Öhm egy gyors kérdés ..lehet hogy nem ide kéne de remélem tudtok rá válaszolni nos: A robogóm alatt van egy 9cm-es neon csõ..és ha elmee a rendõrök elõtt akkor baj lesz?:S:S:S:S:S
A Renault eddig még nem kommentálta a történteket, ám délben sajtóközleményt adott ki, melyben Briatore elárulta, csak azért engedélyezte versenyzõjének, hogy idõ elõtt átüljön a McLarenbe, mert az elmúlt években remek kapcsolatba kerültek egymással, és nem szerette volna, ha a spanyol pilóta megharagudott volna rá.
"Fernando arra kért, had teszteljen egy napot új csapatánál, hogy hozzászokhasson az új autóhoz" - mondta Briatore a csapat hivatalos közleményében. "Remek kapcsolatot alakítottunk ki egymással, és az elmúlt két évben fantasztikusan teljesített, melynek köszönhetõen mind 2005-ben, mind 2006-ban mi lettünk a világbajnokok. Éppen ezért úgy döntöttünk, lehetõséget biztosítunk számára, hogy még idén beülhessen új csapata autójába."
Alonso a következõket tette hozzá: "Szoros kapcsolatot alakítottam ki a Renault F1 istállóval, így mind Briatorénak, mind a Renault teljes vezérkarának meg szeretném köszönni, hogy teljesítették kérésemet, és már ma megkezdhettem a munkát új csapatommal."
Alonso elsõ méterei:
Häkkinen újra tesztelhet
A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh olajat öntött a Mika Häkkinen visszatérésérõl szóló pletykák tüzére, amikor szerdán azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy a kétszeres világbajnok finn újból tesztelhet a csapatnál - igaz, csak alkalomszerûen. "Ha Mika odajönne hozzám azzal, hogy 'nem bánnám, ha úgy félévente beülhetnék az autóba', szerintem komolyan vennénk a kérését" - mondta. Häkkinen öt éves szünetet követõen múlt csütörtökön ült elõször F1-es autóba, és a barcelonai teszt harmadik napján az utolsó helyen végzett, miután 3.023 másodperccel maradt le Luca Badoer Ferrarijától. A Turun Sanomat címû finn lap szerdai cikke szerint Häkkinen 2007-ben a Toro Rosso versenyzõje lehet, és Whitmarsh sem megerõsíteni, sem cáfolni nem kívánta ezt az értesülést. "Fogalmam sincs, de nem hiszem, hogy Mika már tudja, hol fogja folytatni" - mondta.
Talán pont emiatt és kerek évekre kötik, jan. 1-tõl dec. 31-ig.
Nem egészen értem, miért dec.31. a szerzõdések lejárta.
A McLaren ismét próbálkozik a Renault-nál Fernando Alonso jelenleg a Renault szolgálatában áll, noha a csapat már jó ideje nem foglalkozik kétszeres világbajnok pilótájával. A McLaren azonban annál inkább, hiszen saját bevallásuk szerint ismét megpróbálnak tárgyalni Flavio Briatoréval, annak érdekében hogy újdonsült szerzeményük már a jövõ heti teszteken részt vehessen.
A McLaren ügyvezetõ igazgatója, Martin Whitmarsh reméli tudnak hatni a boxutcában keménységérõl elhíresült Renault vezetõre. „Az igazat megvallva nagyon szeretnénk, hogy Alonso minél hamarabb az autónkba üljön. A jövõ héten újabb tesztek várnak ránk, melyre reményeink szerint magunkkal vihetjük õt is. A héten tárgyalni fogunk errõl, és reménykedünk a sikerben. Ha ismét nemet mondanak, azt is tiszteletben tartjuk, de próbálkozunk, amíg lehet."
Fernando Alonsót szerzõdése december 31-ig köti jelenlegi csapatához, mely idõpont után már természetesen teljes mértékig a McLaren szolgálatába állhat majd.
az még 2005ben volt,hogy 6autón volt B. idén már ugyanannyi volt,ilyen esélykiegyenlités cimén gondolom,hoztak egy ilyen szabályt,és a Michelin lépett ki,hogy miért?nemtom:S
Nekem nagy kedvencem volt Hakkinen, miatta kezdtem el nézni a F1-et, örülök hogy újból lehetõséget kapott a McLarennél... másrészt sajnos úgy érzem, Ron Dennis csak egyfajta reklámemberként használja fel, hogy a címlapokon szerepelhessen a csapata
Miért a nagyobbik gumigyártó lépett ki? 6 autón volt "B" a többin meg "M" akkor miért a nagyobb és jobb gumigyártó szált ki? :S Addig jó hogy megszünteték annó a kerékcserét, meg hogy v8-as motorokat engednek csak meg csomó unalmas szabályt vezettek be de hogy mostmár a gumi is.....
Új technikai partner a McLarennél 2007-ben A McLaren-Mercedes a tegnapi napon hivatalosan bejelentette, hogy a 2007-es évben a KONI által készített lengéscsillapítókkal látják majd el versenygépeiket. A sikeres egyeztetések eredményeképpen született megállapodás értelmében tehát Vodafone McLaren-Mercedes csapat számára a lengéscsillapítók hivatalos beszállítója a KONI lett.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy a KONI csatlakozott az autóversenyzés ezen osztályához, és hogy hivatalos beszállítóként a csapat partnerévé vált. A megállapodásunk értelmében tehát egy új generációs lengéscsillapító rendszerrel láthatjuk majd el az autóinkat." - nyilatkozta a McLaren Racing ügyvezetõ igazgatója, Jonathan Neale. „Tulajdonképpen már a 2006-os San Marino Nagydíj óta ennek a cégnek a rendszereit használjuk, és a tesztek alkalmával kiemelt figyelmet szenteltünk a KONI-val az FSB lengéscsillapítókkal kapcsolatban. Nagyon várjuk, hogy tovább folytatódjon a közös munkánk a 2007-es világbajnoki szezonban." - tette hozzá a McLaren vezetõje.
„Elégedett vagyok, hogy sikerült elnyerni a Vodafone McLaren-Mercedes hivatalos beszállítói minõsítését a 2007-es évre." - nyilatkozta elégedetten a KONI Worldwide kereskedelmi igazgatója, Henk Kromhout. „A McLaren-Mercedes remek partner lesz az FSB technológiát képviselõ lengéscsillapító rendszer továbbfejlesztésében, amelyet a mérnökcsapatunk elmúlt hat hónapban elvégzett munkája is hûen igazol. A KONI a 2007-es évben egyértelmûen a gyõzelemre fog törekedni a Vodafone McLaren-Mercedes csapattal." - tette hozzá Kromhout.
Ez a kép fake! 2007-ben csak Bridgeston gumik lesznek, akkor miért irja a vállán, hogy Michelin? És 2007ben tudtommal nem lesz támogató a Johnnie Walker
"Érdekes volt számomra a mai nap, nagyon élveztem a munkát. Boldog voltam, hogy öt év kihagyás után ismét visszaülhettem a volán mögé. Különösen örülök, hogy egykori csapatom, a McLaren Mercedes biztosított számomra lehetõséget a visszatérésre, akikkel két bajnoki címet is szereztem a Forma-1-ben" - mondta Hakkinen a nap végén.
Noha a Forma-1 kétszeres világbajnoka az elmúlt hónapokban rengeteg idõt töltött a McLaren fõhadiszállásán lévõ szimulátorban a felkészüléssel, ahogy arra számítani is lehetett, nem kezdõdött felhõtlenül számára a mai tesztprogram. A finn pilóta az elsõ körökben csigalassúsággal vezetett, szokta a pályát. Ahogy azonban telt az idõ, úgy lett egyre gyorsabb Hakkinen, aki a napot ugyan az utolsó helyen zárta, ideje mindössze "csak" három másodperccel maradt el az élen végzõ Badoer legjobbjától.
"Reggel megismerkedtem a pilótafülkével és a 2006-os versenygéppel, majd szoktam a pályát. Nem számítottam arra, hogy azonnal gyors leszek, hiszen Barcelona mind a versenyzõ, mind az autó számára megterhelõ. Több körbe telt, míg felvettem a sebességet, de megmondom õszintén, erre is számítottunk" - folytatta Mika, aki hozzátette, a szórakozás mellett fontos feladata is volt, amire száz százalékosan oda kellett figyelnie.
"Bár nagyon élveztem a mai munkát, keményen kellett dolgoznom, mert a csapat kíváncsi volt a visszajelzéseimre, hogy tanácsaimat és ötleteimet megfogadva fejleszthesse tovább a 2007-es versenygépet. Ezt szem elõtt tartva, keményen hajtottam, hogy a lehetõ legtöbbet segíthessek a csapatnak. Rengeteg adatot gyûjtöttünk, aminek nagyon örülök. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az egész csapatnak azért, hogy lehetõvé tették számomra ezt a tesztet. Hatalmas dicséret illeti a szerelõket is, akik egész nap keményen dolgoztak, hogy a kedvembe járjanak."
A McLaren-Mercedes ma hivatalosan bejelentette, hogy holnap Barcelonában a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen fogja tesztelni az egyik autójukat.
„Örülök annak, hogy ismét vezethetem a McLaren-Mercedes Forma-1-es autóját és együtt lehetek a régi csapatommal. 2001-es visszavonulásom után is nagy érdeklõdéssel figyeltem a Forma-1-et. Amikor a csapat meghívott a Brazil Nagydíjra úgy gondoltam, hogy nagyszerû lenne újra beülni a Forma-1-es autóba.” – mondta a finn - „Legutóbb eltöltöttem egy kis idõt a csapat Forma-1-es szimulátorában és most nagyon várom az igazi tesztet az MP4-21-el. Szeretném megköszönni a lehetõséget Ron Dennisnek és Norbert Haugnak. Meglátom, hogyan fejlõdött a Forma-1 az elmúlt öt évben és remélem, hogy segíteni is tudom a csapatot a 2007-es felkészülésben.”
„Örömünkre szolgál, hogy megadhatjuk ezt a lehetõséget Mikának.” – fogalmazott Ron Dennis, csapatfõnök – „Alig várja, hogy beülhessen egy aktuális Forma-1-es autóba. Egy olyan kaliberû és tapasztalatú versenyzõ, mint õ csak gazdagíthatja a tesztprogramunkat és a véleménye tovább fogja segíteni a csapatot a 2007-es felkészülésben. Ugyanakkor további teszteket egyelõre nem tervezünk Mikával.”
A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug azt mondta: „Mika több, mint tíz éve nagyon fontos tagja a McLaren-Mercedes családnak. Két világbajnoki címével és 20 futamgyõzelmével minden más versenyzõnél nagyobb mértékben járult hozzá a McLaren-Mercedes sikeréhez. 2005 óta versenyez egy C-Klasse-val a DTM-ben és ott bizonyította, hogy semmit sem veszített a sebességébõl és elszántságából, ráadásul igazi közönségkedvenc. Mindannyian örülünk annak, hogy öt év után ismét a Forma-1-ben köszönthetjük. Ezzel együtt helytelen lenne ebbõl a tesztbõl olyan következtetéseket levonni, hogy Mika vissza fog térni a Forma-1-be.”
HIVATALOS : Alonso - Hamilton a McLaren 2007-es versenyzõpárosa
Kulcsfontosságú pilótának nevezném kimit aki ha az infóim nem csalnak akkor a ferrárinál lessz jövõre! Nem vagyok ferrari fan de kiminek azért drukkolok mert helyén vannak a golyói az biztos!
A renault jól kibaszott magával, hogy hagyta elmenni Alonsot, Alonso meg a dolgok jelenlegi állása szerint jól kiszúrt magával, hogy a McLarenhez ment. Bár ha a Ferrari begyengül a kulcsemberek távozásától, a Renaultnál meg a vb-szerzésre képtelen pilóták okán egész jó kis sokesélyes derbi alakulhat jövõre.
A két legjobb pilóta két közepes csapatnál, a suhancok meg egész erõs autókban. Még jó is lehet:)
Fernando Alonso vezetési stílusa meglehetõsen sajátos. A spanyol pilóta nagyon hirtelen mozdulattal veszi be a kanyarokat és a fékeket is keményebben használja a többi versenyzõnél. A Renault a legutóbbi két évben ennek a stílusnak megfelelõen építette meg autóját, de emlékezetes, hogy 2004-ben, amikor az autó kevésbé felelt meg ennek a stílusnak, Jarno Trulli meglehetõsen közel került a késõbbi világbajnokhoz, sõt, amikor a Renault-tól kitették a szûrét, több pontja volt a pontversenyben, mint Alonsónak.
A McLaren szeretné elkerülni, hogy Alonsónak problémái legyenek az autóval, így, amint azt Pedro de la Rosa a spanyol Marca címû lapban elárulta: már most a világbajnok stílusára építik az új gépet, különös tekintettel az elsõ kerékfelfüggesztésre.
20 év után, viszlát McLaren, számomra ez a csapat már csak 1 a 12-bõl, akikért többé nem tudok szorítani...
Nem azért mert Kimi elmegy, hanem mert Alonso jön...
Räikkönen kicsúszásán bosszankodik
A második rajtkockából indulva csupán az ötödik helyen intették le a Brazil Nagydíjon Kimi Räikkönent, s az utolsó McLaren-es versenyét teljesítõ finnt különösen az bosszantja, hogy saját hibájából a hajrában Michael Schumacher is megelõzte. "Nagyon nehéz versenyen vagyok túl" - nyilatkozta Räikkönen a célba érés után. Kifejtette: "Az autó nehezen vezethetõ volt, a tapadás hiányával küzdöttem. Az egyenesekben nem voltam elég gyors, így nem igazán tudtam megelõzni a lassabb versenyzõket sem. A verseny vége felé kicsúsztam, ami lehetõvé tette, hogy Michael Schumacher utolérjen, és minden igyekezetem ellenére nem sikerült magam mögött tartanom. Mivel ez az utolsó versenyem a Team McLaren Mercedes színeiben, szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának az elmúlt öt évben nyújtott támogatásért."
Ron Dennis búcsúzásképp jókívánságait fejezte ki a Ferrarihoz igazoló Räikkönennek, ám a McLaren csapatfõnöke máris a 2007-re koncentrál. "A legjobbakat kívánom Kiminek a továbbiakban, de mi természetesen azért fogunk küzdeni, hogy legyõzzük õt. A következõ szezon már holnap elkezdõdik. Gratulálok Fernando (Alonsónak) a világbajnoki címvédéshez. Keményen fogunk dolgozni, hogy jövõre esélyt adjunk neki az ismétléshez" - fogalmazott. A gárda másik pilótája, Pedro de la Rosa nyolcadik lett Interlagosban. A csalódott spanyol elmondta: "Egy kiállásos stratégiát alkalmaztam, ami túlságosan megterhelõnek bizonyult a gumik számára. Emiatt képtelen voltam igazán küzdeni, de legalább szereztem egy pontot a csapatnak."
Viszlát Kimi, gyere Hamilton
hát Webbernek tavaly azért voltak olyan versenyei amikor jó autó volt alatta, most mondok egy példát: tavaly monaco: Heidfeld kb egy kör alatt megelözte a lassu Alonsot Webbernek kellet vagy 8-10... sztem se rossz pilóta de ha jó autója is lesz sztem akkor sem lesz képes futam(okat) nyerni...
Igen, de van némi különbség, a Williams hát, utobbi években sehol nemvolt még a BMW-vel sem. És miután privát csapat lett ez esélyei még inkább lankultak, mondhatni nulla közeli. Webbert egy remek pilótának tartom és a Williamsnél semmi, semmi sikere sem volt :(, pedig õ ugyment oda hogy gyári csapat és legalább futamokat nyernek. A Meki gyári és minden évben VB esélyes, sajnos a Williems nem és feltehetõleg nem is lesz az, hacsak... Rosberget meg kárvolt berakni ebben az éveben, remélem Hamilton nemigy fog járni, mert ha õis ilyen remek reljesítményt nyujt majd akkor inkább 1 év tesztilótai állást neki. És a Meki azér hozta idén a 3.4 helyeket ellenben a Williemsnél csoda számba ment ha mind2 pilóta célba ért, de ha 1is már az is eredmény vot, fõleg ha pontot is hozott.
ugyanigy látom, de akkor azt nemértem h mért ócsárolod a Williams csapatot, attól h volt két lúzer pilóta akik kiestek az elsö körben arról, nem az autó tehet...
Nemkell itt dramatizálni, azt hogy a jövõ mithoz senki sem tudja, senkit és semmit nem kell, nem lehet elõre leírni... ( csak aztán jövõre nehogy a Meki legyen a legjobb ugye? ez is bennevan ). De mint sokszor most is leirom, csupán egy csapat és egy ember lehet vb címes, erre van jópár csapat. A Ferrari után most a Rönó jön, ki tudja meddig, és hogy a Rönó után kijön? kitudja...
hát ez a futam hiven tükrözi a McLaren idei teljesitményét, no futamgyözelem, ezen a futamon se voltak sehol, Kimi megpróbált izmozni Schumival de aztán rájött h reménytelen! Montoya, Kimi jól tették hogy otthagyták a süllyedöben lévö csapatot...
A hétvégén felreppent a hír, miszerint a Mercedes hamarosan felvásárolja a Ron Dennis és Mansour Ojjeh birtokában lévõ McLaren részvényeket (40 %).
Ron Dennis cáfolta a híreszteléseket. "A közeljövõben nem tervezzük a részvények eladását. Bosszantó, ha egyes emberek a boxutcában azt hiszik, hogy elõre meg tudják mondani, hogy mások mit tesznek majd."
Semmi kockázata nem lett volna,ha Hamiltont ültetik be az utolsó futamra.Sajnos már nagy jelentõsége nincs,elúszott ez az év.( és Rózsi tényleg beleszürkült a mezõnybe:(( ..)...sztem mindenki árgus szemekkel figyelte volna Lewis eredményét...
Jó ideje folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Lewis Hamilton, a fiatal brit GP2-es bajnok sikeres F1-es tesztjei után kipróbálhatja e magát igazi versenykörülmények között idén a McLaren csapat színeiben. Az esély sokáig megvolt, ám két nappal ezelõtt Ron Dennis szinte félreérthetetlen nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy szerinte még túl korai volna a bemutatkozás.
Ami akkor várható volt, mára hivatalosan is bejelentésre került, tehát az utolsó futamon Pedro de la Rosa vezethet Kimi Raikkönen mellett. A döntés egyik oka akár az is lehet, hogy a McLaren egyelõre teljesen nyeretlen ebben az évadban és a vezetõség szeretne egy tapasztalt jó képességû versenyzõvel nekivágni az utolsó megmérettetésnek melyen, mint a spanyol versenyzõ mondja, elég jók a csapat esélyei.
„A kiábrándító suzukai futam után reménykedve tekintek elõre az utolsó futamunkra. A jerezi tesztjeink ugyanis egészen jól sikerültek, s ezek után komoly esélyekkel indulunk Brazíliába." -mondta az újabb bizalmat kapott versenyzõ.
Ugyse nyertek, Hamiltont simán beültethettétek volna... Pedro meg sehol sincs, mikor beült a kocsiba volt egy kiugrása és nagyot akart alakítani, meg is tette, szépvolt, azt eltünt a középmezõnyben, mint sok pilóta...
Ron Dennis nem zárta ki a lehetõséget, hogy már az évadzáró Brazil Nagydíjon lehetõséget ad Lewis Hamiltonnak Forma-1-es versenyen való debütálására. A McLaren vezére gokartos kora óta egyengeti a 21 éves brit pályafutását, s miután Hamilton idén megnyerte a GP2-bajnokságot, elérkezettnek tûnik az idõ a következõ lépcsõfok megtételére. Hamilton nemrég részt vett a McLaren silverstone-i gyakorlásán, a jövõ héten pedig Jerezbe utazik a wokingiak tesztcsapatával. Ha ott is meggyõzõ teljesítményt nyújt, nem kizárt, hogy Interlagosban Pedro de la Rosa helyett õ vezeti a 4-es rajtszámú McLarent. Dennis mindenesetre leszögezte: el akarja kerülni, hogy idejekorán mélyvízbe dobja a tehetséges versenyzõt. "Ha egyszer valóban Lewist szeretnénk szerepeltetni a csapatnál, miért ne készítenénk fel megfelelõen? Nagyok a várakozások vele szemben, és ebben a sportágban bárkivel elõfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra hõsbõl balekká válik. Miért tennénk ki õt ennek a veszélynek? Eddig briliáns karriert futott be. Ha a jövõben lehetõséget adunk neki, hogy a McLarennél versenyezzen, szeretném, ha addigra a lehetõ legfelkészültebb lenne " - nyilatkozta Dennis, aki azt is hangsúlyozta, hogy a jerezi teszt célja nem Hamilton képességeinek felmérése, csupán tanulási lehetõség biztosítása.
"Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. A világon ilyen böszmeséget még istálló nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél, két évet, nem, nem lesz megbízhatóbb a kocsi. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az Mp/21 lehetõségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a McLaren valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentõs fejlesztést, vagy új szemléletet, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a középmezõny végébõl hoztuk vissza a csapatot. Semmit. Ha el kell számolnunk a szúrkolóknak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Kaptok egy szép kocsit amivel semmit sem érünk el? Vagy, hogy VB címet ígérünk? A tények bizonyítják, nincs ütõképes autónk, amit kaptok, az ugyanaz, mint 4 éve volt."
2006, McLaren-Mercedes elnökségi ülés, Woking
Egy picit átszerkesztve a szöveg még igaz is, persze én nemigy gondolom, kitartok a csapat mellet. Semmi politikai jellegû szándék nincs benne, 1szerûen a poén kedvéért "írtam".
Williams: a McLarennek Hamilton kell A McLaren-Mercedes még nem döntötte el, hogy Kimi Räikkönen mellett melyik versenyzõ képviselje õket az évadzáró Brazil Nagydíjon. Frank Williams nem érti miért hezitál a csapat.
"Nem akarom megmondani Ronnak, hogy mit tegyen, de Hamilton leigazolásával kapcsolatban bátran kijelenthetem, hogy nem bántam meg, hogy Nicot a GP2-bõl ültettem az autómba. Egy cseppet sem."
"Ron helyében nem várnék az elsõ bevetéssel. Lewis egy igazi tehetség. Egyesek egy apró részletrõl gyakran megfeledkeznek: egy fiatal pilóta szerzõdtetése csökkenti a költségeket, ha fizetést évrõl évre emelni is kell. De sokkal rugalmasabb a dolog."
Biztos hogy dolgoznak, és fejlõdnek. Alapvetõ probléma a motor szavatossága. Talán megoldják jövõre, talán nem. Ez a csapat nem szánalmas, hanem a top3 egyike. Sok, nagyon sok balszerencse éri õket, tavaly is sokszor kitették õket a versenybõl, idén és ez nem a pilóták-csapat hibája. A mûszaki problémák igen, de mégse mivel mindig a tökéletesre törekednek, de ha nem jön össze akkor nemjön össze. Idén pedig jóval kevesebb probléma volt a kocsival, csak most nem olyan gyorsak.
ha Montoya nem hagy ki két versenyt és nem közösitik a csapatból tavaly, akkor megnyerte volna a vb-t. láthattuk hogy azért megtudta verni a nagy Kimit is, és Ö nem hajtotta szét az autót. na mindegy. majd Alonsoval talán elérnek vmit, kiváncsi vagyok ki lesz a második számu pilóta.
"Azt szeretnénk elérni, hogy csapatunk is az ilyen álmok szülõatyja legyen."
Akkor lehet el kéne kezdeni dolgozni és nem a süketelést folytatni mert a ez a csapat már a szánalom kategóriáját súrolja. Hihetetlen hogy amit el lehet rontani azt õk mindíg elrontják.
A McLaren teljes megújulást ígér 2007-re
Ron Dennis, a csapat vezetõje megerõsítette, a McLaren komoly arculatváltáson megy majd keresztül az elkövetkezendõ hónapokban, és a 2007-es idényt egy teljesen új "köntösbe" öltöztetett gárdával, és filozófiával kezdi majd meg.
A szakember viszont hangsúlyozta, a változások semmit nem változtatnak majd a csapat célján, ugyanis továbbra is a gyõzelemre hajtanak minden egyes versenyen.
"Semmilyen formabeli változás nem befolyásolhatja a csapat célját, mely továbbra is a gyõzelem. Mindig is azért leszünk a Forma-1-ben, hogy miénk legyen az elsõ hely" - mondta Dennis. "Azonban egy kicsit változtatni akarunk az eddigi hozzáállásunkon, hogy még sikeresebbek lehessünk. Jelenleg is a részleteken dolgozunk."
A McLaren tavaly decemberben jelentette be, hogy a jövõ évre leszerzõdött a Ferraritól az idény végén távozó Vodafone-nal, mely már akkor sejtette, hogy komoly arculatbeli változtatások elé néz a csapat a 2007-es idényben.
Az idei festésben már elõtérbe került a piros szín, mely talán elõszele lehet annak, amire a jövõ évben számíthatunk. A csapat továbbá elveszíti sztárját, Kimi Raikkönent, ám helyébe egy újabb csillag, Fernando Alonso lép majd, akitõl mindenki sokat remél.
"Másképpen állunk majd a dolgokhoz" - magyarázta Dennis. "Célunk az, hogy megvalósítsuk az emberek álmait, és az álmuk részesei legyünk. Nem csak a múltról való álmodozásról beszélek, hanem a jelenrõl, és természetesen a jövõrõl is. A kisgyerekek autóversenyzõk, asztronauták, vagy orvosok szeretnének lenni. Azt szeretnénk elérni, hogy csapatunk is az ilyen álmok szülõatyja legyen."
Dennis: A McLaren nem eladó
A McLaren csapatvezetõje, Ron Dennis szerint minden eddiginél jobb anyagi helyzetben van a wokingi alakulat, éppen ezért nem is tulajdonít különösebb jelentõséget azoknak a híreszteléseknek, melyek szerint a Mercedes a gárda felvásárlását tervezi.hirdetés
A McLaren kétszázadik Forma-1-es versenyét teljesítette motorszállítója és egyben részvényese, a Mercedes-Benz partnereként a hétvégén megrendezett Török Nagydíjon.
A DaimlerChrysler leányvállalata az 1963-ban alapított McLaren versenyistálló 40, míg Dennis a 30 százalékát birtokolja, azonban egyes híresztelések szerint a Mercedes-Benz felvásárolná az egész csapatot, miután 1999-ben hozzávetõlegesen 400 millió dollárért szerzett részt az F1-es alakulatból.
A hírek szerint a Mercedes nincs megelégedve a csapat teljesítményével, hiszen az 1996-os évad óta elsõ alkalommal fordulat elõ olyan, hogy a McLaren egyetlen futamgyõzelmet sem szerez a szezon során.
Dennis azonban cáfolta, hogy a Mercedes felvásárolná a csapatot, hiszen elmondása szerint a McLaren még soha nem volt ennyire jó anyagi helyzetben, mint most. A wokingiak a jövõ évet a Renault világbajnokával, Fernando Alonsóval, illetve a Ferrari jelenlegi fõszponzorával, a Vodafone-nal kezdik meg, így financiálisan valóban nem lehetnek gondjaik.
"Gazdaságilag még soha nem voltunk ennyire erõsek, mint most" - mondta Dennis a Török Nagydíjon. "Minden eddiginél több partnerünk van, és talán mi büszkélkedhetünk a legtöbb támogatóval a jelenlegi mezõnyben. Nekünk van a legkisebb adósságunk a Forma-1-ben. Kevesebb, mint 20 millió dollár. Az egyenlegünk pedig körülbelül 300 millió dolláron áll."
Dennis azonban nem titkolta, hogy folyamatosan tárgyalnak a Mercedes vezetõségével, ám tisztázta, csakis olyan változások lesznek, melyek erõsebbé teszik a csapatot.
"Már 1999 óta folynak a tárgyalások, hogy megerõsítsük partneri kapcsolatunkat" - folytatta a McLaren vezetõje. "Már korábban is voltak változások a vezetõségben, és még új elnököt is választottunk. Mindig van, mit megbeszélni, de csak olyan lépésekbe fogunk belemenni, melyek a csapat javát szolgálják. A McLarent és a Mercedes-t is egy cél vezérli."
Bár korábban szó volt arról is, hogy egy esetleges hatalomátvétellel, Dennis elbúcsúzhat jelenlegi munkájától, a Mercedes vezetõsége korábban ígéretet tett neki, hogy hosszú távon számolnak vele.
Már vártam mikor mondja valaki... Szerintem nem az övé, ottvan a képen 1 tag lehet az õ kocsija... Nem a Kimi házánál készültek a képek stb... stb...
A Mercedes amugyse nézné jó szemmel hogy Ferrarival mászkál... Mercije van ez tuti...
anno egy Michael Schumaher nevû pilóta pár szerelõvel és az öccsével lebontott egy hotelszobát... a sok cubalibre-tõl megerõsödve még tv-ket is kidobták az ablakon...
Kimi Räikkönen ittasan vezetett? A BAMS az elmúlt vasárnap arról számolt be, hogy Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíjat követõ Red Bull partin elveszítette pénztárcáját, amelyben a személyigazolványa és a jogosítványa mellett néhány ezer euró is lapult.
Az Agenzia Giornalistic Italia értesülései szerint a finn pilóta azért "veszítette el" a jogosítványát és a pénzét, mert ittasan ült be az autó volánja mögé.
"Nem kizárt, hogy a történtek után a Ferrari kételkedik majd a leigazolásában." – írja a lap.
A McLaren vezetõsége ódákat zengett a Magyar Nagydíjat követõen Pedro de la Rosa teljesítményérõl, aki a következõ két versenyen még biztosan rajthoz állhat a csapat színeiben. hirdetés
Pedro de la Rosa / McLaren Forrás: EPA
A wokingiak tesztpilótája azok után kapott lehetõséget a versenyzésre, hogy Juan Pablo Montoya az Amerikai Nagydíjat követõen felbontotta szerzõdését a csapattal, és elhagyta a Forma-1-et.
A spanyol versenyzõ a Francia Nagydíjon a két pontot érõ hetedik helyet szerezte meg, míg Németországban már a harmadik körben feladni kényszerült a küzdelmet. A hétvégén megrendezett Magyar Nagydíjon azonban eljött de la Rosa ideje, és az esõvel tarkított versenyen megszerezte pályafutása eddigi legjobb helyezését, a második helyet.
A McLaren vezetõsége is leemelte kalapját a spanyol elõtt, aki nem kizárt, hogy a jövõ évben Fernando Alonso csapattársaként fog versenyezni a wokingiaknál.
"Úgy gondolom, hogy hozza a tõle elvárható eredményeket" - mondta a csapat ügyvezetõ igazgatója, Martin Whitmarsh. "Jól kijövünk egymással, remek munkát végez. Õ volt a csapat legnyugodtabb tagja, miközben mindent megtett azért, hogy megelõzze Michael Schumachert a futam utolsó részében. Aggódtunk egy kicsit, de õ mindvégig higgadt maradt, mert tudta, hogy van még ideje, és elõbb vagy utóbb úgyis elmegy Michael mellett."
"A hétvégi versenyen tökéletesen teljesített, mindvégig gyors volt miközben tudta, be kell fejeznie a futamot, és ennek fényében vezetett, noha koránt sem voltak ideálisak a körülmények."
De la Rosa az év végéig maradhat
Valószínûleg az évad utolsó öt versenyén is Pedro de la Rosa lesz Kimi Räikkönen csapattársa a McLaren-Mercedesnél - derül ki Ron Dennis vasárnapi nyilatkozatából. A wokingi istálló csapatfõnöke a Hungaroringen elárulta: a McLaren vezetése csak a Magyar Nagydíj után vitatja meg, ki vezesse Juan-Pablo Montoya megüresedõ autóját Törökországtól, a döntés azonban de la Rosa remek teljesítménye miatt könnyûnek ígérkezik. "Pedro kiváló munkát végzett az idõmérõn. Két autót ugyan megbüntettek, és ezek lehet, hogy elõtte, de az is lehet hogy mögötte végeztek volna" - utalt Michael Schumacher és Fernando Alonso büntetésére Dennis, aki roppant pozitív véleménnyel van de la Rosáról. "Remekül látja el feladatát Kimi támogatójaként. Nagyszerû srác, és igazán csapatépítõ szellemû pilóta. Az istállóban most harmónia honol, ezért nem lesz nehéz dolgunk, amikor választanunk kell." Korábban felmerült, hogy a McLaren másik tesztpilótája, Gary Paffett is szóhoz juthat az idény végén, de ennek esélye de la Rosa remeklése miatt jelentõsen csökkent.
Räikkönen jól teljesítene 'hazai futamán'
Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíjon futja századik Formula-1-es versenyét, ezért szeretne jól teljesíteni. Hockenheimban a harmadik helyet szerezte meg, így bizakodó, hogy a McLaren-Mercedes tovább fejlõdik.
"Számomra a Magyar Nagydíj olyan, mintha a hazai versenyem lenne, mivel a lelátókon számos finn szurkoló foglal helyet. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy egy jó eredménnyel ajándékozzam meg õket."
"Az MP4-21 sebessége és egyensúlya sokkal jobb lett. A Hungaroringen a leszorító erõ lehet a döntõ. Az aerodinamika és a légellenállás alárendelt szerepet játszanak. A számos lassú és szûk kanyar miatt maximális szárnybeállításokkal indulunk."
"Az elõzés nehéz, de tavaly két autót is sikerült lehagynom a rajtnál. A jó rajtpozíció itt is olyan fontos, mint Monte Carloban. A pálya felületét folyamatosan tisztítják, emiatt a por nem nehezíti meg jelentõsen a beállítási munkálatokat."