ennek az egésznek akkor lenne értelme ha mindegyik országból lenne szakmai zsûri is különben mindenki a szomszéd országra szavaz, vagy a hasonló nyelvet/kultúrát felvonultatóra szal ez az egész szavazásos rész vérlázító és igazságtalan
Torrenteken fent van a mûsor. Mos igy ujra megnézve tetszett az Ír és a Finn ( aki elõször annyira nem, de nagyon jó kis dal ). Ukránok meg... pff, az nem zene volt.
Belgrád - Botrányba fulladhat az Eurovíziós Dalfesztivál, ha kiderül, hogy a szerb gyõztes, Marija Serifovic (26) valóban lopott dallal lett az elsõ. A brit The Sun azzal vádolja a Molitva címû dal szerzõjét és elõadóját, hogy plágiumot követtek el, egy több éve megírt albán dal koppintásával neveztek. Alig ült el a szerb ünneplés az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott gyõzelmük felett, máris súlyos vádakkal illetik a diadalmaskodó énekesnõt, és persze a dalt, amely az elsõ helyhez segítette. A brit The Sun címû napilap hasábjain egy önmagát megnevezni nem akaró ellendrukker azt állítja, hogy a Molitva címû szám, amelyet Marija Serifovic oly átéléssel énekelt, valójában egy két évvel ezelõtti albán sláger koppintása, s ezen állítását a két dal videofelvételének egymás mellé helyezésével igyekezett bizonyítani. - Nagyon régen ismerem már ezt az albán dalt - nyilatkozta a lapnak az ismeretlen albán. - Az évente itt megrendezett népszerû dalverseny, a Top Fest egyik gyõztes száma volt. Amikor az eurovízión meghallottam a szerb dalt, rögtön tudtam, hogy plágium. Nemhogy hasonlítanak egymásra, de hangról hangra azonosak. A két szerzeményt meghallgatva valóban kísérteties a hasonlóság, ám ezt a Molitva szerzõje, Vladimir Graec nem így érzi. - Hallottam a pletykát, de képtelenség az egész - nyilatkozta tegnap délután a zeneszerzõ a Blikknek. - Kezdjük ott, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen albán dalt sem, így lopni sem lophattam belõlük. Az interneten azóta én is meghallgattam az összehasonlítást, de könyörgöm, aki csak egy kicsit is ért a zenéhez, az rögtön hallja, hogy nincs közük egymáshoz. Legfeljebb a kórus elsõ dallamsora hasonlít, de az sem teljesen. Ezt a dalt tavaly decemberben írtam Barcelonában, ahol pihenni voltam. A saját lelkembõl, a szívem legmélyérõl fakadt. Ezzel nevezett Marija a Belvisionra, s innen jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztiválra. Nem ez az elsõ eset, hogy valaki vagy valakik mások sikereibõl próbálnak szenzációt faragva, botrányt kavarva érvényesülni. Szerettük volna megkérdezni a botrányról a dalfesztivál szervezõit is, de lapzártánkig sajnos egyikõjüket sem sikerült elérnünk. Információink szerint az eurovíziós versenynek nagyon komoly feltételei vannak. A benevezett dalok nem lehetnek 3 percnél hosszabbak, s nem íródhattak tavaly októbernél korábban. A szervezõk az öszszes nevezett dalt lenyomozzák, s ha már egyszer versenybe engedték, aligha fogják beismerni, hogy tévedtek.(blikk.hu)
Link nincs a kettõre?
Magdi dalát is megvádolták még a verseny elõtt, merthogy elõadott belõle két sort a megasztárban... De aztán nem lett belõle semmi.
Szerintem nagyon jó volt az ukrán. Tipikusan egy olyan szám volt, ami vagy nagyon tetszik vagy utálod. A parodista kb. 15 éve találta ki ezt a figurát és nagyon híres lett vele. Amúgy nem transzvesztita, nem homokos (ezt tagadja) és egyáltalán nem öreg, mint itt egyesek írták (33 éves)
Ez nem egy humorfesztivál.. Én egyáltalán nem találtam viccesnek egyébként, inkább szánalmasnak. De hangja sem volt! A szám maga egy dallamra épült, ennek a zenei értéke számomra 0.
Most gondolj bele, akik komoly dalszövegeket irnak, hangszerelést írnak, és olyan kiváló hangal adják elõ mint pl Magdi, vagy a gyõztes vagy az Ír hölgy, mit gondonak mikor meghallják ezeket a pár idióttát, akiknek nincs hangja, nincs szövege, nincs tudása, csak bohóckodik 3 percet... ez nem errõl szól... az ilyeneket nem is engedtem volna ide be a döntõbe...
az Eurovízió évek óta nem arról szól, hogy kinek van a legjobb hanja, ki dalolja a legjobb számot, amúgy is ez inkább egy fesztivál, mert ha egy komoly dalverseny lenne, nem a közönségnek kellene eldöntenie ki nyerje meg, mert itt úgy is a szimpátia fog dominálni, vagy az hogy ki milyen nemzetiségû és éppen hol él, jó példa erre a gyõztes szerb szám. Az ukránok pedig eleve úgy mentek ki, hogy ez egy fesztivál és jól akarták magukat érezni
A gyõztesnek nagyon jó hangja van, megérdemelte, szépen énekeltek... de könyörgöm, akkor jövõre kiküldjük az Irigy Hónaljmirigy-et és akkor tuti biztosan nyernük, mer elökörködnek ott végig...
Nem hinném, hogy Magyarország meg tudna nyerni egy Eurovíziós dalversenyt, bárkit küld ki, nincs olyan támogatottsága külföldön, Románia és Szerbia kivételével a kissebbsége sem jelentõs (Ukrajnából mégcsak pontot sem kapott, pedig élnek ott is magyarok, csak az ország lakosságához képest jelentéktelen számban). Nem akarok hazabeszélni, de Verkat és az Irigy Hónajmirigyet össze sem lehet hasonlítani. Nem egyett képviselnek és az ismerettségük sem ugyanaz. Az ukrán a volt szovjet köztársaságokban az egyik legnagyobb sztár
hotdog oldalról szedtem:
Megvannak az Eurovíziós Dalfesztivál magyar jelöltjei Február 8-án rendezik meg a 2008-as Magyar Nemzeti Döntõt, ahol eldõl, hogy ki fogja képviselni hazánkat az 53. Eurovíziós Dalfesztiválon, Belgrádban. A jelöltek között büszkeségünkre HOTBAND-es zenekart is találunk! Magyar Televízióhoz 30 pályamûvet jutattak el, amelyek már egy elõrostán vettek részt. A zsûri, melynek tagjai Malek Miklós, Benkõ László, Horgas Eszter és Lévai Balázs, 15 résztvevõt jutatott tovább a február 8-ai élõ döntõre. Az elhangzott 15 produkcióból a zsûri kiválaszt majd hatot, amire a nézõk szavazhatnak és, aki a legtöbb szavazatot kapja, abban a megtiszteltetésben részesül, hogy képviselheti Magyarországot a Dalfesztiválon. Ez egy nagy változás a legutóbbi nemzeti döntõhöz képest, hisz akkor a közönség mindenkire szavazhatott és a négy legmagasabb pontszámot elért versenyzõ közül a zsûri választotta ki, hogy ki is menjen a nagy versenyre.
És, hogy kik is a döntõ résztvevõi: EZ ONE zenekar Lola (NF 2005) Imre Zsuzsa Vágó Zsuzsi - Mészáros Árpád Zsolt Fiesta (NF 2005 – elõválogatón kiesett) Antal Zsuzsa & Fishers Company DURE Gál Csaba Boogie Candies Szekeres Adrienn Hoffmann Mónika Szatmári Orsolya Csézy Pflum Orsolya
És nem utolsó sorban a 21 gramm zenekar, akik itt nálunk a HotBanden is képviseltetik magukat, szorítsunk értük! Hajrá fiúk!
ezt is hotdogról:
Feketeleves: vélemények a Magyar Nemzeti Döntõrõl Amióta kihirdették, hogy mely az a 15 produkció, amely részt vehet a Magyar Nemzeti Döntõn, meglehetõsen sok negatív kritika érte a mûsort, a zsûrit és a résztvevõket is. Most szemezgessünk ezekbõl… "Ízlések és pofonok különböznek, de az furcsa, hogy a 15 továbbjutóból talán 4-5 nevet ismerek" - és ez csak egy a sok felszólalás közül. A magyar zenészszakma jó néhány képviselõje értetlenül áll a lista felett és nem félnek a véleményüknek is hangot adni.
„A zsûri felkészületlen volt, minden az érdekekrõl szólt. A magántõke és a kiadótõke befolyásolja a döntõbe jutást. Már a nyertes is megvan, ebben biztos vagyok" – nyilatkozta az egyik újságnak a Crystal frontembere, Kasza Tibi. Az énekes továbbá azt is szóvá tette, hogy nem érti, Tóth Gabi miért nem szerepel a 15 döntõs között, de egyben vígasztalta is a lányt: "Szerintem Gabinak nem kellene azzal foglalkoznia, hogy nem jutott tovább. Ugyanis az egész verseny kellõen szakmaiatlan, amatõr és a szó negatív értelmében magyar. Személy szerint szánalmasnak tartok egy olyan C kategóriás TV mûsort, ahol Horgas Eszter zsûrizi a popzenét."
Erre érkezett a válasz is: „A szerzõk és elõadók tudta nélkül hallgattuk meg a dalokat. A szempont az volt, hogy eredeti legyen, zeneileg, ritmikailag stimmeljen, valamint megfelelõen a nemzetközi trendnek, legyen fûszerezve világzenei elemekkel…nem ismerem a popelõadókat, nem ismerem fel a hangjukat sem, így nem lehettem tudat alatt sem elfogult” – nyilatkozta a zsûri egyik tagja, Horgas Eszter, fuvolamûvész.
A Cotton Club Singers énekese, László Boldizsár szintén az ellentábor képviselõje, bár õ keményebben is fogalmaz. "Az a szomorú, hogy olyan emberek képviselik majd hazánkat, akik csak lejáratni fognak minket, ugyanis nagy számban jutottak be senkik. Én csak örülök, hogy mi nem tartozunk ehhez a bagázshoz, persze tisztelet a kivételnek". Továbbá hozzátette, hogy sajnálja azt az idõt, amit a dalszerzõvel és a szövegíróval ebbe a versenybe fektettek.
Benkõ László, aki szintén a zsûri egyik tagja, így kommentálta az eseményeket: „Nagyon komoly kritériumoknak kellett megfelelnie a dalnak, amelynek három percben kell meggyõznie a hallgatókat. Itthon is és kint is. A szerzõ személye érdektelen. Persze megértem a felháborodást, de valakinek végre fel kell vállalni, hogy tesz valami érdemlegeset is a magyar zenéért”
De természetesen van olyan is, aki elégedett a szûri döntésével. Rakonczai Viktor rögtön duplázott is, hisz a 15 jelölt közül kettõ, Lola és Csézy is az õ általa írt nótával áll a színpadra február 8-án, hogy elkápráztassák a zsûrit és a közönséget. "Szerintem nem volt rossz a zsûri módszere, hogy elõadó és szerzõ nélkül hallgatták a számokat. Ugyanis sokan elfelejtik, hogy ez valójában egy dalverseny” – nyilatkozta a zenész.
Csézy nyert, szimpatius csajnak tûnik, a dal viszont így elsõre halovány, valami ütõs, dallamos rockot kellett volna kiküldeni na mindegy majd meglátjuk
ehhe:D nézõi szavazás volt?
látom ja. kicsit se bunda. megyei portálon volt fõcimlapon két méteres betükkel kiírva, hogy rá kell szavazni:D
ott szúrták el hogy a jelöltek is vagy ismeretlenek voltak vagy gagyik, most Fiesta? meg a hülye frizurás Lola a lopott számaival? (aki amúgy jó csaj lenne) szóval nem volt választék se, bár a mûsort nem néztem végig, csak bele-bele Csézyt hetek óta nyomatják mindenhonnan, gondolom kiadó tejel rendesen, szerintem is már elõre lezsírozott dolog volt én Ágnes (Vanillát) küldtem volna ki, vagy még Tankcsapdát is elviseltem volna
Nem értem a Tankcsapdát milyen elgondolás alapján küldted volna ki?Én nem igazán emlékszem, hogy rockzenekar nyert volna valaha is. Ezzel a Csézy dallal az a gondom, hogy a szám eleje még elég bíztató, viszont a refrén nem igazán slágeres vagy fülbemászó.Bár többszöri hallgatásra már egész kellemes az egész, viszont a versenyen egyszer-kétszer fogják csak meghallgatni és ha már elsõre nem üt... Nekem mondjuk az Általad vagyok c. száma sokkal jobban bejön.
Hm, nem emlékszel Rock zenekar gyõzelmére? Tavalyelõtt nem egy finn rockzenekar nyert? De én se a Tankcsapdát küldeném, nem olyan jók õk, hogy világ, vagyis Európa szinten szerepeljnek, de különben meg tökmindegy, az országok egymásra szavaznak, szóval akár én is mehetnék.
Nem 30-40, tavalyelõtt történt. Viszont tavaly, és nem hazafiasságom miatt mondom, nekünk kellet volna nyerni, Rúzsa Magdi jobb volt mint a többi fellépõ.
Nade ez aCsézi vagy ki...nem is halottam róla. Biztos jó lehet.
mert a Tankcsapda is egy rágógumi zenekar és oda is rágógumi zenekar kell én se vagyok oda a csapdáért, csak úgy írtam, mivel nincs egy ABBA szintû formációnk akik megnyernének bármit, de nem is a nyerés a cél, ahogy TomDantes is írta és mások is elõtte, az egyes országok a szomszédaikra szavaznak, illetve a vendégmunkások az anyaországra a következõ versenyen való részvétel megszerzése a cél
Az eurovízió nagyrészt gagyi-parádé.De azért hajrá magyarok!
Tegnap véletlenül rákapcsoltam valami hadarós nyelvû adóra, 4 számot kínok közt végighallagttam... ilyen szart hogy lehet oda kiküldeni? 4 országot láttam csak de olyan mértékben szar volt a szó szoros értelmében hogy az valami hihetetlen... hamisan, énekhang nélkül próbálkoztak... szörnyû, nemhiszem el h az országokat olyanoknak kell képviselni... Finnekben volt egy kis remény, de a szám lapos, az ének közepes alá, unalmas... tovább nem is néztem.
Naná, hogy a magyar szám nem került tovább a Spanyol Uhrin Benedek mellé. Az egész egy vicc. Ami régen kb. szakmai alapon ment, az most jópofizással döl el (ls. a svédek döntõsét, azt az agyonoperált kurvát). Nem azt mondom, hogy jó volt a magyar szám, de mindenképpen egy döntõt megért volna, ha már egy svéd ott van.
azért gondoltam hogy bekerül Csézy, mert kevés volt a lassú szám de ezekszerint nem albán csaj jól nézett ki, meg a máltai is jól nyomta amúgy semmi egyéniség nem volt a mezõnyben
Ezt a "szavazást", ebben a formában, fel kéne robbantani. Kinek hány szomszédja van, kinek hány saját nemzetisége van a határain kívül, ki kivel van/volt/lesz/szeretne jóban lenni. Nevetséges.
Ahol egy ilyen spanyol számra egyáltalán pont jön, ahol egy agyonoperált svéd kurva esélyesnek hiszi magát - persze alig kap pontot, helyesen -, de emellett jópár - tényleg jó/jobb - számnak esélye sincs, mert a nagypontokat az aktuális havernek/õsellenségnek/támogatónak ki kell osztani és olyan nagyvolumenü "országok" is leszavaznak, mint Andorra és San Marino, na ezt el kéne felejteni. Nevetséges volt az egész.
Kiváncsi leszek azért, hogy az oroszokon kívül hol fogják még ezt a borzalmat játszani? Max. a Budapest tévén.
szerintem is nagyon gáz ez a szavazósdi, némelyiknek abszolút nem kellett volna döntõbe jutni sem az Orosz meg nekem nem is igazán tetszett
Biza. Sõt, Edwin Marton úgy be volt baszva, hogy a végén a szó szoros értelmében fetrengett a szinpadon. :D A nõje meg rendületlenül rázta a magyar zászlót amikor a ruszkik képernyõn voltak, és csak a magyar zászló látszódott, a ruszki alig ... :D
Én a dánokra szavaztam, sztem egész jól tolták, be is jutottak a döntõbe. Ádok Zoli meg egyértelmû hogy miért nem jutott be: a szám és a hangja egy nagy dulla. Tánckoreográfia még jó lett volna, de mit se ér ha a dal egy kalap szar volt.
Bekerült pl. a horvát és az izraeli "csapat", de talán az ukrán és az albán csajé volt a legborzasztóbb. A görör, izlandi, finn, észt, norvég, ciprusi, lett közül bármelyik második lehet, ugyanis ezek legalább egy picit hallgathatóak. :) Nyerni az fog, akit a balkáni banda beszavaz elsõ helyre, aki valószínûleg valamelyik borzalom közül fog kikerülni (ukrán, orosz, horvát, stb.). Sajna ez már régen nem a minõségrõl szól ...
Hú gecc, ezt Norvégia kegyetlen elõnnyel nyeri. És még 10 ország szavazata hátravan...
nekem nem is jött be, nem értem miért tetszett annyira mindenkinek viszont Izland, Azerbajdzsán, Észtország, UK jók voltak (meg a török is gyenge szvsz)
Jó szám volt, de azért ennyire nem. Féltem, hogy egy Ukrán szarra lesznek képesek szavazni, de idén ennyire nem voltak degeneráltak. A politikai forma bejött - kb. egyszerre mondtuk a nejemmel a balkáni és román ill. orosz "közeli" államoknál, hogy pl. kinél vsz ki fog minimum 8 pontot kapni -, és kb. 1x lepõdtem meg. A magyar szavazáson nem lepõdtem meg. Talán a legértelmetlenebb volt az összes közül. Éva nénit meg azt hittem kirúgták az M1-tõl, olyan komoly volt.
Nekem speckó Izland majdnem minden évben bejön, így idén is, sõt, idén az utóbbi évek egyik legjobb számával és hangjával jöttek, de nem volt elég még a 2. helyre is csak nehezen. Na mindegy.
Sajnos még mindig politika az egész, Andorránál éreztem ezt igazán, de azért egyik balkáni állam sem okozott igazi "meglepetést". :) Nem tudom, hogy lehetne megszûrni ezt a szart, de meg kéne, mert ez tk. bunda.
Be lehetne hozni az összes brit államot (Wales, Skócia, Észak-Írország), sõt, Feröer-szigeteket, Man-szigetet, Madeirát is külön indítanám, hogy kb. semlegesítsék a balkáni összeszavazásokat.
Lehetne úgy is, hogy minden országban szavaz a lakosság is, de egy 25 tagú nemzetközi zsüri adja a pontokat, és a végén az összes lakosság által leadott szavazatot összeadnák, és az alapján adnának plusz pontokat, mondjuk az elsõ három kapna 90, 60, 30 pontokat, és kész. Mert ez jelenleg, mintha jégkorcsolyát vagy tornát néznék.
Mindegy. Az utóbbi idõk legszínvonalasabb Euroviziós DFe volt.
Az a legnagyobb baj, hogy balkáni szavaz bosnyák vagy horvát elõadóra, és amikor mutatják õket, azok tényleg elhiszik, hogy ennyire jók voltak, nem pedig a politika miatt kaptak teszem azt 12 pontot.
A szavazás megöli az egészet. A tavalyi orosz "produkció" elsõ helyezésénél azt hittem nem lehet lejjebb menni. Tévedtem.
Azért az idei nem volt gáz döntés, de persze nem ekkora arányban kellett volna megnyeretni a norvég sráccal, aki azt nyilatkozta a mámoros gyõzelme után, hogy az ukrán szám volt a legjobb ...
Ne hülyéskedj már. Az is csoda volt hogy bejutott a döntõbe.
Nagyon szar volt a magyar induló. Hol a zsûri esze, hogy ilyen jellemtelen fost választanak ki, azt kell mondjam baj van az agyukkal.Nem hiszem, hogy nem lehetett volna egy ennél tehetségesebb, egyedibb magyar számot, elõadót keríteni valahonnan. Ez az egész hûen tükrözi a magyar társadalom jelenlegi szervezetlenségét és a hozzá nem értést.Mindenki csak a pöffeszkedéshez ért? :S Elsõsorban persze aozkat hibáztatom, akik ezt a döntést hozták, hogy "bádog" induljon.
Az a baj, hogy a magyarok NYERNI :D akarnak, nem DÖNTÕBE JUTNI. Ezt kéne elérni, nem szarokat sztárolni semmiért.
Akkor lehetne talán itthonról valamivel befutni, ha "még hangja is megmaradt, nem hangjanix öregfiú/öreglány elõadók" is elindulnának, nem a külföldiek hazai koppintásait küldenék ki. Az a baj, hogy a "régiek" nem merik felvállalni a bukást, pedig Patricia Kaas is felvállalta, mondjuk bukott is, de õ tényleg egy tipikus (szar?) francia számmal ...
Viszont a tavalyi franciát (Sebastien Tellier) is ott mennyire fikázták, aztán mennyire top lett a Renault reklámban. :D
Akkor mégis hogyan döntsenek? Dobjanak dobókockával vagy mi? Ha meg nemzetközi zsûri lenne, ugyanúgy jönne a duma, hogy nem pártatlanok, nem értenek hozzá stb. Nekem pl. nagyon tetszik a norvég szám, és szerintem teljesen jogos volt a döntés, drukkoltam neki (bár a mûsort nem tudtam megnézni, csak utólag az eredményt). Ilyen erõvel én meg azt mondhatnám, hogy végre egy normális döntést. Nyilván akinek tetszik a produkció, az nem vitatja a döntés jogosságát, akinek meg nem az színvonaltalanságot, igénytelenséget és kígyót-békát fog kiabálni. Ez mindig is így lesz.