Rákérdezni rákérdezett az egyik a dokinál, hogy nem jön-e velük. Ő nemet mondott, akkor ennyi. A valóságban egy idegennel én sem foglalkoznék többet. Rákérdeztem, nemet mondott, akkor ez van. (Amúgy se vagyok az a másikra ráerőszakolok valamit típus. Gondolom már mindenkivel volt olyasmi, hogy mondogatták, hogy "na egyél... na csak ezt a kis adagot... na legalább kóstold meg... stb. Én egyszer megkérdezem, ha nem, akkor nem. És én se szeretem azt, ha győzködnek valamiről.) Nem egy embert akartak megmenteni, hanem a fiukat, illetve Salazar pedig a feleségét. Azért ők nem csak 1 emberként számítanak náluk, hanem olyan emberként, akiért bármit megtennének.
Egy ilyen vilagban egy doktor rendkivul fontos....az en velemenyem, hogy iszonyu nagy hiba volt otthagyni...haborukban is az orvosokat ovjak a leginkabb, hogy a katonakat tudjak apolni, akiket idokozben meglonek...
Mas emberek vagyunk nekem az lenne a fontos szempont minel tobb tulelo legyen plane egy doki...
Nem abban a pillanatban kezdtek menekülni, már napok óta ezen a témán agyalt mindegyik. Én 100% hogy nem hagytam volna ott, a doktornő tudta hogy itt a világvége és mégis maradt hogy segítsen az utolsó pillanatig szóval nem egy emo-típus. Magammal viszem és később meggyőzöm hogy nem ez az utolsó pillanat és még mindig szükség van a segítségére.
pl azt nem értem hogy szinte nem is hallgattak rádiót, tévét, pedig elvileg azok is működhettek még amíg áram is volt... és a tévé, rádió, internet azért ilyen helyzetben is az egyik legfontosabb infó forrás
Megnéztem a 462-t, azt hittem ez 8 rész, de baszki, pont akkor lett vége, amikor érdekes lett volna, addig semmi nem történt... elég lol. De hát akkor jövőre majd a kövi nyolc részben kiderül, hogy
Áprilisban kezdődik... Várja valaki? Én nem is tudom. Az előző évad elég nagy profáraesés volt. Főleg hogy hónapokon át az ellenkezőjét bizonygatták annak, ami végül is történt.
Nem. Ez egy crossover lesz. Ugyanaz a járvány csak más szemszögből, más szereplőkkel, más helyszínen. Ez ugyanakkor játszódik mikor Rick megsérül, kómába kerül, majd felébred. Csak ez a történet a nyugati partról indul.
Az egyetlen ami zavart hogy Alicia tényleg zavartalanul tudott Jackel beszélgetni? Fel kellet volna hogy tűnjön a többieknek, az a hajó nem olyan nagy. Tippre Jack egy ex-parti őrség aki kalózzá váltott, legalább is abból ítélve ahogy az a jacht szitává lett lőve..
Most ez komoly, hogy a Filmmánia csatornán is leadják 22 órától az FtWD-t? Azon a csatornán, ahol többnyire 20-30 éves, vagy újabb, de noname B filmek mennek?
nem volt túl izgalmas nyitány. egyetlen pozitívum h Alycia ebbe a "kislányos" szerepbe is jó nő :D
Jó nő, csak buta. Vagy naiv. Ilyen karaktereket meg nagyon nem szeretek. Nem hogy örülnének, hogy túlélték, és jó helyük van, még hősködni akarnak...
Évadnyitóhoz képest meglehetősen unalmas volt. Úgy tűnik a nagy szavakkal ellentétben tényleg Walking Dead - The Swimming Dead lesz a sorozat.
Egyedül a drogos srác és a néger pali szimpatikus eddig.
Az utána lévő WD kibeszélő volt a legjobb, ahol a készítők lelkesen nyilatkozták, hogy valami új irányba terveznek menni ezzel sorozattal, ezért hamarosan nagyon hasonló lesz a Walking Dead -hoz.
Hát kapják be.
Hát én is valahogy így vagyok mint az 1. évad végén, hogy Nick és Strand karaktere még hozhat valamit, a többi egy felejthető zombikajának való szerencsétlenség és számomra a sztori sem tűnik túlzottan izgalmasnak ezekkel a lebegő zombikkal. Jól indult anno a széria, az első 3 rész nagyon fasza volt, de utána úgy süllyedt lefele, mint kavics a vízben sajnos. Még 1-2 részt végignézek, hátha csoda történik, de ha marad a színvonal, akkor kibírom októberig járkálók nélkül.
Aki eddig gondolkodott, hogy folytassa-e vagy dobja a fenébe, annak egy csattanós választ adtak...
Pont Strand az akinek semmi keresnivalója nem lenne.
"nagyon hasonló lesz a Walking Dead -hoz"
Szóval ez is egy céltalan,poszt-apokaliptikus szappanopera lest csak azon karakterek maradnak ki, akik legalább egy minimálisan érdekessé teszi az egészet. Illetve itt nincs Rick, de még Carolt sem látom szóval kár a gőzért.
''Aki eddig gondolkodott, hogy folytassa-e vagy dobja a fenébe, annak egy csattanós választ adtak..."
Vagyis hogy dobjuk a francba? Mert akkor tulajdonképpen családdrámás Walking Dead 2-t kapunk, csak rossz szinészekkelm csak nem annyira elrohadt zombikkal.
Az első évad első 3 része nagyon jó volt de utána nagy öntökönszúrás volt, hogy pont a lényeget hagyták ki.
Ha lett volna egy kis eszük akkor még csak ott tartanának, hogy most érkeznek meg a katonák a kertvárosba. És az előző évadban pedig végignézhettük volna ahogy lassan ellenőrizhetetlenné válik a helyzet...
Azt azért remélem, hogy most eltűnnek majd a negatív kommentelők, és nem kell a teljes sorozat alatt olvasni őket. Oké, nem tetszik, legegyszerűbb lelépni.
ÁÁá, alap walking deadben is ez megy. :D Én már ott egyszer leírtam a véleményemet az ilyen emberkékről, de tök mind1. Minden rész után jönnek majd a megmondó emberek. Egyszerűen fel nem foghatom, hogyha valami nem tetszik, miért kell megnézni, majd beböfögni a topikjába, hogy úúúú deszar.
kicsit tul korainak erzem, hogy maris "vadasszak" oket meghozza a vizen...uszo lebego zombi megint hulyeseg bar errol volt vita, hogy a zombik nem kepesek megfulladni...
mindezek ellenere a reakciok tetszettek, kissrac kirohanasa mondjuk tulzas volt, hogz megutotte az apjat...oke meghalt a mama ki vagyunk akadva kamaszok vagyunk, de baszki az apjat okollel akkor se kellett volna megutnie...lehet en vagyok maradi, de ezert engem ugy megbuntettek volna mint a huzat...zombi vilagvege ide vagy oda...
Apucinak olyan parasztlengőset kelet volna adnia viszonzásul a srácnak, hogy az kitöri a hajó oldalát. De persze ilyet nem csinálunk...
"Kedvencem" a Jericho c sorozatban volt: Kitör az atomháború és az apuka elkezd rendelkezni hogy mit kell csinálni (kádat megtöltnei, gyorsan kaját boltból stb) a lánya meg kiakad, hogy "MIÉRT MONDOD MEG MINDIG HOGY MIT CSINÁLJAK! " és hisztisen elrohan... Erre a az anya szemrehányóan: "Túl kemény vagy hozzá..."
Ó én kérek elnézést, hogy apokalipszis közben méltóztatok kicsit nyersebb lenni...
Ez az üldözés meg tényleg túl korai. Max két hét és már jönnek a Neganok? Ez kicsit erős...
Ez egy sorozat kell a drámázás ,jó ez így. Sosem értettem ,hogy egy film/sorozat kapcsán miért mindig a valósággal a való élettel akarja mindenki összevetni. Ez egy fáking sorozat amit az írok megírtak minden úgy történik semmi köze nem kell, hogy legyen bármiféle valósághoz sem.
nekem már onnantól baromság az egész TWD és a FTWD hogy előtte nem tudták, hogy mi az hogy zombi... :D
Znation ZS kategóriás Asylumos sz*r, de mindegyik rész szórakoztatóbb, attól még persze nézni fogom továbbra is mindhármat, csak néha fura elhinni hogy ez állítólag A kat, az meg ZS.. :)
dramai elemeket kovetem leginkabb itt es a Walking Deadben is...ha egy egy porgosebb resz kimarad, mert nem olyan toltetu az adott epizod lenyegeben elkezdem mas szemszogbol elemezni...nalam azt dobta a gep, hogy igen is az apa reakcioja nem volt tul jo tehat a szinesz is gagyi, meg a dramaert felelos irok is...en ezt igy gondolom pont ez volt a baj, hogy a szituacio nem felelt meg a valosagnak...
a feka, aki a hajot vezeti o eddig rendkivul jol jatszik...eddig o az, aki maris kepes jozan donteseket hozni, de elobb utobb el fognak kezdeni lazadni ellene a hajon levok, mert diktatorikus alkat...
Ez az üldözés meg tényleg túl korai. Max két hét és már jönnek a Neganok? Ez kicsit erős...
Nem feltétlenül korai, ha olyanokról van szó, akik már a járvány előtt is fosztogattak (pl. kalózok). Ők nyilván reflexből alkalmazkodni próbálnak, és hasznot húzni a(z ekkor még sokak által átmenetinek remélt) káoszból.
Tetszett az a : "Milyen szép az ég! Hát igen nincs szennyeződés, nem járnak az autók stb..." - eszmefuttatást.
Közben alig 5 perce mondták hogy a sereg minden sereg minden nagyobb várost lenapalmoz a partvidéken... Biztos nagyon tiszta lehet az ég a napokon át lángoló városoktól... de ha mégsem így lenne, akkor is minimum hónapoknak kellene eltelnie, mire tisztulna a levegő...
welcome to the fear the walking dead tele van faszságokkal
Teljesen vegyes érzéseim vannak. Először is rettentő bosszús vagyok, hogy ennyivel lezárták a nagyvárosi összeomlást. Viszont mégis felüdülés a járvány még ezen szakaszát is látni. Túl gyorsan történnek a dolgok, a nyolcadik résznél tartunk és gyakorlatilag a karakterek/jellemek igen gyorsan fejlődtek.
Az is tény, hogy egész ésszerűen viselkednek helyzetekben, de nem tudom. Furcsa kettősség van bennem, szerintem a mai rész sztorija nem lett volna rossz, semmi eget rengető újdonság, de rám hatással volt. Szívem szerint még ott állnék L.A. utcáin és első sorból nézném, ahogy a társadalom elbukik.
nekem ez is tetszett
jobb volt mint az első rész, de ez eddig nagyon kevés.
hol van az megírva, hogy csak a primitíve, mindenem tapsoló majmok írhatnak ide ?!
ezt is ugyanaz az olcsó gagyi tv forgatja mit vártok ?! AMC ?! mi a f@szom ez ?! ha a BBC Az NBC ABC CBA vagy urambocsá a FOX TV csinálná, dollár milliárdok lennének egy-egy részre és be lehetne tartani az igéreteket, de így csak az igénytelen keleteurópai majmoknak tetszik akik forró szél-en nevelkedtek
ha még egy részt le mernek adni nagyon odab@szok
Aztán széljárásról tetszett-é már hallani? Mert ha napalmoznak is egy területet, az a füst nem fog egyenletesen eloszlani az égen, az fix.
ez olyan mint annak idején a hetihetes volt senki se nézte de mindenkinek volt negatív véleménye, vagyis mindenki nézte akinek nem tetszik ez a sorozat az ne nézze van ezen kivül kismillio sorozat nézze azokat
elfelejtette bevenni a gyogyszeret:DDD rossz napja van csorinak
igen , válasz egy embertől, nem egy akarat nélküli bábtól. az ilyenen élőlények miatt emelik a benzin árát 4000Ft / l-re mert az ilyenek morgás nélkük azt is megfizetik, nem azért mert gazdagok, hanem mert nekik minden mindegy, remélem még táncolok a sírodon
Az már most látszik hogy Travis fia lesz majd az ügyeletes Tini-Carl aki látványosan veszi majd szxba az apját és sodorja veszélyes helyzetbe a csapatot a kivagyiságával, lázadozásával és önfejűségével.
Salazar lányának viszont már nem jósolok túl nagy jövőt... Az elmúlt 2 részben ha 3 alkalommal szólalt meg.
Szerintem ezekre pont nem a fia hajlamos hanem a lánya. Lásd a rádió.
lenyegeben jol felismerte mifele tablettak voltak a foldgombben, de csak elkurta, mert a kislany elott csinalta aztan ahelyett h kihajitotta volna visszatette oda a polcra es lam mi lett a vege...drama...kislany meghalt atalakult es megharapta az anyjat...de ez reszben volt Nick hibaja...George terve volt az egesz, hogy bevegyek egyszer a sok tablettat hamar nincs remeny... ez kifejezetten jo resz volt...a 2 kolyok akik eletben maradtak jobban jartak volna, ha a Travisekkel mennek minthogy a pszichopata apjukkal maradtak...
es az o reszerol ez nagyobb hiba volt, mint, amit Nick csinalt (megtalalta a hajo naplot)....vakmero volt, de hasznos, mert kiderult mi lett San Diegoval
Szerintem az apjuk már halott volt akkor, elvégre az anyjuk, mint járkáló, egyedül volt ott. Amúgy kíváncsi vagyok, találkozunk-e még velük, vagy ennyik voltak.
De egyébként legjobb tudomásom szerint nem is a Nickről van szó, mert ő nem Travis vér szerinti fia, hanem a bunyós gyerekről, akinek nem is tudom a nevét.
annak a kolyoknek reszben eleddig csupa nem normalis reakcioja volt kezdve azzal, hogy az apjat megutotte aztan gondolvan egyet beleugrott a vizben...majdnem meg is szivtak Nickkel
Tele van jó ötletekkel a sorozat(repülőgép lezuhanás,hajón való élet stb.) de olyan szinten gagyi a megvalósítás, hogy az elképesztő. Rengeteg olyan karakter van sajnos aki eszméletlenül buta csak úgy, mint a testvérsorozatban pl. Alicia,Chris és a sok a jellegtelen gyenge szereplő is... Nick, Strand, Salazar meg a kínai csajszi aki ér valamit a többit be lehetne dobni az óceánba... főleg ez a szőke picsa kurva idegesítő itt keménykedik meg játssza a janit nem hogy csöndbe megülne a picsáján vagy csinálna valamit hasznosat...
biztos nincs nagy koltsegvetes...ellenben nekem is tetszett ez a partos jelenet, meg egy kis dramat belevittek azzal, hogy Chris elo embert olt meg a gep belsejeben...kezd o is egyre vadabb lenni...
kinai csajszi megcsak most tunt fel...alig volt 2 mondata ellenben Strand elvagta a kotelet igy nem tudom hogyan lesz allando szereplo a megegett kolyokkel egyutt...
Nick most ezuttal jo hulye volt, hogy odallt a szikla szelere...aztan pedig remekul felismerte, hogy a zombik ot nem tamadjak, mert " alcazta" magat...meg kell hagyni eleg laza nem ijedt meg tulzottan toluk:D
es igen Travist es a 3 csajt en sem birom megkedvelni...meg Chris hatareset, mert o legalabb mar gyilkolaszik ezerrel, de Salazar, Nick es a feka viszik a sorozatot a hatukon egyelore
Ja ahhoz képest hogy mennyire beharangozták hogy jön az állandó szereplő, elég hamar lerendezték a dolgot. bár nem kizárt hogy később még feltűnnek.
Nick szerintem valamilyen szinten "ki van égve" hiszen bő egy hónapja még állandóan nyomta a hernyót. Olyan dolgokat átélhetett vagy túlélhetett drogozás közben hogy egy kicsit immúnissá tették a őt az ilyen eseményekre.
Ophelia viszont továbbra is biodíszlet. Talán ha 5 mondata volt ismét az egész részben. Kíváncsi leszek hogy kezdenek-e valamit a a karakterével.
Amúgy milyen jó arcok már hogy Strand ha akarta volna otthagyhatta volna őket a picsába, erre milyen szépen "meghálják" azzal hogy folyamosan háta mögött áskálódnak. Mexikón meg miért volt mindenki kiakadva? Ennyire nagy lokálpatrióta mindenki? Strandról első pillantásra le lehet vágni hogy nem egy mintpolgár, szóval miért akadnak ki egyfolytában rajta? Ráadásul eddig még semmi "rossz" dolgot nem csinált mégis úgy kezeleikm int egy potenciális pszichopatát.
Miközben az ő csapatukban meg van egy ember (Salazar) aki a legszebb Gestapós/NKVD/Csekás időket idéző stílusban kínozgatott a házuk pincéjében.
Travis meg komoly volt ahogy ott javított mindent. Úgy tűnik az hogy az első évad,első részében megjavította Madisonék lefolyóját igazi ezermesterré tette. :)
igen Strand nem csinalt semmit, ennek ellenre Salazar felismerte szepen, hogy hazudott San Diegorol...elso sorban az volt a problema, hogy a kolcsonos bizalom nem volt meg es termeszetes, ha felnek mivel Strand vette fel oket es barmikor hatrahagyhatja oket ugyanugy...bar neki is szuksege van csapatra emberekre nem hiaba hozta oket magukkal...
A sorozat legnagyobb problémája - csakúgy mint a TWD-nek- , hogy a forgatókönyvíró/rendező valahogy mindig szükségét érzik, hogy a szereplők a legidiótább módon viselkedjenek/döntsenek. Amit pl a parton műveltek, az ennek a legmagasabb fokú iskolapéldája volt.
De nem lehet mindenki észkombájn. Szerinted a való életben hány ilyen hülye ember van? Csak realisztikus akar maradni, már a zombikon kívül.