Szerintem lazíts egy kicsit, a beírásod hõmérsékletébõl látod, hogy rendesen túlspilázod, nem oldjuk meg itt a világ problémáit, az tuti.
Nem tudom ki szopik itt a warez miatt, de a kiadókért nem fáj a szívem, az biztos. Van pár favorizált íróm, akiknek a kiadványait, könyveit bármennyiért megvenném, s nem érdekel az ebook, mert nem jól esik olvasni a teraszomon. Nem látom, elég faszul mûködnek a szemeim.
Ezreket tudnék kiadni, ha tényleg a szerzõhöz kerül a lóvé, nem pedig holmi nagyhasúzsírosszivartrágok kiadóhoz, mert akkor kapja be az összes tõkés. A szerzõ, zenekar, programozó az megérdemli, de köpök az összes élõsködõre, aki le akar venni.
Nem érdekel bazdmeg, hogy a Blurt Angliában vetted meg bazdmeg, csak azt próbáltam érzékeltetni bazdmeg, hogy nem a warez viszi bazdmeg a romlásba az országot bazdmeg, s képzeld, vesznek itt még mások is játékokat, fõleg ha jó lesz a szerver, nem kell ezer pöcsöt letölteni bazdmeg, hogy normálisan mûködjön, meg ilyesmik bazdmeg.
Azzal, hogy az eu területén vetted meg a játékodat, azzal csak az országgal qrtál ki, gratulálok. Önzõ dög vagy, nem nálunk vettél programot, s most fárasztod az agyamat a hülyeségeiddel, már bocs.
annyira örülök Nektek srácok :DDDDDD komolyan bearanyozzátok az estéket itt a melóba :)
minden szó amit leirtál igaz. én magam sosem állitottam azt, hogy csak legális dolgokat csináltam és csinálok és csinálni sem fogok..öö, mindegy :D
egyszerûen értelmezni kéne amit irok barátom:)
azt próbálom elmagyarázni, hogy a warez ugyanúgy törvénytelen, mint a betörés vagy a lopás vagy a gyilkosság. természetesen nem fogsz érte éveket ülni, legalábbis nem hallottam még ilyet -ettõl még lehet - de törvényt sértesz. igen, ugyanúgy mikor nem kérsz számlát és akkor olcsóbb a cucc.
egyébként elmesélem azt is, hogy honnan vettem legutolsó legális játékomat a BLUR-t. Angliából bazdmeg:D ez most törvényes és mégsem fizetek adót utánna magyarba, na most akkor ez hogy is van? jó ez az EU csak van aki szopik is miatta, de Én nem tudom, hogy ki az...talán te meg én? ezt most úgy kérdem, nem kell válaszolni, mert tényleg nem tudom és igazából nem is fontos:)
Lehet, hogy nem olvassuk egymást, mert nem érdekes a másik hozzászólása. Igaz, ki nem xarja le.
De talán van igaza a fogyasztói társadalomnak is. De nem kell olvasni. Vegyük rakásra olvasatlanul, játszatlanul, nézetlenül.
S haljunk meg hülyén, ostobán, végezzük úgy, ahogy meghatározták fent a nagy multik.
Igazad van.
Bizonyára sohasem betonoztad a járdádat feketén a kõmûvessel, mindig kértél a fodrásztól számlát, s ha a vízszerelõ közölte, hogy számlával a duplája, akkor te a legális változatot kérted, elvégre igaz pógár vagy.
Itt ebben az országban egy egész össznépi mutyi van, tessék elfogadni, teccik, vagy nem teccik. Nem a letöltés fogja kinyírni ezt a nyamvadt térséget, hanem a sok feketézõ, bodzaszedõ segélyezett, csaló rokkantnyugdíjas. A letöltõk károkozása elenyészõ, roppant csekély ahhoz képest, amit a sok álrokkant, feketemunkás, általában véve schwarcmelós okoz.
Az adócsalás bûntetendõ államilag, míg a letöltés nem az.
Jó lenne, ha visszanéznél, hogy életedben Te tényleg olyan ûberfasza, sohasemcsalok pógár voltál, vagy csak játszod itt a tökéleteset, közben a megalkudtál az autószerelõvel, hogy feketén féláron jöhet a meló .....
Legyünk már egy kicsit õszinték gyerekek, s legalább ne fikázzunk, ha vaj van a fülünk mögött ugye .... mert én még olyat ebben az országban nem láttam, aki fullegálisan betonozott, aki a festõtõl számlát kért, akinek érdekében állt, hogy legálisan 25% áfával és 60% adóval terhelten dolgoztasson önös érdekével ellentétben, spontán nemzeti érdekbõl vezérelve.
Na én még ilyen homot még nem láttam, esetleg homo idiotikust, vagy akármit.
Komolyabb problémák vannak ebben az országban, s mindannyian résztvevõi vagyunk.
tudod ki csinálta ezt a táblát vagy mit? a warez édesapja...szánalmas, hogy még el is hiszed:)
nem olvastam el a kis esszédet itt lejjebb, mert nem tartom érdekesnek. onnantól, hogy Te a warez nem tartod lopásnak nem vagyunk kommunikációban:) dughatod a fejed a homokba, attól még sütni fogja a seggedet a nap. minden oldalon ahol ILLEGÁLIS tartalom van leirják nagy betûkkel, hogy amennyiben nem törlöd 24 órán belül azt amit éppen letöltöttél akkor törvényt sértesz. Az egy dolog, hogy rajtad és rajtam kivül emberek milliói teszik ugyanezt és nem törlik, sõt kiirják DVD-re vagy másra a dolgokat, de ettõl még ez nem lesz legális, ezt azért megérthetnéd.
Na, örülök, hogy kiléptünk a kezdeti mederbõl és talán el is bírja az OFFot a topik, úgysincs itt olyan nagy élet már sajnos. :(
Játékos a legtöbb szempontot leírta, én még annyit írnék hozzá, hogy a régi "egymilliós aranylemezes" idõkben még nem ez a tömegkultúra (az okosok popkultúrának mondják) zajlott. Lehet, hogy ma tízezer után jár az aranylemez, de ma nem 2-3 együttes lemezeit veszik érdemben, hanem mondjuk 100ét, külföldieket is számolva akár többszázét és akkor ugyan ott járunk. Egy kiadó pedig nem 3-4 zenészt birtokol, hanem ennek a sokszorosát, amibõl végül ugyan úgy megéri neki, mint régen, különben nem csinálnák. Oké, rendre panaszkodnak a magyar zenészek, hogy nem keresik halálra magukat, de õszintén, Magyarországon eleve nem sokan keresik halálra magukat, miért pont nekik kéne?
Továbbá Magyarországon semmilyen valamire való digitális disztribúciós rendszer nem üzemel, pedig tõlünk nyugatabbra a zeneipar bevételének oroszlánrészét már rég az ilyen "1 szám 1 euró, az egész album 5 euró" jellegû rendszerek adják. Miért? Mert baromira kényelmes és tizedannyiba kerül, mint a bolti változat. Ki használ még discmant? Ki nem azzal kezd, ha vesz egy új cédét, hogy berippeli mp3-ba aztán ha védve van, akkor veri az asztalhoz a fejét és tölti le warezról, hogy hallgatni tudja az mp3lejátszóján? Egyszerûen nem halad a korral a zeneipar. Nagyon olcsó online zenebolt, a cd-re mp3ként is felkerülõ vagy külön pendrive-on árult bolti termékek kellenének ide és nem az állandó mutogatás a warezra.
Ugyan ezt érzem a filmipar esetében is. Az elsõ mozik napi egyszer játszottak egy filmet, aztán jött a napi 3-4 adásban 3-4 film, most pedig a multiplexek korában 8-10 teremben folyamatos adás van. Alap, hogy 1-1 film nem hoz annyi nézettséget, de azért összességében még mindig bõségesen megéri, a hálivúdi sztárok milliárdokat keresnek és multiplexet se nagyon láttam még bezárni. Panaszkodni és a warezra mutogatni persze annál inkább.
Én még annyit hozzátennék, hogy például ha egy játékból van a megjelenés elõtt demó, akkor le se töltöm a warezt, ha tetszett annyira megveszem (nem azonnal, majd ha olcsóbb lesz), ha nem, akkor nem szedem le.
Tisztában vagyok azzal is, hogy sokak számára a warez életforma, eszükbe nem jutna eredeti termékekre pénzt költeni és engem is idegesít, amikor valaki felvág arra, hogy warezol, menõzik azzal, hogy végigtolt egy warez játékot, de leginkább azt nem szeretem, amikor valaki egy lewarezolt játékot fikáz a fórumokon. Ha már nem fizet érte ne dolgozzon ellene. Csak tényleg gáznak tartom a warezolást a lopással egy szinten emlegetni. Nem érzelmi okokból, hanem szimplán azért, mert szerintem helytelen szóhasználat, a két fogalom messze nem ugyan az.
Ez azért sokrétû probléma. Nekem is van vagy 300 DVD-m, javarészt 1-2e körüli, de van benne nyolcezres is, dísztokos sorozat is. Orig játékot csak azután veszek, ha a warez verzió tetszik, többhetes játék után is.
Valahol a végfogyasztóknak is igazuk van. Engem is sokszor átvágtak a kiadók, fõleg filmek terén. Vegyünk egy klasszikus példát : a Csillagok háborúját megvettem annak idején VHS kazettán, mindhárom részt. Pár év múlva jött a digitálisan felújított verzió, mivel rajongó vagyok, pengettem érte, felkerült as polcra. DVD korszak, hát persze hogy kell, természetesen csak feliratos, mert majd néhány év múlva rá lehet sózni a marhára a szinkronos változatot is. S majd jön a BD, elõször az is csak feliratosan, hátha az idiótája megveszi azt is, így ugyanabból a jogdíjas termékbõl rá lehet sózni 5-6 kiadást is .....
Természetesen nem kell megvenni, nem muszály, de veygük észre, hogy néha hülyének néznek minket, fogyasztói szerencsétleneknek, akiket át lehet verni, s persze nem beszéltünk még silány minõségû, vhs kópiákról, amit csak átraknak új adathordozóra, s az egyre ócskább filmekrõl, amik még a mozijegy árát sem érik meg, nem szólva az ostobán eltöltött 2 óráról.
A játékok dettó. A rendszerváltás elõtti idõkben is vettem eredeti játékot, jó érzés, ha a polcon hever. Most legutóbb is beruháztam, Supreme Commander és Majesty, 16e és 4e. A majesty helybõl xar, a nyolcadik pályán lefagy, a nagy eredeti játék, a Supreme Commander tökéletes, csak várni kell egy órát, amíg letöltögeti a ki tudja mennyi javítást, s talán elindul. Olyan játékot nem láttam, amit nem kellett javításokkal berhelni már a kiadás után közvetlenül. Talán a Blizzard-os fiúk, õk nem szoktak szemetet kiadni /éppen most barátkozok a S2 demójával, ígéretesnek tûnik, talán megéri a 13,5 kp-t/.
Az ASVA és az Artisjus viszonylag szemét politikát folytat, kíváncsi lennék, hogy ki kapja a memóriákra rárakott jogdíjat, s mennyi pénzt kap ezért az alkalmazott, aki hülyére bírságolja az embereket. Van ismerõsöm, aki vidéki kricsnikben bírságolja a kocsmárost, mert az egy nyamvadt rádióján szórakoztatja azt a pár alkeszt, aki betér hozzá.
De nézhetjük azt is, hogy mennyi adathordozót adnak el az országban hivatalosan, amióta akkora jogdíjat raktak rá.
Akit sokat markol, az keveset fog ugye.
Bocs hogy belepofáztam, de ez régi téma, én is sokat rugóztam már ezen.
Végül csak annyit, hogy az adócsalás is bûn, vehetjük lopásnak, pont ugyanabba a nagykalapba folyik, mint a jogdíj, mégis egy egész ország csinálja
Értem én mit mondasz, de ne magadból indulj ki. Az emberek nagy része lusta, "kisigényû". Ha nem lenne warez, elmenne moziba. Persze kényelmesebb otthon a 90-100 centis tévén vagy a 24"-os monitoron megnézni ingyen.
Most nem azt mondom hogy álszent vagy, mert én sem voltam moziban évek óta (a barátnõs szappanfilmek nem számítanak:)). Én is letöltöm a filmeket. Ami igazán jó, azt megveszem. Így vagyok a játékokkal is.
A bevételcsökkenés az egész világra igaz, és itthon lehet magyarázni a drága a mozijegy dumával, viszont nyugaton is hasonló a helyzet. Ezért drága a BD, ezért csinálnak minden szarból 3D-s filmet, tolják el a DVD megjelenéseket, stb.
Magyarországon a zenei eladások már ott tartanak, hogy 10 ezer után jár a platina. Ez 10-12 évvel ezelõtt 1 millió felett volt. Aranylemezt 5000 után hozzád vágják.
Könyörgöm ne legyünk már ennyire értetlenek. Tényleg ennyire nehéz megérteni azt, amit én a warezolás és a lopás közötti különbségként próbálok aposztrofálni? Egy film nem azért lesz sikertelen a moziban, mert sokan letöltik, azzal egyetlen példányt se "lopnak el" belõle, hanem azért, mert sz*r. Kapásból legalább 5 filmet tudnék mondani, amit eszembe nem jutott volna moziban megnézni, de leszedtem netrõl a kézikamerásat, nagyon tetszett, ezért végül elmentem rá moziba. Mint ahogy tanulmányok tucatjai foglalkoznak a jelenséggel és jutnak hasonló eredményre.
Persze lehet folytatni a cinikus beszólogatások vonalán is, de akkor én kiszálltam, ami lehet nem is baj, legalább nem megy tovább az offolás. :)
Tehát, ha egy stúdió befektet 20millió dolcsit (4,8 milliárd Ft.) egy filmbe, és nem jön vissza a pénz a letöltések, stb miatt, azzal nem károsítod meg azt a 200 embert aki részt vett a melóban? Értem én:)
Találtam is egy segédábrát ahhoz, amirõl beszélek. :)
Semmiféle jogi következménye nincs annak, ha letöltesz egy filmet, szerintem Neked hiányos a tudásod ezen a téren. A biciklilopásnál megkárosítod a másikat egy biciklivel. Azzal hogy letöltesz a netrõl egy filmet az égvilágon senkit nem károsítasz meg. Az már más kérdés, hogy a különféle ASVA típusú szervezõdések egyenlõvé teszik a filmletöltések számát a warez által el nem adott mozijegyek számával. Más kimutatások szerint pedig pont a warez vesz rá sokakat a moziba menésre (tetszett a film, megnézem mozivásznon is alapon). Ahogy írtam, nem dicsérnek meg érte, sõt, nem helyes dolog nem tudom, hogy ezt mibõl gondoltad. De azért nagyon messze van a lopástól erkölcsileg (megjegyzem jogilag is).
javítsd át a szótáradat, a warez ugyanolyan lopás, mint ha biciklit lopnál. értéke van, eszmei értéke fõleg. ha "lewarezolsz" egy filmet azért szerinted megdicsérnek? olvass utána a jogi könyvekben, hogy éppen milyen cikkelyt sértesz meg és utána irkálj be nagyon okos dolgokat. helyes ha elítéled és igyekezz minél kevesebbet rosszalkodni, Én is megpróbálom:)
OFF, de a lopást erõs szónak érzem a warezra. Az én szótáramban a lopás az, ha valakitõl elveszek valamit, azonban itt errõl szó sincs. Nevezzük mondjuk.... warezolásnak. :) Ez persze nem jelenti azt, hogy egyetértenék a warezolással annak ellenére, hogy egyelõre mûvelem, bár lehetõségeimhez képest egyre kevésbé és a jobb termékeket az elsõ adandó alkalommal (értsd amikor 4-5ezer forint alá mennek :) ) igyekszem megvenni.
Ha nem lettél volna ilyen flegma talán segítettek volna de azt sem ezen a részen hanem off/warez részlegen. FENRIR te meg ugye nem akarod azt elhitetni velünk hogy soha egyetlen egy warez játék nem volt a gépeden? Szóval te is visszavehetnél egy kicsit.
Az idõzóna nem stimmel, eddig francia, német, osztrák, dán, olasz, magyar, tehát csupa európai játékossal sikerült játszanom. Én inkább a szerverre gyanakszom, csak azért írtam tapasztalt-e más is hasonlót.
Gondolom idõzóna függõ, ha az amcsik játsszák inkább ezt a játékot akkor csak késõ este találsz magadnak partnert mert náluk akkor van délután kb.
Szerintetek létezik, hogy a kb. 13 ezer játékosból idõnként senki nem indít vagy nem akar csatlakozni játékhoz? Néha a multi tök üres.
29 évesen, lassan 8 éve folyamatos munkaviszony után nem hinném, hogy "apucim" pénzére lenne szükségem (sajnos az valahol egy tragédia, hogy apám több mint 30 év munkaviszony után is csak kevesebb mint felét hozza haza mint én).
Az pedig már a te egyéni szociális problémád, hogy hogyan oldod meg a LOPOTT játékod elindítását. Ha nem akarsz szenvedni vele akkor VEDD MEG, hidd el egészén furcsa érzés egy jogtiszta szoftvert használni. Ha viszont nincs rá elegendõ anyagi háttered akkor kérjél pénzt anyucitól vagy gyûjtögess karácsonyig.
Amilyen crackom van abban azt irja le, hogy másoljam a Data mappát és az exe fájlt a játék fökönyvtárába. Az exe-vel és a Data mappa egyik fájljával nincs is banj azokat másolja. Csak a Datában lévõ Razor1911.dll nem engedi átmásolni. Az exe. inditása után pedig hiba üzenetet küld, hogy a számitógéprõl hiányzik a Razor1911.dll fájl, telepitsem újra a programot. Már mindent megpróbáltam, de egyszerüen nem tudom fel crackolni. Ti honnan töltöttetek le crackot?
írásvédett is lehet a fájlod, nézd meg az attributumát.
Keresek egy illetõt, aki még a régi Settlers 2 vel sokat játszott és mai napig tisztában van a játékmenettel! :) SOS!!!
Problémám! Nem lesznek az embereimbõl katonák!!!! Csak nagyon, nagyon lassan!
Van Kard+Pajzs! Van sõrfõzde és aranyam is! (bár az csak a katonák fejlõdéséhez kell) De mi a probléma? A csúszkákat maxra állítottam, hogy a parasztok igenis harcoljanak! De ezek nem akarnak! :)
Megjegyzés: Nem ehez a topikhoz tartozik, de ez az egy settlers topik ami még él és Settlers 2 topik nincs is!
PM-t PLS!!!
Ha beszélhetnénk a játékról is egy kicsit..
Az utolsó pályára van valakinek jó taktikája? Normal módban ki hogyan gyõzött? Kereskedelemre , vagy inkább a "csuhásokra" gyúrjak? Mondjuk az is gáz hogy itt már 1 órai játéknál nagyon laggol a progi, ki is basz párszor a deskre. A közelben lévõ neutral erõdöt könnyen le tudnám fizetni, vagy papokat küldeni , de akkor sajnos a kapuk nyitva maradnak, és a 3 ellenfelem egyszerre benyomul 20-30 as seregekkel....:((
A felületes szemlélõdõnek úgy tûnhet, hogy európaiak az árak, de ha picit a mélyére ásol észrevehetsz egy furcsaságot, mégpedig azt, hogy a PC-s játékokból szinte mindig van egy-két sokkal olcsóbb verzió. Az oroszoknál szinte minden játékot kiadnak úgynevezett "jewel box"ként is, aminek nincs szép doboza, manualja, csak egy gagyi tokban a játék dvdje és egy legális kulcs. Sõt, Oroszországban legálisan árulnak csak kulcsokat is feltételezve, hogy az illetõ havertól elkért/netrõl letöltött dvd-rõl feltelepíti a játékot. Oroszországban sokkal magasabb szintû a warez, mint mifelénk és erre a kiadók is rájöttek, ezért próbálnak ilyen nagyon olcsó kiadásokkal tenni ellene (persze nem mindegyik kiadó).
Például az Assassin's Creed 2 PC-s verziójából van gyûjtõi változat, ami nyilván az európai verzió, 1800 rubel (47 euro), de van két jóval olcsóbb verzió is, 1 800 rubeles (21 euro) és egy 550 rubeles (14,5 euro). Nyilván a g2play ha Oroszországból rendel, akkor a legutóbbit fogja megrendelni, ráadásul valószínûleg nem egy viszonteladótól, hanem még olcsóbban a terjesztõtõl és így már stimmel is az Assassins Creed g2play-es 17,5 eurós ára. Nézzünk még egy példát, az új Prince of Persia: az általad linkelt oldalon az olcsó verzió 600 rubel (15,7 euro), g2playen 22,5 euro.
És ez csak Oroszország, elképzelhetõ, hogy van, ahol még olcsóbban találnak valami jewel box jellegû kiadást.
Oroszokkal azért én vigyáznék, annyira õket nem hatja meg mindenféle szerzõi jogvédelem meg hasonlók, nehogy aztán az ott kapott kulcsok is feketelistások legyenek.
Én magam is írtam, hogy nem hivatalos és senki ne vegye 100%ra. Én csak leírtam a személyes tapasztalatomat és kötve hiszem, hogy a nagy átlag mást tapasztalna.
Aki tõlük duplikált kulcsot kap és utólag nem korrigálódik valamilyen úton az ügye az magának köszönheti, mert: - ott az én esetem, másnap kérdezés nélkül új kulcsot adtak, illetve egy barátom 2szer is járt így velük, lentebb írok mindkettõrõl - ha nem adnak új kulcsot, visszatérítik az árát - ha nem térítik írsz a paypalra, õk pedig 5-10 panasz után lebannolnák õket. Mivel évek óta a paypalon árusítanak, ezért úgy fest nem érkezett ennyi hiteles panasz. A paypal online vásárlások esetén egy nem pár hetes cégnél közel egyenértékû a megbízhatósággal.
Én is olvasgattam róluk, mielõtt vásároltam tõlük és sok panasz volt régebbrõl, de elég könnyen rá lehetett jönni, hogy a panaszok inkább azért voltak, mert ez egy lengyel cég (Malajziába bejelentve, gondolom adó miatt, ebbõl gondolhattad, hogy ázsiai), régebben még nem nagyon voltak felkészülve külföldi vásárlókra és a honlapjuk nagy része lengyel volt, ahogy a support is. Nekem ez nem okozott gondot, mert megértem a lengyelt és el is gagyogok rajta, szóval már akkoriban se volt gondom soha velük. Amúgy telefonon is beszéltem már velük, valóban lengyelül beszélnek és nem malájul.
Egy komolyabb balhéjuk volt, amikor a Blood Bowl-hoz eladott kulcsaikat kollektíve lebannolták steamrõl, de minden egyes vásárlónak felajánlottak helyette szabadon választható kulcsot vagy visszatérítést és vissza is térítettek (haverom visszatérítést kért, onnan tudom :) ).
Én nem tudom, hogy hol olvastad, hogy sehol nem olcsóbb a Settlers 30 eurónál, de például az oroszoknál nem is nagyon jön ki játék 15-20 eurónál drágábban (persze rubelben) és akkor még nem is a legolcsóbb országról beszélünk. De persze simán lehet, hogy kamionról lopott kulcsokról van szó, az elsõ blikkre is mindenkinek leesik, hogy nem teljesen kóser a cucc, a lényeg, hogy tapasztalatom szerint tökéletesen mûködik, aki akarja elhiszi, aki nem, az nem.
Persze megjegyzem, hogy a Settlershez NEM steam kulcsot adnak, hanem cdkulcsot. Ott egy bebiztosító szöveg is: "This product might show ideal for gamers with the original CD/DVD of the game but there CD-KEY was banned, stolen etc.", tehát elvileg csak akkor lehetsz biztos a kulcs mûködésében, ha megvan eredetiben a játék, de gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy le kell szedni netrõl a clonedvd-t és lehet menni multizni. Illetve az egyik ismerõsöm vett náluk Bioshock kulcsot, ott is van ez a szöveg, nem mûködött a kulcs, írt levelet és nem kérdezték, hogy megvan-e neki eredetiben a játék, csak küldtek egy új kódot. Vagy visszatérítették. Már nem emlékszem, de ha valakit érdekel holnapra megkérdezem.
Még egyszer tehát, én csak a tapasztalataimat írom, nem érdekel, hogy ki hiszi el és ki nem, ki hisz nekem és ki más fórumon írkálóknak, ki hol és mit vásárol. Akinek fontos az, hogy a pénzébõl biztosan kapjon a fejlesztõ az semmiképp ne itt vásároljon, hanem mondjuk steamen, de aki nagyon le van gatyásodva annak ez egy jó alternatíva lehet. Aki bizalmatlan, az kezdjen valami nagyon olcsó játékkal, úgy nem bukik sokat.
Utánanéztem itt-ott, sok-sok helyen írják, hogy hanyagoljuk a G2Play-t. Feketelistás, duplikált kulcsok, stb. Számtalan negatív élmény olvasható a neten. Emellett bizonyos értelemben illegális amit csinálnak, tehát jogosan tiltják a vásárolt kulcsokat, ha kiderül a turpisság. Minden szoftvert csak kijelölt disztribútorok forgalmazhatnak, hacsak nincs külön kiemelve más a szerzõdésben.
Tehát mindenki saját felelõségre használja ezeket az ázsiai (igen ez is az) pénzrabló oldalakat.
Settlers-t egyébként a legcsóróbb országban sem árulják 30€ alatt, tehát igen gyanús az a 14€-os ár. Attól hogy fizetsz valamiért nem biztos, hogy nem warezolsz:)
Azért olyan olcsó, mert keleti országokban vásárolnak, ahol sokkal olcsóbbak a játékok és azokat a kulcsokat adják el. Persze nem hivatalos bolt, tehát nem 100%, hogy minden rendben lesz. Én 20-30-szor biztos vásároltam már itt magamnak, haveroknak. Egyszer volt gond, egy warhammeres gamecard nem mûködött, írtam, hogy nem jó a kód, másnap mindenféle kérdezés nélkül küldtek egy újat, az már jó volt.
Hello.Pár napja fedeztem fel ezt a kis remekmûvet! Nagyon bejön a stílusa és hogy több út is lehet a gyõzelemhez. Most azon a pályán vagyok ahol ketten vagyunk 1 ellen és 6 victory pont kell. Sajnos viszont kb 1 órai játék után ezen a pályán bejön valami hiba üzenet hogy valami 58-as "izem" nincs a datában? utána egy másik "cant parse" aztán kilép..??? Tudja valaki hogy ez mi lehet? Vagy nincs elég memória a játékhoz?? Hogy lehetne ezen segíteni? köszi ha valaki segít
Tessék ITT 3350 forint. Igaz ehhez nem jár cd, azt le kell tölteni valahonnan.
Tûvé tettem az internetet, de 8900.- + szállítás alatt nem találtam. Hol van (volt) 7500-ért?
Az eredetivel semmi gondot nem tapasztaltam, simán rezzenéstelenül fut, semmi álldogálás mentéskor. A neten sincs semmi gond. Igaz már a harmadik patcht töltötte le automatikusan induláskor a megvétel óta.
Az akármik a játékostársak, akik szintén epire módban szeretnének játszani. Ha megvagytok négyen automatikusan elindul.
Még egy nyûg! Nem igazán indul el az "Empier" mód. Azt írja ki, hogy keresi az akármiket. Namár most a dvd-n van egy-két olyan könyvtár, amit nem telepít fel, .app kiterjesztéssel. Azokkal mit kell csinálni? Egyáltalán miért vannak azok ott, ha nem telepít belõle semmit. Lehet, hogy az az 1.5-s path? Mert azt már fekraktam.
Ez az egyetlen megoldás. 7500 ft, tekintve a szavatosságát, nem olyan sok érte.
Nincs megoldás, az autosave miatt akad be, ezt a peccsek javítják. Ha fel tudod rakni a legfrissebbet akkor meg tudod oldani, ha nem akkor töröld le a játékot vagy vedd meg.
Halihó Emberek! Megoldást kértem, nem azt, hogy a pénztárcámban turkáljatok! Még egy kicsit húzós az ára. Ennek fényében nem is olyan rossz az a pár másodperc szünet. Szinte észrevehetetlen.
Én pont emiatt vettem meg a játékot mert így nem lehetett vele játszani :)
Helló Fiúk, helló Lányok! A játék úgy 8-10 percenként lemerevedik (mint mikor mentek)kb. 15-20 mp-re, azután újra elindul és hasajt. Tud valaki valamilyen megoldást, mert ez így uncsi. Gondolom az autómata mentés kapcsolgat be, de ennyiszer? Én nem találtam azt, ahol lehet állítani a mentés sûrûségét, mint más tisztességes játékban.
A Settlers 7 szövegei már fordíthatók, de nincs visszacsomagoló, tehát nem ér az egész semmit.
Ha valakit érdekel: a játék a 9103-as porton kommunikál, tehát a routeren ezt kell megnyitni. A Neten szétkerestem az agyam, semmi infó, aztán elolvastam a readme-jét és ott benne van
Ejha a 9. pályán rájöttem hogy kapok játék közben treasurokat. :D (de itt is csak a végén mert a 3 perces victory visszaszámlálásnál körbenéztem)
Na végre sikerült multiban játszanom, de nem volt nagy élmény, az ellenfelem 10 perc után feladta mikor a harmadik pontomat szereztem meg és neki csak egy volt addigra. Nem vagyok nagy penge, de aki multira adja a fejét legyen tisztában az összefüggésekkel, abból ebben a játékban van elég:)
Igen, elvesznek. De utána minden egyes tényleges cserére is kell 1 kereskedõ, viszont õ már nem veszik el.
Nekem még kicsit drága, ezért várok és a demót nyomom. Mellesleg a tört verzióval nem lehet online nyomni (ha egyáltalán sikerül elindítani.)mert csak kikapcsolt tûzfal, és kilõtt vírus ellenõrzés mellett telepíthetõ. Nekem nem sikerült. Tényleg jól meg van csinálva!
Razor 1911 könyvtárban vannak a kellékek a törtnél. Én is törtet néztem meg elõször és 2 nap után megvettem, mert ebben tényleg van munka.
Na megvan a kampány, a 12. küldetés elég húzós volt, de 2 óra 40 perc alatt levertem az ellent és a pontok is megvoltak. A Neten szívesen nyomnám, de vagy nem látok senkit vagy nem enged csatlakozni a dög, pedig nyílt játékra indította aki at látok. Ötlet? Router mögött vagyok ez lehet az oka? Ámbár eddig simán csatlakozam bármilyen játékkal csak host nem lehettem, mert csak a routerig jutottak el a jelentkezõk. Ha igen tudja valaki melyik portot kell forwardolni?
Üdv ricsuka! Ez egy fizetõs oldal, nem a jogtiszta játékért, hanem a gyors letöltésért fizettél! (kéne lennie valahol egy Crack könyvtárnak...) Nem akarja valaki a neten kipróbálni az erejét?
Ja, nem sok idõ, ha csak pontokra hajt az ember, de nem 5-10 perc... ;-) Amúgy én alapból gyõzelemre hajtottam, de utána mindig végigjátszottam az adott pályát az ellenfél sárba tiprásáig... :)
Ha oda is adnánk a miénket (akinek legális), de mondjuk ki lenne olyan hülye?, még akkor se érnél vele semmit, mert egy kulcsot egyszer lehet felhasználni...
minden fájl megvan, fel is lett telepítve, csak amikor indulna az a nyomorék regisztrációs kód hiányzik...
Szóval nagyon megköszönném....
hát mivel meg sem fogom nézni ezt az oldalt csak tippelek, de ha nem kaptál emilt vagy ilyesmit akkor szépen átbasztak. ez még torrentel is jobb lett volna, az ingyé van.