látom a sok gépezõ egyhez ért, védeni a saját hülyeségét, menekülj bele a monitorodba, úristen, most lemegyek és leszaggatom a boxzsákot, és tudod miért, mert én magam hagyom, hogy egy nyámpic tudatlansága felhúzzon, errõl csakis én tehetek, majd 1x túl is lépek rajta..
ennyit a szeretetrõl..
ki is beszél kultúráltanul? ki baszogatja a másikat most? he? szarul áll a szénád mi? :D
tessék én is tudok kötekedni, persze ez is torzulás, de egyáltalán nem akarom én a tökéletes látszatát mutatni nagyképüen, csak mondok vmit, amit nem kell elfogadni, de ha nem fogadod el, akkor kulturáltan beszélj, vagy ha nem tudsz kulturáltan megnyivánulni akkor menj a gumiszobába, úgy is oda vagy való azzal mangakislány fejeddel
már ne haragudj de elég nagy a különbség a között amit mondok, és amit te értelmezel, magyarán szépen eltorzítod magadnak, vmitõl félsz. lehet hogy azt képzeled, hogy ha vmit úgy csinálnál ahogy az a belõled jön,akkor az olyan lenne ami az embereket megbotránkoztatja, nem érted, hogy nem lázadok, és nem a törvények ellen beszélek? nehéz felfogni, uyge? könnyebb a mangafejû kislány álarca mögé bújni, ugye? már nem azért, de milyen férfi az aki egy manga rajzolt kislányt rak be képnek?
nincs tudatalatti, hanem vannak dolgok amiket beengedsz a fejedbe, és vannak amiket nem, mert nem akarsz róluk tudomást venni, de attól még azok nagyon is ott vannak
Amugy ezzel az egésszel csak annyi bajom van, hogy ha mindenki ezt követné akkor még ma is barlangba laknánk és mamutra vadásznánk kõbaltával. Vagy valami hasonló szar világba élnénk...
nem bonyolultabb! ez a léyneg: mi tesszük bonyolulttá! hajnal óta agyalok? ugyan min? csak írom ami jön belõlem. megyek csínálom a dolgomat, néha meg leülök a géphez válaszolni, ennyi
és azért van minderrõl jogom beszélni, mert volt idõszak amikor jómagam is önsorsrontásra hajlamsos voltam, de ennek vége. volt idõ, amikor jómagam is a monitorhoz voltam tapadva, de rájöttem hogy nem élem az életemet amíg a játékprogramok elõtt töltöm a napot(persze mértékkel lehet gépezni, hisz ma is írok, de mindig csak max 20 percet vagyok a gép elõtt, mert zajlik az élet :) volt egy elég kemény betegségem, ami az orvostudomány mai álláspontja szerint gyógyszerek nélkül rendszeresen visszatér, na én nem szedek már gyógyszereket, és teljesen egészséges vagyok. és volt még sok más.. egy közös volt, mindet hagyni kell hogy változzon és akkor jobb lesz
mert pl. nem vagyok már önsorsrontó, amire a legtöbben hajlamosak vagyunk, hogy minden szar, mindenki más tehet róla csak én nem stb. + pl. igyekszem nem uralkodni másokon pl. azzal hogy az én akaratomat rá kényszerítem + kezdek megtanulni élni, mert hagyom a változást végbemenni és mindez boldogságot okoz, ami a legjobban a családommal való kacspolatom és a barátnõmmel való kapcsolatomban mutatkozik meg
nem nem dehogy is, ezt már leszögeztem, hogy nem engem kell követni, nem érted hogy én pont arra célzok hogy a saját útmutatására támazkodjon mindenki, és én aztán toleráns vagyok az emberekkel, még az erõszakos krisnásokkal se szoktam összeveszni, mert tudom, hogy nincs értelme
nem én a boldogság felé haladok, azonban még mindig hajlandó vagyok idõnként külsõ dolgokat követni, a változás az egy folyamat. ami nem belõled jön és követed, azzal csak becsapod magad, majd egy napon rájönnek õk is, hogy tévút amin járnak, de kell a tapasztalat, ezért hadd járják nekem ez nem rossz
"mutass egy embert aki igazán boldog attól hogy követ egy vallást vagy egy filózófiát vagy bármit? nincs ilyen, csak olyan aki elhiteti magával hogy boldog"
Nem magával hiteti el, hanem elhitetik vele hogy boldog... És ha õ ettõl boldognak érzi magát, az neked miért rossz?
mutass egy embert aki igazán boldog attól hogy követ egy vallást vagy egy filózófiát vagy bármit? nincs ilyen, csak olyan aki elhiteti magával hogy boldog külsõ dolgok követésétõl nem leszel boldog, mert a helyes út benned van, te magad vagy. Jézus is megmondta(azt írják), hogy a mennyország benned van, de az egész keresztény vallás önmagunkon kívül helyezi, és azt mondja hogy mindenért küzdeni kell, amit akarattal, vagyis erõszakkal akarsz elérni, azt vagy nem éred el, vagy valamilyen módon felemészt, de legalábbis önmagadat sebzi. viszont ha hagyod hogy vmi mevalósuljon az életedben, mert csak hagyni kell akkor sikerül is!
Amit a Bibliában leírtak, azt nem tudhaod, hogy mennyire tükrözi a valós eseményeket, hány ember kpzelte formálhatta át azokat a történeteket. Jó kapcsolatod meg csak akkor lehet másokkal, ha önmagaddal is jóba vagy. Ezért van pl. hogy a világ béketárgyalásai sokat nem érnek, mivel nem az igazi bébkérõl szólnak, mert a béke nem kívül van. Szerinted mitõl lenne bárki is boldog attól, hogy valaki feláldozza magát? Nem lett senki ilyesmitõl boldog. Nem tudhatjuk, hogy mi történt potosan, és nem is fontos, mert a múlt elmúlt, és az a fontos ami most van. Egyébként meg Jézus valóban ezeken a szenvedéseken ment keresztül, akkor azt azért tehette, hogy megmutassa, hogy nem tud senkise rajtunk uralkodni, de ebbe fölösleges belebonyolódni, mert Jézust is csak a manipulációra használják fel manapság, csak egy kicsit a hirdetett eszmék mélyére kell nézni.
Persze, persze, elég furcsa nézõpontod van mindenesetre. Vegyük Jézust, õ soha senkit nem bántott, nem volt erõszakos, mégis keresztre feszítették. A Biblia meg igenis megváltja az embereket, csak éppen nem vakon kéne olvasni. Gondolom az nem tûnt fel, hogy Jézus követése az egyetlen "vallás", amiben valaki meghalt azért, hogy a töbiek boldogok lehesssenek és a mennyországba kerüljenek. Ezt nem találod meg sehol, se Mohamednél, se Budhánál és a többi keleti vallásánál. Ez az ami különbséget tesz, méghozzá óriásit. A Biblia az a könyv, ami igazán a kapcsolatokról szól, a legtöbb másik "vallás" csak "önbeteljesülésrõl", "békérõl" és egyéb olyan dolgokról ír, aminek nem sok köze van a többi emberhez.
ez a te választásod, és jól teszed, hogy látod, hogy mit választottál, szabadon te döntöttél így, a te dolgod de a változás az az életünk eleme. ha tiltakozol ellen, akkor meglátod majd annál erõteljesebben fog a változás megnyilvánulni. pl. változás nélkül levegõt se lehet venni, változás nélkül nincs élet, szóval a változás van, és ha megtagadod a létezését, azzal csakis magadon veszel erõszakot, az pedig szerintem kellemetlen de nem bántani akarlak a szavaimmal, csak vmit megmutatni, amit talán hajlandó vagy meglátni, talán nem mondom te döntöd el
Talan pont azert zarkozunk be a gep ele, mert olyan a vilag, mint #47ben leirtad. Engem nem erdekel, ha egy alomvilagban elek, sot egyszeru szamitogepmanianal mar sokkal messzebbre is elmentem, es en igy vagyok boldog, nincs szuksegem arra, hogy masok beletenyereljenek az eletembe. Igy szinte mindent en iranyitok, eppen ezert a dolog amit legjobban utalok ebben az eletben a valtozas. Nem akarom, hogy egyik naprol a masikra leromboljak azt az eletmodot, amit felepitettem legyen az akarmilyen karos vagy szanalmas, amig en igy boldog vagyok nem erdekel masok velemenye.
amit bele akarsz látni a dolgokba, azt bele is tudod látni, ez a képzeleted, ami eltorzítja a valóságot Jézus, Buddha, és még sok más nagy lélek szavait is mindenki úgy értette meg ahogy akarta, talán senki sincs aki a valós üzenetet fogta, ezért tart a világ még mindig a torzulásnál. nem hiszed, ugye? hát akkor nézd meg! a torzulás nem csak a fizikai erõszak, meg a szegénység, szenvedés, stb.! hanem az is ahogy az emberek zsankokoskodnak, birtokolni, uralkodni akarnak! akár a legkisebb egyságre egy családra is lebonthatjuk ezeket a folyamatokat, én nem mondom el, nézd meg te mi van a felszín mögött! de ezzel korántsem azt mondom hogy rossz a világ, hanem azt akarom megértetni, hogy amiylenné tesszük, fáj ezt megérteni?
nézd én próbáltam már 1-2 dolgot, agykontroll, tibeti gyógyítás, stb. és mind egyeznek vmiben, hogy manipulálni akarják a világot. az agykontrollosok azt hiszik, hogy a képzeletükkel bármire képesek, a gyógyítók, meg azt hogy vki csak kézrátételtõl vagy eergiától gyógyulhat meg. én is hittem ezekben. azonban a képzelet nem más, mint a valóság eltorzítása, ha képzeleteid szerint alakítod folyton az életed, akkor folyton elégedtelenséget érzel, mert a képzelet a fejedbõl jön, agyalás, és a fejed nem te vagy, az nem az ami belõled jön, az a dolgok megvariálása. de cáfolj meg ha nem így van! a gyógyításról meg annyit, hogy mindenki önmagát tudja meggyógyítani, a biológia órán is megtanultuk, hogy az immunrendszer gyûri le a betegséget. ne érts félre nem azt mondom hogy ne szedjünk gyógyszereket, meg stb. hanem azt, hogy a gyógyuláshoz változásnak kell bekövetkeznie bennünk, másképpen kell megélnünk a dolgokat, nem tudom érted-e mire gondolok?
Nem számítottam sok jóra mikor ide benéztem. Jól tettem.
nem mindenki erõs jellem. ezért nekik egy támaszra van szüksége, és nem pedig egy manipultorra. egy segítõkész ember tanácsokkal látja el, amivel segít neki, míg a manipulátor az embert a saját céljaira használja fel. csak, h egy manipulátort említsek: Hitler
és ha ingerültséget okoz, az az azt jelenti, hogy nagyonis vonatkozik rád a dolog! jobb lesz ha kicsit figyelsz önmagadra! bár ez csak egy baráti jótanács
a megvetés vagy a harag az csak rombol, inkább indokold meg, hogy miért gondolod másképpen! szerinted bárki is csakúgy irányítható a belegyezése nélkül? szerintem inkább az szánalmas aki sodródik a folyóval ahelyett, hogy ügyesen és bátran úszna árral. nem tesznek semmit önszántakból? ez így jó neked ebben a tudatban élni, akkor élj így, a te életed, de ez is a te döntésed..
a szabadság, nem a lázadást jelneti, számomra, hanem azt, hogy azt teszem, ami belõlem jön, egyáltalán nem az jön belõlem hogy rugjak fel minden szabályt és köpjek mindenre, hanem hogy tisztességesen éljek, létrehozzak valamit, aminek a gyümölcsét én és környezetem élvezik, sztem errõl szól az élet, nem hinném hogy egy hitvány bûnözõ összhangban lenne bensõjével
ki mondta hogy ne dolgozzak, meg stb.? félre értresz!
Csak egyetlen ertelmes ut van, menni a tomeg utan. Persze, nekem se tetszik es lehet lazadozni ellene de mit ersz el vele? Ha nem dologozol ehen halsz, ha nem tartod be a torvenyt bezarnak a sittre. K.ra nincs valasztasod, vagy teszed azt amit a nagyokosok az orszagok elen kitalaltak, vagy elashatod magad. Az pedig egy nagy baromsag, hogy azert tortennenek az emberrel rossz dolgok mert valamit csinalt az eleteben es igy bunhodik meg erte. Az ember nem azert lop, mert valami felso ero kenyszeriti arra, hogy igazsagot tegyen es megbuntessen teged, hanem mert nem akar dolgozni. A bunozok pld egy jo pelda arra, akik sajat maguk dontottek az eletukrol. Lehet filozni azon, hogy melyik utat valasztod, de igazan szabad sose leszel mert minden dontesednek kovetkezmenye lesz, amit viszont mar nem te iranyitasz.
ezta könnyebb mondani hogy nem önszántamból teszem.. miért kinek a szándékából? talán megszálta vmi? nem! így és így döntött, ezt és ezt tette, ilyen egyszerû, józan paraszti ész
miért aki amnipulálva van az azt hiszed hogy nem önszánátból egyezik bele? talán vmi külsõ erõ irányítja? frászt! mondom, az õ döntése, ezt választotta, minek kéne sajnálni? mindenki maga dönt az életérõl ha vki a fejedhez szorít egy pisztolyt és vmire kényszerít, akkor is a te döntésed, hogy engedelmeskedsz neki vagy nem!
a minek kellet volna megszületnem dumát meg elhagyhatnátok már végre! szerintetek nem a ti döntésetek volt? hát ki a francé? én vagy más irányítja az életeteket? a francokat ti magatok! és ti döntötök arról is hogy mi kerüljön fel a fejetekbe, amit a tudatunknak nevezünk, de attól még nagyon is tudunk róla! a pszichológia nagy hibája az a tudatalatti fogalma! nincs ilyen hogy tudatalatti! hiszen mi nem a fejünk vagyünk, a fej az csak eszköz, agyalással pedig nem sokat jutsz elõre, nézzetek szét a világban a tudomány nem tudja a legalapvatõbb problémákat se megoldani, ezért mindennel foglalkozik egy tudós csak azzal nem amivel tényleg kéne az életével! nem másik naprendszereket kellene keresni, meg MMORPG-ket fejleszteni, hogy még kevesebbet foglalkozzunk önmagunkkal, hanem itt szépen rendbetenni a dolgokat, amgunkban, és akkor körülöttünk is változna, de jóval könyebb mindig a külsõ tényezõket okolni, igaz? játszani a szegény szerncsétlent, nem? ahelyett, hogy végre szembe néznénk azzal, hogy mit hozunk mi valójában létre? megnézni, hogy mi a valóság! a valóság nem a képzelet! a képezeleteket felejtds, ne agyalj, és látni fogod a valóságot, ha engeded magadnak! nincs szükség bonyolult meditációkra, azok u.olyan mókuskerek mint ha éjjel nappal csak gépeznénk! na én csak egy dolgot mutatok, semmi mást, csak azt hogy figyeljetek önmagatokra, ne mindig kívülrõl várjátok mindenre a választ meg a gyógyírt!
akik manipulálva vannak, azok már rég nem tesznek semmit önszántukból...
én nem ítélem el az olyan emberekem akik tömegek vagy csoportosulások élére áálna, de az is manipulációba torkol át egy idõ után, akik pedig az ilyen embereke követik, azok önszántukból teszik, az õ dolguk, de nem ettõl még nem értek ezzel egyet
ne fedeztem fel én semmit, csak tudom hogy mindenki kívül keresi a választ, ahelyet, hogy belül tené a bibliáról meg annyit, hogy eddig sem váltotta meg a világot ezután se fogja foglalkoztam én már sok mindennel, bár csak 19 vagyok, de olvastam a védák könyveibõl, buddha tanításait, és sajnos egyiksem teljesen "tiszta", mert az emberek hatalmat akarnak gyakorolni
miért kinek a hibája? a véletlen hozta úgy? lehet hogy az anõ is erõszaakos volt élete során(nem csak fizikai erõszak létrzik!), és ez az eset tükrözte hogy mit hoz létre! nézd én nem akarlak meggyõzni, mert azzal csak befolyásolnálak, vagy megnézed a dolgokat, vagy továbbra is vakon sodódsz
nem vagyok térítõ, pont ezt akarom leszögezni, hogy nem a manipuláció a célom, de jogos a felháborodásod, mert engem is kiráz a hideg a krisnásoktól, a cionista vagy milyen egyháztól, a hitesektõl, stb.
én nem vagyok vmi mágus hogy mindenre válaszokat adjak(ha így lenne az újabb manipulációt szülne), de egy biztos hogy te tudod a álaszt, az más kérés ha nem engede be a fejedbe nekem pl. amikor kilopták a 80ezer ft-os autórádiómat, hidd el, hogy jóval kellemetlenebb volt, de megértettem ait ez számomra jelzett, és örülök annak hogy nem nagyobb jelzést kaptam afelõl hogy vmit nem helyesen mûködtetek az életemben
Ez nem egészen így van, pl tuti nem miattad teremtette Isten a világot ;)) Komolyabban: nehogy már a nõ hibája az, ha megerõszakolják.
Amúgy érdekes filozófiát követsz, van amiben egyet is értek, de nem hiszem, hogy pont te fedeznéd fel az örök igazságot, azt hiszem a Biblia csak közelebb van hozzá. ;) Hiba mindenkiben van (általában elég sok), de nem mindenrõl tehet az egyén, bár én személy szerint rohadtúl utálom magam, mert megszülettem, amirõl ugye én tehetek. ;))
Ugyan aruld mar el miert en vagyok a hibas azert, ha pld egy cigany ellopja a mobilom a nyugatinal? Mert ott voltam? Talan mert minek kellett megszuletnem, akkor ez nem is tortent volna meg?
ja vágom már, elolvastam.. hát ez nem könnyû, de ha ennyire képlékeny, hogy csak úgy van képe a bátyádhoz közeledni, hát akkor ne szolgáltasd ki magadat túlságosan, egyébként ha sikerül "stabilizálni" a kapcsolatot, és a csajoddal jól kijössz,akkor egy idõ után könnyen fordulhat a kocka és õ lesz állítira oda érted, és nem kell többet megcsalás vagy elhagyás miatt aggódnod.. csak jól kell teljesíteni minden téren
ez jó ötlet, beszélhezünk a nõügyekrõl is. nekem pl. sok szerelembe esés óta, most már több mint egy éve tart az lesõ beteljesült szerelmem. nem volt könnyû meghódítani, fõleg mert 3 és fél évvel idõsebb, de hagyni kell idõt, hogy 2 ember igazán közel kerlhessen egymáshoz, és ahol igazi remény csillan fel, ott nem szabad feladni. miért veled mi a helyzet ilyen téren?