Szemmel irányíthatjuk majd a játékokat

Szemmel irányíthatjuk majd a játékokat

2014. január 5. 16:12, Vasárnap
Úgy tűnik, hogy új fázisába lépnek a mozgásérzékelős kontrollerek és hamarosan az olyan, ma még egyedinek számító perifériák, mint a Kinect vagy a Leap Motion idejétmúltnak számítanak.

A Tobii és a SteelSeries tervei szerint ugyanis hamarosan a szemünk mozgásával is irányíthatjuk majd a különböző játékokat. Az egyenlőre még név nélküli rendszer a Tobii korábbi fejlesztése, az EyeX alapjaira épül és további információkat majd csak az elkövetkezendő hetekben árulnak el. Azt azonban még elárulták, hogy amint megjelenik, rögtön mindenki számára elérhető lesz és terveik szerint még az idén a piacra dobják a fejlesztést.



A fejlesztők számára pedig a CES-en már elérhetővé teszik az EyeX fejlesztői csomagját, amit jóval a bolti ár alatt, 95 dollárért magukhoz szólíthatnak és felkészülhetnek a következő eszköz megjelenésére. Bár az eddig megjelent információk nem sokat segítenek annak megértésében, hogyan is működik majd a szemkontroll, de szerencsére a Tobii már nem újonc eme műfajban és az előző generációs eszköz, a Rex kipróbálása után képet kaphattunk arról, hogyan működik majd az egész rendszer.

A Fifa esetében például a szemünkkel adhatjuk meg, kinek is passzoljunk, FPS-eknél pedig a célzásnál segíthet majd a rendszer, illetve a sarkokról való kilesésnél is használhatjuk majd. A periféria már megjelenésekor kompatibilis lesz a PC-vel, de a jelenlegi generációs konzolokkal is, így elméletileg mindenki használhatja majd. Kérdés, hogy a fejlesztők mekkora lehetőséget látnak ebben a rendszerben. Mindenesetre várjuk a hivatalos leleplezést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások