Japánban börtön jár a kiszivárogtatóknak

Japánban börtön jár a kiszivárogtatóknak

2013. december 12. 11:27, Csütörtök
A japán kormány az egyre növekvő tiltakozások ellenére olyan törvényt fogadott el, amelynek értelmében az államtitoknak minősített anyagok kiadói letöltendő börtönbüntetésre ítélhetők.

A Reuters tudósítása szerint a jogszabály alapján a titkos anyagokat kiszivárogtató, kereső vagy megjelentető kormányhivatalnokok akár tíz év letöltendő börtönt is kaphatnak. Amennyiben például a két évvel ezelőtt a fukusimai atomerőműben történt katasztrófát, illetve az azzal kapcsolatos vizsgálatokat államtitoknak minősítenék, akkor minden olyan személy veszélybe kerülne, aki ezeket az információkat megírná vagy kiadná. Az újságírók szintén felelősségre vonást kockáztatnának: amennyiben bármilyen kiszivárogtatási ügyben úgy ítélik meg, hogy nem megfelelő eszközöket használtak és ezért bűnösnek találják őket, akkor legfeljebb 5 év börtönbüntetésre ítélhetik őket. Az új törvény azt is lehetővé teszi a minisztériumok számára, hogy az egyes dokumentumokat akár 60 évre titkosítsák, sőt, egyes esetekben az időtartam még ennél is hosszabb lehet.


Tüntetők tiltakoztak az új törvény elfogadásakor a felsőház előtt

Shinzo Abe miniszterelnök azt akarta, hogy az új jogszabály gyorsan hatályba lépjen. Erre azért van szükség, hogy garantálják a nemzetbiztonságot és így biztosítsák azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is megossza a japán kormánnyal a fontos információkat. A szigetországi ellenzék szerint ugyanakkor a törvény nagy veszélyeket rejt, elsősorban nem a szigorú szankciók, hanem a homályos megfogalmazások miatt. "Az emberek egy olyan társadalomban fognak élni, amelyben azért fogják megbüntetni őket, mert nem tudják majd mi az államtitok és mi nem" - érvelt Sohei Nihi politikus. Nihi arra utalt, hogy elvileg már a dokumentumok felkutatása is büntethető lesz, de egyetlen riporter sem tudja majd, hogy amire épp rákeres az államtitok kategóriájába tartozik-e vagy sem.

Még Abe párttársa, Takashi Uto is azt nyilatkozta, hogy túl gyorsan fogadták el a jogszabályt és pontatlanul fogalmaz. Yoshihide Suga államtitkár kijelentette: "Úgy gondoljuk, hogy ez a törvény rendkívül fontos a szövetségeseinkkel és más nemzetekkel való együttműködéshez. Az emberek idővel meg fogják érteni."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások