azt tudom, de ami kikerült, az nem hivatalos, érdekelne, hogy az mennyire követi a regényt..bár ha nincsenek benne nagy félrefordítások, akkor nem gond :)
A realizmus helyett pedig színházi díszleteket, kosztümöket kaptunk. Plusz egyetlen színész sem felelt meg az elképzeléseimnek.
Na, mindegy, este még belenézek a szinkron miatt, aztán el is köszönök a sorozattól. (Csak a tévében, hiszen az új könyvet már régen elõrendeltem.)
Aki kitart, annak jó szórakozást és további évadokat kívánok.
kíváncsi leszek a kódolatlan hbo adásra, addig nem szedem le :) de tuti, h itt nem lesz elérhetõ...
Beleolvastam az elso par sorba, jonak tunik a felirat, legalabbis azokat az elnevezeseket hasznaljak ami a regenyben van (Deres, Ejjeli Orseg, Vadak, stb) Amugy ismeros a fordito mas sorozatokbol, sztem nem lesz gond a minoseggel.
Na megnéztem az elsõ részt és tetszett. Én nem olvastam a regényeket, így nem tudom mennyit változtattak a sorozatban de egyelõre nem is érdekel. Amit el tudok a sorozatról mondani az az, hogy így kell látványban kinéznie egy fantasy jellegû sorozatnak. Itt nincsenek ótvar díszletek, tarkabarka vérgagyi jelmezek és lépten nyomon elõforduló olcsó CG hátterek illetve effektek (tudom, hogy ebben is van CG mint minden más sorozatban meg filmben, de itt nem üt el a szereplõktõl és egészen igényesen van megcsinálva). Színészek teljesítményével sem volt gond. Az is nagy pozitívum, hogy vannak valódi helyszínek szép tájakkal, mint annak idején a Gyûrûk Urában.
Hát igen, körülbelül így kell kinéznie egy igényes fantasy sorozatnak és remélem, hogy történetben és fordulatokban gazdag további részeket kapunk majd.
"Ennyi mindent átírni" ??? Én pénteken láttam az elsõ két részt, szerintem lényegében hû a könyvhöz, a díszletek,kosztüm is megfelelõ volt. Maradtak ki részletek,került be plusz jelenet, nem teljesen úgy néz ki minden szereplõ,ahogy a könyvben le van írva,de ez a történet szempontjából lényegtelen. Ha minden jelenet benne lenne,plusz a narráció,ami tovább lassítaná a történetet,akkor ez a két rész 6 részbe fért volna bele. Aki tízszer olvasta a könyvet,és bármely apró eltérés idegesíti,az ne nézze a sorozatot. Én csak kétszer olvastam: 99-ben angolul és 2003-ban magyarul, így a részleteknél az eltéréseket sok helyen észre sem veszem ,de ahol feltûnik a dolog,ott sem zavar.
szerintem is nagyon jó, megvagyok elégedve, beszippantot a sorozat))) egyedül az intronál amikor fejetetejére ált a világ, szédültem meg kissé, és érzetem a sültcsirkét a gyomromban,az nem kellet volna oda. a könyveket nem olvastam csak az elõzményeket két regényben,azt nem tudom nálunk azok megjelentek e - kóbor lovag meg a folytatása -
Milyen ket resz? Van a 15 perces S01E00 es most a S01E01 - en nem latok masodik reszt
Hát ez BAROMI JÓ volt! Mivel most olvastam a könyvet nagyon a fejembe van, és kb semmit se írtak át. Jött bele egy-két plussz jelenet hogy rögtön képbe legyünk ki kicsoda, de ezek is teljesen rendben voltak. A látvány, a díszletek, a jelmezek, a színészek minden teljesen oké.
ügyebár egyes szerencsés egyéneknek volt lehetõsége moziban megnézni...és a moziban a második részt is leadták
Rosszul emlékszem, hogy a könyvben nem volt elpusztult szarvas, csak rémfarkas? És pont ez volt a lényege, rossz elõjel volt, hogy a királyi címerállat megölte az õ címerállatukat
Az volt a lényeg hogy a szarvas agancsa ölte meg a rémfarkast. Ez ki is derült a filmbõl is. Hogy találtak-e halott szarvast vagy nem, az részletkérdés szerintem. De meg tudom nézni ha nagyon érdekel ;)
Megnéztem közben, nem volt szarvas :) Csak kekeckedés részemrõl, de azért az, hogy csak a farkas pusztult el, rosszabb ómen, mint ha mind2. Így kevésbé volt baljóslatú :)
Nos megnéztem én is. A könyvet nem olvastam viszont a sorozat eléggé felkeltette az érdeklõdésem az elmúlt napokban a sok reklámnak köszönhetõen, így hát bepróbáltam.
Tetszeni tetszett viszont remélem a történet ennél jóval izgalmasabb lesz. Idáig nekem eléggé lassúnak tûnik ami nem lenne baj csak legyen sokkal érdekfeszítõbb. Ez a rész arra jó volt, hogy bemutassa a tájakat, szereplõket bár néhol eléggé elveszettem a fonalat, hogy ki-kivel-mi-mikor-hol-hogy.
Ami nagy pozitívum, hogy nagyon szép tájakon játszódott a rész,jó volt a rendezés és a jelmezek is. Látni lehetett(1 kivételével) hogy semmit nem próbáltak meg CGI-vel helyettesíteni.
Kíváncsian várom a kövi részt.
Végül szinkronos volt? Vagy nem érdemes az HBO s verzióra nyugodtan töltsem le felirattal?
elmehet az HBO a jo kurva anyjába... átverés volt az egész, egyik szolgáltatonál se volt kodolatlan... legalábbis a digi, t-home, upc, mindignél nem volt ez biztos, de ahogy hallom a többinél. igy hülyének nézni az embereket...
Lehet hogy az lesz a sorozat halálának oka, hogy viszonylag lassan indul be (mint a könyv), de késõbb aztán aláz mindent. Remélem megéri a 3. évadot.
Na én tegnap néztem meg… ööö… illetve néztem meg az elsõ 20 percet a sorozatból, aztán az alvást fontosabbnak ítéltem. Nem akarom leszólni, de valami rohadt vontatott az eleje, fõleg ezzel az unalmas havasi tájjal. A király meg kb egy falun uralkodik. A másik, amit utálok, hogy ez tuti valami feldolgozás, könyvé vagy játéké vagy valami filmé, mert rögtön az elején az arcunkba vágnak 63 karaktert… nesze… én meg rohadtul el vagyok veszve hogy ki-kicsoda. Szóval tuti többen is ismerik már a szereplõket. Azt meg hogy a királynak 5 fia (vagy gyereke) van, meg csak onnan tudtam meg, hogy 5 db kutyakölyköt osztogatnak. +1-et valakinek, aki nem a család tagja, de ott van és lövésem nincs, hogy ki is az, de biztos fontos karakter az is. A környezet is elég tré, de hát ez egy sorozat nincs túl nagy igényem. Szerencsére komolyabbnak tûnik, mint a Herkules meg ezek. De azért örültem volna egy Róma kaliberû díszletnek, fõleg, hogy ilyen Gyûrûk Urához hasonlítgatják. A katonák sisakja borzalom. Ja oké tudom 1200 években ilyenek a brit sisakok, de akkor is halál ronda. Kölcsönkérték a Rettenthetetlen kellékeseitõl. Nem igazán tetszet, hogy a "bölcs" király kapásból lefejezte azt a szerencsétlent. Amúgy meg ha õ az egyetlen túlélõ, akkor miért automatikusan dezertõr? Vagy itt több idõ is eltelt? Oké, bevallotta az istenbarma, de ez akkor se tetszett. Eddigi legszimpatikusabb karakter az a jól lövõ kislány. De õ is csak azért mert remélem hamar felnõ és kapunk egy jó csajt a sorozatba, aki frankón íjászkodik. Egy kicsit többet írtam mint akartam,… fõleg arról a 20 percrõl, na mindegy.
Azért majd megnézem, de a sok hájp után kicsit csalódott lettem.
Adj neki 2-3 részt, és utána mondj ítéletet. Mivel rengeteg a szereplõ nagyon oda kell figyelni ki kicsoda (pl: akit te királynak hívsz az nem király, hanem a észak ura, a király barátja). Jól látod, amúgy tényleg könyv alapján készült, eddig szinte teljesen könyvhû és ezért elkerülhetetlen hogy kicsit vontatott legyen.
Sajnos az van, hogy ha az eredetihez hû egy sorozat, akkor lassan indul be (mert alapoz), ha meg pörgõsebbre veszik a figurát akkor a szereplõk nevein kívül semmi se marad az eredetibõl (mint pl a Seeker esetén). Tehát vagy az "átlag" tv-zõkkel szúrnak ki vagy a rajongókkal. Nehéz kérdés hogy mi a jó megoldás...
szerintem 2-3 részt még adj neki, valóban könyvbõl készült, s bármilyen jó is a könyv, tényleg olyan, mint a sorozat...a legeleje kicsit unalmas, vontatott és annyi szereplõvel ismerteti meg már a legelején az olvasót, hogy az valami felfoghatatlan elsõre..de idõvel szépen letisztul, hogy ki kicsoda, és pörgõsebbé, fordulatosabbá válik..
ami kimaradt a sorozat elsõ részébõl, de tán késõbb lesz róla szó, hogy a Fal-on (ahonnan a csávó is dezertált) nagyon sok bûnözõ szolgál...gyakorlatilag a halálbüntetés egyik "kiváltása" lehet az, ha valaki önként vállalja, hogy beáll az éjjeli õrségbe (van aki szerint az is a halálbüntetés egy formája, csak lassabb...) leginkább ezért is van a törvény, hogy a dezertõröket kérdés nélkül kivégezhetik...persze nem csak bûnözõk szolgálnak ott, senkinek sem kellõ fattyak, nemesi születésû sokadik fiúgyermekek, kiknek esélye nincs az öröklésre (ilyen volt a négyképû, öntelt dicsúr, akit az elején lecsapnak), és s pár "õrült", akik úgy gondolják, hogy a fal õrzése fontosabb, mint holmi udvari intrika vagy a lovagi tornákon való részvétel...és mindenki, aki beáll az õrségbe, az esküvel fogadja, hogy az életét a fal védelmére áldozza, nem lehet családja, gyereke, satöbbi...eljönni onnan csak különleges esetben lehet, engedéllyel és leginkább csak a tiszteknek...
én a 2. könyv felénél tartok, egyelõre ennyi jött le a fallal kapcsolatban...
HBO angol ismertetõ a szereplõkrõl, helyszínekrõl. Fõleg annak akit lehengerel a sok információ, és érdekli hogy kik-kicsoda (elõbb-utóbb persze úgyis kiderül).
az valóban igaz,hogy az elején csak ugy mindent rádöntenek de a konyvben is így van.én most kezdtem el olvasni a konyvet miután megnéztem az 1. részt.szerintem nagyon jó.
Nekem tetszett ez a rész. Könyvet nem olvastam úgy hogy nem találtam benne semmi hibát. A sisakokon sem fogok fenakadni mert ilyen apróságon kár vitázni... Megelõlegezem neki a jó sorozat címet. Egyszer majd el is olvasom. A könyvnek azonos a címe vagy más néven keressem?
a 92-es HSZ-ben ott van egy link a konyvekhez ha neked megfelel az e-book is.
õsfarkas - amúgy fantasy környezetben gyakran elõfordul, nem mindig gonosz, vérengzõ fenevad, csak kicsit nagyobb a mérete és a fogai, mint amilyen a valóságban lenne:)
na elsõ rész meg volt, tetszett! Könyvet nem olvastam, mindent értettem ki kinek micsodája és mit akar, aki nem érti az vagy nem nézte kellõ figyelemmel vagy fogyi Ördögfióka nagyon kemény, jó karakter :-) rész végi dugi meglepett :-P
Már most kíváncsi vagyok, hogy kik,mik lesznek a Mások. Jó sorozat lesz + fasza hogy már tuti lesz 2. évad
OFF
Jason Momoa ahogy látom jó lesz Conan-nak is, kegyetlen hogy mennyit nõtt az SG-Atlantis óta
Hali! Nekem is nagyon tetszett az elsõ rész. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy honnan ismerõs a sztori... Felnéztem a polcom tetejére, és ott állt egy könyv gerincén a felirat: TRÓNOK HARCA. XD (Még az elsõ kiadás.) Akkoriban még gyerekfejjel nem kötött le a történet, és nem is sokat olvastam belõle. De most már tudom, hogy érdemes lesz megint elõvenni. :-D
Várom a második részt. Nagyoooooon. :-D
Hali! Megnéztem az elsõ részt, nagyon tetszett. Ronon(Stargate: Atlantis) jól adja a barbár harcos fõnököt. :D Mikor lesz a köv. rész?
én nem olvastam a könyvet, számomra már túl brutális egy kicsit, de ezek a mai kor igényei sajnos (pl. borgias sem 11 éveseknek való). ettõl függetlenül jó sorozat lesz ez.
Nagyon jó kis sorozat lesz. Az HBO-ban nem lehet csalódni. :)
Ráhiábztál!:D Azt a kis köcsögöt ejj,személyesen nyírnám ki,hihetetlen unszipatikus karakter. Dícséret a castingolóknak!:D Már az elsõ részben is tenyérbemászó feje volt ,de itt ahogy nyivákolt. Ez így estére nekem elég sok(k) volt:) Nah de ettõl jó egy sorozat,egybõl van útálni való karakter nem is egy. Akit szeretünk az Arya,és Daenerys.:)Jah és a szép kis kutyusok,olyan értelmes fejük van,elfogadnék egy ilyent:)
Igen õk azok akiket még bírok,bár Havas még elég zöldfülû,nem tudja mire vállakozott,bár gondolom késõbb már magára talál. Tyrion meg gondolom fondorlatos lesz,ezt nézem ki belõle,és nagyon kemény volt mikor adta a pofonokat:D Akkor örültem nagyon:D Khal Drogo-ból is remélem valami jó karakter kerekdik,eddig csak szigorúan néz,és az asszonynal törõdik,mondjuk én is elszöszölnék vele:)
Elvileg ha jól emlékszem Havas kapta meg az alom legkisebb farkasát, de õ nem ment vele a falhoz. Mi lett vele? Vagy cask annyira elhanyagolható részlet hogy csak nekem tünt fel!
Na az Alexandtából már el is kapkodták az összes "Trónok harca" könyvet! Már csak a "Varjak lakomája" címût lehet kapni! Jó cucc lessz ez.
persze hogy nem jó a felirat a 720p-hez.
azt a kis szõke buzit a saját kezemmel fojtanám meg.... meg az anyját is. ez a 2 olyan rohadtul unszimpatikus karakterek.remélem lebuktatják majd az anyját. egyelõre nem olvasom gyorsan a könyvet kb egyformán haladok a sorozattal de lehet belehúzok és reménykedek benne,hogy csúnya végük lesz
En angolul alltam neki, de kurva nehez, pedig nem ez az elso fantasy vagy tortenelmi konyvem, sajnos meg az sem segit, hogy a magyart evekkel ezelott olvastam, mert sokszor teljesen mas a fogalmazas.
A baratnom biztos, hogy nem fogja latni, mert eleg durvan kutyabarat, meg annak is eltepne a nyelocsovet, aki csak belerug egy kutyaba, nem hianyzik, hogy osszetorje, amin nezi...
Én ugyan nem olvastam a könyvet, de ebben a 2 részben volt szó, sárkányokról meg egyéb mágikus lényekrõl, van az a nagy fal, meg ezek a farkasok amit mindegyik Stark kapott. Ugye ezekkel a dolgokkal részletesebben is fognak foglalkozni és elõ jönnek majd az igazi fantasy elemek?
Amúgy nálam ritka, de ennél a sorozatnál legfõképp a rendezés tartja fenn az érdeklõdésem. Tök jó, érdekes és változatos helyszíneken játszódik minden jelenet.
Ha rendes magyarázatokat akarsz szerintem szerezd be a könyvet mert a film idõhiány miatt nem biztos hogy fog velük foglalkozni. Maximum ha a történet nagyon megköveteli!
Azt írták már valahol hogy tipik 10részes HBO sorozat lesz e vagy nagyobb terjedelmû???
remek ez a sorozat, a 2. rész is jó volt casting meg überbrutál jó, Fióka, Arya remekül megírt karakterek nagy nagy + pont, hogy végül is akció nem nagyon volt eddig (ok, hogy csak 2 rész ment le) de még is ki jelentem, hogy ez nálam az utóbbi évek legjobb sorozata (Spartacus mellett), a kosztümök, a karakterek a remek helyszínek tájak, erõs párbeszédek mind mind beszippantott, már a fõcím is felpörget
remélem Momoa-nak azért nagyobb szerepe is lesz annál,hogy néha odaver a csajnak mert Atlantis óta kedvelem de eddig csak szó szerint csak VAN, meg feszít :-)
A könyvben vannak álomjelenetek, amelyekben szerepel sárkány, de gondolom idõ- és pénzhiány miatt ez kimaradt a sorozatból.
Továbbra is jó a sorozat, a rajongóknak egy rossz szavuk sem lehet, ennél könyv-hûbb adaptációt nehezen lehetne készíteni. Én is hiányoltam Szellemet, a fehér farkast, remélem, a következõ részben már szerepelni fog.