Izraeli médiaharc ! Sajnos szükségük van rá mert a hagyományos média ( TV , irott sajtó )amelyiket már 90%-ban izraeli lobby befojása alatt áll europában már nem érdekli annyira a fiatalokat . Muszály az internethez nyulni .
Izrael vezetésnék is az a baja mint a miénknek, ha a problémák valós megoldását forszírozzák, az a saját népükön csattanna:
TE IS MAGYARORSZÁGON ÉLSZ ?
Ez eléggé kérdéses, mert a mi vezetésünkkel épp az a gond hogy ha a problémák valós megoldását forszíroznák az a hatalmukba kerülne.
Be kellene ismerniük hogy LENYÚLTÁK AZ ORSZÁGOT, ELKÚRTÁK, A LÓVÉT ELTETTÉK, SÕT AZT IS LENYÚLTÁK AMI NEM IS VOLT, AZ PEDIG MÁR IGAZI VARÁZSLÁS !
És ti, ilyen droidióták meg még annyira sem vagytok képesek hogy az orrotoknál tovább lássatok. Akkor mi a picsának foglalkoztok izraellel, ha még azt sem tudjátok itthon mi van ?
Mit lehetne tenni? Beavatkozni, a gázai területet önálló állammá tenni, és közölni mindkét féllel, hogy na srácok aki innentõl bármiféle agressziót vagy provokációt tanúsít a másik ellen azt nemzetközi szinten ellehetetlenítjük és lebombázzuk a picsába. Na hát ez se fog megvalósulni amíg az USA ott áll Izrael mögött, hozzájuk fogható katonai erõ nemigazán van másik.
Beavatkozni nem fog senki, vagy legalábbis nagyon valószínûtlen. A békefenntartó küldetések ott mûködnek, ahol már fegyverszünet van, vagy legalábbis viszonylagos béke.
A Libanoni-Izraeli határon lévõ ENSZ erõ (UNIFIL) menetrend szerint találta/találja magát két tûz között. A Hezbollah pajzsként használta õket több alkalommal, mivel nem volt szabad tûzparancsuk, csak akkor tüzelhettek, ha rájuk, vagy az ENSZ épületekre lõnek, vagy megpróbálnak a kék zónába behatolni. Ha viszont a kék zóna határáról lövik az Izraeli területet, akkor szépen csak nézték az elõadást.
Ha valaki be akar avatkozni, akkor brutális katonai erõvel kell rendelkeznie. Az IDF-nek és az IAF-nek nem kell az USA közvetlen katonai támogatása, amúgy is az egyik legjobban képzett és felszerelt katonai erõt képviselik. Szóval ha Izrael nem ismeri el a békefenntartói mandátumot, akkor lõni fog a "békefenntartókra", az meg kínos lesz mindenképpen, hiszen egyetlen ország lakossága sem rajong azért, ha az ország katonái a világ másik felén, két teljesen más ország/nép közé állva céltáblát játszanak.
Az arabok nem kötik le magukat. A palesztinokon kívül más nem harcol ott. A Hezbollah más kérdés, az egy Síita arab félkatonai erõ, de õk Libanonban vannak.
Izrael vezetésnék is az a baja mint a miénknek, ha a problémák valós megoldását forszírozzák, az a saját népükön csattanna, és elzavarnák õket, nem hátrálhatnak meg. Így meg saját magukat rúgják tökön hosszú távon, még nagyobb nyomorba taszítják a palesztinokat, még inkább a radikálisok felé fordul a népesség, az erõszak erõszakot szül. A megoldást pedig annak kéne megtalálnia, aki az erõsebb, ugye tudjuk ki az, aki az USA-val a háta mögött mer emberkedni:) Már csak azért is, mert a másik oldalt csak Izrael teljes felszámolása elégítené ki... Ez elég valószínûtlen forgatókönyv, nézzük mint szeretne az izraeliek értelmesebb fele: nem rakéták miatt behúzott nyakkal járni az utcán.
Mit lehetne tenni? Beavatkozni, a gázai területet önálló állammá tenni, és közölni mindkét féllel, hogy na srácok aki innentõl bármiféle agressziót vagy provokációt tanúsít a másik ellen azt nemzetközi szinten ellehetetlenítjük és lebombázzuk a picsába. Na hát ez se fog megvalósulni amíg az USA ott áll Izrael mögött, hozzájuk fogható katonai erõ nemigazán van másik. Ráadásul eléggé gyanús nekem, hogy nagyon is sokaknak jó az, hogy az arabok lekötik magukat ott helyben, addig se robbantgatnak felhõkarcolókat ugye, és még a fegyver is fogy. Mit lehetne tenni? Gyakorlatilag semmit, nagyon úgy néz ki. Küldeni a segélyszállítmányokat...
Tudsz nekem mondani olyan Izraeli harci eszközt, amit most bevetettek, de 2006-ban, a Libanoni beavatkozáskor nem? :)
Az tény, hogy az Izraeli haderõ egyik legnagyobb erénye az, hogy folyamatosan harci helyzetben tesztelhetik a fegyvereiket (ez igaz az USA-ra, Angliára szintén Irakban, de az Oroszokra is anno Csecsenföldön). De jelenleg ez lehetne az utolsó indok egy fegyveres beavatkozás mellett.
Izrael más tészta, ott van egy egységes kormány, a hadsereg, rendõrség azt csinálja amit mond, olyan nincs hogy az egyik izraeli tábornok gondol egyet és elkezdi lövetni Gázát (legalábbis remélem).
Erre így példa especiel nem volt, de feladatkör túllépésre többször is volt példa (indokolatlan fegyverhasználat, például). Ezek egy része el lett sikálva, másik részüket katonai bíróságra küldték.
Izrael szempontjából a legfõbb probléma az önkényes területfoglalók, telepesek, akik kitalálják, hogy hopp, most oda letelepednek, mert Izrael éppen megszállás alatt tartja a területet. A szélsõséges izraeli nézetek szerint az izraeli terület. Mivel Izraeli állampolgárokról van szó, ezért sokszor katonai õrposztot is kénytelenek telepíteni mellé, mert van politikai háttértámogatásuk. A kevésbé harcias izraeliek szerint viszont ez visszás helyzetet teremt, ezért nem is meglepõ, hogy a legtöbb ilyen engedély nélküli telep felszámolásra került. Az, hogy az Izraeli kormány és hadsereg hogy viszonyul a telepesekhez, általában a hatalmon lévõ politkai erõktõl függ. Két-három éve volt arra példa, hogy erõszakkal kellett telepeseket kitoloncolni, a házaikat eldózerolni, a kitelepítést végzõ katonákra hypooldatot locsoltak, és kövekkel dobálták meg õket, de fegyvereket egyik oldal sem használt, noha mind a telepesek, a katonák meg ugye alapból bírtak kézifegyverekkel.
Az izraeliek mostanában kifejlesztettek kurva sok fegyvert, meg harci eszközt. Ha most a palesztinokon szinte minden ellenállás nélkül ki tudják õket próbálni, akkor késõbb simán el tudják adni az amcsiknak, ha Obama meg Clinton hatalomra jut. De ne legyen igazam.
"Jah. Áram nélkül sokra mentek volna vele ugye.."
Ahogy már írtam. Ez nem volt minidg így. Kalasnyikov meg édekes módon mindig volt. Bár ez helyi jellegzetsség lehet, hogy el kéne fogadni.
"Az "arabok" meg - kábé mintha azt mondanád hogy "európai"... megvannak ugyanazok a törésvonalak etnikai vagy vallási alapon, meg ugye az európai történelem is a csupa béke meg együttmûködés ezer akárhány éve volt..."
Tudom. Most itt viszont nagyjából az van, ott meg nincs. Vicc, hogy vallási alapon öli egymást két muzulmán a XXI. században... ----
"Javadra válna az is ha felfognád végre hogy nincs egységes palesztin álláspont, sem egységes politikai vezetés. Van a Hamasz, Fatah, + millió egy apróbb csoport. A Fatah pl. nem nagyon robbangat már, úgyhogy elég hülyeség beszámítani nekik azt amit a Hamasz csinál, vagy még nagyobb ha a sima palesztin civileket büntetjük azért amit a Fatah v. a Hamasz csinál."
Na itt a baj. Akkor izrael kivel is üljön le tárgyalni? Aki mérsékelt annak nincs hatlma, akinek meg van az nem tárgyal. Zseniális helyzet... ----
"Izrael más tészta, ott van egy egységes kormány, a hadsereg, rendõrség azt csinálja amit mond, olyan nincs hogy az egyik izraeli tábornok gondol egyet és elkezdi lövetni Gázát (legalábbis remélem)."
Magyarán van kivel tárgyalni és XY elmebeteg állat nem kezd magányos akciókba, mert akkor neki annyi feltehetõleg.
Fegyvert mindig lehet csempészni, éppenséggel ha ez az érved a blokád mellett akkor elég gyenge, mert fegyver van, kaja meg víz, az nincs, mert csak azt fogja meg a blokád..
"A zsír új páncéltörõ eszközök felbukkanása is "vicces" volt 2006-ban. Az arra költött pénz helyett a testvér küldhetett volna víztiszítót gépet is nem?"
Jah. Áram nélkül sokra mentek volna vele ugye..
Az "arabok" meg - kábé mintha azt mondanád hogy "európai"... megvannak ugyanazok a törésvonalak etnikai vagy vallási alapon, meg ugye az európai történelem is a csupa béke meg együttmûködés ezer akárhány éve volt...
Javadra válna az is ha felfognád végre hogy nincs egységes palesztin álláspont, sem egységes politikai vezetés. Van a Hamasz, Fatah, + millió egy apróbb csoport. A Fatah pl. nem nagyon robbangat már, úgyhogy elég hülyeség beszámítani nekik azt amit a Hamasz csinál, vagy még nagyobb ha a sima palesztin civileket büntetjük azért amit a Fatah v. a Hamasz csinál.
Izrael más tészta, ott van egy egységes kormány, a hadsereg, rendõrség azt csinálja amit mond, olyan nincs hogy az egyik izraeli tábornok gondol egyet és elkezdi lövetni Gázát (legalábbis remélem).
Csak arra keresném? Jó? Akkor arab vezetõként is mit tennél te? A robbantgatás és rakétalövögetés az szerinted vezet valahová? Akkor tegyük fel, hogy te lettél volna Arafat. Mit tettél volna?
Aha a szemellenzõs duma. Te csak Izrael számára keresed a megoldást. Én nem bánom ha harcolnak, sõt lehet Európának jobb addig amíg egymással szórakoznak. Ezt a harcot Izrael max. döntetlenre tudja hozni. Az az érzésem ha így folytatják fogunk mi gombafelhõket látni a közel keleten, akkor oszt mehet mindenki megint megtalálni az 2000 éves õsi jogos birodalmát.
Ez részben igaz. Csak a blokád azért kell, mert sajnos mindig is használták ezeket a lehetõségeket fegyvercsepészésre is. Vicc, hogy annyi hadianyag van Palszetína területén amivel a "fél MH-t" fel lehetne fegyverezni.
A zsír új páncéltörõ eszközök felbukkanása is "vicces" volt 2006-ban. Az arra költött pénz helyett a testvér küldhetett volna víztiszítót gépet is nem?
Aztán ott van a Korán érdekes útmutatása. Segítsd a rászorulót ahogy képességed szerint telik. A dúsgazdas emírségek és Szaúd-Arábia (és ezek közül egyes országokban elég szigorúan veszik a Koránt) miért nem segítenek jószerivel semmivel? Az a "szemét EU" elég komoly százmilliókat adott a Palesztín államnak. Az õ mércéjük szerint 0 összeggel sokat segíthetnének. Vagy esetleg köthetnék valami minimális feltételhez is a segítséget. Ok, adunk pénzt testvérem, de bírd már ki, hogy 1 évig nem robbantasz, rakétázol stb. Csak hogy lássuk, mi lesz akkor. Esetleg béke?
Peszre a radikális arab, meg nem áll le és ha szól neki a "testvér", hogy légyszíves ne innen lõjér, mert idejön az IAF és IDF, akkor meg õt fenyegeti meg a keves szabadságharcos, hogy kuss legyen. Volt már erre is példa. Onnan lövök ahonnan én akarok hozzállás az van ám. Az arab az arabbal is szépen jól balhézik...
Igen. Azt mutatja amit írtam már. Ne baszogasd az oroszlánt, mert megharap. És az oroszlán nagyot tud harapni és, ha begurul akkor bizony nagyon begurul és szétszed. A számok ezt mutatják. A két fél csapásmérõ ereje közti különbséget. Ennek ellenére mindig belekötnek az oroszlánba, holott számtalanszor igen türelmes volt.
"De ha Izraelnek az a célja hogy ki irtja a palesztinokat akkor én is ezt csinálnám."
Milyen agyfúrtak ezek. Egya ideig együtt élnek velük, közben meg kiirtanák õket? Kissé ellentmondásos nem?
Számtalan pédát írtam, amik bizonyítják, hogy ez nem opció. Most is megtehetnék. Eszköz van hozzá. Csak utána senki emberfia nem állna velük szóba. Diplomáciai öngyilkosság lenne. Azért szeretnék példákat kapni, hogy mikor sikerült utoljára egy népcsoportot kiiratni a történelem folyamán. Mikor volt ilyen utoljára? -----
"Alacsony élet színvonalon tartani az embereket csak erõszakkal lehet, úgy is egy re nehezebb a mai technikai körülmények között. Az elégedett polgárok számát kellene emelni hogy a radikálisoknak ne legyen táp talaj és a saját népük közösítse ki õket. Pl a Baszkok vagy az IRA támogatása is évrõl évre csökken. "
Ja, mert talán voltak nagyon hosszú ideig tartó "fegyverszünetek" és után ostoba módon nekiálltak akciózni? Naná, hogy nem támogatják õket. Csak az átlagpalesztín mûveltsége sajnos valószínûleg nem éri el egy nyugat európai emberét. Nem látja át a dolgokatz annyira, és más környezetben nõtt fel. Nem veszi észre, hogy részben a saját testvéreinek köszönheti azt amit kap.
"Ez igaz. Viszont az ok okozati viszonyt soha nem nézitek, csak a végeredményt. Izrael nem jókedvébõl csinálja ezt."
Izrael a palesztin népet bünteti, módszeresen, aránytalanul nem a terrorista szervezeteket. Ez itt a gond...
Ugye azt te sem állítod komolyan hogy a halászok tönkretétele, az ENSZ segélyszállítmányok visszatartása, mezõgazdasági területek, ültetvények eldózerolása, az alapvetõ infrastruktúra (villany, ivóvíz) ellehetetlenítése bármilyen formában növeli az izraeliek biztonságát?
Éppen ellenkezõleg, ezek csak a feszültséget növelik, és erõsítik a Hamasz és hasonló szélsõséges szervezetek támogatottságát, és azt bizonyítják az ott lakóknak, hogy az egyedüli járható út a harc a megszállás ellen - olyan eszközökkel, amilyenek rendelkezésre állnak (terrorizmus).
Én nem vagyok döntéshozó helyzetben, ezért az összes részlete és célt sem ismerem. De ha Izraelnek az a célja hogy ki irtja a palesztinokat akkor én is ezt csinálnám. Alacsony élet színvonalon tartani az embereket csak erõszakkal lehet, úgy is egy re nehezebb a mai technikai körülmények között. Az elégedett polgárok számát kellene emelni hogy a radikálisoknak ne legyen táp talaj és a saját népük közösítse ki õket. Pl a Baszkok vagy az IRA támogatása is évrõl évre csökken.
Csak kapásból haditechnikai topik 37221 hozzászólásod. De ha gondolod még keresek néhányat. Amúgy ha az izraeli kormány ilyen döntéseket hoz, hogy háborúzik akkor biztos, hogy az a jó?
Hol hülyétem le? De az elõzõ poszt kapcsán is leírtam, hogy ismerteti a szomorú végeredményt és egybõl csak az egyik oldal hibás. Érdekes módon elfelejti, hogy ez mind a múltban történtekre adott válaszlépés. Nem volt így elõtte! Ezt nehéz belátni? Elõtta volt ami mûködött (és az is korrupt volt, de erre is feledés homályát borítják itt egyesek).
Embertelen lépésre sajnos legtöbbször embertelen válasz megy. De most komolyan. Várom a javaslatokat, hogy ti mit tennétek, ha ti lennétek az izraeli mimiszterelnök. Hogyan kezelnéd a helyzetet? Megsimogatod a terroristák buksiját és gratulálsz nekik, akik még úgy tudom, hogy mindig nem ismerik el Izraelt?
Állandóan az ENSZ-re hivatkoztok. Az alapító ENSZ határozat szerint Izrael és Palesztína együtt alakul meg. Ok. Ha az Palesztínok (a vezetés!) nem ismeri el Izraelt akkor miért is kéne a túloldalnak elismernie? Talán nem ártana némi kölcsönösség...
Arról meg már volt szó, hogy 1949 után a szomszédos (szintnét akkoriban létrejött!) államok is szépen megszállták Palesztínát. Nos? Akkor ki és milyen mértékben felelõs, hogy nincs Palesztína? A Gázai övezet is volt emlékeim szerint egyiptomi megszállás alatt.
"Azért azt sem árt hozzátenni, hogy miért is lövöldözik azokat a rakétákat (többek között)."
1000-szer kitárgyalt téma. Mindkét oldal sáros. Egyik sem bír a fenekén maradni.
"2005 óta tart az embergó, a helyi ipar 95%-a bezárt. Korábban sok palesztin dolgozott az izraeli övezetben, ezt egész egyszerûen megtiltották, senkit nem engednek be."
Köszönhetõen az öngyilkos robbantások kiújulásának. Megint az izraelikre mutogtasz pedig látható, hogy volt amikor dolgozhattak és jól meg is fizették õket (palesztín mérce szerint). Akkor hol van az állandó "lehetetlenítsük el a másikat szemlélet"? Nekik is jó volt az õ mércéjük szerint olcsó munkaerõ. Akkor ki is a hibás? Tudod, ez egy válaszlépés volt egy fenyegetésre. ----
"Ilyen abszurd körülmények között persze nem meglepõ hogy a munkanélküliség 50% feletti. A lakosság 75%-a nemzetközi segélyekbõl tartja fenn magát. Az emberek alultápláltak, gyógyszerhez csak nehezen jutnak, a fertõzések pedig szedik az áldozatokat, olyanok, amelyek egyébként könnyen gyógyíthatók."
Ez igaz. Viszont az ok okozati viszonyt soha nem nézitek, csak a végeredményt. Izrael nem jókedvébõl csinálja ezt. ----
Az objektivitás belõled is hiányzik. Aki mást mond meg le hülyézed, gratulálok.
"Ha bármelyik szomszédos országban levõ terrorzervezet lövöldözne rakétát (gyakorlatilag állami támogatással) és mi visszacsapnánk, akkor te azt helytelennek látnád? Rossz lenne, hogy a Magyar Állam megvédi állampolgárait?"
Azért azt sem árt hozzátenni, hogy miért is lövöldözik azokat a rakétákat (többek között).
Izrael gettósította a Gáza övezetet, teljes az embargó és a zárlat. Korábban Gáza a palesztin gazdaság központja volt, amíg az elsõ intifáda alatt Izrael egész egyszerûen eldózerolta a citrusültetvényeket.. A tengerparti halászhajók nem távolodhatnak el néhány km-nél többre a parttól, és a izraeli haditengerészet egyébként is folyton baszogatja és ellehetetleníti õket. A tengeren nem jöhet semmi, segély sem. Levegõbõl szintén nem.
Az egyetlen kapocs a külvilággal az egyiptomi határ, amelyet viszont egyiptomi-izraeli megállpodás alapján izrael szintén lezárhat. Ami persze állandó jelleggel megtesz, ilyenkor a külföldi segélyszállítmányokat sem engedik át, következményeképp a legminimálisabb ellátást sem lehet biztosítani az embereknek.
Az üzemanyag szintén embargó alá esik, a elektromos áram generátorok naponta többszor leállnak, nincs villany, világítás - napi átlagban 16 órán keresztül.. Mivel errõl megy a város vízellátása, ezért a vízállátás is napjában többször leáll. A szennyvízhálózat 3x-osan túlterhelt, évek óta próbálják kibõvíteni, ami nem megy a cement is tiltott árú természetesen...
2005 óta tart az embergó, a helyi ipar 95%-a bezárt. Korábban sok palesztin dolgozott az izraeli övezetben, ezt egész egyszerûen megtiltották, senkit nem engednek be. Ilyen abszurd körülmények között persze nem meglepõ hogy a munkanélküliség 50% feletti. A lakosság 75%-a nemzetközi segélyekbõl tartja fenn magát. Az emberek alultápláltak, gyógyszerhez csak nehezen jutnak, a fertõzések pedig szedik az áldozatokat, olyanok, amelyek egyébként könnyen gyógyíthatók.
Nem csak bombákkal meg rakétákkal lehet ölni ugye.. a teljesen embertelen gettósítás és állandósult humanitárius krízishelyet okozása miatt az ENSZ különbözõ szervezetei folyamatosan tiltakoznak, az ENSZ megfigyelõket pedig Izrael nem engedi be a területre.
Nem. Csak kurvára zavar az az egyoldalú szemellenzõsség amit itt egyesek folytatnak. Mindkét oldalon túl sok az elvetemült fanatikus elveket valló seggfej. Viszont azért szapulni valakit, mert megvédi állapolgárait az finoman szólva is röhejes. Ha bármelyik szomszédos országban levõ terrorzervezet lövöldözne rakétát (gyakorlatilag állami támogatással) és mi visszacsapnánk, akkor te azt helytelennek látnád? Rossz lenne, hogy a Magyar Állam megvédi állampolgárait?
Arról is bezzeg mélyen hallgatnak, hogy 1991-ben az ODS alatt mikor lehetõségként felmerült, hogy a bejövõ AL Husszein rakétán harci gáz lehet, minden Izrael területén élõ embert elláttak gázmaszkkal. Palesztínt is. Aztán amit a zavargások során fel is használtak az izraeliek ellenm mikor azok könnygázt vetettek be. --> Lám, lám. Nem feltétlenül akar arabot ölni ott mindenki? Közéjük is lõthettek volna könnygáz helyett...
Az objeketivitást teljes hiánya az ami szúrja a szememet. Pár vérpisitke fórumozó Izraelben a státán maifesztációját látja, a túloldal cselekedetein persze meg szépen átlépnek. Tényleg zseniális...
Ez is két nyilatkozat az ezernyi lehetséges közül. Ja, hogy ezeket jó kivágni, mert nagyon hatásvadász és a te lelkivilágodnak pont jó? Eh... Persze ami történik az szörnyû, de hogy szokás szerint szerinted a zsidók a hibásak megint. Szerinted nekik az a mániájuk, hogy bemásszanak mindig olyan területre amira a polgáraik igen kis szélsõséges része tart igényt, és tegyenek rendet az IDF katonáinak életeinek kockáztatásával? Aha... De akkor mi mást tegyenek? Várják amíg esetleg többen meghalnak rakétatámadásban? Tudod az államnak kötelessége állapolgárait megóvni. Az IDF meg csak bizonyos határokok belül aggódik a civil áldozatok miatt. Miért is?
1. Õk a polilitikai akarat végrehajtói. Nem morfondírozik, hanem végrehajtja a kapott parancsokat. Nagyon kis mozgástér van csak a katonának kapott parancs esetén.
2. Az izraeli vezetõk számára az izraeli élet védelme a fontos. Egyetlen katona sem azon dolgozik, hogy az ellenségbõl kevesebb haljon meg. Nem fog feleselegesen humanitáruis gesztusokat tenni, ha az azzal jár, hogy 2-3-szoros vesztesége lesz.
Á, meg nem kicsir részlehajló a dolog. Esetleg egy olyan grafikon is lehetne, hogy ki hányszor indított háborút. Csináljak egy ilyet is? Ja, hogy ott az arab testvérek vezetnének? 1948, 67 (a megelõzõ csapás egy felvonuló arab sereget ért, 100'000 egyiptomi nem teázni ment a határ mellé harckocsikkal), 73 gyakorlatilag tisztán arab támadás volt. '82-ben meg megunták, hogy a szomszéd kertjébõl lövöldzök az ellen vagy robbant és oda megy visza. A szomszéd meg nem tett semmit. Ergo, itt sem lehet nagyon elítélni a dologt. Akkor mirõl is beszélünk?
Az, hogy meg a halottakban nagy eltérés van a fegyverek pusztító erejének különbségét mutatja a két oldal között. Errõl meg már volt szó. A szándék a lényeg. Válogatás nélkül ölni a zsidót. Azt, hogy nem megy nekik a másik oldalnál meg egyszerûen a járulékos kár ennyi (és nem nagyon lehet csökkenteni a nésûrûség miatt).
Mechi Fendel (toleráns, jólelkû) zsidó lakos Sderot városából: "Ami gázában történt az fantasztikus. Nagyon rosszul éreztem magam, amiért meggyilkoltak ezek a szemetek egy zsidó embert itt Netviótban. Végre elégtételt vettünk rajtuk. Képzeljék el, hogy amíg a lányom odaért az otthonunktól 6 perc sétára lévõ iskolájába, 6 rakétatámadás riadót élt át."
Amjad Shawa (bûnös, vérszomjas) Palesztin lakos a gázai övezetbõl: "Az erkélyrõl követtük az eseményeket. Sikoltozó halálra rémült ártatlan nõket láttunk menekülni mindenhol. Az emberek kétségbe esetten szedték össze az elhullott áldozatok testrészeit. [...] Láttuk a vérben úszó zokogó szerencsétlen gyerekeket, akik ezt a traumát soha sem fogják elfelejteni. "
Attól tartok erre kicsi az esély. 50 év alatt sok minden történhet, de hacsak nem szûnik meg teljesen az Izraeli ultra-nacinalisták, vagy a Palesztin szélsõségesek háttértámogatása, akkor nagyon valószínûtlen.
A kérdés nem is annyira az, hogy most mit csinál Izrael, hanem hogy miután a mostani hadmozdulatoknak vége, utána mit csinál? Megszállva tartja a Gáza övezetet? Átadja a Fatah-nak?
Ugyanaz a szituáció, mint Irak esetében. Ott sem az volt a kérdéses, hogy sikerül-e az invázió, hanem az, hogy utána mit csinálnak a szövetséges erõk. Ha van kész tervük, ami valóban mûködni fog, akkor nincs gond. De félek ez csak egy katonai erõdemonstráció, politikai háttérbiztosítás nélkül. Ilyen szempontból emlékeztet a közelmúltban történt Libanoni beavatkozásra... Szomorú, hogy nem tanulták meg a leckét, pedig készült elemzés róla, és feltárta a hiányosságokat...
Ez egy örök vita, hogy mi minõsül "saját szürke állománynak". Ha úgy vesszük, a folyékony hajtóanyagú és úgy általában a rakétatechnológia úttörõi a Von Braun vezette német mérnökcsapat. De õk a munkásságukhoz Goddard amerikai mérnök rakétáját vették alapul, és késõbb a Von Braun féle rakéták nyújtották az Amerikai és a Szovjet rakétatervezés alapjait is. Ha innen nézzük, akkor a rakétatechnológiai is amerikai alapokon nyugszik akkor...
A Galil saját fejlesztés, az egy dolog, hogy nem a "semmibõl", hanem az AK alapján tervezték meg, de jópár dolgot megváltoztattak rajta (kezdve a lõszertõl). Az AMD is hazai fejlesztés igen, az AKM alapján, és a FÉG pisztolycsaládban is van olyan, amelyik továbblépett az egyszerû másolaton. Ezeket fejlesztésnek hívjuk, még ha sokszor alig térnek el a koppintott
Igen, mert az a technika csúcsa. Kézifegyvert még mi is gyártottunk. Olyat amilyet...
A Galil mikori? 1974. Barátom. Az 35 (!!) éve volt. Nyisd már ki a szemed könyörgöm. Miért a '70-es években élsz? Akkor még ahhoz is kellett segítség. Az is lehetm, hogy úgy csak szimplán olcsóbb volt vagy az õ szintjüknél még jobb. Amennyire tudom a finnek igen magas sziten gyártanak pl. lõszereket mesterlövész fegyverekhez (asszem Cifu írt errõl még régebben). Tehát benne vannak a témában.
Az USA ipara is képes lenne (és képes is volt) kifejleszetni az adott kornak megfelelõ csúcstechikás lézeres célmegjelölõt, csak ha gyorsan kell akkor miért ne vették volna meg a zsidóktól? Fõleg, ha amúgy is csúcskategóriás és amúgy is jenki gépekhez lettek tervezve?
Az neked támogatás, hogy XY mérnök úgy gondolta, hogy hazatér õsei földjére önként és dalolva? Vagy az, hogy izraeli pénzen taunlt kint és hazamegy?
Vendégmérnök? Kitõl? Ki az a marha aki mérnököt küldene ahelyett, hogy kész gépet adna el? '67 után nem adtak el európaiak semmit. Azért is vicces, mindig a jenki-zsidó kapocsra hivtakozni. '67-ben szinte 100%-ban francia vadászokból állt a légierõ...
Gyártósor? Akkor miért nem gyárottak soha egy külföldi gépet sem Izraelben? Izreal egyeszerûen képes volt tanulmányozással reprodukálni hasonlót, mint amit kapott és képes volt távobblépni is. Volt hozzá szürkeállomány. Ez a lényeg.
Fog már fel, hogy ez nem anyagi támogatáson múlott.
értem én, nem is errõl volt szó. támogatás+kész eszközök+technológia+gyártósorok+hazai mérnökök képzése+vendégmérnökök=izrael.
"Elképesztõ, hogy még mindig ezen a támogatás dolgon lovagolsz. Kicsit olyan vagy, mint Okkultist. Megvan a gumicicád és nem vagy képes kiköpni azt. Szereted rágni."
jó ezt így elképzelni, hogy milyen vagyok, mi? aztán ha megcáfolom, simán túllépsz rajta. egyébként, nem vagyok szájbarágó szilárd, gondoltam vagy olyan értelmes, hogy hozzágondolod, amit kell, mert amit itt súlykolsz, az annyira alap, hogy egyértelmû.
Fog már fel, hogy ez nem anyagi támogatáson múlott. Egyszerûen az a technikai szint ami kint volt, nem állt rendelkezésre. pont. Más volt a háttér. Ha odaadták volna a NASA holprogramjának pénzét akkor sem küldött volna embert a Holdra Magyarország abból soha a büdös életben.
A diplomamunkám során én egy magyar gyártású spektrométerrel mértem amit a '80-as évek végén hoztak létre hazai erõbõl. Lásd, COCOM lista. Akkori magyar szinten istenkirálycsászár volt. Kint már akkor is annál durvább dolgokkal operáltak. Egy dolog egy spektrométer összehozni és nagyon más egy AIM-9M szintû légiharc rakétát megalkotni a '80-es években vagy bármi mást. Nézd meg, hogy hány ország képes legalább licenszben mondjuk repülõgéphajtómûvet gyártani. Fél tucat? Összeszerelni (nem gyártani!)? Két tucat?
Nagyon nem vágod, hogy mi a techológiai környezet összefüggése a gyártási kapacitással. És akkor a szakembergárdáról nem esett szó. Adhatnál gyakorlatilag végtelen mennyiségû pénzt most, akkor sem tudna itthon senki F-22 Raptor szintû gépet gyártani 5 éven belül anélkül a felgyülemlett tervezési tapasztalat nélkül ami a gép tervezése és gyártása mögött áll. Azt pénzért meg nem lehet megvenni. Vágod?
Elképesztõ, hogy még mindig ezen a támogatás dolgon lovagolsz. Kicsit olyan vagy, mint Okkultist. Megvan a gumicicád és nem vagy képes kiköpni azt. Szereted rágni. Írtam már. A SZU iszonyatos pénzeket szórt szét a világban és annyi lett az eredmények, hogy Kalával van tele a világ, itt-ott RPG-k és néhány MANPAD meg rozsdásodó takroncsok vannak a világban szerteszét. Csehszlovákok gyártottak nagyon kevés vadászgépet azt jónapot. Ennyire volt fejlett a keleti blokk országainak ipara. Még a SZU szintete sem érte el. A SZU meg kicsit messze volt egyes területeken a nyugattól.
"Ki tiltaná meg? Milyen alapon? A régi titoktarási törvények nagy része elévült a cég meg már abban a formában rég nem is létezik, ahogy akkor. Ami 20 éve titkos volt, ma maximum mosolyt és nosztalgikus könycseppeket csalna a fejlesztõk arcára. 20 év az 20 év. Fõleg kelet-európai szinten."
a rokon úgy fogalmazott, hogy olyasmit, amit nem vennének jó néven sehol, ha kiderülne. fogalmam sincs, mi az.
és nem azt mondtam, hogy mi produkáltuk a csúcsot a világon, de azért néhány dolgot össze tudtunk hozni a szegényes eszközökkel is...hát ha még annyi támogatást kaptunk volna, mint izrael...
Igen, ha egy fél évtizedre adják oda. Na de 60 év alatt? Leírtam, hogy ez mekkora összeg évre és fõre lebontva. ----
"(a rokonság egy része abban a gyárban dolgozott, 1 ember a katonai részlegen, máig nem beszélhet róla, tulajdonképpen mit is gyártottak)"
Most ezzel mit akarsz beadni? Hogy nyugati szintû haditechnikai dolgokat gyártottunk? Mert akkor menten lefordulok a székrõl. Tudod akkoriban minden szart titkosan kezeltek.
A második felén mert rögöhni tudok. Ki tiltaná meg? Milyen alapon? A régi titoktarási törvények nagy része elévült a cég meg már abban a formában rég nem is létezik, ahogy akkor. Ami 20 éve titkos volt, ma maximum mosolyt és nosztalgikus könycseppeket csalna a fejlesztõk arcára. 20 év az 20 év. Fõleg kelet-európai szinten.
A MiG-21F-13 és PF adatait is 1980-as években elég tikosan kezelték, mikor csak azt nem tudott róla a jenki amit nem akart, mert volt nekik röpképes példány is. Cirka 20 éve repült izraelbe át egy gép és máshonnan is szereztek ifót. Mégis ez volt a helyzet...
"Az, hogy egy-két dolgot sikerült becsempészni az szart sem ért. Ha IPARI mennyiségben kell valami az nem volt."
szóval ilyen jól ismered a videoton találmánylistáját, és gyártókapacitását?:) (a rokonság egy része abban a gyárban dolgozott, 1 ember a katonai részlegen, máig nem beszélhet róla, tulajdonképpen mit is gyártottak)
"A 100 milliárd dollár az állítólagos 6 millió emberre és évre vetítve az mennyi is? Talán nem számolom el. 277 márka jön ki egy fõ/évre néve Ha csak a negyedét veszem a halottaknak akkor is kb. 1100 márka / év. Ne vedd sértésnek, de ez viccösszeg így nézve."
ha ennyi pénzt fizetnének magyarországnak, szerintem a környék királyai lehetnénk. persze ha a közösbe raknánk, csak akkor, és nem egy ilyen korrupt vezetés lenne.
Egy másik forumon rendszeresen beszámolnak izraeli eredményekrõl,tudományosakról. Nem éppen barkácsolásnak tünik,bõven megtérül a világnak az izraelnek adott pénz.
Akkor a Kfir az mi? Mirage gép alapjain, de F-4 hajtómûvel. Azért az már egy lépés. A Lavi elkészült, de a képességei alakján nem érte meg a financiális ráfordítást.
Az, hogy egy-két dolgot sikerült becsempészni az szart sem ért. Ha IPARI mennyiségben kell valami az nem volt. Pont. Ez tény. Elég volt csak egy pillantást vetni az NSZK és NDK iparára 1990-ben az egyesülés elõtt. A Szu-27-es protónak is öntömítõ volt az üzemanyagtartálya csak éppen az is COCOM listás volt ami hozzá kellett, a szériagépeken így nem lett ilyen. Ezért is olyan a gép sérülésállósága amilyen. Talán nem véletlenül szedtek le egyet egy Sztrelával vagy Iglával, pedig elvileg ki kellett volna bírnia a gépnek egy ilyen találatot. Persze ebbõl nem lehet messzemenõ következtetés levonni, de intõ jel.
"Baromira nem egy Nyugat Európai szintû országról beszélünk,"
Techológiában? Aha... Atomfegyvere van és saját erõbõl mûholdat állított pályára. Hány ország képes még erre? Amit te barkácsolásnak hívsz az lényegesen több. A Python-5 rakétához max. az AIM-9X, IRIS-T és ASRAAM méthetõ. Írtam már, hogy a USAF - a világ elsõ számú légiereje - is vesz tõlük cuccot. Ha ez barkácsolás akkor te nem vagy magadnál. Igen, van segély is, de azért van ott tudás és ipar is kérem.
Ne má'. Mert akkor mi meg "kifejlesztettük" az AMD 65-öt... ja meg a 9milis FÉG Bráningot.
@megmondóember,
"Láttál te már arab tervezésû repülõgépet? Pakisztánnak atomfegyvere van, de mégsem képes önerõbõl egy tisztességes gépet sem összehozni..."
Hát én éppenséggel izraeli tervezésû vadászgépet sem láttam még de mindegy... ja és nekik is van atomfegyverük. Hülye egy logika nem?
A COCOM listát meg inkább ne feszegesd ennyit mert fingod nincs róla... Magyarország is COCOM listás volt, az MTA-nak a 80-as években mégis olyan "tiltott" digitális cuccai voltak amilyenek néha még nyugati küldöttségek is csak pislogtak..
Izraelt az USA fegyverzi, ez tény, amerikai katonai technológiát használnak vagy barkácsolnak át, állítanak elõ helyben. Baromira nem egy Nyugat Európai szintû országról beszélünk, persze a környezõ, tipikusan szegényebb országokhoz képest jól...
A lakosság majd húsz százaléka(!!) (~=kibuclakó bunkó orosz bevándorlók) a mezõgazdaságban dolgozik, és csak 23% az iparban. A külkerük rendre deficites.. A GDP Magyarország alatt van vagy 20%-al.
Ha nem is teljesen igaz, de van azért abban igazság hogy US segélyekbõl (is) élnek, és különösebben hasra esni sem kell a gazdasági teljesítményüktõl. Szíria, Jordánia szegény arab országok, kevés lehetõsségel. Egyiptom már más tészta, NAGYON - minden esélyük meg van rá hogy a vezetõ államává nõjék ki magukat, minden téren. Az Egyesült Arab Emirátusokhoz és a többi hasonló arab paradicsomokat meg hagyjuk - ott már beköszöntött az ûrkorszak. :)
Jó. Akkor számold össsze cirka 1000 vadászgép, bombázók, helikopterek árát, az többezer szovjet tanácsadó kinttartózkodásának költségeit, a cirka 2000 hk és egyéb pácélos, kézifegyverek, és a néhány ezer elõtt SAM és az egyéb légvédelmi eszközök árát. Mennyire is jön ki? És akkor még alsó hangon becsültem. A fenti eszközök árára van becslésem a '80-es évek magyar beszerzései által. Ha nagyon akarod megpróbálhatok becsülni egy összeget. Csak a '73-as balhé légiszállításai önmagukban dollármilliárdokba fájhattak...
A 100 milliárd dollár az állítólagos 6 millió emberre és évre vetítve az mennyi is? Talán nem számolom el. 277 márka jön ki egy fõ/évre néve Ha csak a negyedét veszem a halottaknak akkor is kb. 1100 márka / év. Ne vedd sértésnek, de ez viccösszeg így nézve.
Az általuk megtermelt jövedelem ennél "picit" magasabb lett volna. Már a '80-es években 1 milliót dolcsit ért egy légibalesetben elhunyt ember élete a biztosítóknál. Ez azóta még több.
Ha abból indulunk ki, hogy az áldozatok átlagéletkora legyen 25 év (ez nem nagyon igaz...) és 75 évet élnek (nyugaton kb igaz) akkor az év 20'000 dollár /év érték jön ki. A dollár mindig messza a márka felett volt... Persze az infálció bekavar, de az arányokat lehet érezni.
Sebaj.
Én nem azért írom le, mert annyira szeretem õket, csak talán valami minimális gondolkodást és objektivitást lehetne belevinni az elemzésbe skacok...
Hát nem éppen évi 100 milliárd USA dollár de 60 év alatt Izrael és a Zsidó szervezetek kaptak 100 milliárd dolcsit a németektõl az állitolagos 6 millió halotra .
Ez mikori évben volt? Mert ezt egyszerûen nem hiszem el. Jó lenne errõl több forrást is látni. Ez a német költségvetés igen komoly %-ban kifejezhetõ összeg volt a '60-as '70-es években. Akkor épült igazán az izraeli haderõ. Akkor a 100 milliárd márka talán kétszámjegyû rész is lehetett.
Talan segitett az az evi 100 milliard DEM amit a nemet kormany szorgalmasan utalt. Ott elegge nyilt titokkent kezeltek, hogy gyakorlatilag a teljes izraeli hadsereget nemet penzbol epitettek fol.
"na végre kimondtad, amit hallani akartam. a külföldi zsidók támogatták õket:) akik ott voltak az amerikai kormányhivatalokban....."
Nem. Magánemberek és azok cégei dobták össze ezt igen nagy részben. Volt mit a tejbe aprítani. Persze ez idõvel elhalt.
Komolyan mondom az idegeimere mész sötétségeddel. A SZU anyaigakban kifejezve tudod hányszoros támogatást adott az araboknak? Csekkold már le légyszíves. Hova jutottak vele? Sehova. Pont. Mert képtelenek voltak önerõbõl bármit kezdeni vele. Fáj az igazság? A túloldal meg képes volt rá. Láttál te már arab tervezésû repülõgépet? Pakisztánnak atomfegyvere van, de mégsem képes önerõbõl egy tisztességes gépet sem összehozni...
Irónia? Aha. Hol? Pedig jól feljett humorézékem van, de én nem látok sehol iróniát. Miután tévedsz és hülyeségeket írsz utána már csak iróniának hívod saját tévedésed. Az a fura, hogy nem te vagy az elsõ akivel talákoztam és ezt csinálja.
Az M16/M4 dolog érdekesen alakult az IDF esetén. Kifejlesztettek egy saját fegyvert, a Galil-t (igaz a gyártáshoz például Finn gyártósorokat is vásároltak, amiken korábban Finn AK változatokat gyártottak), most van egy új, szintén igen jó fegyverük a TAR-21. A hadsereg mégsem kapkod az M4-esek lecserélésével, mivel az M16/M4 ugyebár szinte ingyen áll rendelkezésre...
Szerintem eddig sem volt titkos, hogy minden évben évi pármilliárd (másfél- kettõ????) dollár értékben kapnak katonai segélyt az USÁ-tól. Azért ez nem egy elhanyagolható dolog, hogy évente hozzávágnak az emberhez 20-30 F-16-ost ingyér.
na végre kimondtad, amit hallani akartam. a külföldi zsidók támogatták õket:) akik ott voltak az amerikai kormányhivatalokban.....
ilyen erõs támogatás mellett csoda, hogy ennyire felfejlesztették magukat?
mellesleg szerintem egy értelmes embert arról lehet megismerni, hogy érti az iróniát. hiába van neki diplomája, ha nem fogja fel, mirõl ír a vitapartner, kapálózhat bármennyire, ostoba marad. (szubjektív vélemény)
A külföldi zsidók támogatták õket dollármilliárdokkal. Megtehették és van bennük összetartás. Nem magyarok... Persze a Szovjetuniónak nem voltak ilyen barátai...
Komolyan nehezedre esne egy kicsit tájékozódni kötekedés és lenézés helyett? Jó lenne.
Az, hogy kiváló szakemberek vándoroltak be oda. Lásd szorgalom. A tanulás adta meg az alaplökést meg maga a technológia amit üzemeltettek. Nézd meg, hogy a szovjet techológiával és háttérrel operácó országok hova jutottak...
Látom nem sokat tudsz az izraeli techológiai szintrõl. Egyes területeken a USAF elõtt járnak. Asszem lézeres célmegjelölõ konénert is tõlük vett az USAF nem is keveset.
Az F-16I Sufa nagy gericében tudod mi van? Elektronika. Milyen? A Tor légvédelmi rendszereket cakk-pakk taccsra tette egy szír célpontok ellen végrehajtott légitámadás sroán.
A Ptython 4/5 légiharc rakéták simán az AIM-9X-szel egy szinten említhetõek.
Soroljam még? A te példáid a '70-es évekig voltak igazak kb. Kicsit le vagy maradva.
"Ez mit akar takarni? Az IDF az egyik legjobban képzett hadsereg, a felszerelésük is jó. A légierejük a legerõsebb a régióban, még Egyiptomot is beleértve (Izraelnek vannak saját kis méretû AWACS gépei például). "
az összes technológiát mindent maguktól fejlesztettek ki, vagy piaci áron vásároltak? nem akarom a szám tépni, de 60 éve erõsen mûködik a lobbijuk az amcsi államszervezetekben ezen a téren.
emlékszünk még arra a hírre, hogy pár dollárért kapták az m4eseket?
Nehogy már azt akard bemesélni hogy Izrael annyira erõs hogy midenkit a földbe dozerolna a környéken
Egyetlen ország rendelkezik a környéken komolyabb mennyiségû modern harceszközzel, az pedig Egyiptom. Õk anno a béketárgyalásokért cserébe kiemelt amerikai figyelmet kaptak, többek között az M1A1 Abrams harckocsikat licencben gyártották, jelentõs mennyiségû F-16-ossal bírnak, stb.
Egyiptom ugyan számszerûleg jobban áll, ám a technikai felszerelés terén az Izraeli vadászgépek és harckocsik egy generációval elõttük járnak, a kommunikáció, hírszerzés terén még jobban (Izraelnek pl. saját kémmûholdja van).
A többi szóba jöhetõ ország egyike sem rendelkezik komolyabb mennyiségû modern harceszközzel. Szíria kezdte meg felfegyverzését új vadászgépekkel, stb., de ezek száma elenyészõ még mindig az IAF-hez képest.
USA segitség nélkül a mostani IDF még egy erösebbet " szellenteni " se tudna
Ez mit akar takarni? Az IDF az egyik legjobban képzett hadsereg, a felszerelésük is jó. A légierejük a legerõsebb a régióban, még Egyiptomot is beleértve (Izraelnek vannak saját kis méretû AWACS gépei például).
1973-ban is az USA katonai támogatása , gyors fegyverszállitmánya huzta ki a bajbol .
Az 35 éve volt. Történelem már. Akkor az USA támogatta Izrael állt szemben a Szovjetek által támogatot Arab ligával. A hidegháború megszûnt, az Oroszok meg csak kemény valutáért szállítanak fegyvert. Egyiptom az egyetlen, amelyik úgymond komolyabb katonai segélynyújtásban részesül az arabok közül - az USA-tól...
2006-ban amit Libanonba csinált az minden volt csak " tankönyvbe illõ példás " hadmüvelet nem .
Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy konkrét katonapolitikai célok nélkül indultak el. Megszálják Libanont? Csak a Hezbollah ellen harcoljanak vagy a helyi hadsereg ellen is? A hiányosságok igazából a katonai vezetés és politikai vezetés szintjén jelentkeztek.
Jó példa erre az is hogy az F-35-öt is katonai segélyként akarják rendszeresiteni nem saját pénzbõl , meg a több millárd dolcsis éves USA támogatás Izraelnek stb , hosszan lehetne sorolni .
Ez az, amivel egyben kordában is tudják tartani Izraelt, amivel magukhoz köthetik. Az USA-nak nem érdeke, hogy Izrael elbukjon, de az sem, hogy lángba borítsa a régiót. Elég abba belegondolni, hogy különféle elemzések szerint az, hogy nem indultak el egybõl a Gáza övezetbe az IDF harckocsijai annak köszönhetõek, hogy Izrael az USA rábólintására vár. Mivel azonban Bush hamarosan leköszön, Obama meg még nincs hatalomban, továbbá Izrael szintén politikai választás elõtt áll, ezért nincs egyetértés abban, hogy mit is kellene csinálni.
"Más népeknek meg lekicsinyitik a veszteségeit mintha az nem számitana."
Soha nem halottam senkitõl a törököket leszámítva, hogy ezt annyira elbagatelizálnák. ----
"Gondolok én az Örmény népirtásra stb . A zsido miben értékesebb mint egy Örmény , Magyar , vagy egy Kinai."
Semmiben. És ezt hány zsidó állítja, hogy fordítva van? Amíg nem mutatsz fel nekem forrást a tényed igazolására (statisztika) addig csak fröcsögsz barátom és egy szavadat sem veszem komolyan. Nem mintha eddig így lett volna ebben a témában... ---
"nem szerették öket a történelembe sose a népek általában"
Amikor kemény munkával lettek sikeresek akkor sem szerették õket. Érdekes módon elég szép virágzó dolgot alkottak ott ahol csak sivatag volt elõtte. Másnak ez miért nem ment? A sikeres emberre általában irigyek a bénék és inkább agyonverik / megölik a vetélytársat. Talán attól is olyanok most amilyenek részben. Most õk az erõsek és agyonverik aki õket baszogatja. Meg tundám érteni. Ha az én szomszédom lövöldözne rám és meglenne az erõm az elsõ és utolsó figyelmeztetés után átmennék és taccsra tenném. Szórakozzon mással a túlvilágon. ----
"Nemcsak Hitlerék csináltak zsidó törvényeket már a középkorban is voltak aminek gondolom nyomos oka volt nem unalmukban csinálták öket a királyok . Errõl lehetne sokat irni !!"
Mert a királyok akkor is féltették hatalmukat attól amit nem tudtak egyszerûen befolyásolni. Mi volt az oka? Hogy megtehették és megölethették azt nagyjából azt aki nekik tetszett. Akkor az alkotmány fogalma ismeretlen volt. Az elõs ilyen jellegû dokumentumok a XIII. század táján születtek. Aranybulla és Magna Charta. Talán tanulj egy kis történelmet. Rád férne.
"Nehogy már azt akard bemesélni hogy Izrael annyira erõs hogy midenkit a földbe dozerolna a környéken."
De. Tekintsél csak a légierõre. Erõlködés nélül bedarál a környéken mindent. Az a baj, hogy te azt veszed alapnak, hogy a féken tartott IDF és IAF mit tud. A mostani mûveletek alatt is az IAF erõinek nevetséges %-a van bevetve. Eredmény? 3 számjegyû halott. Na akkor képzeld el, hogy napi szinten 2-3 bevetés a teljsen IAF által. Eh... És akkor, ha elindul az IDF.. Nézd meg az állományát. Ezres nagyságrendben APC és csúcskategóriás harckocsi. Ha II.Vh-s szellemben harba küldenék õket, hogy lõj ahol ellenséges mozgás van, ott pillanatok alatt olyan mészárszék lenne, amit Sztálingrád, Budapest és Berlin óta nem nagyon láttunk. Én nem IDF oldalon. Hála istennek annyi esze mindenkinek van, hogy ilyet nem provokáljanak ki és ne hajtsa végre a túloldal. ----
"USA segitség nélkül a mostani IDF még egy erösebbet " szellenteni " se tudna"
És ezt mire alapozod? Nem kéne talán tényekkel alátámasztani? Az, hogy utálod õket, attól még nem lesz igaz amit írtál. ----
"1973-ban is az USA katonai támogatása , gyors fegyverszállitmánya huzta ki a bajbol."
És az arabok azok meg pipacsokat kaptak a ? Mert 100'000 tonna lett odatranszportálva meg tõlünk is MiG-21 gépek. A jenki szállímány csak 25'000 tonna volt. Melyik oldal volt az amit a szovjetek 56, 67, és 73 után részben vagy egészében újrafegyvereztek? Az USA support ahhoz képest túró... ----
"2006-ban amit Libanonba csinált az minden volt csak " tankönyvbe illõ példás " hadmüvelet nem . Az IDF gyors " Blitzkrieg " hadmüveletekre jó de egy ország megszálására nagyon gyenge."
Lásd fékentartott erõ. Ha a régi római módszerrel bezavarod és csinálj amit akarsz felkiáltással operálnának hatékony lenne, csak nem túl népeszerû a nagyvilágban. -----
"Ha az USA nem pumpálna bele vért és nem tartaná az IDF-et nagyon lankadt farok lenne"
Megint csak vágyálmaid. Tények? Azt még nem nagyon láttam tõled soha. Mire alapozod? Soha nem írtad ezt meg.
"Jó példa erre az is hogy az F-35-öt is katonai segélyként akarják rendszeresiteni nem saját pénzbõl , meg a több millárd dolcsis éves USA támogatás Izraelnek stb , hosszan lehetne sorolni ."
Ez csak a támogatás egyik formája. Ha abból nem lesz akkor mást kapnak abból a keretbõl és saját zsebbõl veszik meg. Nem koldusszegények, de feleslegesen senki nem dob ki pénzt. Kivéve mi a 4-es metróra...