Régóta kontroller kell már hozzá. Billentyűzettel Fifázni kb. olyan mint villával levest enni :) Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2014.09.11. 14:05:13
Kipróbáltam a pc-s és a Ps3-as demót. A ps3-as előrendelésemet azonnal le is mondtam. A menü kivételével alig van újítás. A pc-s verzió nagyon állat lett. Nem értem az EA-t miért szarja le a PS-t.
Hiaba allitom be a bill-kiosztast, amint elkezdodik a meccs, rogton visszaall az alapra...
Demo tapasztalatok: Hm, hát, jó a motor, szép és viszonylag jól fut(az átvezetőknék kicsit döcög, persze ott mutatja meg a valós tudását), viszont az Ignite ellenére én nem érzek a játékmenetben hatalmas különbséget, csak aprókat csiszoltak rajta. A fizikai erő védekezésben kicsit mintha kevésbé lenne hatékony, ez nem is feltétlenül baj, jó lesz ez (,de nem 0day vétel).
Sziasztok! Fifa14-ben nem frissíti az aktuális keretet az utóbbi pár napban és csak az alap kerettel tudok játszani. Próbáltam manuálisan is letölteni a legfrissebb igazolásokat, de semmi változás. Valami megoldás esetleg. Előre is köszönöm.
Nem optimalizáltak semmit mert ehez nem kellett. Egy átlagos mostani PC ezt símán el kell hogy vigye! Csak hát ugye tavaly nem lehetett kiadni mert akkor nem adnak el elég ujj generációs konzolt! És ezért azt kellett mondani, hogy sajnos a Pc ehez kevés!
PC-n.. igen valoban elegge szar volt a 14. Es azzal, hogy ez most PC-n is nextgen teljesen lehetetlenne valok billentyuzettel nyomulni?:) en meg az oskorban elek tudom..
Sziasztok! 14-el játszom Ultimate-ben. 1,5 napja olyan problémám van, h a meccsekért nem ad coint. Ez valami bug? A győzelmekért a pontokat hozzáírja a coint nem ad, se a meccsekért se a feljutásért. Valamit rosszul csinálok? Lassan nem marad ember a csapatban, mert nem tudok szerződéseket venni.
Az attól függ milyen verzióval játszottál eddig. Ha PC-n, az még nem volt nextgen (véleményem szerint a legszarabb verzió volt), ahhoz képest sokkal jobb ez. PS4en már közel ilyen volt a 14 is, de ahhoz képest is van sok apró változás, csiszolás.
Nah az johir. Amugy eddig minden fifa demo kicsit "lowproflie" volt a full gamehez kepest, szoval elegge bugos, meg grafikailag sem olyan mindig, szoval lehet, h lesz ez meg jobb is. remeljuk.
Srácok az miért van hogy fullhd felbontást állítok be a játéknak mindent maxra húzok, mégis mikor elindul a monitorom csak 1280*800 as felbontást ír, és játék közben a közeli képeken a játékosok nem letisztultak hanem recések kockásak...
I5 4570 280X 3GB 8GB RAM
Nekem jól fut fullHD max grafika mellett 2xAA. Q6600@3GHz 4Giga ram Geforce GTX660OC (2 GB) Egyedül kapuskirúgásnál látok kicsi rángatást miközben jobbra balra pásztázok a kamerával...
mert az intro valami olyan fájl,amit a wmp nyit meg,és ha nincs fennt akkor kidob a játék az intro előtt,ezt olvastam :D szerintem simán menni fog a prociddal,ha a 14 ment zökkenőmentesen. Én a 14hez képest FPS számban nem vettem észre különbséget
közben megoldódott a probléma,újra kellett telepíteni a windows media playert,vagy akinek nem volt annak felraknia,és akkor megszűnt a kilépés :) x4 965,hd7770,8 gb rammal gyönyörűen fut. Maga a játékról annyit,hogy 3 meccset letoltam,és nagyon jó,érezni hogy másabb kezelésre mint a 14,és jó irányba mozdultak el :)
hát, fifa 12-vel nagyon könnyű gólt rúgni. kisgyerek ismerősöm csak azzal hajlandó játszani, hiába az újak. beállitok neki egy erős csapatot, ellenfélnek meg egy gyengét, és 90%-ban izgalmas mérkőzésekben leveri őket.
Tanácsot kérnék!!!! 6 éves keresztfiammal játszanék egy kis focit, van a FIFA-ban olyan opció ami kicsit leegyszerűríti a játékot, "arcade"-bb lesz?! Ha nincs akkor tudtok olyan foci játékot amivel kisebb gyerek is tud játszani?!
Nagyon köszi a tanácsokat előre is!!!
Gyengébb gépen (Athlon x4, 650Ti, 5gb ddr3) maxon fut 60 fpssel... Valószínűleg javítani fogják ezeket a hibákat. Próbáltad "letölteni" a demot origin használata nélkül?
nekem se megy,továbbra is exe hibát észlelt,pedig próbálgattam már mindent amit írtak különböző fórumokon. Hát én így nem vágok bele a kalandba,látatlanba nem veszem meg,muszáj kipróbálni legalább a demót...bár azt írják jól van optimalizálva,ez megnyugtató
Na ugy nez ki a gepem keves hozza. Letoltottem valami directx-es okossagot, amivel vegul sikerult elonditani (mert elvileg nem directx 11-es a kartyam), de mar a menuben meghal, el se tudom inditani a jatekot. Mondhuj sejtettem, hogy nem fog menni, de egy probat megert.
Nagyon jók a részletek, pl leanimálva a mezhuzogatás is!
A fifa 14 megy normálisan, egyszerüen olyan, mintha a szöveg és a jelentése nem egyezne, hiába cserélgetem a gombokat. Mint egy sorsolás, hogy éppen mihez van kedve:)
Hiába állítom a lövést a 3 asra,egyessel lő, valahogy keveredik a beálítás... remélem az eredeti jobb lesz, egyébként nekem is elég recés a játék full hd be is minden maxon.
nekem is hasonló a konfigom, reccenésmentesen fut maxon 60fps limittel.
Gyors benyomások:
Toltam a játéknak egy kis stressztesztet. Háttérben kismillió program meg a fifa 13 is fut.
1920x1080, High grafika, AA és FPS limit nélkül HD méretű ablakban kicsit szaggat, de nem számottevő, majd még próbálgatok ezt-azt.
Magáról a játékról: egy meccs után bitang jó, a gameplay inkább finomítás, de rengeteg apró változás van, ami már most feltűnt. A grafika szép, végre nem papírmasé nézőket látunk, bár őszintén, meccs közben ki foglalkozik a nézőkkel? Igazából nem tudom, hogy idén miket ígért az EA, de úgy érzem, ezúttal kitettek magukért. Aki teheti, annak szerintem kötelező vétel teljes áron, mert ezt a játékot simán lehet játszani egy egész évig.
Az Ultimate Team totális hulladék, de a Seasons módban(kvázi ez a sima online play) lehet azért találni ellenfelet, bár érdemes 5 csillagos teamet választani, mert a legtöbb ellenfél a Real-al, PSG-vel, vagy hasonló burzsuj csapattal van.
Én nagyon hiányolok már egy normális replay rendszert. Meccsek után tök jó highlightokat mutat, rendes kamerabeállításokkal, amikor meg próbálok feltölteni valamit, mire felér elbassza a kameraállást és semmit nem látni az egészből. Egyszerűbb, és tök jó lenne ha egy kattintással fel lehetne tölteni valami normális helyre az egész meccs highlight-jait...
Fifá-t PCre már nem éri megvenni, ha online akarsz játszani (szerintem) Konzolon kb 2x annyian játszanak + ott nem tudnak kilépni a meccsekből, vagy igen de az a teljes konzol kikapcsolásával jár :)
Azthiszem van pár dolog aminek utána kell olvasnom.
Az ellenfeleim folyamatosan elveszik tőlem a labdát. :) Háttal állok neki...de ő 80%-ban vagy megelőz, vagy nem tudom átvenni, mert arréblök..és nem képesek a játékosaim átvenni a labdát. Minden fejest elveszítek. Minden passzom ellenfélhez megy...ők meg 100 méterről pontosan indítanak.
Valamit rosszul csinálok :D
Van is mit gyakorlni, mert félprofin alig verem a gépe.t...Online meg esélyem sincs :)
Köszi. Mind1...gyakorlok a 15-öt meg majd PS-re veszem :D
Nekem pár hete azonnal talált ellenfelet. Ahogy pörög a piac,illetve mivel már sok helyen kezdik féláron akciózni biztos vagyok benne hogy sokan tolják még (pc-hez képest). Utoljára szerkesztette: mooo, 2014.09.03. 15:26:51
PC-n nem tudom de PS3 nálam azonnal talál mindig a nap bármelyik időszakában. Mondjuk én biztos fogok váltani Fifa 15-re(PES kizárva mivel csak novemberben jön addig meg biztos nem várok).
Origins acc.-od van amúgy?Lehet az kell és Ultimate team-el nem hiszem,hogy összerak normál csapatokkal
Illetve azt nem tudom, hogy számít-e, de PC-n tolom. Ott kevesebb? Vagy összerak konzolosokkal is?
Sziasztok. Én még csak mostanában szereztem be a játékot. Csináltam egy ultimate teamet, és akartam volna tolni egy online szezont, de sosem talált ellenfelet? Ennyire haldoklik már a 14? Talán majd a 15. Vagy mi lehet a gond?
Sikerült. Nem tudom mi volt ma.4D-4V-1GY most be is fejezem mára nagyon sz@r voltam:DD
Üdv. Online szezonban hogy v.hol kell beállítani ne legyen 2 ugyanolyan csapat egymás ellen?Az előbb sikerült összekerülnöm ugyanazzal
Nekem folyamatosan crashel a HSP 14,ahogy olvastam másnak is,úgyhogy én nem erőltettem.Inkább töltöttem egyet a Creation Centreből és kicseréltem a lengyel bajnokság csapatait. Utoljára szerkesztette: mooo, 2014.09.01. 16:26:29
Van egy érdekes problémám. Szeretnék játszani a HSP 14-gyel, fel is telepítem, el is indul a játék, minden módon tudnék vele játszani, csak a karrier kezdésekor kidob a Windowsba. Hogy lehet orvosolni ezt a hibát?
Vagyunk még ezzel így páran :) Napestig tudnám sorolni a hibáit, ennek ellenére azért belemegy 200 óra.
Más: normálisan működő magyar bajnokság patch van 14-hez?
Teljesen hulyevagyok, de elorendeltem a FIFA15 ot PC-re. A sok hulyesegevel is szeretem, ez van:D persze remelem ez mar tenyleg nextGen release jobb lesz... Es remelem mas lesz a jatekelmeny, mert oszinten szolva 14-ben gondjaim vannak a vedekezessel meg mindig.
Sziasztok! PS3 Fifa 13 online módban szaggat néha megáll a játék egy pillanatra. Más játék tökéletes. EA küldött e-mailt de egyik megoldás se ért semmit. Mit lehet csinálni?
A gyorsabb Alaba-val nem érem utol a lassabb Gündogan-t. Szép munka, EA Sport!
Újra felraktam a játékot. Óriási hiba volt. Igazából már az sem érdekel, hogy mi lesz a meccs végeredménye. Öt meccset játszottam a harmadosztályban, mondanom sem kell, hogy mind az öt Bayern-Real volt és mind az öt meccset elbuktam középszerű/gyenge játékosok ellen. Azt hiszem 15-ig már csak offline játszom, hátha ott lesz egy kis sikerélményem...
142GY/36D/93V Inkább megőrzöm ezt a még pozitív statisztikát. Szó szerint szégyellem magam, hogy visszazuhantam a negyedosztályba...