Soofa - pihenőpadba épített töltő

Soofa - pihenőpadba épített töltő

2014. augusztus 20. 09:02, Szerda
Három fiatal szakember úgy gondolta, hogy ötvözni lehetne a szabadban való pihenést és a mobil készülékek feltöltését.

A Soofa nevű céget Sandra Richter, Jutta Friedrichs és Nan Zhao alapította. Olyan pihenőpadokat készítenek, amelyek WLAN-hozzáférést és feltöltési lehetőséget biztosítanak az okostelefonokhoz, illetve a táblagépekhez. A padokat Friedrichs tervezte, míg Nan Zhao felel a technikai megvalósításért. A termék beépített napelemek segítségével jut áramhoz, a feltöltések pedig USB-porton keresztül valósulhatnak meg. Minden egyes padnak saját neve van.

"Lehetővé tesszük az embereknek, hogy bárhol csatlakozhassanak a hálózathoz. Az elképzelés különböző ötletekből született meg. Én és Nan a megújuló energiák területén dolgoztunk, de gyakran foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mit lehet tenni, ha a készülékeink lemerülnek. Ezután azon kezdtünk gondolkodni, hogy miként köthetjük össze a probléma megoldását egy olyan generációval, amelynek tagjai folyamatosan mozgásban vannak. Én szeretek kint lenni a természetben, ennek ellenére elérhetem az egész világot és a telefonom az információkhoz való hozzáférés kulcsa."

"Az elképzelés végül ezekben a pihenőpadokban öltött testet, amik feltöltőállomásként szolgálnak, de emellett a környezeti, például a levegőminőségi adatok gyűjtésére is alkalmasak. Úgy működnek, mint a kis méretű időjárás állomások. Ezután bárki megtudhatja, hogy melyik padnál van a legjobb minőségű levegő, de az is látható, hogy az adott padon hányan foglalnak helyet. Továbbá bárki kereshet magának egy nyugodt helyet egy elektronikus könyv elolvasására" - jelentette ki Sandra Richter.


A Soofa társalapítója hangsúlyozta, hogy az ötletet már Barack Obama amerikai elnöknek is sikerült bemutatniuk. Egy feltalálóknak szervezett rendezvény keretében éppen a Fehér Házban tartózkodtak, s el sem hitte, hogy az amerikai elnökkel beszélgethet az általuk megalkotott pihenőpadon. Obama nagyon érdeklődött a találmány iránt, a szívén viselte a feltalálók sorsát. A találkozás nagyszerű volt, de ettől még nem értek révbe, még nagyon sok időt kell töltsenek az elképzelést támogató városok és szponzorok felkutatásával.

Jelenleg 12 pihenőpad van felszerelve Bostonban, de úgy tűnik, hogy az ötlet világszerte népszerű, hiszen Dél-Amerikából, Kínából és Németországból is kaptak érdeklődést. Az emberek különböző módon használják a pihenőpadokat, a fiatal kosárlabdázók például oda csatlakoztatják a hangszóróikat. Szeretnének robusztus megoldást készíteni, ami ellenáll a rongálásoknak, ezért fémet, fát és cementet egyaránt felhasználnak az építés során.

"A projektet részben szponzorok, részben az e14fond nevű alap segítségével finanszírozzuk. Utóbbinak számos tudományos kutatóintézet a tagja. Azt szeretnénk, ha minden városban lennének ilyen pihenőpadok. Egy város számára nem jelentene komoly kiadást a beszerzésük. Amennyiben megnézzük, hogy egy-egy város mekkora infrastruktúrát tart fenn, s arra mennyit költ, akkor a mi pihenőpadjaink mindössze egy borravalónyi összegnek felelnek meg" - szögezte le a szakember.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások