"ha az emberiség kihalna" - kihalna inkább helyett végleg megszûnne(lásd:Jurassic park). Emberiség alatt meg most nem csak a fajt értem, hanem minden fontos dolgot, amit az emberek magukénak mondhatnak, nevezzük hagyatéknak. Az emberi forma elég korlátolt, elõbb utóbb lehet új formát kell öltenünk, ha tovább akarunk lépni, tehát a faj kihalna, de az emberiség hagyatéka tovább élne.
Ezeken kívül is azért még több sebbõl is vérzik amit mondtam. Pillangó hatás is bekavarja a dolgot, assziszed tök jó amit csinálsz meg van értelme, de lehet végül az ellenkezõjéhez vezet. Pl egy olyan embert segítettél, aki romba dönti a világot,stb... Vagy nem csináltál semmit és ezzel lehetõséget adtál egy olyan embernek, aki sokkal jobban csinálta... Csak remélni lehet, hogy a "lenyomatod" által keltett cselekményhullámok a halálod után is olyan irányba tartanak, amit te is gondoltál. Bonyolult dolog ez, ne menjünk bele.
Az élet célja alapvetõen az adott faj fenntartása adott egyed saját génjeinek a továbbadásával. Ennek van-e értelme? Önmagában nincs. Könnyen belátható, hogy ez nem tartható fenn örökké. Pl ha az emberiség kihalna ,akkor szerintem minden ember élete visszamenõleg értelmetlenné válna. Szóval szerintem az élet értelme a folytonosságának fenntartása, abban a reményben, hogy elvezet minket egy olyan állapotba, ahol tudni fogjuk, hogy mi az élet értelme vagy kiderül, hogy nincs, de nincs is szükség rá. Ahhoz , hogy akkor majd tudjuk fejlõdnünk kell, fejlesztenünk önmagunkat, hogy többé váljunk mint amik most vagyunk, csak emberek. Szóval röviden jelenleg az élet értelme az értelem keresése maga. Alapvetõen tehát az életnek nincs értelme, nekünk kell találni egyet. És majd a jövõben derül ki csak, hogy az az értelem igaz volt-e vagy hamis. Hétköznapi dolgokra lefordítva mik lehetnek ezek: Család, bármilyen olyan dolog, amivel hozzájárulsz ahhoz, hogy többek legyünk és megértsük a minket körülvevõ világot és önmagunkat, ez a hozzájárulás lehet akár közvetett is. Pl akik a szemetet elviszik emberek azok is közvetve hozzájárulnak, mert segítik azt aki közvetlenül hozzájárul, pl valamilyen kutató.
Jelenleg a folytonosság alatt csak a faj, értékrendünk, nézeteink, ilyesmi dolgok folytonosságát értjük, de nem a saját életünkét, tudatunkét. Talán egyszer ez megváltozik.
Ha ez a mondás igaz, akkor szerintem semminek nincs értelme: "Minden dolog, aminek kezdete volt véget is ér egyszer".
Dióhéjban kb ennyi amit a témáról gondolok.
"Egyre kevésbé félek a haláltól." Az "értelmes" haláltól én sem félek, azonban az erõszakostól igen. S mintahogy mindennek van ellentéte, az életnek a halál.Különben nem tudnád mi az élet.
Egyre kevésbé félek a haláltól. Pontosabban hullámokban tör rám. Van errõl egy elméletem, szóval minden: lehetõség szinten létezik, elvontan, a világtól külön. Mondjuk minden zenemû és ember is. És jön valaki, mondjuk Rachmaninov és életre hív egy darabot, hangok sorozatát, ami elméletben már mindig is létezett. És így minden ember is. A lehetõsége már mindennek megvan, csak életre kell jönnie. A haláltól félni nem érdemes. A szorongás csak eltávolít az élettõl. Annyira boldognak kell lenni, hogy azt érezhesd, hogyha ebben a pillanatban meghalnál, úgy éreznéd, érdemes volt élni, és sosem maradtál le semmirõl. Úgy élhetsz ahogy akarsz. Ha erre a felismerésre eljut valaki, már nem is kell félnie a haláltól, nem húzza vissza a baj, vagy a pénz és megvilágosodik, hogy az élete értelme önmaga és amit kialakít "vonzáskörzetnek", vagy amiért meg is halna. Mondjuk a mûvészet. Mondjuk ilyesmi.
Én arra jöttem rá, hogy az emberek egyáltalában a napi (szükséges) élettevékenység végzése miatt tudják (úgymond) nagyon jól és sikeresen elvonni a figyelmüket a halálról.
Mert nem gondolnak Bele. Minek? Amiután belenéztem a közepébe, és hogy rettentõ rossz volt, az azt követõ héten már nem gondoltam rá, mert tenni kell (ÉLNI) a következõ dolgot amit egy élõlények élnie kell.
De attól az még ott marad, hátul, és ember legyen a talpán, ha azzal a ténnyel akar szembesülni (nem szimplán elgondolkozni róla) hogy nem fog létezni, még csak érezni és gondolkodni sem tud majd róla mert meghal.
kapaszkodás nélkül szeretni
ez látod, igaz...
Ezt könnyû félreérteni. Nem arról van szó, hogy amikor az ember vágytalan, akkor soha ne lenne éhes, szomjas. Ezért más a gyakorlat, mint ezen agyalogni.
jaaa.. akk igazad an abban, h szépen hangzik. lehet, h nem vagyok se szomjas se éhes, de ebben mi az értelem? ettõl nem érzem jobban magam, csak megvan egy alapjárat...
Így van. A boldogság elérésének kulcsa szerintem is abban rejlik, hogy lefaragjuk szükségleteinket. A vágyódás, sóvárgás megöli a boldogság érzését. A boldogságot nem külsõ dolgoktól kell várnunk, hanem magunkból, belülrõl. Ha szeretsz valakit, szerelmes vagy, mint tévesen hiszik, akkor sem a másik ad neked boldogságot, hanem azt te idézed elõ saját magadnak, azzal, hogy adsz magadból valamit a másiknak. Ez sokszor lemondással jár. A lemondás, az önfeláldozás egyfajta út a boldogsághoz. Az önzés, akaratosság, vagyon felhalmozása, a megelégedettség illúzióját kelti az emberben, amihez igen komoly intelligencia szükségeltetik, hogy felismerje az ember, hogy ez bizony téves. Ezt azért mondom, mert a legtöbb ember, átlagos ember, egész élete során sem képes ennek az alapvetõ igazságnak a felismerésére, még akkor sem ha szájbarágósan, ezerszer, több féle képen mondják el neki. Annyira egyszerû a dolog, hogy az emberi agy már nem képes elfogadni, hogy tényleg csak ennyi lenne.
Most muszáj volt megkeresnem egy kolléga írását, ami így szól:
"A szükséges: az általad áhított boldogsághoz ÖNMAGAD szerint szükségesnek tartott dolgok halmaza. A boldogság: ami után VALÓBAN nem marad ûr.
A boldogság feltételének tartott dolgokat, vagyis amit szükségesnek nevezünk, az embereknek nem sikerül olyan arányban bekalibrálniuk, hogy ne maradjon utána ûr.. Ezt a 'szükségest' mindenki elképzeli valahogyan. Sokaknak nem kell nagy pénz, csillogás, de majdnem mindenkinek kell legalább egy pici ház pici kerttel, szeretõ feleséggel/férjjel, néhány gyerkõccel. Vagy ha ez sem, akkor néhány barát. Vagy legalább egészség. Vagy egy tanítás, egy hit. Valami. Ugyanolyan viszonyrendszer ez is, mint a jó-rossz viszonya. Pengeélen való tánc, arányok keresgélése: mi az, ami valóban szükséges a boldogsághoz? Nagy igények lefaragása, nem vágyakozás sokra, csak az 'alap' dolgokra.
De nincs alap dolog. A boldogsághoz nem szükséges SEMMI, amire azt mondjuk: dolog."
-Igen, azt hiszem Maslow tévedett..
Az az építgetés amit írtam nem cél, hanem provizórium.
hm. kösz a kedves szavakat. örülök, h ilyen ez a topic :).
kinek jobb a világunkból nézve?
vagy az élõknek, vagy a még meg nem születetteknek... õk még tehetnek valamit...
bár a megboldogultak már mindent tudnak... de nem tehetnek semmit...
de akkor mist gondolsz? mi az értelme? az, hogy építgeti az alapokat? és ha csak alapok maradnak? ha sosem tudjuk meg...
( jelezném ,hogy ami írtál,( tehát hogy várjunk és építgessünk) az is egy cél... sajnos ilyen a világ hierarchiája... ok -> okozat akció-> reakció
ez örök kérdés... talán erre való a vallás... végülis az azt mondja, h élj jól. és a mennyország a cél. -és ez az értelme a földi létnek. -Ezért kell minden jót megtennünk -ennek kell, hogy használnia -és ez kell motivációt adjon...
nem tudom, hogy vallásos vagy -e (ha igen, akk ezt magad is tudod), de ez mondjuk egy nem is olyan rossz ötlet. csak nehogy szélkergetés legyen. és ha belegondolunk, akkor egy célt keresünk. az élet értelmét.
akarod mondani "A boldogság mint misztérium" címmel
Brutus ott tévedsz, hogy én nem kesergek és ne is keress/vetíts kesergést soraimban. Én csak vizsgálódásaim tiszta eredményeit közöltem.
Amiket írsz én életemre mind alkalmaztam és maximum csak a „kisgyeremek sírásának ideiglenes csitítására” alkalmas, s nem a probléma velejéig hatoló orvoslására.
Sok célt kitûztem és elértem már. A katarzis pedig mindig elmaradt. Visszatekintve is. Egy cél elérése nem több vagy kevesebb, mint egy cél elérése. Az embernek magának, belsõ lényének nem használ. Max az egójának, aminek soha semmi nem elég, ami soha el nem érhetõ kéjt tartva az ember elé csaliul ösztönzi újabb és újabb hiábavaló fáradozások sorozatára.
És igazad van, meg kell állni, ám szerintem az icipicinél kicsit jobban, mélyebben el kell gondolkodni, át kell gondolni. Te már a fél utat megtetted. A következõ állomáshoz is már elõbb vagy utóbb el fogsz érkezni, s ez az amirõl én beszélek. Most még nem értheted, csak majd ha odaértél.
Mire megy ki az egész földi élet és maga a lét? Miért csináljon bárki bármit is az életben? Mi az ami az embernek valóban használ az életben? Hogy legyen az embernek bármire bármilyen motivációja?
Amíg nincs válasz addig az ember annyit tehet, hogy legjobb belátása szerint, fenntartásokkal éli az életet, megteremti stabil egzisztenciáját, hogy ezzel anyaga legyen a nagy mûhöz melyet a válasszal majd létrehozhat. Így nem pocsékolódik el az idõ idõközben.
Szerinted kinek jobb világunkból nézve, és miért? a) annak, aki még meg sem született b) annak, aki megszületett, de már megboldogult c) az élõknek
Ezek szerint Maslow tévedett. :) Amúgy meg hol az a belsõ részünk, amit nem befolyásol külsõ tényezõ? Meg hol a határ a kettõ között?
#5242: igen... a lelkiismeret.... csak van, akinek már nem mond semmit... akinek elcsendesült, és az minden rosszat jó dologként fog fel...
#5239 miért szívatom magam a boldogságért? mi abban a szívás, hogy nem kesergek? másrészt... miért lenne az élet "alapjárata" a keserûség? ezek mind-mind érzések... csak van, aki úgy dönt, hogy pozitívan gondolkodik és így lesz boldog, és van, aki ezt kritizálja, azt mondja, h az élet milyen rossz, és boldog, mert úgy hiszi, hogy igaza van, és megtalálta a lényeget... szóval a célja mindenkinek a boldogság... és mindenki azt hiszi, hogy neki nem lehet meg ez az érzés, pedig ha belegondolna, mindenben van valami jó... (bár lehetnek kivételek).
az, hogy nincsen boldogság a világban, az csak az ember hibája... mindig csak jobbat akar, és nem tekint vissza, nem érzi, h már ért el cél, hogy mennyivel jobb neki most az alap állapotnál... pedig lehet, hogy az, ahogy most élünk, az már egy elért cél... csak ez már senkit nem érdekel, mert megint újabb célt nézünk. és ez a szélkergetés! ha megállnánk, és picit, csak egy iciripicirit átgondolnánk azt, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, és boldogok, akkor máris jobb kedvvel térhetnénk vissza a harcba... bár nem is kell harc... aki megtalálta a boldogságot (és ehhez nem kell 3.000.000 $, lehet ez egy traktorgyárban dolgozó portás), az már nem akar harcolni, csak átérezni azt, hogy elérte a célt. erre kéne rájönnie az embernek...
A legtobb filozofia szerint hogy mi a jo es rossz konnyen eldontheto, cska hallgatni kell a lelkiismeretunkre.
A boldogsag egy belso erzes, ami termeszetesen sok kulso tenyezotol fugg. Pl. a recski munkataborban nem hiszem, hogy olyan sok boldog ember volt, megha pozitivan is gondolkodtak.. :(
A tisztánlátáshoz e kérdésbén ajánlom Dr. Pressing Lajos könyvét a "Boldogság Misztériuma" címmel.
Megvilágító erejû mû!
Az ember boldogsága többek (pl. adódó helyzet) között külsõ tényezõk és belsõ tényezõk együttesébõl adódik, mert mindkettõre szükség van, és mindkettõben van olyan ami kell hozzá, pedig teljesen irányítani sem tudod (a belsõt sem), csak részben.
#5237: Mazochizmus az hogy a boldogságodért szívatod magad, és így ezzel minimum duplán szívsz.
Nem akarom az életet szívásnak látni, nem akarom mazochizmusnak látni, csak a tapasztalás egész egyszerûen az, hogy "szarazegész". Mindegy, hogy hogy ugrándozol, hogy pattogsz: elõbb utóbb kitörik lábad, és kénytelen leszel észhez térni, mert nem tudsz tovább ugrándozni. Szóval lehet menekülni, azt remélve, hogy a boldogsághoz jutnunk, ám ez még soha sehol nem jött be az emberiség történetében.
#5238 remek, remek szép dolgok ezek valóban szépen csicseregnek a madarak, szépen ugrándoznak a mókusok, szépen csobog a víz, szépen világítanak a szentjánosbogarak, de ettõl nem vagyok boldog, és ezek nem is vigasztalnak
ezek mind külsõ tényezõk
az ember boldogsága pedig emberen belüli tényezõk, amikhez külsõ tényezõkkel nem lehet eljutni
igen, de ha jó dologként fogom fel, akkor boldog lehetek...
az emberben a legnagyobb hiba az, h mindig a rosszat nézi...
mit kell ma még megtennem pihi elõtt? hány nap van szabadságig? stb.
nem h látnám is amit nézek. azt, hogy milyen szépen süt a nap. hogy milyen jó végigmenni a parkon a madarak csicsergésében hogy milyen kincs a víz és még ilyenek...
ugye-ugye... de ha tudjuk is... ha tudjuk, h az élet értelme az h szívjunk, akkor is lehet boldognak lenni... tudom, h mindez hülyeség amit teszek. de változni akarok. és már nekem nem jó (mert tudom az igazat), akkor is segíthetek a világnak. ha hülyeség is az egész. tehetek hasznosat. ami szintén egy cél, azon belül, hogy tudom, hogy maga az élet egy nagy szívás. bár még mindig nem értem, ha a mazochizmus miért jobb, mint a boldogság. gyakran aki azt hiszi, h tudja, h mi az élet, az úgy gondolja, h az rossz. de:
1, ki tudja, h mi a rossz és mi a j 2, ki mondta, h igaza van?? 3, nem lehet általánosítani... mindenben van valami jó és valami rossz is
Egyébként attól, hogy sokminden szép az életben ill. sokmindent szépnek látsz, még nem leszel boldog.
Ugyanis ezek mind külsõ tényezõk, miközben boldogságod belsõ tényezõ.
" ki mondta nektek, hogy nem szép az élet? / Szép ez az élet, ha sikerült úgy élned..."
ha folyamatosan csak kesergünk, és minden szépre azt mondjuk, h >kábítószer<, akkor lényegében elpazaroljuk az életünket.... mi van, ha nincs utána semmi? akkor inkább hülye kábítószeres lennék... hiába vagyok okos és szánalmas. mindig arra fogok vágyni, hogy hülye legyek, de boldog....
_A rektor leült és bólintott. -Esetére emlékszem, elmondták nekem. Önnek is kijutott e világ gyönyöreibõl, mint másnak - -Mindig olyan rosszkedvû, szólt Améline. -Semmi okom sincs arra, hogy más legyek - -Gyújtson rá - -Kábítószerekkel nem élek, illúzió, egy-két percre elfelejteti, mint a bor vagy a szerelem, aztán elviselni még nehezebb - -Ó, a szerelmet is kábítószernek tartja? Ebben nincs igaza, talán sohasem volt alkalma megismerni, hogy mi az igazi - -A lét eredeti keserûsége, szólt a rektor, keserûbb, mint a kinin - -Ön azt hiszi, mondta Bormester, és figyelmesen elõrehajolt, hogy a lét eredetileg keserû? -Én ezt tapasztaltam, válaszolt a rektor lassan. Csak különös fájdalmat tudok érezni, ha látom, hogy az emberek miket eszelnek ki - -Hogy a keserûséget megenyhítsék? -Úgy van. Én nem régen vagyok itt. Régebben másutt laktam, és azt hittem, hogy csak ott van úgy. Azt hittem, jobb lesz - -Szóval ön - -Igen. Nehéz volt elviselni. Ott is olyan volt. Az emberek. Senki se tudja, mi történt, csak olyan furcsa az egész, végül is, ha lenne kedvem nevetni, még nevetnék is, micsoda emberek! Azt hittem, itt jobb lesz - -Ott is ugyanolyan emberek? -Mások, mégis ugyanolyanok. Narkotizálják magukat, nehogy észre kelljen venniök - -Meg kellett volna házasodnia, szólt Améline, ha lettek volna gyermekei - -Kábítószer. Csak megakadályozza az embert abban, hogy a valóságot lássa - _Améline felállt, és süteményt hozott. -Ha már nem dohányzik és nem iszik, legalább - -Csak a legegyszerûbb ételeket, válaszolta a rektor, babot, krumplit, káposztát - -De az étkezés egyhangúsága növeli a melankóliát - _A rektor vállat vont. -Minek. Csak elhiteti, hogy jó, pedig - _Bormester tanácstalanul nézett Améline-re. Améline szemével intett. -Keserûbb, mint a kinin - -Én mégis azt merném tanácsolni, hogy nõsüljön meg, elvégre még nincs túl a koron, fiatal ember, a nõ, akinek derültebb a kedélye - _A rektor fejét rázta. -Én nem vagyok szentimentalista. S ez az egyetlen, ami engem a többitõl elválaszt, nem vagyok szentimentalista, és nekem nincsen szükségem mindenféle mellékutakra, hogy a fanyarságnak ebbõl az óceánjából, ami a létezés, kiutat keressek. Szenvedés, szenvedés. Ha az, hát legyen az. Én nem akarom meghamisítani. Én nem szeretek szenvedni. Ha szenvedek, akkor szenvedek. Bolondok, akik isznak és dohányoznak és szerelmeskednek, és bolondság ez a sok vallás és költészet és zene és cirkusz és kapkodás és loholás. Az angolok azt mondják, hogy minden föld alatt víz folyik, és minden élet alatt szomorúság. Én ezt az ugrándozást a kenyérért és a hatalomért és a vagyonért és az örömekért és a békéért és a háborúért mind nagyon szomorúnak találom, és tudom, hogy sokan nevetnek is rajta, mert elvégre nevetséges is, csak nézze meg õket sorjában, akármelyiket, miben komikus, de szegény bolond azért ugrándozik, mert szenved. Én nem vagyok szentimentalista. Ha keserû, hát legyen keserû. Én nem akarok csalni -
és? felõlem állhat a kerék, ha közben királyul érzem magam... még ha ez abba kerül is, h hajtsam a kereket....
én arra próbáltam rámutatni, h legyünk boldogok.... az élet értelme mi? most õszintén?? ha azt mondanám, h az az értelme, h mentsük meg az összes pandát akkor mi lenne? mindenki azt tenné... miért? hogy elérhesse a célt. hogy boldog legyen...
Amirõl te beszélsz, az nem más, mint önként beszállni a mókuskerékbe, a csalit magunk el tûzni és a kereket nekiállni hajtani.
Csak aztán meg ne álljon a kerék!, mert nagy fájdalmas lesz észrevenni, hogy valójában nem jutottunk sehova, ugyan ott vagyunk.
1, a római katolikusok azt vallják (lehet, h a többiek is), hogy az élet egy próba... egy állásinterjú a munkahely elõtt, azaz: -"rossz vagy", élvezed az életet (negatív értelemben, tehát piálsz, lopsz, csalsz és közben jól érzed magad..) és megbuksz, azaz szenvedsz a pokolban... -"jó vagy", és élvezed az élet valóban szép dolgaid és átlagosan élsz (akkor tisztítótûz majd mennyország) -"naggyon jó vagy", csak Istennek szolgálsz, és egyenes út a mennybe....
2 dolgon érdemes elgondolkodni:
1: valóban az a rossz, amit erkölcsileg annak tartunk? mi van, ha rosszul értelmezzük? röviden: mi a jó? és mi a rossz?
2: sztem a legérdemesebb a "jó vagy" részt választani, nehogy szívás legyen a vége....
más értelmezésben az élet:
az élet értelme a cél. nem tudom, hogy voltatok úgy-e már az életben, h nem volt célotok... én voltam. szörnyû volt (gyorsan kerestem magamnak :D) ha nincs miért harcolni, akkor minek élni???? azonban szerintem néha nem árt visszatekinteni az elért célokra... különben mindig azon vívódunk, hogy megint csak harcolni kell, és még mindig!!!
nem. tekintsünk vissza.... pl.: bekerülés az egyetemre munkahely szerzése családalapítás
ha mindig csak a rosszra gondolunk, akkor sose leszünk boldogok... A célok a boldogság eléréséért vannak. És ha nem tekintünk vissza az elért célokra, sosem leszünk boldogok...
Tehát az élet értelme egy érzés:
BOLDOGSÁG
(R)
Pont azért mert nincs értelme, pont azért mert nem mutat túl önmagán a gyakorlás. Nem azért gyakorlunk, hogy buddhává váljunk, hanem azért hogy kifejezzük azt, hogy mindig is azok voltunk.
Szerintem arra gondolt, hogy a "Mi az értelme az életnek?" kérdés egy koan. De azt hiszem, itt csak agyalgunk. Ez a "csak megtapasztalni lehet" is ugyanúgy csak agyalgás. Nincs szükség gyakorlásra, nagy szavak ezek..., lehet értük lelkesedni, meg beleragadni. Egy mahasziddhától talán még jogosak is lennének.
LOL De ha nincs ertelme, akkor minek gyakorolsz? Felesleges az egesz bonyolultsag, egyszerubb lenne, ha nem lenne semmi. Lehet, h nincs is semmi.. A minden mindegy filozofia pedig, pont hogy élet- ill létellenes.
Igazából ez is egyfajta koan, nincsen rá válasz mivel a valóság szavakkal leírhatatlan. Csak megtapasztalni, átélni lehet, lenni általa. Ezért a gyakorlás.
lehet, hogy abban a nyelvtani konteksztusban ez jön ki belõle. Szerencsésebb lenne az "élet" szó helyett a "lét" szót használni. Persze itt megint ugyanabba a problémába ütközünk mint most is, hogy ki milyen tartalommal tölti meg azt a bizonyos nyelvi jelet. Számomra az élet értelme maga az élet. Az, hogy egyálltalán van. Én nem válaszokat akarok adni nektek, csupán csak a saját létélményemet megosztani veletek, hátha az álltalam használt terminus valakinek valami felismerést adhat. Az összetettség kérdése itt azért merült csak fel a részemrõl, mert ez az oka annak, hogy meg fogunk halni és minden más is elmúlik egyszer, átadva a helyét valami új dolog létrejöttének.
Értelmetlen dolog szerintem keresni az élet értelmét:)
De úgy írod, hogy ha az élet értelme magára az életre mutat, akkor az nem lenne összetett, ezért több értelme van neki (hogy önmagára mutat). Pedig ugyanúgy összetett ez is.
Értelmetlen az élet értelmét az életen kívûl keresni mert meg fogunk halni és ez azért van mert létezésünk (eme emberi formában) fel fog bomlani mivel összetett és okoktól függõ.
Az élet értelme maga az élet. Ha bármi más értelme lenne, ami túl akar mutatni önmagán, akkor nem lenne semmi értelme, hiszen minden mi összetett és keletkezett az el is fog múlni.
Mi az hogy értelme? Azért van mert kialakult. Benne a fajok sikeresebbje továbbörökíti a genetikai állományát, az egyedek meg megpróbálják maguknak megfelelõen leélni, és egy nézõpontból nézni az életet. Milyen értelme? Miért kell ennek értelme lennie?
Az élet értelme ,hogy élj és az értelem értelme pedig az, hogy kutass és rájöjj, hogy ne kutass. :D
ó én rájöttem a mondandójára. Ha elérjük a célunkat, elfogy
mint a kaja a filmben amit a hangya elé lógattak, hogy sétára kényszerítsék.
Én bármit el tudok képzelni, nem csak "vizuális" típúsok vannak akik kívûlrõl látják hanem vannak akik belûrõl "hallják" a gondolataikat. Az emberi agy kutatás ha a matematikához hasonlítanánk még csak a Pitagorasz-tételnél jár...
egy szar fos ahol szenved a nép mint a vásáron nyert bika fasz
nem olvasok vissza De szerintem az élet értelmét majd vagy kétszázezer év múlva fogjuk megtudni (szösszenet, nem érdekel a téma ) .
Ez tök jó, csak már megint nem errõl volt szó. Miért klikkelsz rá a válasz gombra? Az elõzõ se jött össze. Szerintem nyiss új topikot ahová mindenki összefüggéstelenül fûzheti a hsz-eket egymás után.
Imadtam Lorenzet olvasni.. O irta le eloszor azt, hogy a tarsadalmunkban nem mukodnek a termeszetes szelekciok es hosszutavon igy vagy ugy, korcs lesz a fajunk. Persze ezzel igy most lehet vitatkozni, de ahogy O ramutat, azzal nem. ;) Ha nincs szelekcio es eziranyu fellepes, akkor multikulti metroszexualis elbutult aberracio lesz az egesz eletterunk.. na ezert felre is soportek, mar amennyire egy Nobel-dijast felre lehetett.
kezded kapizsgalni.. A filozofianak lenyege, h felvet kerdeseket, amit esetleg a tudomany fog majd megvalaszolni.. vagyis iranyitja, keretbe foglalja azt, viszont nelkule tenyleg nem sokat er..
'Nem kell hozzá különösebb jóstehettség, minden rend után káosz jön és minden káosz után rend, drámák és katarzisok sorozata a létforgatag, mert ami kinn van az lényegileg az ami benn. Bennünk is néha felgyülemlenek a meg nem emésztett dolgok és néha kisülnek, szerintem így van ez kollektívan is.. most kisülünk. Én az objektivitást abban látom, hogy ezeket a dolgokat mint egy kívülálló szemlélem, mintha nem lennék része (mint ahogy lényegileg nem is vagyok) és így egész érdekes, sõt hálát adok a sorsnak... bárkinek, hogy ilyen idõkben születhettem, hogy megtapasztalhatom ezt is. A "kívülálló" embert azért tisztelem és azért választom a kétségtelenül nehezebb kívülállóságot, mert értékesebbnek tartom, mint a csordamentalitást (amit szintén megtapasztaltam), de pusztán csak azért mert kevés van belõle. Ennek a világnak az összeomlása után is lesz egy jobb világ amikoris elkényelmesednek az emberek elfelejtik azt amit megtanultunk, megint hülyék lesznek és minden kezdõdik elõrõl. teljesen fölösleges emiatt aggódni inkább dõlj hátra és élvezd...
Amit ebbõl ki akarok hozni az az, hogy mindenkinek "igaza" van, annak is aki a véget hirdeti (hisz eccer mindennek vége van) de annak is aki szerint minden OK, hisz eccer minden rendbe jön aztán megint eromlik.. Isten ezzel játszik, ez van :)'
A civilizált emberiség nyolc halálos bûne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki. 2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét. 3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idõ õszinte emberi elmélkedésre. 4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében. 5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztõ szelekciós nyomás zavara. 6. Szülõ-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása. 7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által. 8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövõ iránti felelõsségérzetet. (Konrad Lorenz, 1972)
Kedvenc idézeteimbõl:
A "torony" a "magaslat" az álmokban is és más allegorikus fogalomalkotásokban is az elmében felállított "építmények" (pl. Pál beszél az elmében az Isten megismerése ellen emelt magaslatokról). Más néven gondolkodási minták.
Bábel csak allegória.
Régen, amikor az ember nem volt ilyen korcs ezeknek az archaikus tapasztalatoknak közvetlenül a birtokában volt mindenki (hogy a változatosság jó és megõrzendõ és az univerzális rend ellen való az uniformizálódás). Amikor az ember elkezdett korcsosulni (ma fejlõdésnek hívják a korcsságot ünneplõ legelkorcsosultabb korcsok) lejegyezték ezeket a tapasztalatokat, akik még értették, hogy megmaradjanak, abban a reményben, hogy a korcs kor egyszer elmúlik és a korcsok azt fogják csinálni amire mindig is hivatottak voltak: piramisba követ hordani, öntözõcsatornát ásni és más a szellemi hierarchiában elfoglalt helyüknek megfeleõ tevékenységet végezni, nem pedig társadalmi rendet, világnézetet "alulról" (a dolgok természetes irányával ellentétesen) alakítani.
Ma is bábel van: azaz csak egy üdvözítõ nézetrendszer és gondolkodás és társadalmi berendezkedés létezik, a többi az náci, primitív, "felszabadítandó", elnyomandó, maradi stb...
"Aki alkalmas piramis, vagy bármi építésre, olyan korcs nem is lehet."
Tagoljuk a dolgot. Gondolom nem az tervezte, tájolta, vízszintezte, szervezte a logisztikát a piramisépítéshez aki utána húzta a követ.
Azok akik érdemesek a hatalomra sosem akarják a hatalmat sosem "nyomulnak" (Krisztushoz is kimentek a pusztába), igazából semmit nem akarnak, megszûntek akarni. Nincs mit kiéljenek, kompenzáljanak nincs mit és miért harácsoljanak. Ez egy más létállapot. A korcsok egyszerûen, amikor belefáradnak a saját mérhetetlen korcsságukban való tobzódásban kimennek hozzájuk a pusztába ( a vallások ezt úgy mondják megtérnek). A nem korcs létállapot csak azok számára nem elképzelhetõ, akiknek elvont képük sincs a korcsságból való kiemelkedésre, és el sem tudják képzelni hogy vannak (lesznek) akik nem korcsok mint õk.
A korcsoknak mindig kell találni valami tennivalót, csak egy nem korcs tud békében ülni szemlélõdni és gyönyörködni és SEMMIT nem csinálni, és ettõl boldog lenni (igazából ezért idegesíti a korcsokon való uralkodás gondolata, mert tud jobbat). A korcs ha nincs mit csinálnia (létfenntartásban ügyködni), akkor rombol, most ez mindegy hogy minek látszik kedvtelésnek bárminek, valamit kitalál, hogy irigykedjenek a szomszédok, vagy bármi, de csak úgy lenni nem tud (nem ismeri ezt a létállapotot), mert ez a természete. Úgyhogy ha más nincs, akkor a korcsnak piramist kell építenie...
LOL Az ilyen önjelölt fizikaprofesszorok mindig azt hiszik a macska attól halm meg, hogy ránéz aki a kísérletet csinálja. Csak a lényeget nem érted, de sebaj. Sajnos ez nem erre példa. A tanulság az lenne, hogy nem kerültünk közelebb a valóság pontos megértéséhez, ahhoz az igazsághoz ami mindent mozgat. Ez is csak egy újabb modell, pontosabb mint az eddigiek ennyi az egész, de nem az igazi. Azt lehetne feltételezni (jogosan), hogya vsalószínûségszámítás bevitelével kiküszöbölhetõ az a tény, hogy sdoha nem ismerhetjük meg teljességében a világot. Hát szép trükk lett volna, de sajnos a természet rafináltabb, nbem hagyja magát. Azóta viágossá vált, hogy nem így van. Csak számításba vehetjük, hogy mennyire tudjuk pontosan.
Mm, nem feluton.. visszaolvastam, azert irtam. uwunak is, igen, pont arra pelda..
Nem szeretem, ha a tudomanyt kulonvalasztjuk a filozofiatol es azt egy materialista mindenhatonak tartjuk, a filozofiat pedig felesleges kepzelgesnek titulaljuk..
Nem errõl volt szó, hanem a valóság létérõl, vagy nem létérõl. Egy állat nem vonja kétségbe a valóság létezését. Egy tudós sem. Egy mérnök sem. Ez csak a bölcsészek és filozófusok heppje, és õk sem gondolják komolyan.
Tök jó, hogy bekapcsolódsz félúton, félreérted a mondandómat, és akkor még én vagyok a hülye...
Ami nem allati, az helytelen? Akkor a fejlodes is "rossz" alapbol, igy a tudomany is.. Mellesleg a tudomany eleg sok helyen talalkozik a filozofiaval, pl. a vilag keletkezese, stb.. nem kulonitheto el egymastol a 2.
Nem. De mivel az egész filozófia, az összes rendszerével együtt úri passzió, így nincs sok értelme foglalkozni vele.
Nevezd, ahogy akarod, nálunk "okosabb" filozófusok már biztos megtették (empirizmus, talán?), de kurvára lényegtelen, minek nevezed.
Bárhová is csûröd-csavarod a filozófiai hülyeséget, akárhányszor is bizonyítod be, hogy a valóság nem létezik, _úgysem_hiszed_el_. Különben már nem beszélgetnél itt velem. Még vagyunk annyira állatok, hogy ne tudjunk elszakadni a valóságtól.
Bizonyítéknak legyen elég, hogy egyetlen filozófus állat sincs, _mind_ adottnak veszi a létezõ valóságot. Minden más emberi faszság...
Szal abban a filozófiai rendszerben, amit az érzékszerveid érzékelnek. Amiben az állatok élnek. Amiben te sem kételkedtél, amíg el nem kezdtél filozófiával foglalkozni.
A "természetes" filozófiai rendszerben.
Abban az egyben, amit nem az ember talált ki a saját szórakoztatására.
Ha ezen van kedved rágózni, csak hajrá. De minden jel arra utal, hogy ez van, szokjál hozzá. Csak filozófiai kérdés, hogy van-e gyakorlatilag mindennek amit használunk, és mûködik ez elengedhetetlen feltétele.