A szigetessel szeretek nagyon játszani, a kedvenc helyszínem lett, csak mindenhová kerítést/kaput kellett leraknom a cölöpös házamhoz, mert a helybéliek, meg a túristák... vagy micsodák átjáróháznak nézték a simem birtokát. Vagy csak azé, hogy Gyürke bácsit lesegessék ahogy napozik ádám kosztümben az egyik nyugágyon?!
Tessék, ez a legutóbbi patchoz a magyarítás igazításom, valamint a Delta mappában az eddig elkészült dlc fordításaim is benne vannak. A legutóbbiak ,a #3281 hsz-ben közölt dlc-k fordításai is benne vannak. Vagyis a szigetes, a Tiny living és a kötögetősé is.
Az előző Eco living bukta volt,hamar ráálltak az újabb expansionra.Ha ennyit dolgoznak rajta,akkor csak végre jó kiegészítő jöhet.Szerintem a heteken belül idézőjeles utalás egy futurisztikus kiegészítőre utal,mint az Előre a jövőbe a Sims3-ban.
Újabb nagy kiegészítő jön! HAmarosan be is jelentik,mivel ez már lassan három hetes hir:
"Heteken belül többet fogunk megosztani a következő bővítő csomagunkról, amelyen tavaly óta dolgozunk. Most azonban azt szeretném megfogalmazni, hogy az autók, csecsemők, farmok és emeletes ágyak nem részei ennek az EP-nek. Megértjük, hogy ezek a funkciók mennyire fontosak számodra, de őszinték akarunk lenni, hogy nem részei ennek a közelgő csomagnak."
Más: Van esetleg kedves Xifoman friss Magyarosítás csomagod. Kicsit elvesztem már mihez van magyarosítás :( Szeretnék most a héten venni valamit, de nem tudom mikhez van már magyarosítás. Kicsit már ezért fáradok bele, hogy játszak a játékkal.
Nagyon vissza kell már szoknom a játékra :D Én még ott tartok, hogy boltokat nyitogatok XD
Még hogy nem lehet a Sims 4-ben másként utazni csak betöltős képernyővel... akkor ez meg miez?! Simem a vitorlásával megyeget a telken kívül... igaz, egy jó kis pecázó hely felé, de akkor is közlekedik rendesen.
Én most találtam rá,egy nagyon jó játékra,a Farmers Dynasty-ra,Originen,és Steamen elérhető 30 euroért,viszont ezért az árért,egy szép kis összetett játékot kapunk.Itt aztán van minden,életszimulátor,barkácsolás,farmolás,horgászat,kereskedés,szerepjátékszerű fejlődési rendszer,hatalmas bejárható terület térképpel,küldetésekkel..stb.Nagyon jó értékeléseket kapott,és mindjárt meg is veszem.Fejlesztők nagyon belehúztak,mert már azóta megjelent a Lumberjack Dynasty,és nemsokára jön a Medieval Dynasty is.
Egy jó kis mókás gameplay videó,aki kedvet kapna rá:
Igen ez a hajótöröttest kipróbáltam,de végig sosem játszottam. Tudod minek örülnék ha felújítanák? Egy ezeréves Sims klónnak. Ha jól emlékszem The partners volt a neve,nem kimondottan Sims-es volt,csak arra hasonlított,egy ügyvéd irodát kellett benne vezetni egy küldetés sorozatban.Eléggé Sims klón volt és nagyon mókás. Utoljára szerkesztette: Plata, 2020.06.11. 21:40:19
Hajótörött Krónikák volt a neve,különálló játék,nem kellett hozzá a Sims2 alap,nekem nagyon tetszett anno.(volt még a Kertvárosi Krónikák,meg az Állatos Krónikák is)
Sims 2 Castaway Storiest valaki újraprogramozza Unreal 4 engine alá.
"A 2007-es eredeti alapján a Project Castaway kicsi esélyt nyújt Önnek a The Sims 2 Castaway lejátszására a számítógép konzoljain, teljesen általam újratervezve az Unreal Engine 4 segítségével! Ez egy non-profit rajongói játék, minden jog az Electronic Arts Inc.-től származik! " Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2020.06.11. 20:05:39
Az jó volt a háromban! Sőt a zombi moddal meg egyenesen brutálisak is lettek,azonnal támadtak.Én a frászt kaptam,mikor a házamnál benézett egy az ablakon,mert úgy teleportálgattak kedvükre.
Sziasztok! Olvasom rendszeresen a fórumot, bár mostanában ritkán játszom a játékkal. A #3291-ben olvastam hogy lesz frissítés ezért elindítottam az Origint. Megtörtént a frissítés, felülírtam a nyelvi fájlt, a magyarítás működik is. A "no mosaic" package fájt (15012017, ennél újabbat nem találtam) is bemásoltam az ...Electronic Arts/The Sims 4/Mods könyvtárba de nem működik. A kérdés nem kardinális, csak arra lennék kiváncsi, hogy mi a probléma. Aki használja ezt a modot annál működik-e? Ja, és a korábbi mentések sem működnek.
Meg létrát is kapsz, úgyhogy falra is lehet mászni a végrehajtó/behajtó elől, ha nem fizeti a sim a számlákat rendesen. Az meg szépen elviszi a kétkazettás rádiós magnódat a hóna alatt fizetés helyett.DDD
Tudom, hogy most jönnek a tízsoltók, mert időnként szoktam olvasgatni a simscommunity oldalt.Így inkább csak amolyan legyintéses dolog volt ez tőlem. (Persze így bepötyögve nem jön át, mint amikor elnyávogjuk... Utoljára szerkesztette: Xifoman, 2020.06.03. 08:20:21
De most jönnek majd a tűzoltók a 4-ben! 2-3-ban alapból benne voltak. Helyesbítek! Sims3-ban az Ambitions kiegészítővel jöttek a tűzoltók! De ha falra szereltél riasztót,csak akkor jöttek ki,ha nem volt olyanod,akkor magad kellett eloltani a lángokat. Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2020.06.02. 20:26:10
Nem megy az olyan gyorsan ám, mikor van 5-6 ezer sornyi fordítani való. És még sokszor kedvem sincs csinálni... aztán valahogy mégis a végére érek. Utoljára szerkesztette: Xifoman, 2020.06.02. 19:18:22
Ja, épp az előbb néztem, hogy van ahol már vége az akciónak (legalábbis a CD galaxisban már nem akciósak) legalábbis Sims 4 ügyben. Még jó, hogy a múltkor meg vettem a szigetest... majdnem féláron. Utoljára szerkesztette: Xifoman, 2020.06.01. 17:24:46
Terv az volt azokat szerzem be amik Magyarosítva vannak első körben, de van 1-2 csomag ami tetszik anélkül is. De lehet azt veszem meg ami akciós lesz mostanában :D
Esetleg az említett hibaüzenetre reagálva, megadhatnád konkrétan, hogy mi a pontos hibaüzenet, hátha elárulja, hogy melyik az az "egyik mod", amit frissíteni kell.
Akkor hát nincs más hátra, mint előre! Azaz ilyenkor kiszoktuk kézi úton szűrni a hibás jelenséget okozó modot. Vagyis ki üríted a Mods mappát úgy, hogy létrehozol egy másik helyen egy mappát és abba átrakod az összes fájlt a Mods mappából, és ezután öt fájlt másolj vissza mindig csak az üres Mods mappába, majd mindig elinditva ezután a játékot nézd meg működik e rendesen az eddig hibás interakció, Amint észleled, hogy nem működik valamelyik ötös csoportnál máris meg van, hogy abban az ötös csoportban lesz a ludas. Utána már csak abból a csoportból csak egyenként kell visszatenned a fájlokat a Mods mappába a fájlokat, és úgy indítani el a játékot, hogy lásd, melyiknél nem működik a dolog. Így könnyebben kiszűrhető a hibás (frissítendő) csomagfájl, amit ezután megtalálva nagy ívben (közben zokogtatva a lovadat rendesen... ) kidobhatsz a kukába. Oké, lassabb módszer ha sok a package fájl, de más megoldás nncs. Utoljára szerkesztette: Xifoman, 2020.05.20. 10:11:00
Van az alábbi TS4 Conflictus Detector, ezt töltsd le a lenti linkról. Telepítsd fel, majd indítsd el... asszem a Mods mappa útvonalát is meg kell majd adni, de lehet, hogy megtalálja automatikusan. Mindegy futtasd és amikor végez meg fogja mutatni pirossal azokat a package fájlokat a Mods mappádban, amelyikek bajt csinálnak a játékban. A pirossal jelölteket azonnal távolítsd el a Mods mappából. Majd ezután nézd meg, hogy működik e az, amiről beszéltél.
Sziasztok! Az lenne a problémám, hogy amikor a pasi meg akarja kérni a csaj kezét akkor nem történik semmi. Oda áll a lány elé és ennyi.Néha kijön egy hibaüzenet,hogy frissíteni kell az egyik moodot. De honnan tudjam,hogy melyiket!?
Ja.... asszem cunamit simán kavart a környékre mikor belecsobbant a vízbe (mint a tápos zsák) a stégről.
Méghogy nem lehet a telken kívül létezni...(meg vettem a szigetes kieget, gondoltam rögvest ezt ki kell próbálnom. ) Simán úszkálhatok interakcióra a környező vizekben... meg a járgányokat is használhatom.
Ja igen! Félreérthetően fogalmaztam,az alapjáték javításában jönnek majd a létrák.
Megerősítették a Maxisnál: Az alapáték frissítésénél a létrák ingyen jönnek a játék tulajdonosainak, akkor is ha nem cibálja le a boltban az ECO kieg dvd-t.
Milyen "simses" arca van a csávónak! Ahogy nézem,itt is csak egy városszelet mozgatható jobbra-balra,csak azt tudta elérni hogy be lehessen menni a telkekre töltés nélkül.Még kisülhet belőle valami jódolog. ECO-ban jönnek a létrák!
Végre, megoldottam, hogy működjön az ajtónyitás az átkonvertált (Sims 3-ból a Sims 4-be) ajtóknál.
Hamarosan jön egy ügyes moddertől a nyitott világ mod, íme az első videó róla:
Igen,én is félreértettem,azt hittem valami vidéki életes jön,erre megint ezt a klímatémát rakják be ide is.Szerintem nem sok vevő lesz rá.NAgy bukta,meg az is aki kitalálta újdonságnak a Simsben.
Sajna, nem nyert... Kukában lehetsz guberátor... meg gyertya gyártó kisiparos... meg szmogbeszívós kéziszippantós levegőszűrő bajnok. Hát nem estem hanyadt eme kiegtől... falusi életes jobb lett volna.
Kiszivárgott (hivatalosan!) a következő nagy kiegészítő neve:The Sims 4: Eco Lifestyle.Egy új világban fog játszódni aminek a neve:Evergreen Harbor. Ebből nem nehéz rájönni hogy vidéki életstílus lesz a főszerepé! Végre!!!! Remélem lehet megint traktorozni,mert akkor felrakom újra a játékot! Hamarosan jön a hivatalos bejelentés is. (május 6-án!)
A Sims 4 Legacy Edition egy ingyenes kiadás a The Sims 4 és a The Sims 4 Deluxe verzióról a nem támogatott rendszerek játékosai számára. Az új Simmers számára nem lesz elérhető, csak azok számára, akik már rendelkeznek a játékkal. Ez a verzió azoknak szól, akiknek a gépén 32 bites Windows verzió fut.