A Kinect mint jeltolmács

A Kinect mint jeltolmács

2013. november 3. 13:12, Vasárnap
A Kinect nem csupán a játékvilágban hozott áttörést, hanem a siket és a normál hallással rendelkező emberek közötti kommunikációt is megreformálhatja.

Aki azt gondolja, hogy a játékvilágban alkalmazott újítások nincsenek hatással más iparágakra vagy az életünk más területeire, az téved. Kínában ugyanis most egy olyan rendszert fejlesztettek ki, mely forradalmi változást hozhat a siket és a normálisan halló emberek közötti kommunikációban.

A kutatók egy számítógépet és egy Kinect kamerát kötöttek össze egy televízióval és erre a rendszerre alkották meg a jelbeszéd programot, mellyel a siket illető a kamera-felé elmutatva a mondatát a gép lefordítja és élő szóban közli a többiekkel. De ez visszafelé is működik: ha beszélünk, azt a képernyőn látható avatár mutogatja el a siket vagy csökkent hallású illető számára.


A rendszer egyébként már működik és a tervek szerint orvosi rendelőkben, repülőtereken és egyéb népszerű helyeken lesz használatos. Előnye, hogy a csökkent hallású illetők például egy kioszkban is dolgozhatnak így, hiszen a vevő csak elmondja mit szeretne, a gép pedig lefordítja az az eladónak.

A rendszer jelen pillanatban csak angol és mandarin nyelven tud kommunikálni, de ha beválik a dolog, akkor nagyon valószínű a későbbi frissítések megjelenése, melyek között remélhetőleg a magyar nyelv is jelen lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások