Akkor kell a Cortana, ha olyan lesz, mint a Halo-ban. Addig azonban elég nagy az út, tekintettel arra, hogy az MS tizenx év alatt nem tudta elérni, hogy ha begépelek valamit a bing-be, releváns találatokat hozzon. :(
" Zo úgy beszél, mint a fiatalok: szlenget és számos smiley-t, valamint rövidítést használ, emellett néha lázadó, mert nem akar felnőtt lenni."
"Xiaoice a Dragon TV hírolvasójaként dolgozik és újságcikkeket ír, továbbá költő is, 2760 óra alatt több mint 10 000 verset írt meg azután, hogy kínai költők műveivel látták el."
No comment.
Remélem kötelező azért nem lesz. Tehát ki lehet majd herélni a windowsból, mint most. Semmi szükség rá, hogy tudja a bankszámla számomat, depláne a címemmel és a biztonsági kódjaimmal együtt!!!
Ezek miatt nem aggódnék, már rég tudják az adataidat.