A sávos kezelési költség még nem is lenne túl gáz (azon felül, hogy önmagában ad absurdum), de ez a max 20 ajánlat látszik és azok is összevonva (wtf?) na az elég nagy kibszás.
A napokban vettem észre Tarison, hogy megint variáltak a bonus series-küldetésekkel (amit itt Strom-tól lehet felvenni), az eddig napi ismételhetőséget az exploration ikonja váltotta. Valaki próbálta azóta, hogy ismételhető maradt-e? Vagy esetleg másik bolygón a helyi bonus series?
Eddig ha kitettél valamit a GTN-re, akkor levont tőled fixen egy 'nemtudomhány' % foglalót/kezelési_költséget, s megjelent az ajánlatod a többi között. Ha megvette valaki, akkor tőled vonta le az adót. Most majd, ha kiteszel valamit, sávosan emelkedő foglalót von le tőled (ami függ a kitett ártól és hogy hány napra tennéd ki). Az ajánlatot meg összevonja a többi ugyanolyan áron más játékos által kínált ugyanolyan termékkel. Emellett csak 20 db különböző árú ajánlat látszik majd. Ha megveszi valaki, akkor nem te (eladóként), hanem a vásárló fizeti az adót, szintén sávosan emelkedő értékűt. Stb.
Miért lesz elszúrva GTN? Bár annyira nem izgat mert majd három hónapja nem voltam fent,de ez most érdekel. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.12.01. 22:12:26
Reszemrol a starfightert leszamitva evek ota nem voltam pvp kornyezetben vagy battlegroundon. Elobbin is csak egy-egy heti kihivas miatt, de volt, hogy inkabb hagytam a fenebe azt a 8-10 pontot, nem ert annyit szamomra a kinlodas. Plusz regebben, amikor a respawnok es a combat meg sokkal rosszabbak voltak es nem volt kozos celpont, hanem magadnak tagelted be az ellenfeleket, akkor a Black Hole es CZ dailyknal volt, hogy a pvp instanceban/zonaban csinaltam, kevesebb volt ott az ember es ok is csak a feladat miatt voltak ott, nem pofozkodni :)
Ettol fuggetlenul tedd fel a kerdest, de sanszos, hogy nem en vagyok az embered, aki tudja ra a valaszt.
Én ezt a szezont totál kihagytam,nem tetszettek a jutalmak.Már kb legalább két hónapja nem léptem be. Mostanában inkább WoW,bár pár hete az sem,mert nem tudok elszakadni Mass Effect-től. Legendary edition ezerszer jobb mint a sima régi részek.Még egy rakás végigjátszási ötletem van. De ha lesz új season Sw ToR-ban és jó társ lesz akkor visszatérek. Főleg mert amennyire tetszett a WoW a kieg elején most a vége felé már kezd nem be jönni,plusz ez az egyszerre három kieg dolog sem tetszik,szerintem csak elfogják cseszni. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.11.23. 16:53:14
Na vegere ertem ennek a szezonnak is a het elejen. Sajnalom, hogy a galactic tokenbol nem lehet ertelmes dolgot venni akkor, ha aktiv es rendszeres jatekos vagy, mert a kinalatban mindenen megvan a korabbi szezonokbol. Igy aztan annyi deep red-red festeket vettem, hogy az kitart jo par evig... jobb hijjan nem volt mas otletem.
Ehhez csak egy dolgot fűznék hozzá: "A vevőnek mindig igaza van!" - csakhogy ez csak a mondat első fele. A teljes így hangzik: "A vevőnek mindig igaza van, ízlés kérdésében."
Na, pont ilyesmi hiányzott belőle, amikor felsorolták a flashpoint/op/arena/gsf/stb., hogy nem érdekel/nem játszok vele. Ugyanígy, ha egyszer válaszoltam, hogy nem, nem vettem boostert/hajzselét/stb., akkor ne kérje hogy rakjam sorrendbe, mennyit költöttem ezekre. Meg leragadtak ott, hogy miért modern v. nem modern a játék és mit kellene tenni, hogy az legyen. Ezt szvsz úgy kellett volna kezdeni, hogy tetszik-e a kinézete, legyen-e 'modernebb' (szvsz rosszabb lett az egyszínű fekete háttér a monokróm ikonokkal, s a v7-beli ui-fejlesztés is érdektelen, beleértve a közelgő GTN-változtatásokat). De amúgyis mit értenek modern alatt? A 'mit változtatnék' meg szerintem belefért volna pár mondatba, esetleg egy oldalba, ha már annyira user-friendlynek tartanák magukat, legfeljebb skippelik. Én úgy szocializálódtam, hogy mindig a vevőnek van igaza, ebben az esetben: ne a fejlesztő döntse el, mi a jó a usernek (ebből jönnek olyan förmedvények, mint a Windows 11 tálcája), vagy legalábbis kérdezzen rá. És nem feltétlenül a kasztok kiegyensúlyozatlanságára gondoltam, hanem a játékmenetre, esetleg új játszható fajokra/bolygókra javaslatokat És hát sajnos, nincs másik SWTOR :(
Pont nem ezeket tartanám lényegi kérdéseknek. Ezekre minden hülye tud válaszolni, százával - nagyobbnál nagyobb vágy-vezérelt baromságokkal. Gondoljunk csak arra, hogy mekkora a rinya a pvpn állandóan - pls nerf ezt, pls nerf azt... "mit tennék bele..." - azt majd ők eldöntik, ez a dolguk, ezért kapják a fizetést. Te meg mint user, majd eldöntheted, hogy játszol-e vele, vagy sem. Ezzel elsősorban nem őket akarom védeni, csak picit lehúzni a földre azt a kissé elgurult gondolkodást, hogy itt az egyes játékosok seggéből fújna a passzátszél. Manapság mindenki azt hiszi, hogy pontosan tudja, hogy mi kellene és mi nem, de az igazság az, hogy ahány játékos, annyi igény és elképzelés, és persze mind helyes - a dev meg csak fogja a fejét, hogy az összes hülye mennyire lelkesen ellentmond egymásnak... nem, egy ilyen kérdőívből lenne csak a kurva nagy káosz. És ez még akkor is így van, ha egy-egy témában kialakulnak kisebb-nagyobb csoportok egy-egy ötlet mentén - az ilyenekből is van ezer+1, felülről nézve ez sem sokkal jobb helyzet. Szóval inkább megkérdezték azt, amivel tényleg tudnak is majd kezdeni valamit. Kár ezen sírni, meg kiakadni. Ez kb pont ugyan az, mint amit a "10 millió futball-szakértő országa" mondás is takar. Fejlesztői oldalról meg nem árt óvatosnak lenni az ilyesmivel.
Megcsináltam, de ne fáradjon vele senki - ha csak nem a nem tudom milyen játékbeli jutalom a cél. Semmi értelme nem volt. Lényegi kérdések hiányoztak: mit szeretek és mit nem a játékban, mit kellene változtatni benne, mit tennék bele, stb.
Kitöltöttétek a felmérést (már aki kapott)? Már az első oldalnál nem ilyen kérdésekre számítottam (ui: mennyire nehéz a játékmechanika). Jobban érdekelne olyan, hogy mi tetszik a játékba, s mi nem, meg mit szeretnénk. Lesz ilyen? Elvileg valamilyen ajándék is jár a kitöltésért, de kicsit bizalmatlan vagyok az irányított kérdések miatt az ilyesmikkel szemben.
"Meg elkezdtem háttérképeket készíteni a bolygókon a tájból." - Ilyet én is csináltam, a main karim hobbija a hegymászás, úgy fotózgatok. A Hothon van egy pont, amire ha felmászol és elforgatod a kamerát full belső nézetből, akkor előhozod a fekete ég bugot.
Elfogadom. Hothra a vakító fehérséget írták inkább, Belsavisra meg a magas fallal körbevett börtönjelleget hátrányként. A nagyság viszont kevésbé zavar, szeretek csatangolni játék közben :) Meg elkezdtem háttérképeket készíteni a bolygókon a tájból. Oricon viszont kb. mint a pokol, amerre lépek csáp terem, meg nekem (kicsit) ijesztő a hangulata. Részben ezért hagytam félbe a repuját is. :(
Az Oricon-t kis rutinnal (mondjuk 2-2 alkalommal per oldal) simán le lehet tolni, álmodból felébresztve is. A Belsavis és a Hoth viszont kibszott hatalmasak, és krva szar megtalálni rajtuk bármit is.
Őőőő, bár lehet, h tévedek, de úgy emlékszek, hogy anno a 'For the Record' (Makeb heroic) ha nem sikerült a négy konzol és a gáz megölt, nem vágott ki a zöld függöny elé és nem resetelte a heroicot. Vissza lehetett menni újra próbálkozni és nem kellett még egyszer végigölni a katonákat/droidokat benn. Bár igaz, már régen csináltam :(
inkább mondták most néztm meg azt a részt emelik a gear szintet változik a boss drop alacsonyabb fajtájú gearek kivezetik h kb csak legendary esen a moódolás is változik illetve az nem volt tiszta h op-1 már csak master nehézségű class küldiken fog esni op-k mellett mert eddig kb mindenhol esett ha szerencséd volt
Már egy hónapja nem léptem fel,mert nem volt kedvem előfizu nélkül,de ma láttam steamen hogy jön valami 7.4 update,ha jól láttam agear szerzés is változni fog,de azt nem írják hogy hogy.
Köszi! Ma volt a stream? Akkor hiába vártam tegnap :o :D
Én is akartam még tolni a héten a seasont,de rácsesztem,általában huszonnegyedikén szoktam kapni levelet hogy megkaptam a CC-t a köv hónapra,most is úgy gondoltam 24-ig lesz előfizum és addig csinálom küldiket.Erre huszadikán felmentem és pref vagyok. :O Még a guild dolgait sem tudom csinálni mert ahhoz is előfizetés kell,így nincs guild conquest,nincs is kedvem felmenni. Egyenlőre lőttek seasonnak,prefként mindennek csak a felét kapom úgy is.
Sikerült megoldani az idegesítő térkép bugot, ami nem bug, csak egy új beállítás került be a játékba (preferences -> user interface -> map): 'Exterior Map Defaults to World Map'. Ezt, ha kicsekkolom, akkor megint jól működik a térkép, s nem vált vissza mindig a teljes 'world' map-ra. \o/
Jo tudni. En ugy csinaltam, hogy a dark tide vagy ilyesmi kezdo kuldi cuccat 50 CC-ert "klonoztam accountra" mar a legelejen, az elso karakterrel aki kivaltotta, majd a flottan a kuldetes soran - amikor elkuld a kocsmaba, hogy rendetlenkedjunk - akkor nem csak negyszer raztam meg a tancolokat, hanem 20x es kesz is volt.
Csak kilestem egy másik játékost a Hothon, hogy hova megy: s eléggé eldugták a panelt egy nagy láda és egy cső mögé. Szóval működik, s elvileg elég egy kocsmában randalírozni 20-szor, nem kell mindegyik felsoroltba elmenni.
Igen, az egyik coruscanti csehóban, az megvan, csak másik karakterrel. Lehet, hogy az a baj? Másik karakterrel nem is lehet megcsinálni? Vagy azzal is ki kell venni a küldetést? (collectionben 50CC a legacy unlock)
Igen, nekem is ez a gondom, hogy nem tudom, hogy kell elindítani. Egyik karakterem még ott volt az Aurek-bázison Hothon, gondoltam megcsinálom, csak nem találtam meg a panelt, ami egérdroiddá változtat. S tegnap máshol sem találtam infót rá a neten (fórum, youtube). Szerk: végre valaki csinált hozzá topikot a swtor.com-on, hátha ott valaki rájön :) link Utoljára szerkesztette: gunji, 2023.09.20. 12:23:33
Nem,vicces. Nekem küldetés miatt kelett csinálni nem season miatt,később vettem észre hogy beszámolta season küldibe. Küldi után láttam hogy 9/20 a season egeres bohóckodás. Küldetésen kívül nem is tudom hogy kell elindítani. De egy tökéletesen egyszerű és röhej könnyű minigame,annyi hogy szivatni kell a vendégeket. Megijeszteni vagy sokkolni esetleg felgyújtani a kukát. :D Jah és nincs lebukás vagy semmi veszély,küldi közben olyan laza hülyéskedés volt hogy csak na. Szóval abszolút vicces és tök laza küldi. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.09.20. 11:31:08
Megcsinálta valaki a Galactic Season e heti mouse droidos ijesztgetős küldetését?
Hát igen, a zongoracipelők átka :(
Ma vettem észre, hogy GS5-ben is van repu :( Ahhoz van a 'dark spore', csak hát az se esik pluszban. S hiába lehet már 11 heti küldetésből választani (a 7-t), ha olyanok is: csináljunk négy op-ot (talán ha lehetne szólózni), két flashpointot (eddig elég volt egy), két weekly-t, nyolc bolygó küldit vagy 15 kasztra szabott küldit, meg sorolhatnám. És közben még kéne húzni a sztorit (szerettem volna aug 20-ra eljutni Makeb végére, most épp Ilumnál járok), az új patch meg elszabta az overlay térképet (ha bekapcsolom a teljes térképet, átváltok a kisebb terület térképére, akkor átvált arra az overlay térkép is; de ha kilépek a térképből, akkor az overlay visszakapcsol a teljes térképre), meg mást is.
A Galactic Starfighter-résszel sajna nem játszok, nekem béna/én vagyok az hozzá. Utoljára szerkesztette: gunji, 2023.09.17. 22:25:49
Heti küldi lenne hogy toljak le 2 heroic űr küldit. De nekem hiába van 7-es szintű gear a hajómon,nem ér kutyagumit sem úgy szétkapnak mint foxi a lábtörlőt. Van ezekre valami spéci taktika?
Ma reggel felmentem hogy a tegnapi napi küldiket le toljam,ugye még déelőtt meg lehet csinálni. Három heti küldi kész és a napi küldi.de coruscanton irdatlan lag volt. Még 10 napig van előfizum addig próbálom megcsinálni a küldiket. Nem tudom meg hosszabbítom-e,van aktív WoW előfizum is és jelenleg két játékot nem tudok aktívan tolni,úgyis minden este halott fáradt vagyok,melóban alig tudok lógni mert hajtás van.Max reggelente korán tudok kicsit játszani. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.09.14. 08:09:05
A legfontosabbak szerintem: - All mission items from the Galactic Season track are now Bound to Legacy (previously Bound to Character) - All Galactic Season 5 Mission items have been added to Collections Azaz a GS5 küldiket nem kell megvenni a vendortól, ha másik karakterrel is meg akarjuk őket csinálni. Ha így lesz, akkor azt hiszem, megérte várni kicsit :]
Ma a sorcim be bugolt. Harc közben hívott be Fp és rajtam maradtak a legacy képességek,csak az első boss előtt tűnt el.
Fura ruha azért van a karimon mert épp virágot szedek,és ha szakmázol a karid automatikusan átöltözik szakmás ruhába. XD Szóval fura kalap meg füves kosár és töbi hülyeség alapból nincs rajta. Ez a kari kb egy hetes,csak most dől az xp mint állat és már maxos szintű. Újra kezdtem egy másik szerveren,eddig magyar mentes szerón játszottam,most átmentem arathira,de nem hülyültem meg hogy 30 valahány karit pénzért költöztessek át,inkább kezdtem párat.Öszvissz öt allis van most. De kiskarit húzni nagyon fun,a magyar szövegekben néhol olyan poén dolgok vannak,például olyan csúnyán beszélő NPc hogy a pofám leszakad. XD Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.09.09. 16:14:08
WoW, a Face of Merchant dailyhoz beraktak meg vagy extra 4-5 groupot, hogy konnyebb legyen a kulcsot megszerezni es/vagy a bonusz feladatot megcsinalni. Nem siettek el :D
Hát én lehet ezt most ki hagyom. Szeptember végén úgyis le jár az előfizetésem,a héten nem is csináltam semmit,a múlthéten toltam még conquestet de a héten már nem volt rá időm sem meg kedvem sem. Igazából most hogy a WoW magyar lett megint vissza csábultam. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.09.02. 17:04:04
amúgy csak én érzem szivásnak h a sztoriért is farmolni kell?
(Az első hét kezdetét szeptember 6-ra, szerdára írják, de továbbra is keddenként lesz a váltás - ha csak el nem gépelték. És végig kellene olvasnom a hírt, hogy a régi seasonös repukkal mi lesz.) A lothali cica láttán le kéne cserélni az engine-t, de azért jöhet bármikor! :]
Az nem volna baj,de a legtöbb karim csak alapsztorit vagy azt sem tolta le.
Kicsit spoileres, akinek nincs Shroud of Memory ;) Ahogy én értelmeztem a fórumokon írtakat: maga a küldetés a megvétele után account (vagy legacy) wide - tehát elég egyszer megvenni, de a küldetésben nem szabad megölni zoomot, mert az adja a többi karakternek az alertet (ha eljutunk a Chapter 9-ig) és akkor az alertet és a küldetést minden karakterrel meg kell csinálni.
Kicsit olyannak tűnik, mint a STO-ban a nagy event hajójutalma. Azt írják rá devék kicsit átverősen, hogy account wide, miközben csak a bontatlan dobozt lehet mozgatni a karakterek között, felbontva 'bound to char' és nem vehető fel másik karakterrel. :(
Köszi a tippet,be vált. De bugok így is voltak. Még az első nagy droid után van 4 opcionális konzol,majdnem meg lettek,a negyedik felé futottam amikor megtámadtak és ahogy a droid elrántott magához átestem a padlón a víz alá. XD Minden karival egyenként le kellene tolnom a küldetést? Vagy lehet valahogy unlockolni a társakat legacyra?
Itt https://forums.swtor.com/topic/831178-shroud-of-memory-z0-0m-not-joining/ írnak egy ilyet alulról a harmadik posztban: - ha elindítod a legutolsó fejezetet, a KOTET Chapter 9-t, akkor az lezárja a megnyitott korábbi chaptereket és kiüti a HK-s küldetést a Mission Logból - ezután indítod a HK-s küldit, ami lezárja/el-cancel-eli a Chapter 9-t
Nincs valamelyik másik KOTET/KOTFE chapter megnyitva? Azt írják több helyütt, hogy ilyenkor blokkolódhat a companion. (Nekem nincs meg, nem tudom kipróbálni.)
Az e heti login reward előfizusoknak egy Galactic Season Token. Érdemes lehet figyelni, ha már van 15 a GS4-ből, nehogy túlcsorduljunk ;)
Tudnátok nekem segíteni? Elakadtam. Shroud of memory chaptert nem tudom megcsinálni,megvettem és elindítottam sorcival,de totál bugos. A társ akit kapnék hogy gyógyítson egyszerűen eltűnik.Az átvezető videók után nincs sehol,le hívni sem tudom. Egyedül meg lehetetlen a harc,főleg hogy a hely tele van bugos robottal. Mikor megyünk át a barangon és jönnek a robot csapatok egyik másik bugos,összevissza ugrálnak és ha én lövöm evade,de ők sebeznek folyamatosan. Hiába unlockoltam a küdiket accountra,másik karival nem tudom elkezdeni. Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.08.23. 23:35:50
Eléggé beszopatott Corellián a Travel Advisory, elég átverős, nem engedte a mellékküldetéseket befejezni. Szuper :SSSS
Amúgy is pipa vagyok a játékra, mert csak ezen a karakteren 49 emperor zsetonom van, de mit csináljak vele? Helyette eshetett volna pár repus fabatka. Most kevésbé érdekel a kaszinó, a másik karakter is csinált a pár emperor zsetonjából 590 kingpin/kék zsetont :D /o\
Van már cikk is róla: Game Update 7.3.1 is coming soon! - augusztus végén v. szeptember elején jön az új kieg: 7.3.1 (hogy ezt még a BW csinálja vagy már az új góré, arról megoszlanak a vélemények, mindenesetre Darth Malgus már átköltött az új helyére (a szobor, nem a szerver)) - lesz új Galactic Season 5 - azt írják nem kapunk új companiont, helyette egy új történetszálat új szereplőkkel, azaz változik a GS - áttervezik a quick travelt: beépítik a térképbe - a cikkben linkelt videón úgy látszik, mintha a fizetősség mellett korlátozva is lenne a használata a quick travel mellett, az emergency fleet passnak és a priority transportnak is -> erről kéne valami infó, remélem nem crypticezik el. :/ - meg lesznek új cuccok CM-re :D
Ha jól láttam steamen a köv season társa egy asztro droid lösz.
Új hír sztímen:
Next week, we will be setting up our game servers to be moved over the cloud. This is an initiative we have been testing for months beginning with moving the Public Test Server over to the cloud last year, and testing a new server on AWS in April of this year. We are thrilled to announce the next steps in this journey with our players.
We have been making strides in our efforts to modernize and update the game. Some of the benefits of this particular migration are: Backend updates that are crucial to the continued health and stability of the game can be streamlined more efficiently The resources required to maintain our current systems can be reallocated to focusing on enhancing the game experience We will be able to leverage and integrate updated tech such as newer hardware and software. Through cloud modernization, we can update numerous tools and automation workflows which will help us maintain the game for long term. Once finalized, SWTOR may be capable to extend its servers capabilities to reach new players
When is this happening?
We want to minimize long term impact on play time, so we will be moving servers over in small batches beginning with a single server first.
We are targeting August 15th to migrate the Leviathan server over to the cloud.
It is important to note that when we do the migration, we will have to bounce all the servers, meaning they will be taken down momentarily but brought back up immediately save for the server(s) moving to the cloud. On August 15th, players should expect the Satele Shan, Darth Malgus, Star Forge, and Tulak Hord servers to bounce; however, Leviathan’s estimated downtime is expected to be 6 hours. Downtime will begin at 7am CT/12pm UTC.
Upon successful completion of the initial migration, we will communicate out the next batch of servers that will be moved over and a timeline of when this will happen. We will follow the same migration process detailed above.
As always, we will communicate additional details, or any timeline changes on our social channels and forums! Be sure to keep an eye on these spaces to stay up to date on everything happening with SWTOR! Utoljára szerkesztette: Plata, 2023.08.11. 19:09:55
Nekem is repu kellene,de nem szezon. Eddig a napi repus conquest pont beszerzésre elmentem rishi-re le toltam egy küldid és kész vót. De rishi repu max lett. Most nem tudom hova kéne járni reput szerezni. Rishi tök egyszerű volt,le csapni 3 pasit és kész.
Nekem még mindig van 14k a végéig. Az utóbbi három hétben elég sokat fenn voltam, pechemre Emperor chipek esnek a repus tokenek helyett :(
Nem tudom mi a fene van a játékkal,de iszonyat nagy lett a ping. Czerka FP-n voltam amikor brutálisan magas lett,175-11k közt ugrál. Nem a netemmel van gond,tuti a szerver defektes.