Sajnos 9 éve nem volt második világháborús cod és a célközönség hozzászokott a hiper-szuper optikai irányzékokhoz ezért ide is beleerőszakolták bármilyen anakronisztikus marhaság is. Szerintem még egy kovás puskára is raknának lézeres célzóberendezést ha lenne egy 18.századi cod. Olyan ez mint a tetszés szerint elérhető fegyvertípusok csapattól függetlenül. A cod 2 ben még választhattál hogy milyen nemzetiségű csapattal akarsz lenni és utána választhattál fegyvert is az adott arzenálból. A legröhejesebb viszont a karakter kinézetválasztás ami a hab a tortán. Német csapatban fekete női katona kezében egy red dot irányzékkal ellátott amerikai fegyver. A cod 2 ben nagyon jók voltak a zárdugattyús puskák ide már csak mesterlövész fegyverként kerültek be távcsővel ellátva, mert esélye se lenne az embernek ebben a gyorstüzelő káoszban puskával. Itt még a félautomata garand is esélytelen mert a tűzgyorsasága kevés. Négy öt lövés kell ahhoz hogy leterítsek vele valakit de annyi idő alatt odarohan és belém ereszt egy tárat a géppisztolyból. A pályák miatt a játék olyan mint egy vízilabda meccs egy fürdőkádban.
COD4 Modern Warfare volt az utolsó amit multiban játszottam. Gondoltam most megnézem mi a helyzet, és hááát vegyesek az érzéseim...
Először is iszonyat gyors az egész játék, ami egy fél óra után szokható, de akkor is brutál. A pályákról nagyon nincs értelme beszélni így a béta alapján, mondjuk azért félő, hogy a véglegesbe is csak ilyen picik lesznek. Úgy viszont teljesen lehetetlen sniper-el nyomni. A war és a domination mód jó lett a többivel nem tudok mit kezdeni, TDM például ezzel a sebességgel botrány meg a spawn-ok is érdekesek. Kasztok,fegyverek tuningolása, zene, hangok szintén rendben vannak. M1 garand tisztára mint a COD2-ben. :)
Költői kérdés: Mi a francért lehet minden fegyverre red dot sight -ot rakni? (még a shotgunra is) Az oké, hogy voltak már ilyenek 1944-45 környékén, de marhára nem használták csak a háború után 1948-tól.
COD2 -t mai napig tolom néha és azért ennek a játéknak arra esélye sincs, hogy olyan sikeres legyen. Sehol nem lesz a multija 2-3 év múlva. :( Utoljára szerkesztette: gabi89, 2017.10.01. 23:40:12
Előbb én is összefutottam egy olyan alakkal aki fal mögül tudta, hogy hol vagyok...kiugrott takarásból és kapásból fejbelőtt sniperrel (war hidas rész ahol azért vannak nem kicsi távolságok). Oké, hogy láthatott egy másik oldalról is (egyébként nem, mert jobbról takarásban voltam teljesen), de akkor is ez azért durva.
Nem gond, ha kilőnek, de azért szoktam látni a célkeresztben a tettest és akkor el lehet könyvelni, hogy én voltam a lassú...Na ezt a srácot nem láttam egyáltalán. Na mindegy. Az a tudat vigasztal, hogy azért elvertük őket végül...:-)
Én inkább amiatt aggódom jobban, hogy ma már közel se talált a játék annyi szervert, mint tegnap vagy tegnap előtt. Na ez az ami elég megbízható indikátor a jövőre nézve.
Ma első meccs, 1 fasz csaló a másik csapatban. Király! Már most elözönlik a csalók, akkor mi lesz később? Bétában gondolom semmi anti cheat nincs.
Nekem bejon, bf1 az nalam bukta, ez most hasonloan porgos lett mint bf, csak nem kell kilometert cikazni a sniperek elol mire odaerek valahova.. Grafika nem haynatvagos, de azert rohadt szep, es hangulatos. Nekem bejon.
#208: Ma ez a legmegbízhatóbb indikátora annak, ha valami szar. Utoljára szerkesztette: murofegse, 2017.10.01. 11:43:56
Én most vacillálok. War, single miatt lehet megveszem.
Az MW3-óta nem játszottam COD-al, mert már az is egy kalap szar volt. De most tettem egy próbát. Nem kellett volna. Szerintem az MW2 volt az utolsó jó multi Cod, single-t tekintve pedig az első két rész. Mi ez a borzalom? Miniatűr méretű átláthatatlan labirintus pályák, ha lelősz valakit 3 másodperc múlva már mögötted lesz és hátba kap. Minden sarkon legalább három irányból jönnek az arcodba rohanó géppisztolyos hülye gyerekek, tíz méterenként instant halál. A fegyverek sebzése vicc, egyedül nem nagyon lehet leszedni senkit legfeljebb ha többen lőnek egy célpontot. Hol van ez a szar a cod 2 vagy a cod4mw multijához képest?
Zombi miatt is vehetik + solo kampányért, ezt a kettőt is nézheti valaki. Ja és ráadásul ugye coop kampánya is lesz neki. A multi meg évek óta retek szar a CODnak, arra tényleg ott a BF
Ki az akinek tetszik és biztosan megveszi? Nekünk van egy társaságunk és majd Ranked meccseket fogunk játszani ( nem vér komolyan csak esténként pár menet ) és ehhez keresünk olyan embereket akik PC-ről fogják játszani de nincs nekik kivel. Részletekért írjatok privátban. üdv
Az 100000% hogy senki sem a pár órás single player miatt veszi meg....
Single player lesz ütős, ebben erős a cod ezt tudja mindenki, a multi már a cod4 óta ugyanaz,arra ott a BF.
Arra nem fogadnék nagy tétben, hogy lesz itt only sniper mod (ha jól emlékszem, legutóbbi codokban sem volt ilyen). Egyébként szerintem a most játszható mapok nagy részén kb. semmit nem ér a sniper. War játékmód egyébként egész jónak tűnik, de viszont a többi az sajna ugyanazt az élményt adja mint az előző codokban, csak más kinézettel. Csináltak volna inkább CS:GO mintájára 5v5 matchmaking-et Search and Destroy-al, kicsit lassabb játékmenettel / taktikázással, nekem sokkal jobban bejött volna.
Igen a hídnál füst nélkül egy nem teljesen agyhalott csapat ellen esélytelen vagy. Kedvencem amikor mindenki kempel én meg hiába dobálom a füstöt, ha szénnétúrják azt miközben építem a hidat.
War mode .. number 1.. főleg ha tényleg van jó csapat.. néha a chatet kell spammeljem hogy dobjanak már füstöt az átkozott hídra.. :D a többi is jó, pl Domination, War Point de ahhoz valamennyire kipihentnek kell lenni, másképp nem megy a pörgés miatt a játék :D
A cod hivatalos fórumán, meg azt írták hogy az égésre vonatkozik, mint pl. Molotov koktél vagy a shotgunnak van egy ilyen égés skillje. De sztem is az égés lesz a helyes, mert a lövedékektől ugyan úgy meghalok semmi változás nincs. De azért kösz. Utoljára szerkesztette: janik, 2017.09.30. 09:15:07
Igen, hiányoznak a nagyobb map-ek belőle. Nem tudom miért, pedig azok nagyon jók voltak a cod2ben, de a utóbbi codok map-ei csak ilyen közel-közép távra összpontosítanak inkább. Pedig cod1 hurtgen és cod2 brecourt pályákhoz hasonlók jók lennének sokat dobna rajta. Amúgy sok sniper van most is a megszokott elrántom a egeret módszerrel szedegetik a népet.
olyasvalaki véleménye, akinek több ezer órája volt CoD2-ben és főleg sniperkedett only sniper/rifle szervereken: - hol van az only sniper mód? - a kezdő sniper rifle hulladék, a második már egész jól használható, de igazából a sok automata fegyveres közt elég nehéz érvényesülni, valamint ritkán testlövés ellenére sem öl - a killstreakeket kár volt beletenni, modern CoDokban elviseltem, de itt inkább ne erőltették volna - bash sajnos már nem öl egy ütésre, pedig ha egy ellenfél közel kerül hozzám én már reflexből ahhoz nyúlok, de sajnos gyakran hiába - az eddigi pályák nem igazán kedveznek a sniperkedésnek, pályánként van max 2-3 spot ahonnan nem tudnak azonnal megölni az automatások miközben rájuk látsz - lehet csak az emlékek szépítik meg, de amikor zoomolva voltam CoD2-ben nem rémlik, hogy ilyen mértékben bezavarta volna a célzást, ha eltaláltak
engem igazából egy only sniper móddal és egy ráncfelvarrott toujane-nal megvehettek volna kilóra, de míg az előbbi max valami 'fun weekly gamemode'-ban lesz elérhető, addig az utóbbi biztosan DLC-s pálya lenne, ha egyáltalán beraknák márpedig CoD DLC-ért én az életben nem fogok pénzt adni
amíg tart a béta játszogatni fogok vele, de azt hiszem annyi elég is lesz belőle
Battlefield ForEver........
Az armored divisionnél a "Take less fire damage." szintnél a fire szó pontosan mit jelent? Tűz mint égésre vagy lövedékre érti? Itt megtudjátok nézni. https://rankedboost.com/call-of-duty-ww2/division/
Ja és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy pozitívra értékelő trollok is vannak. Ezt most olvastam és röhögtem fel:
Grafika egynek elmegy. Fps érzék egy rakás kula van 100fps-ed mint ha lenne 30. Death Match az a legrosszabb az egészben spawnol mindenki egymás hátára enemy is... Embernek 2000 pingje van azt mér nem kickeli ki a játékmenet és csak engedi azt játszani akinek jó a pingje. Gépem szerint az optimális beálitás az Exrta játékba meg szaggat... Eddig az MW2 a legjobb Cod a többi elmehet a picsba. De a többi játék menet jó de a Dm Egy kula. Remélem a játék nem ilyen lesz majd ha nem lesz béte. Ezért adok rá egy elég gyenge igent mert jó napom van.
Szóval lehúzza a játékot úgy általánosságban, de a végén ad egy pozítív értékelés, igaz gyengét de pozitívat, azt azért, mert jó napja van! Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2017.09.29. 16:11:53
Ez nekem is szétqurta az idegzetem, mert a TS3 gombja is azon van. A menüben összevissza dobált annyira, hogy be-befagyott itt ott , mert beszélgetés közben nem tudta eldönteni hova akarok menni...
A Steam értékelés elég durva: többnyire negatív - 8,221 felhasználói értéjelés alapján. Elég csak beleolvasni, annyira de annyira igazak mind amimet ott leírnak...
Persze majd kimagyarázzák ezt is, tuti trollok ezek stb. Sőt lehet megint átalakul a Steam értékelés, mert ez is rontja a bizniszt... Visszatérve az értékelésre mielőtt trollokat kiabál valaki, lehet vanak trollok, de az őszinte vélemény valszeg mégtöbb.
Tudjátok mi lenne a durva? Ha a Respawn Ent. elkészítené a méltó utódját CoD gyermeküknek... Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2017.09.29. 15:48:04
"3-4 meccs alatt ki lehet ismerni az egészet, aztán lőttek az újdonság varázsának." Ez a legnagyobb fika..... Az nem zavar remélem ,hogy minden létező multis cucc ilyen... Azok se generálodnak körönként ugyanazt a pályát játszod szóval másban sincs nagy újdonság... tehát ez egy felesleges fika ide ,de hát fikázni kell msot ez a menő netszerte mert lassan megint jön az új Cod..
Az vajon melyik készítőnek jutott eszébe, hogy a menübe a netböngészős előre-hátra funkciót rátegye a mouse4-mouse5 gombokra ? Az eszükbe juthatott volna, hogy egy gaming egeren ezeken a gombokon esetleg valami saját funkció/script vagy pl. Teamspeak van... Az agyamra megy, hogy összevissza ugrál a menü ha használom az egeret, és még csak ki se lehet kapcsolni. A játék agyatlan hentelés körbe-körbe a pályán, semmi taktikázást nem találtam benne, 5 perc elég is volt.
Még az jutott eszembe, ennyi erővel kiadhattak volna egy CoD II remastered változatot. Szerintem még az is jobb megoldás lett volna ennél. Röhej, de lehet tudtak volna még azon is annyi grafikai ráncfelvarrást csinálni (lásd: MW remaster), ami pont ezen a szinten lenne, mint a WWII. Ha még kevesebb az se gond, mert a CoD II a lassabb játékmenete és jó pályái miatt még mindig életrevalóbb, mint ez az árkádosított valami.
Mondjuk arra nem számítottam, hogy még arra sem veszik a fáradtságot legyen normális vagy valamennyi rombolhatóság a pályán. Nem. Minden (pár apróbb kivétel, amik effektnek elmennek: könyvek leesnek a polcról, ha gránát robban... nagyon kellett) statikus, mint X évvel ezelőtt. Az meg külön kínos volt, mikor armored classal előveszem a fegyvert és mikor becélzok a fél képernyőt kitakarja. Lőj le így bárkit, ebben a speedrun csodában. Esélyem sem volt. Ha meg nem célzok be vele, szór mint az állat.
Emiatt kb. két osztály az infantry meg az airborne ami használható, illetve a sniper, ha olyan a pálya vagy mondjuk védéshez War módban. Puskával is ember legyen a talpán aki streek-ig elmegy. Hamarabb lerohan, lekésel az ellenfél. Ezen mondjuk még javíthatnak, meg sok egyéb apróságon, de alapvetően a tény, miszerint szarból várat építeni már nem lehet, az meg is pecsételi a sorsát a játéknak.
Kicsik a pályák, alig van 3-4 útvonalnál több amin lehet közlekedni és bár nem néznek ki rosszul, 3-4 meccs alatt ki lehet ismerni az egészet, aztán lőttek az újdonság varázsának. A városi még jó is lenne, de az is pici. Kéne a HC mód is, nem tudom a teljesben lesz, meg ott az is kéne, de szerintem az alapban is, hogy ne ilyen gyorsan haladjanak a katonák. Pl. az erdei pályát szerintem 8-10 másodperc alatt kezdőponttól a végéig be lehet futni. Ennek mi értelme így? Értem én, hogy kell az akció folyamatosan, mert azt szeretik a virtuális bakák, de ez így kacsalövölde. Semmi taktikusság nincs benne. Legalább a pálya bizonyos pontján lehetne értelmesen védekezni akár egy TDM keretein belül is.
Sokszor volt mikor kényelmesen beálltam az MG42 állásba, erre 1-2 kill után, már oldalról le is késelt, vagy lőtt az ellenfél. Értésemre adva azt, hogy bazdmeg, ha itt megállsz, leállsz vagy próbálnád bevédeni a pálya adott pontját, halott vagy. Helyette rohanj fuss, aztán lesz valami. Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2017.09.29. 14:23:05
Na akkor mondok valamit ami nincs a listaban: leaneles, azzaz balra es jobbra hajolas. Velemenyem szerint ez alapfunkcio! Persze ez is a konzolosok miatt nincs, mert ott be kell erni 8 extra gombal es kesz.
Az a rosszabb benne, hogy eltelt több, mint 10 év és ugyanott tartunk. Ez ma meg már kevés. Szerintem még akkor is az lenne, ha időközben nem lett volna Battlefront, Battlefield, Overwatch stb. Ennek a játéknak free-to-play modellben tudnám elképzelni a létezését. Akkor talán lenne is játékosbázisa. 60 euróért kőkemény vicc kategória. Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2017.09.29. 13:30:37
Nekem egy "öreg" AMD 290X-en max. grafikán jól ment, bár egy egy, akciónál be-beszaggatott, az élsimitást levéve már eltünt a probléma. Az optimalizáció hiánya kicsit viccess dolog, elvégre ugyan az a motor dübörög a háttérben, nem egy alapjaiban újjáépített játekról beszélünk. Ennek ellenére minden résznél vannak bajok ezzel...
lac coo: ugorj neki mégegyszer az írásomnak, nagy vonalakban elmondtam mindent, de még mivel nem töröltem a játékot, a lista bővülhet!
jó reggelt...
kipróbáltam...elsőre nem rossz, csak mivel béta az optimalizáció nem tökéletes még. full hd-ben picit akadt, pedig nem lett volna szabad neki. Mindenesetre most jó volt menni egy kört vele, a War-t próbáltam.
Udv! Tegnap kiprobaltam. Bar csodara nem szamitottam, de ingyen van, kitudja...Mive fajult a Call of Duty... A CoD1, CoD2 a maga idejeben egy kivalo WW2-es jatek volt. Imadtam minden porcikajukat. Ez a jatek, ha nem lenne rairva, hogy Call of Duty, valszeg bolt hatso reszen ott is a polc also soran tarolt B/C kategorias sok vizet nem zavart jatek lenne.
Anno jatszottam a Heroes and Generals-al, sokkal jobb es az raadasul meg ingyenes is, ez kemeny 60 USD! Akciosan 5 ev mulva talan lesz 40...
1, Grafika: Ez meg mindig az osoreg grafika, sot rosszabb. Minden agyonra van texturazva, ezzel total atestek a lo tuloldalara, Nem ettol lesz jo a grafika. Persze egy kioregedett 80 eves, szottyadt, rancos porno szinesznot is ki lehet sminkelni, fel lehet oltoztetni kivagott ruhaba, attol meg rusnya marad... Ja es raadasul ennek ilyen rajzolt/meseseru grafikaja van, nem realisztikus, mint pl a BF1-nel. Sokan irtak felveszi ez a konkurenciaval a versenyt, stb. hat bakker eg es fold a kulonbseg az es e kozott. 8 eveseknek keszul igaz, nekik ez uti a mercet... 2, A fegyverek kezelese, mukodese, a jatekosok mozgasa, minden nagyon fura. 3, Gondolom ennel sem lesz dedikalt szerver, mod and map tools, max. DLC, de az jo dragan...4 MP maps only 25 EUR! Be first (and blind) and buy it immediately! 4, Kivagyok akadva az ilyen agyfosasoktol, mint Red Dot, hangtompito (ez max. prototipuskent letezett, kozkatonaknak elerhetetlen volt), de a naci kereszt meghamisitasa is ide tartozik. Akit zavar a horogkereszt mi a lonyalat keres itt, menjen Mariozni. 5, Az egesz jatek marketingja a szokasos bullshitre epul. A marketingbol 10/10 az egesz bagazs. Ezt mar regota tudjuk. Masoljunk masokat, mert az jo. A reklam kepek, videok mind jol neznek ki, realisztikusak, mikor meg belepsz a jatekba full grafikan kis tulzassal majdnem a Simpson család fogad...
Mar megszoktam hogy CoD4 ota lejtmenet van es persze azt is hogy a fanatikusok, sales emberek, kotekedok mind ugy probaljak megallitani a kritukusokat, hogy hatereknek nevezik oket, pedig csak a szivbol jovo igazsag az amivel sokat nem tudnak kezdeni, max elbagatelizalni. Sirhatnek, de nem fogok, mar reges reg letettem arrol, hogy a CoD egyszer ujra a favoritok koze keruljon. A CoD 1-2-4-ben 10 ev alatt eltoltott 8-10k ora szep es kellemes volt. Ezen ez a CoD: WW2 sem fog valtoztatni. Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2017.09.29. 11:20:42
Hát ezt a videót mindenképpen ide kellett fingani...
Nekem kb 4-5 percenként kifagy a játék. Hiába állítom a beállításokat még a leglejjebb is. Játszhatatlan.
Pörgős, szokásos COD feeling, jó lesz ez.
Én ma már játszottam vele, nem rossz, de nem sok újat tud felmutatni. BF1 szerintem jobb.
Üdv! Melóba írtak már haverok megy a game?! Mondom mi a f@aszzz?!?!!? :D Haza érek töltöm azonnal, mondom huuuu yeahhhh! Aztán ebben a sorrendben ez fogad, és be se enged. :( Mi lehet a baj?
Így van. Akit kicsit is érdekel az jöjjön és toljuk. Próbáljuk ki, hogy milyen. Sokat várok az új Cod-tól. Rég vártam Cod-ot ennyire.
Azt nem tudom, hogy meddig tart az open béta? Már meg is találtam Október 2-áig tart szóval sok idő nem lesz kipróbálni. Utoljára szerkesztette: ratgab, 2017.09.26. 08:46:38
Az OLDS Gamer Club várja a jelentkezőket, ha a következő állítások igazak rád akkor itt a helyed;
- elmúltál 20 éves - szeretnél felnőttekkel játszani - tanulmányaid vagy a munkád miatt egy klán kötelezettségeire nincs időd vagy energiád - nincs kivel játszanod és már eleged van a random külföldi emberekből - van TS-ed és hozzá headset
A következőkben pedig jöjjön amit nyújtunk;
- garantált csaló mentes környezet - klubon belüli egymás elleni custom meccsek - felnőtt, kulturált emberekből álló csoport - segítőkész adminok ( adott esetben technikai segítségnyújtás ha szükséges ) - Youtube és Twitch LIVE streamek - 500 slotos privát egyedi TS szerver - csak felnőtt 20 év feletti játékosok
Jelenleg ezek a játékok pörögnek: CS:GO,PUBG, Rainbow Six Siege és megjelenése után a CoD WWII de a fő játék az a Siege!
További információk és szabályzat itt:
www.oldsgamerclub.hu
FONTOS: ha belépésed elfogadtuk és 2 napon belül nem írod be a rogzített bejegyzésbe a szabályzatunknak megfelelően a Steam/Uplay/Origin címeid akkor törlünk a csoportból!!!
Egy régebben itt is aktivan, talán még most is forumozó srác is részt vett benne :)
Egyébként egyjátékos kampányban szerintem a CoD széria mindig is jó volt. Viszont valahogy engem még mindig nem nyűgözött le. Nagy reményekkel vártam a CoD 5 után(végre 2. vh), de úgy tűnik ebbe sajnos a BF 1 belepiszkított a realisztikusságával. Régen tetszett ez a gyorsabb játékmenet, a szűk pályák, az ugri-bugri, de már változott az ízlésem. Ami miatt viszont biztos megveszem majd, az csakis a zombie mód :D Utoljára szerkesztette: Zegi Norbi HUN, 2017.09.19. 18:26:43