Felülvizsgálják a repülőgép-fedélzeti eszközhasználatot

Felülvizsgálják a repülőgép-fedélzeti eszközhasználatot

2013. október 12. 07:40, Szombat
Nick Bilton, a The New York Times szerkesztője évek óta harcol az ellen a szövetségi jogszabály ellen, amely tiltja a repülőgépek le- és felszállása közben a táblagépek, az elektronikus könyvolvasók és más készülékek bekapcsolását. A munkáját siker koronázhatja.

Bilton küzdelme két évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyik repülőtéren egy izgalmas könyvet olvasott a Kindle készülékén. Annyira belefeledkezett a műbe, hogy alig tudott felszállni a repülőgépre. Gyakorlatilag a kötet végére ért, amikor meghallotta a légiutas-kísérő hangját, hogy minden elektronikus eszközt ki kell kapcsolni, ebből született meg az első cikke ezen a területen. Az volt a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) változtassa meg a hatályos előírásokat. Azóta több mint 12 cikket írt ebben a témában. A The New York Times mindenben támogatta, sőt, még egy független kutatóintézet segítségével vizsgálatot is végeztek, amelyben azt akarták kideríteni, hogy egy Kindle készülék képes-e annyi elektromágneses sugárzást kibocsátani, ami veszélyezteti egy repülőgép fedélzeti berendezéseinek a működését. Az eredmény megdöbbentő volt: négyzetméterenként több millió (!) elektronikus könyvolvasó kellene ahhoz, hogy egy Boeing 747 működését veszélyeztessék. Az FAA ennek ellenére hajthatatlannak bizonyult.

Most azonban úgy tűnik, hogy Bilton harcát mégis siker koronázza, hiszen változtatnának a jelenlegi szabályozáson. A szerkesztő szerint a váltás akár egy évig is eltarthat. Az ügyben az álláspontját egyébként más újságírók is osztják. A The New York Times munkatársa időközben fontos szövetségesre lelt Claire McCaskill demokrata szenátor személyében, a politikus ugyanis bejelentette, hogy a témát törvényi úton akarja szabályozni, ha az FAA a következő 60-90 napon belül nem jelöl ki egy ésszerű felülvizsgálati időpontot. Claire McCaskill már márciusban is élesen bírálta a hatályos előírásokat. Szerinte az az elképzelés, hogy a különböző eszközök veszélyt jelentenek az utasok biztonságára mostanra alaptalannak és elavultnak bizonyult.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások