Növekvő szoftver­árakat eredményezett a Windows XP cseréje

Növekvő szoftver­árakat eredményezett a Windows XP cseréje

2014. május 19. 17:05, Hétfő
Április elején megszűnt a Microsoft operációs rendszerének terméktámogatása, ami komoly hatással volt a szoftverárakra.

Egy német árösszehasonlító oldal működtetői a január elseje és május 12. közötti időszakot vizsgálták meg, s arra voltak kíváncsiak, hogy miként változott a Microsoft operációs rendszereinek ára. Kiderült, hogy a programok átlagosan több mint 50 százalékkal kerülnek többe, mint 2014. január elseje előtt. A portál üzemeltetői összesen 45 különböző termékverziót vizsgáltak meg, a Windows Vistától kezdve a Windows 7-esen át a Windows 8-ig.

Az áremelkedés egyik lehetséges oka az lehet, hogy a Microsoft már nem támogatja a Windows XP-t és nő a kereslet az új rendszerek iránt. A folyamat ugyanakkor már január óta tart. A Windows Vista esetében a növekedés 102 százalékos, a Windows 7 változatainál 33 százalékos, míg a Windows 8 verzióinál átlagosan 8 százalék. A Microsoft Windows 7 Professional 32Bit DSP/SB nevű kiadás például az év elején még 70 euróba került, most már közel 100 euróba. "Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű áremelkedést az operációs rendszereknél. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bármikor is bekövetkezhet az árcsökkenés. Abból indulunk ki, hogy ez a folyamat egy ideig még folytatódni fog" - nyilatkozta Artur Jagiello, a Guenstiger.de munkatársa.

A brit kabinet április elején úgy döntött: több mint 6,5 millió eurót fizet a Microsoftnak azért, hogy továbbra is ellássa biztonsági hibajavításokkal a kormányzati és a közintézményi PC-ken futó Windows XP operációs rendszereket. Romániában 100 ezer kormányzati gépen fut még mindig Windows XP. Alsó-Szászország és Hollandia szintén fizet a 2015-ig meghosszabbított terméktámogatásért és Kínában is számos számítógépen marad az operációs rendszer. A Windows XP cseréje egyébként lassította a PC-eladások csökkenését.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások