A Steam-ről letöltött játékok harmadával nem játszik senki

A Steam-ről letöltött játékok harmadával nem játszik senki

2014. április 17. 10:20, Csütörtök
Érdekes kimutatás jelent meg a neten, mely alapján a Steamről letöltött játékok harmada soha nem lesz elindítva.

A Valve 2004-ben indította el az akkoriban még újdonságnak számító digitális disztribúciós oldalát, a Steamet, mely végül a PC-s játékvilág egyik meghatározó eleme lett. Az elmúlt 10 évben 780 milliónál is több letöltést, vásárlást regisztráltak az oldalon, mely azonban az Ars Technica felmérése alapján egyharmad részben kidobott pénznek számít.

Egészen pontosan a letöltött és feltelepített játékok 37 százalékát el sem indították, míg 17 százalékával egy óránál kevesebbet játszottak. Ugyanakkor az oldalon arra a tényre is felhívják a figyelmet, hogy sok esetben egy alkotás megvásárlásakor kapunk egy másik programot is ingyen és ez lehet az oka annak, hogy ilyen magas a "hanyagolt" játékok aránya. Legjobb példa erre a Half-Life 2: Lost Coast, mely 12.8 milliós letöltésével az összesített lista harmadik helyén tanyázik, ám mindössze 2.1 millióan indították el azt.



Jelen pillanatban a Steamről a legtöbben a Dota 2-t szedték le, egészen pontosan 25.9 millióan és ők játszottak is a programmal. A második helyre a Team Fortress 2 került 20.3 millióval és 100 százalékos indítási rátával. Érdekesség, hogy még az olyan nagy címek, mint például a The Elder Scrolls V: Skyrim vagy a Sid Meier's Civilization 5 is számos felhasználó gépén csak fel van telepítve, de még nem nyúlt hozzá. Előbbinél ez a szám 300 ezer, utóbbinál 500 ezer.

A letöltött példányszámok és játszott órák arányát tekintve a Sports Interactive Football Manager 2014 című alkotása, mellyel több mint 100 órás átlaggal bír, míg a Skyrim esetében ez a szám 53. Az ingyenesen beszerezhető játékok nem meglepő módon szintén sok játékórával bírnak, hiszen mindenki, aki leszedte legalább 1 órát eltöltött az általa nyújtott világban.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások