Ez nem egy humorfesztivál.. Én egyáltalán nem találtam viccesnek egyébként, inkább szánalmasnak. De hangja sem volt! A szám maga egy dallamra épült, ennek a zenei értéke számomra 0.
Szerintem nagyon jó volt az ukrán. Tipikusan egy olyan szám volt, ami vagy nagyon tetszik vagy utálod. A parodista kb. 15 éve találta ki ezt a figurát és nagyon híres lett vele. Amúgy nem transzvesztita, nem homokos (ezt tagadja) és egyáltalán nem öreg, mint itt egyesek írták (33 éves)
ez már nem fog változni, de legalább égnek a szerbek
Belgrád - Botrányba fulladhat az Eurovíziós Dalfesztivál, ha kiderül, hogy a szerb gyõztes, Marija Serifovic (26) valóban lopott dallal lett az elsõ. A brit The Sun azzal vádolja a Molitva címû dal szerzõjét és elõadóját, hogy plágiumot követtek el, egy több éve megírt albán dal koppintásával neveztek. Alig ült el a szerb ünneplés az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott gyõzelmük felett, máris súlyos vádakkal illetik a diadalmaskodó énekesnõt, és persze a dalt, amely az elsõ helyhez segítette. A brit The Sun címû napilap hasábjain egy önmagát megnevezni nem akaró ellendrukker azt állítja, hogy a Molitva címû szám, amelyet Marija Serifovic oly átéléssel énekelt, valójában egy két évvel ezelõtti albán sláger koppintása, s ezen állítását a két dal videofelvételének egymás mellé helyezésével igyekezett bizonyítani. - Nagyon régen ismerem már ezt az albán dalt - nyilatkozta a lapnak az ismeretlen albán. - Az évente itt megrendezett népszerû dalverseny, a Top Fest egyik gyõztes száma volt. Amikor az eurovízión meghallottam a szerb dalt, rögtön tudtam, hogy plágium. Nemhogy hasonlítanak egymásra, de hangról hangra azonosak. A két szerzeményt meghallgatva valóban kísérteties a hasonlóság, ám ezt a Molitva szerzõje, Vladimir Graec nem így érzi. - Hallottam a pletykát, de képtelenség az egész - nyilatkozta tegnap délután a zeneszerzõ a Blikknek. - Kezdjük ott, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen albán dalt sem, így lopni sem lophattam belõlük. Az interneten azóta én is meghallgattam az összehasonlítást, de könyörgöm, aki csak egy kicsit is ért a zenéhez, az rögtön hallja, hogy nincs közük egymáshoz. Legfeljebb a kórus elsõ dallamsora hasonlít, de az sem teljesen. Ezt a dalt tavaly decemberben írtam Barcelonában, ahol pihenni voltam. A saját lelkembõl, a szívem legmélyérõl fakadt. Ezzel nevezett Marija a Belvisionra, s innen jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztiválra. Nem ez az elsõ eset, hogy valaki vagy valakik mások sikereibõl próbálnak szenzációt faragva, botrányt kavarva érvényesülni. Szerettük volna megkérdezni a botrányról a dalfesztivál szervezõit is, de lapzártánkig sajnos egyikõjüket sem sikerült elérnünk. Információink szerint az eurovíziós versenynek nagyon komoly feltételei vannak. A benevezett dalok nem lehetnek 3 percnél hosszabbak, s nem íródhattak tavaly októbernél korábban. A szervezõk az öszszes nevezett dalt lenyomozzák, s ha már egyszer versenybe engedték, aligha fogják beismerni, hogy tévedtek.(blikk.hu)
Torrenteken fent van a mûsor. Mos igy ujra megnézve tetszett az Ír és a Finn ( aki elõször annyira nem, de nagyon jó kis dal ). Ukránok meg... pff, az nem zene volt.
ennek az egésznek akkor lenne értelme ha mindegyik országból lenne szakmai zsûri is különben mindenki a szomszéd országra szavaz, vagy a hasonló nyelvet/kultúrát felvonultatóra szal ez az egész szavazásos rész vérlázító és igazságtalan
Ehe, én is ezt figyeltem :) Olyan volt mint a Heroes-ban a japán faszi...
De amin a legjobban csodálkoztam, hogy hova feltolták már a törököket. Holott csak a szokásos süküdüm süküdüm gagyiság ment, amit már Tarkan is nyomott, szinte detto ugyanebben a formában.
a legjobak az izraeliek voltak a push the button nel kár hogy már az elödöntöben kiestek..:(
Hát szerintem Rúzsa Magdin kívûl még a finnek sem voltak rosszak,de ezt a végsõ szerb befutót végképp nem értem.Szerintem nem volt annyira "húdeszuper" az elõadásuk,hogy ilyen toronymagasan nyerjenek...De ez csak az én szerény véleményem:)
Nem neztem a musort, csak az eredmenyt lattam. 1-2 dalt azert hallottam;)
De egy ilyen megmerettetesen, a dalnal a legtobbet a zeneszerzes, hagszereles es az eloadas szamit, ebben a sorrendben. Magdinal a zene tinglitangli volt, egyszeru, a hangszereles szokasos Magyar verszegeny, egyedul az eloadas volt nagyon jo.
De a sok agyon sztarol Magyar hulladekhoz kepest, azert nagyon jo teljesitmeny volt ennyi ido alatt kiallni eloben, es igy enekelni!
Caramel az tényleg egy színmagyar ember xD A görögök a legjobbak?A faszi a pöcsét fogdosta miközben elõadta a számot xD Az orosz csajok viszont jól néztek ki,meg dögösek voltak.
magasan a görögök voltak a legjobbak..... amugy meg az oroszok részérõl. Dima Bilan-t küldtem volna.. aMagyaroktól pedig Caramel-t a Cancel the Sun al
ja és az Ukránuk Szergyucskája meg sznite minden este látható az orosz 1 esen (pervei canal) amint egy szórakoztató vagy zenei mûsorban énekel....
Ukránok csudajók voltak,csak nem itt...hogy mondjam..én végignevettem azt a produkciót,hatalmas volt...midnenesetre elég lett volna neki egy középmezõny,mert nem errõl szól..amin még jobban felhúztam magam,az az,hogy az örmények azzal a fos énekessel,meg számmal elõttünk végeztek.. Egyébként a szerbe csaj nem volt rossz,szegényem nem tehet róla,hogy néz ki...Magdi remek volt,mint mindig,ha csak a hangot néznék,lazán elsõ.
Tudom, hogy mindenkinek más az ízlése, és én nnem is szoktam csudázni mondjuk a techno-t vagy akármit amit nem szeretek, mert biztos vannak abba is színvonalas cuccok, de van egy bizonyos szint ami alatt bátran ki lehet jelenteni, hogy szar. És teljesen mindegy, hogy hány embernek tetszik, akkor is szar lesz és az is marad. A filmes topicba is vannak hasonló viták, hogy az egyik szarozza a másik meg isteníti, és én elfogadom ezeket, és nem is szoktam belemenni ilyen vitákba, mert az ízlés teljesen szubjektív dolog, de a filmeknél is ugyan az a helyzet, hogy néhány filmre azért gondolkodás nélkül rálehet fogni, hogy szar, mert tényleg az.
És itt most az elsõ 2 helyre kifejezetten szar(és ezt bátran merem állítani) produkciók kerûltek. Ez tükrözi ennek a versenynek a színvonalát. Amúgy tudom, hogy az ukránra csak poénból szavaztak, de az én értékrendem szerint ez kúrvára nem volt vicces. Inkább szánalmas. Nem vagyok egy megasztár meg Rúzsa Magdi rajongó, de ha ez egy igényes verseny lenne, akkor dobogón végzett volna.
amúgy erre a versenyre miért küldött mindenki buzikat?:D én nem láttam végig,(annál férfinál,aki nõnek volt öltözve, abbahagytam...) de addig egyik se tetszet...csak a Lordi:)
Azért voltak színvonalasak is, meg ne felejtsétek el, hogy mindenkinek más az ízlése (nemzeten belül is)!
Tényleg nõ? :S Azthittem, hogy férfi, és csak azért nézett így ki, mert illett a dal stílusához amit énekel :) Amikor mondjuk levette a szimpadon a felsõ ruháját az elég izé... hogyismondjam... na mind1, nem kellett volna :|
:DD::D:DD::DDDD úristen :DDD megnéztem youtube-on a szerb "produkciót" és arra a megállapításra jutottam, hogy az elsõ a férfinek kinézõ nõ lett, a második meg a nõnek kinézõ férfi:))) Milyen világ ez?
Jövõre megvannak a magyar indulók: gyõzike+pákó, háttérvokál: kiszel tünde, zene: szintiboy Tuti elsõ hely!
Ez illik az eurovizios dalfesztivál színvonalához, nem Rúzsa Magdi.
Azért érdemes egy pillantást vetni erre, az elõdöntõben is a szerbek nyertek, de mi ott vagyunk a 2. helyen 224 pontal. Azért ezt nem nagyon gondoltam volna a döntõ alapján. A "kiszivárogtatott" listán a 8. helyre tettek minket, hát nem jött be.
Ezt a második helyet megérdemeltük volna a döntõben is!
nem kell ledöbbenni egyértelmû hogy itt nem az nyer aki a legjobban énekel vagy a legjobb elõadást produkálja
sztem meg érdekes ltni ahogy egyes országok népei, lakosai hogy szavaznak egy másik országra:)
az más kérdés, hogy ezt egy másik mûsorban, produkcióban kéne bemutatni, mert ez nem errõl szól, de hát ez van, ilyen a szavazós rendszer:( de még mindig jobb, mint ami itthon folyik valóságshow szavazásainál.
Ez tényleg überfos hogy mindenki egymás pajtását pontozta fel. A legjobban onnan látszik, hogy az írek az utolsók lettek. Nem mondom hogy jó volt az ír elõadás, eléggé középszerû volt, DE hogy az ukrán majomkodástól, az angol popsz@rtól meg a spanyol-görög jellegtelen makarénázásától 100x színvonalasabb volt az tuti és ennek ellenére utolsó helyen 5db pontal? (amit egyedül Angolától kaptak)
Szánalom.
Szlovákia szavazata kellett volna, de sajna õk nem indítottak jelöltet :(
Most hozták nyilvánosságra az elõdöntõ eredményét. Itt 2. lettünk. :o
jah! Az Ukránoknak már az elõdöntõbe kikellett volna esniük. Nekem még tetszett a görögöké (Sarbel), és a franciáké is nagyon, õk is jók voltak. A Szerbeké nekem nem annyira jött be, nem gondoltam volna, hogy elsõk lesznek...
eMule-n millióan töltik ezerrel tõlem Magdi számát :)
jó az a 9. hely szerintem, egész sokan szavaztak ránk bosnyák, finn, macedón, örmény, moldáv - ezek voltak jók nálam
(ukrán egyértelmûen a legszánalmasabb fos)
Én sem értem mi késztette az embereket, hogy az ukránokra szavazzanak. 0 pontot sem érdemeltek volna. Szánalmasan néztek ki, csilivili ruhákban erõsen homáros beütéssel és akkor még nem is beszéltünk a hangjáról ami nem volt neki, csak egy ratyi trendi dallamra épült az egész produkció. Nem sokon múlt, hogy nem nyertek... Na ez ULTRASZÁNALOM!
bolgárokat tartottam jónak, nem véletlen hogy Magyarországtól 10 pontot kaptak a dob, a népi dallam, a lány hangja és egész temperamentuma nagyon megfogott
itthonról ki szavazott Szerbiára? miért kapott 12 pontott? ezt végképp nem értem szerintem a nyertes dal átlagos, az elõadó és az elõadás módja pedig pocsék volt de ez van.....
a "sikiriki"? Tarkan még több éve újdonság volt, de ez.....
Grat Rúzsa Magdi-nak, nagyon jól énekelt :) Én is többet vártam azért, mint 9. hely. A török dal nekem is nagyon tetszett. De hogy az Ukránok evvel hogyan lettek ennyire elõl, azt nem igazán értem :S
Grat Rúzsa Magdi-nak, nagyon jól énekelt :) Én is többet vártam azért, mint 9. hely. A török dal nekem is nagyon tetszett. De hogy az Ukránok evvel hogyan lettek ennyire elõl, azt nem igazán értem :S
A verseny színvonala a béka segge alatt van és nem is fog javulni. Ilyen Ukrán meg hasonló "dalokkal". Nem is merem elképzelni jövõre, hány ilyen s*ar gagyi fog indulni....és nyerni talán :(
az ukránokat én meg a helyi vidéki TV közelébe nem engedném, nemhogy egy ilyen rendezvénybe...
A török dal kurvajó volt, baromira fülbemászó :))
Szerbeknek gratula, bár én a Moldovai csajnak drukkoltam (meg Magdinak)
Törökön vagy ledöbbenve... neki a 10. hely közelébe nem lett volna helye a produkciója alapján.