Nyílt alapokon építsünk privát felhőt

Nyílt alapokon építsünk privát felhőt

2013. október 9. 21:57, Szerda
A SUSE kiadta felhőmegoldása második verzióját, mely minden szükséges funkciót magában foglal egy infrastruktúraszolgáltatásként igénybe vehető privátfelhő-alapú környezet kialakításához.

A vállalat budapesti sajtótájékoztatóját Szittya Tamás, a magyarországi képviselet ügyvezető igazgatója három számmal kezdte: 25, 50 és 75. Az első arra a kihasználtsági százalékra vonatkozik, amikor egy cég saját szervereken akarja megoldani a feladatokat, azaz ilyenkor az erőforrások háromnegyedét elpazarolják. A második a virtualizációnál tapasztalt százalék, amikor egy szerveren több virtuális szerver fut; ilyenkor csak a kapacitások fele veszik el, és a harmadik, amikor ugyanez a cég felhőszolgáltatást épít, mivel ilyenkor már 75 százalékra emelhető a kihasználtság, nagyban csökkentve az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges költségeket. Azonban hiába éri meg az árát a technológia, ha az adatok kezelésére nagyon szigorú törvényi előírások vonatkoznak, tehát sok esetben csak egy privát felhő jöhet szóba. Ezen a területen áruk miatt verhetetlenek a nyílt forráskódú megoldások, melyek az OpenStack projektre épülnek. Ebben a szövetségben számtalan világcég vesz részt (Cisco, HP, stb.), és a SUSE is erre építi saját felhőmegoldását. Azonban ez csak egy alap, melyet gyors telepítéssel és egyszerű kezelhetőséggel egészítenek ki, több napról néhány órára csökkentve a telepítés idejét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A területen jó lehetőségeket lát Szittya Tamás, aki egy múlt havi IDC tanulmányt is ismertetett, mely szerint a következő években a vállalatok IT-költésében eltolódik a hangsúly a hagyományos fizikai és virtuális architektúrákról a különféle felhőmegoldások felé, ezen belül pedig a privát felhőn lesz a legnagyobb fókusz. Egy ilyen bevezetés persze főleg csak akkor valósul meg Magyarországon, ha a hardver egyébként is elavult, cserére szorul, és váltás előtt ilyenkor is kész pilot projekteket szeretnek látni a vállalatvezetők. Ez a SUSE szerencséje is egyben, mivel hazánkban nincs jelentős konkurenciájuk ezen a téren, csak ők biztosítanak olyan szintű támogatást, csak nekik van tapasztalatuk öt, hat kilences (99,999%) rendelkezésre állású rendszerek építésében, melyekre egy nagyvállalatnak szüksége van.

Az OpenStack háttér, a széles közösségi támogatás megadja azt a garanciát is a felhővel kacékodó vezetőknek, hogy mivel adott esetben egy évtizedre kiható döntésről van szó, a SUSE kiesése esetén sem kerülnek reménytelen helyzetbe, hiszen a nyílt forrású felhőnél más cég is átveheti a helyüket. Saját disztribúciójuk az egyéb nagyvállalati termékeikkel való együttműködésben különbözik a többiekétől, illetve jobb méretezhetőséget és felhasználói felületet biztosítanak. Hargitai Zsolt termékfejlesztési igazgató a vegyes hypervisorok környezetek támogatását emelte ki, azaz a KVM és a Xen környezeten túl a Microsoft Hyper-V szoftverét és a VMware ESXi integrációját is támogatják. Megtalálható még benne az OpenStack Grizzly legújabb szolgáltatásai, tartós blokktárolást biztosít a virtuális gépek szintjén és méretezhető hálózatfelügyeletet biztosít.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások