Viszont az autók eltűnése nekem még mindig kurva zavaró, főleg ha egy ellopott verdáról van szó. Volt 3 hónap kihagyásom, reméltem ezalatt javítani fogják ezt, de nem igazán sikerült, vagy lehet RETO szerint ez nem is hiba. Mert végülis nem az, csak logikátlan.
Amikor egy alacsony színtű karaktert húzok, akkor van berakva autólopás badge. Ezzel a kis piszkos trükkel amúgy csatánként 300-400 plussz XP-t is be lehet zsebelni - igen, csak autó/motorlopásból. Viszont elég idegesítő, hogy ellopok egy verdát, és az egy pont foglalása alatt eltűnik. Megérteném, ha 500 méterre lennék tőle, de sokszor az eltulajdonított járművel parkolok be a foglalópontra, ahonnan csak azért szállok ki, hogy fedezéket keressek - tehát az autótól max. 10 méterre fekszem, és pikk-pakk, a szemem láttára eltűnik.
Nem lehetne valami logikai dolgot mögé rakni? Hogy mondjuk ha elhagyom a jármű 30 méteres körzetét, akkor indul egy - tegyük fel - 30 másodperces számláló, és ha visszatérek a körzetébe idő előtt, akkor resetelődik? Olyan frusztráló tud lenni, hogy éppen ugrok be az autóba szó szerint, és mire nyomnám az E betűt, az autó már sehol...
Azt nem neztem viszont hala az egnek ez a 3 kepernyos agymenes nem tartott sokaig, hogy megnezd egy varosban epp mi zajlik. 4 kattintas helyett most ujra eleg 1 kattintas. Azert orulok, hogy van valakinek esze is ott a Retonal. Mar csak az AUX seat-eket kellene megszuntetni. :D
Ellenben ma hajnalban oriasit trollkodtunk az SAS-es sracokkal. :) Kb 600 ejtoernyossel elindultunk a "troll" szigetre ahol 8 harcos elfoglalta a repteret. Nem volt nehez dolguk mert pusztan ejtoernyosok ellen voltak es a nemetek sorra kileptek. 6-nal tobb ellenfel nem volt, igy mi hiaba varakoztunk a sorban, nem jutottunk be. No aztan jott Piombino, epic csata. Pusztan repulok + parak minden ellen. :D Nemi vesztesegek aran, de kb majd 1 oras kuzdelem utan behuztuk. Ez utan jott Roma. Torok klan vedte Doramass-al, de 14 perc alatt elesett. Reg volt ekkora rohoges TS-en. :D Egy video a foglalasrol:
Ezek utan nem volt vissza ut. Maradt kb 300-400 katonank es egyszer meg kellett vedeni a varost. Nos, majdnem lezartuk az utolso A vonalat mikor szoltak, hogy 230 ala esett a letszam igy tudtuk hogy ha megnyerjuk akkor kovetkezot mar nem lehet inditani mert nem lesz FUN, igy 200 elet karba vesz. Nos, visszahuzodtunk O1-re es hagytuk, hogy O2-ig foglaljon az ellen. Meg egy csoport fotora is volt ido:
A poen ez utan jott. Cel a farmolas es a minel tobb Warfund begyujtese ezlaltal. Igen am, de az ellenfel sem tamadott, csak tavolrol probalkoztak lefarmolni minket. Nem hagytuk hogy kizokkentsenek, es folytattuk a campelest a rendorsegen amig le nem fogytunk 30-ra. Ekkor osszegyultunk kozepen es egy nagy hurra uvoltessel atrohantunk egyszerre a tempomba! Sokan elestunk utkozben, de elegen atjutottak ahhoz, hogy ujra elfoglaljak O2-ot es megnyerjuk a csatat!
Egyik legjobb moka volt ez. :) Hajnali 5-kor fekudtem le aludni...
Hab a tortan: Warso mellett bekebelezett egysegek:
Igaz nem WAR, egy karaktert húzok- azt hiszem talán most 6-os szintű -, de elég elszomorító a helyzet. Természetesen kikaptunk.
Sziasztok Sok nyűglődés után újra élvezem a játékot, végre beszereztem egy full hd monitort és egy új videókártyát is:D az a durva, hogy így sokkal nehezebb lett a játék, elszoktam a nagyobb FPS-től :D. Nem sajnáltam a pénzt, így is elmegy... legalább hasznosra költsem. Érdekes, hogy sok sok frissítésnek "hála" talán picit kiegyensúlyozottabb a játék. Régebben ki tudtam használni a játék gyengéit. (fegyverek sebzése, visszarúgása, túl nagy pontosság, lásd; mg42) stb. Most már jobb fegyverrel is azért nehezebb játszani. Nem beszélve a költségekről :D
Igen valahogy, így lehet, mert ezt én is észrevettem. Bár hogy az upgrade szinttől függ-e azt nem tudom, a fegyvertől, az biztos, hogy függ, de nem csak lőfegyvertől, mert pl. a rakétavető is komolyan nyújtja a spawn időt.
Amúgy mitől függ, hogy milyen gyorsan tesz le egy karaktert a játék? Tehát a Deploy idő? Azt észrevettem, ahogy egyre jobban szerelem fel a Tokarev-et, egyre több idő kell, míg lespawnolok. Aztán ha LMG-s karaktert teszek le, az egy fél óra. A többiek már rég az első ponton vannak, amikor én még csak lespawnolok.
Szóval általánosságban igaz lehet, hogy a fegyver pont értéke + felszereltsége határozza meg a Deploy időt?
Tegnap szetfikaztuk az uj interface-t, mert most 4-et kell kattintanod ahhoz, hogy megallapitsd egy varosban epp mi van/tortenik mig korabban ehhez 1 kattintas is eleg volt. Szegeny Amendeon valszeg emiatt bukkant fel hosszu ido utan TS-en es pozitiv visszacsatolas helyett sok-sok oltast kapott. Azt nem ertem, hogy az interface atbabralasara volt energia, de arra, hogy a war mapon torteno kattingatas utani szanaszetfagyast orvosoljak, nem... Az tovabbra is megmaradt.
Hát izéa... a grafika tetszik, de pl az, hogy amikor olvassa be a meccset, majd egy adott pont főlé megyek, és nem mutatja hogy azon a vonalom mennyi resource van - na az kurvára nem tetszik.
Új peccs van, megújult az ikon is. Nekem tetszik (az ikon, mert a játékot még nem indítottam el )
Karakterenket mas lehet a squad nev. Ha mindig ezzel a nevvel akarsz menni, akkor ezt a karaktert valaszd ki csataba menetel elott es ehhez hivd meg a haverokat.
ha már megvan egy bizonyos pont, akkor már hozzá tudod adni szakaszodhoz, de nem hinném hogy egy para, és egy recon bele tudna egy szakaszba férni, mert a reconnek a legmagasabb a pontigénye.
halo! kicsit beleuntam az állandó bujkálásba a reconnal, meg hiányoltam a bazookámat a félhernyómat, amit nem mondtak hogy elvesztem ha recon leszek, ezért vettem ma egy alap infantry-t illetve egy alap para-t, na most ezeket ha van rá pont akkor szabadon váltogathatom csata közben? illetve a paránál szabadeséshez kell az a bizonyos ribbon?
Heh? Nem igazán értem...
Hát van érzéke hozzá, az már egyszer szent Az egyik bejátszásánál, még a régi Mountain town mapon játszott, és mikor megláttam a régi O2-t, hát akkor elmorzsoltam egy könycseppet magamban. Hogy ott mekkora csaták voltak!
Lassan kezdem sajnalni, hogy nem videozok en is, mert igencsak latvanyos volt mikor tegnap 7 csokat rendeztem le 1 m1919-es tarral. Ehhez persze kellett az is, hogy olyan idiotak legyenek, hogy 2 kupacban tamadjanak (3 es 4 fo) es ne vegyek eszre ha megkerulom oket. :)
3 napos veteran membership kod van: APRIL2017 ha jol tudom. Tessek felhasznalni! :)
Nyomtam ma egy meccset. Nekem baromira tetszett, hogy az éjjeli csatánál már latszanak a csillagok. Valahogy az FPS-em is javult, fixen tartotta azt - robbanás, lövések sem zavarták meg (sem zoom), mint régebben - bár én alap grafikai beállítás mellett játszom. Autó-motor irányítása is valahogy javult, könnyebb velük manőverezni. Volt valami fos training akármi meccs közben, az viszont baromi idegesítő volt (nyomj a mapra, zoomolj a mapon, gyógyítsd magad, stb), ott villogott egész mecsen.
Es megnezted mar az uj engine-t? Jobb lett az FPS neked? Az tunt fel, hogy a scope-olasnal regen ugye leesett az FPS a pincebe, ami az engine update elott egy frissitessel mar megjavult. Na most a medic update-el ismet fos lett... :(
En megneztem. Szerintem a kep hatarozottan szebb lett. Mivel nalam az FPS maximalizalva van a vsync-hez ezert nem latok olyan jellegu visszaesest mint korabban a scope-olas kozben. Viszont voltak akik arra panaszkodtak, hogy 5 fps lett a jatek a legvacakabb beallitason. Minden bizonnyal kompatibilitasi gond.
Ma erkezik az uj render motor ami dx12-ot tamogat. Ha valaki kiprobalta mar, szolhatna rola par szot. ;)
Szégyelljétek magatokat,amig mások csatároznak hullanak Ti ketten párosan lógtok fene a nyakatokat ezért bünti jár..https://www.kephost.com/image/wM6n Utoljára szerkesztette: majeretanith, 2017.03.08. 12:28:55
Sziasztok! Lehet Off a téma, de, ha szereti valaki a 2. V.H.-s gamekat és még fejlődni is lehet benne akkor majd lehet érdemes lesz ránézni. Úgy tudom nem ingyenes, de jó nagy map van benne és valami fejlődési rendszer is helyet kapott! Videó 1 Video 2 Harc 23.-án jelenik meg steamen állítólag 10 eurós áron. Utoljára szerkesztette: Hexex86, 2017.02.21. 13:17:45
Az utolsó jelenet
Valaki megint kitett magáért
Ezt War-ban volt Kar98 és c96 pisztoly
Lopott tankal könnyű írtani a tankokat Utoljára szerkesztette: Gyilok91, 2017.02.13. 22:44:53
Megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen nagy játékos emlékszik rám. Köszönöm
Még mindig assaultban játszhatatlan a játék. 10 perc után leesik az fps és úgy is marad míg vége nem lesz a csatának. Encounterben vagy Skirmishben mehetek akármennyit ott tökéletes. Win7 64bit teljesen friss rendszer minden újratelepítve (leformáztam winreinstallkor az egész meghajtót) steamből indítva. Ötlet miért csak assaultban csinálja?
robi3, tudod, létezik egy olyan badge, hogy hoarder. 3 extra clipet tudsz így berakni. Szóval a kar98-ra 20 lőszer, az mp40-re 128 lesz. Nekem a buildem a hoarder, az OHK k98 1 tárral, mp40 1 tárral, és egy wrench, amivel a baráti tankok mögé állok, megnövelve az élettartamukat :D
Sima Infantry-nál lehet csipás puska + smg, másnál nem.
olvastátok az 5 tippet lövészeknek (hivatalos oldalon), azt írják, hogy a megfelelő lőszermennyiséggel vihetsz magaddal géppisztolyt is. Ez szerintem kivitelezhetetlen, bár javítsatok ki, ha igaz. 50 golyóval marad 2 equipment pontot, 5 golyóval, ami semmire nem elég (jó mondjuk, hogy minden klappol akkor 5 ember) marad 3 pontod, a legkisebb grease gun-t nálam 6 pontnak írja
Hát ha nem állnak rá, a wot, wt, vagy épp a h&g fejlesztési szintjére akár még egy egész korrekt dolog is kisülhet belőle. Utoljára szerkesztette: ikarus44, 2017.01.22. 15:46:13
Én a mechanikáját nem értem a játéknak. Beküldtem az AT-ket egy csatába, 850 infantry-ból 460 az enyém volt, tehát több mint a fele. Gondoltam, hogy ilyenkor van valami előjogom, hogy Squad Leader lehessek, így legalább ki tudom választani azt a vonalat, ahova betoltam az AT-ket. És egy nagy faszt! Valami idióta 7-es szintű nyomorék volt a Leader, aki Town map-on az E vonalat választotta. Ott a tömérdek motor, autó az A vonalon, az az EGYETLEN vonal, amiben nincs folyó - ergó könnyebb a mozgás/befoglalás, de neeeeeem ,az E vonalra tette a Squad-ot. Persze az összes AT-m az A vonalon volt, amit az ellenfél úgy 5 perc alatt befoglalt. Mondanom sem kell, hogy zakó lett a meccs, az egyetlen esélyünket is elrontotta ez a buzi.
Tudod mi az érdekes? Hogy SENKI nem választotta az A vonalat. Senki... A legtöbb esélye az embernek azon a vonalon van, ráadásul a járművek 70%-a is ott volt APC-vel, mindennel, és egy nyomorék sem választotta azt a vonalat. Azt hittem, hogy feljövök játszani korán, ilyenkor úgyis csak a pisisek játszanak, így nagyobb eséllyel hozom a meccseket, de mint kiderült, ez a harmadik meccs zsinórban, ahol a csapattársak még csak 10-et sem tudnak lőni 30 perc alatt, szóval a pisisek mindig az én oldalamon vannak.
Nézd meg Chip milyen csapattársakat kapok (azt természetesen említenem sem kell, hogy az ellenfélnél persze mindig van 3-4 kurva jó játékos):
A hetedik másodpercnél én vagyok hülye, vagy tényleg azt hallom, hogy "előre"?
Jajj istenem de utalok "randomokkal" menni. Szinte konyorogtem nekik, hogy O1 elfoglalasa utan maradjanak ott velem meg paran, de szartak ram. Mentek a fejuk utan gyorsan O2-re. 2-3x meg tudtam menteni, de negyedikre mar egy dzsippel berontott 4 tapasztaltabb jatekos es csak kettot tudtam leszedni, majd szepen 2(!!!) ember behuzta az O1-et mire odaertem! Bravo! Hiaba lettem toronymagasan az elso a score card-on, inkabb sirni tudtam volna mert siman nyerheto volt a meccs, csak egy kis osszefogas kellett volna. Persze jottek a friend request-ek, de mire szamitanak? Franc se akar tobbet ilyenekkel jatszani.
Depot-ba csak akkor rakhatja be az ember egy karakter cuccait, ha azt generálissá fejleszti, szóval az adott karaktert többé nem használhatja FPS módban.
Még nem, de nem is tervezem ezt. Valahogy sajnálom a beleölt 4-500 órányi játékot arra, hogy átalakítsam egy otthon ülő öregfaterrá, aki tologatja az AT-ket pipát szürcsölgetve egy jó pohár bor mellett. Nem akarom nyugdíjazni. Meg a stratégiai részre nincs akkora rálátásom és ügyességem, mint az FPS részéhez. Persze ki tudok alakítani pocket-eket, meg tudom mi fontos stratégiailag, de most van 5 karakterem, aminek van AT-je, az bőven elég nekem.
A másik FONTOS dolog: tervezek egy design-t a topichoz. Igyekszem ma elkészíteni. Lesz egy kapcsoló, ahol ki lehet kapcsolni a Design, ha telefonról nézi esetleg az ember. Változó háttérre gondoltam, hogy legyen mind a három nemzetnek egy háttere, ez belépéskor random változik. Ha nem tetszik, akkor pedig rányom az ember a Design KI gombra, és minden a régi lesz számára.
Van egy 11-es szintű recon-om, amég inf. volt vettem vele jeepet, félhernyót, meg bazookát, na most ha vennék 2 karaktert a recon mellé, sima inf-et az megkapná?
Nem értem mi a gond, fegyver újratöltés 22 k, bevétel 12 k. Még jó, hogy most húzom a Bazook-ás karaktert, a hülyének is megéri (assault screen shot, nem war):
Na, ugy nezem a tegnapelotti volt az utolso tank kaszabolos meccs, mert ezentul nem fizetik meg a tank felrobbantast hala a tegnapi frissitesnek. :( Szoval kokemenyen deficies lesz a meccs ha felrobbantasz egy tankot. :(