Megválik hardverétől az Ouya

Megválik hardverétől az Ouya

2014. március 6. 16:00, Csütörtök
A szabad játékplatform a jövőben nem fog kötődni az eredeti hardverhez, hanem más eszközökre is elérhető lesz.

Az Ouya az egyik legsikeresebb projekt, amit a Kickstarter közösségi finanszírozású (un. crowdfunding) platformon keresztül támogattak. A létrehozásához mindössze egy hónap alatt több mint 63 000 támogató segítségével sikerült közel 8,6 millió dollárt összegyűjteni. Julie Uhrmann, az Ouya vezérigazgatója elmondta, hogy a döntésnek köszönhetően jelentős mértékben növelhető lesz a rendszer felhasználói tábora. Ahelyett, hogy az Xbox vagy a PlayStation konkurenseként vennék figyelembe a projektet, inkább teljes platformként kell tekinteni rá.

"Mára a szoftver elég jó lett ahhoz, hogy más eszközökbe is integrálni lehessen. A Consumer Electronics Show kiállításon már sor került az első beszélgetésekre. Jól fogadták azt az elképzelésünket, hogy ezt a stratégiát még az idén megvalósítsuk" - jelentette ki a menedzser.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik lehetnek az Ouya lehetséges üzleti partnerei és kikkel léphetett kapcsolatba a cég. Az egyik lehetséges forgatókönyv az lehet, hogy a platformot integrálhatják a televíziókon használt szoftverekbe. Technikai szempontból ez nem jelenthetne nagy problémát, mivel az operációs rendszer a gyengébb teljesítményű hardvereken is zökkenőmentesen működik. Ugyanakkor a terv megvalósítása nem túl egyszerű és nem lesz könnyű sikereket elérni. Az AListDaily rámutatott, hogy az Apple és az Amazon is hasonló ajánlatokon dolgoznak. Uhrmann viszont e fejlesztések miatt nem igazán aggódik és természetesnek tartja, hogy a két óriáscég is részt vesz ebben a versenyben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások