addig csak a veeségek maradnak. Tavaly az újonc Jesenicének 6 meccs kellett mire tudtak nyerni, és a végén fél perccel maradtak le a 4. helyrõl. Csak ott is a jobb játékosokat elvitték a nagy osztrák klubbok. Ezen a héten már lesz gyõzelem én úgy hiszem és akkor már könnyebb lesz utána meccseket nyerni.
Az MJSz Versenybírósága az alábbi döntést hozta az Alba Volán ügyében...
A 2007.10.04-i (OBI 15), a 10.05-i (OBI 57) és a 10.07-i (OBI 113 és Magyar Kupa) HC Csíkszereda – Alba Volán SC mérkõzésekre – a mérkõzés jegyzõkönyvek szerint az Alba Volán SC csapata nem állt ki.
Az MJSz Versenybírósága az Alba Volán SC-t a 2007-2008-as Országos Felnõtt I. osztályú Jégkorong Bajnokságból
KIZÁRJA
Indoklás:
A Versenybíróság a három mérkõzésrõl készült jegyzõkönyv és Eseménynapló alapján a 2007-2008-as Versenykiírás 3sz. mellékletében foglaltak szerint az Alba Volán SC OBI-es csapatát a mérkõzéseken meg nem jelent csapatnak tekinti.
A Versenybíróság a „KIZÁRÁS” döntést a 2007-2008-as Versenyszabály 8§ 8.2 pontjának alapján hozta.
A döntés ellen az Alba Volán csapata fellebbezhet, melynek megtárgyalására a ma (2007. október 8-i) esti Elnökségi ülésen kerülhet sor.
ööö bocsi nem akartam az egész hírt nagy betûvel csak a hoppát:D
"Nagyon sajnálom, hogy a csapat irigyei így döntöttek. Aki valamit akar tenni a magyar hokiért, megpróbálják elvágni a torkát. Még azt is elképzelhetõnek tartom, hogy nem fellebbezünk, csak az osztrák bajnokságban folytatjuk, és ha annak vége, akkor játékosaink nem szerepelnek a válogatottban sem. Bízom benne, hogy az elnökség józan lesz, és akár fellebbezés nélkül is felülvizsgálja a kizárásunkat" - nyilatkozta a távirati irodának feldúltan id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, miután az Alba Volán vasárnap este 5-3-ra kikapott a vendég Graz 99erstõl.
ez most mit akar?azzal tesznek a magyar hokiért hogy nem küldenek elég játékost vagy mi?:SSSSSS
Idézett szöveg az albavolanfevita.hu-ról: "A hétfõi nap folymaán id. Ocskay Gábor, az Alba Volán jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója újfent elismerte az MTI-nek, a klub hibázott, amikor az elõírtnál kevesebb játékossal jelent meg a HC Csíkszereda elleni három bajnokin. "Hat-hét játékos sérülés, illetve iskolai elfoglaltság miatt nem utazott el Erdélybe. - adott tájékoztatást az ügy körülményeirõl a sportvezetõ. A csapat vezetõi hibáztak, mert ha tudták, hogy nincs meg a létszám, akkor ezt jelezni kellett volna az illetékeseknek. Nem akarom a felelõsséget egy vagy két személyre hárítani, ebbõl a botrányból én is kiveszem a részem. A ma délutáni elnökségi ülésen sok minden eldõl. - mondta Ocskay, aki megerõsítette, hogy a klub fellebbez a döntés ellen." És a mai esti hír: "Az Elnökség a Versenybíróság döntésének megváltoztatása mellett döntött, és határozatával az Alba Volánt mérkõzésenként 100.000 Ft (azaz összesen 300.000 Ft) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, valamint amennyiben a 2007/2008-as szezon során még egy mérkõzésen nem áll ki, kizárja a felnõtt OBI-es bajnokságból és 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi." szóval visszavették a Volánt egy-két suhanc miatt aki nem volt hajlandó elutazni Szeredára.
azt nem merték volna megtenni hogy kizárják a Volánt.gondolom emgijedtek Ocskay fenyegetõzésétõl h nem engedi a játékosokat a válogatottba
Szerintem azt nem gondolta komolyan csak nagyon fel ment benne a pumpa mikor ezt mondta. Pont õ nem engedné el a jajátékosokat aki él-hal a magyar hokiért. Egyébként tényleg kicsit kivételezés szaga van az egésznek, ki kellett volna zárnim minket, de a magyar hokinak talán ez így jobb, csak ellenszurkolója lesz a csapatnak.
Addig nem ameddig nem veszünk olyan légiósokat akik a többi osztrák csapatban vannak. Meccseket döntenek el mint ma ez a Healey gyerek a Jesenicében. Nem csinált semmit az egész meccsen csak vágott két gólt. De õket nem tudjuk megfizetni úgyhogy marad a reménykedés, hogy valaki többször is betalál egy meccsen.
Most megy a hétvégén a Pannon hoki torna Miskolcon. Elég jó csapatok vannak. Eddig a magyar csapat ukrajna ellen nagyon jól játszik.
nagyon komoly ez a csapat.tegnap 2-1-re nyertek ma meg 1-3-ról fordították meg 4-3-ra
höah..hogy nem találtam ezt a tápigot :)
jó volt a pannon kupa..csak hát kikaptunk a japóktól.... utolsó másodpercekbe lõttük a kiegyenlítõ "nyerõ" gólt..de a bírák nem fogadták el.. iszonyat jó hangulat volt.. fõleg a Lézershow volt világi :)
Sajna a maciktól 4 profi játékos távozott...így gyengébb lett a csapat.de remélem azért lesznek még jövõre jobbnál jobb mecscek :)
mit szóltok hozzá?
Mehet mondjuk itt nem az NHL-rõl van szó :) de jó lesz ez
azért olyan nagyon nagy hangulat nem volt, mert arra képtelenek az emberek de nem volt rossz :)
Székelyföld - Magyar liga válogatott 13-10 (4-2, 5-4, 4-4)
A két csapat - amelyben csak magyar játékosok szerepeltek - telt ház elõtt, ünnepi hangulatban találkozott egymással. A mérkõzés elõtt jeges bemutatót tartottak az István, a királyból, majd egy férfi kórus elénekelte a székely és a magyar himnuszt.
A meccsen fõleg a látványé volt a fõszerep, a test-test elleni játék ezúttal háttérbe szorult.
valahogy a bemutató érdekesebb mint maga a mecs :D
nem lehetett valami kemény meccs... gondolom mindenki másnapos is volt... jó székelyföldi köményes pálesz:))))
Ma este az MJJSE játszott a Dunaújvárossal: 4-8
azért elképeztõ h a DAP elveri a MJJSE-t...bár 4en elmentek... dushek már nem a régi..
nembaj.. 25.én jön Miskolcra az FTC..meglátjuk mi lesz :D
HAJRÁ MJJSE!!!
miért elképesztõ? ötször annyi pontjuk van mint nekünk õk profi játékosok kapnak fizetést és a magyar kupát is megnyerték.szerintem itt csak az Alba Volán és esetleg a Fradi ellen van esélyünk.
aki jön az a kapu felett megtalál :D 1 fekete bombázóval :D
passzjamek kikaptunk :(...
nembaj..vót bunyó :D
Tízedik román bajnoki címét nyerte a csíkszeredai Sportklub
Jó iramú, színvonalas hokit láhattak, akik a Vákár Lajos Mûjégpályán vagy a televízióban követték a román bajnokság csíkszeredai házidöntõjét. A Sportklub most sem okozott csalódást szurkolóinak, akik a Hockey Club Csíkszereda elleni negyedik, ezúttal 3-0 arányú gyõzelmét ünnepelhették a mérkõzés végén.
Az idén Csíkszereda kiharcolta magának a bajnokság elsõ két helyét, a harmadik helyre szorítva vissza a Steaua-t. Szép húsvéti ajándék ez a városban a hokiért rajongó többezer embernek.
Sportklub - Hockey Club Csíkszereda 3-0 (2-0, 0-0, 1-0) Gólok: Duda, Carsky és Kavulic (erdely.ma)
Ma este ismét Meccs!!! NÕi VB!! Miskolc 19.30 Szlovénia-Magyarország!!!
Nehéz lesz az utolsó 20 perc! De bízom,hogy valahogy kibírjuk!Nagy ukrán rohamok közütt megugrani,és gólt ütni! Olyan jólenne felkerülni,és tényleg élesben egy vb-n anagyokkal játszani.És lelehetnemérni,hogy tényleg hol tartunk! Hajrá Magyarok! Nagyon megérdemelné ez a csapat!
kell még egy gól!!!
Hasonlit a japános eleni meccsre,ott is felálltak,nemszabadott volna azért visszaállni,mert picit lazittottunk,és érett az ukrán gól,és ha 1 van akkor jön a többi is:-( Ezt azért lehet látni az NHL-ben is.Hiába vezet egy csapat 3 gólall is ha kap 1-et idõben akkor gyorsan követheti több is,mert felhozza a másikat,és 2 gól nemsok,fõleg ha párosul emberelõnnyel is!Na majd meglátjuk! Hajrá!